2015. január 7., szerda

Újévi fogadalom

Az utóbbi időben egyre többször fordult meg a fejemben és okozott lelkiismeretfurdalást egy dolog.
Gondolom, egyébb rossz szokásomon is lenne mit változtatni, viszont egyiket se tartom olyan targikusnak, hogy amennyiben megmarad, kevesebb, vagy rosszabb ember lennék bárkitől. Mentegetőzni meg nem akarok!
Az-az egy viszont, ami változásért kiállt az életemben, talán némi odafigyeléssel, szorgalommal, megoldható.
Rengeteg fotó és élmény esemény maradt ki a blogomból amit idő hiányában nem tudtam feltölteni, megírni, de ígérem mostantól más lesz. Minumum heti két bejegyzésre kalibráltam magam, ettől többet is engedélyezek, kevesebbel viszont nem érem be. Fogadalmamhoz képest már így is lemaradásban vagyok. Már az első héttel is megcsúsztam. Hogyan írhattam volna, amikor még lélegzetvételnyi időm sem akadt magamra, főleg nem a téliszünet utolsó napjaiban. Aztán mikor legnagyobb örömömre eljött a hétfő reggel és a lányok mögött bezáródott az ajtó, boldogan és önfeledten telepedtem le kávás bögrécskémmel a gép elé. Még jóformán el se lazultam, mikor megcsörrent a telefonom. Zsófikám tanítónénije hívott. Még az ütő is megállt bennem, valahogy egyből rosszra gondoltam, mert nem jellemző rá, hogy 8 előtt felhív. Öt percel azelőtt még a lányok egészségesek voltak, csak nem történt valami bajuk? Szerencsére nem a lányokkal volt probléma, hanem az iskola fűtőrendszerével, ami a hosszas cirkulálás után leállt, így jégverem volt az egész épület. Riadóztatni a többi szülőt, gyerekek haza... Blogolásnak lőttek. Takarítani is kellene, mert a szünet alatt kimaradt, illetve tényleg csak ott volt, ahol  már nagyon gáz volt a helyzet. Sebaj, ha eddig kibírta a ház apraja nagyja, 1-2 nap már igazán nem számít. Akárhogy is csúszik az írás, már most ezen se görcsölök, mert kimatekozva ez is a legrosszabb esetben, havi 8 bejegyzést jelentene.
Szóval, a fogadalmakról csak annyit, hogy bármikor tetszés szerint megszeghetjük, illetve módosíthatunk rajta.

Mindenkinek, aki  időnként még olvas, vagy "csak úgy" ránéz az oldlamra, egészségben, boldogságban gazdag új évet, és sok -sok blogbejegyzést  kívánok!

3 megjegyzés:

  1. Boldog új évet nektek is! Várom a bejegyzéseket, már nagyon hiányoltalak. :))

    VálaszTörlés
  2. Egészségben, boldogságban gazdag új évet kívánok Neked és szeretteidnek, és persze sok -sok blogbejegyzést is! Én is várom a képeket- történeteket, és már hiányoltalak!

    VálaszTörlés
  3. én is boldog új évet kívánok neked (és a tündér lányaidnak külön is :))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails