A mester

és tanítványai, hétvégén farsangoltak (is)

rajzverseny

Pontosabban kabalafigura versenyre neveztünk be. Nyerni ugyan nem nyertünk. Mindenesetre nagy élmény volt bekerülni  és viszontlátni rajzaikat a legjobbak és oklevéllel díjazottak között.

Bűvész és konyhatündér jelmezeink

Nem is tudom, hol kellene elkezdenem most, hogy egy posztba kell belesűrítenem azt, amit egyébként háromba illene...
-vagyis a farsangi jelmezkészítést .

Legutóbb ott tartottam, hogy Zsófikám számára új kötényt kellett varrnom.
Nem biztos, hogy égetni szeretném magam azzal a ténnyel, hogy a szó szoros értelmében, minden centiméterrel megküzdöttem...
-mert, már az elején elakadtam, amikor nem tudtam a cérnát felspulnizni.
Ilyen az én formám.
Ajándék varrógép mellé, ajándék cérnák, biszbaszok, csak éppen fehér színben nem volt egy-sem.
Kénytelen voltam ezért, saját kézzel megoldani. A nem túl jó kezdet után itt, még optimistán...
Gyönyörűen levasalva, befércelve minden, már csak a varrás hiányzott...
-majd az újabb tény, miszerint az alsó szál túl laza, vagy nem is tudom milyen volt. A lényeg, hogy nem tudtam varrni és lássuk be, engem a legjobban ez izgatott.
Azaz varrni tudtam, csak nem géppel, ami nagy különbség hanem a két kicsi kezecskémmel.
Így bemelegítésképpen, a kötények, kötöző részével kezdtem. Na, ezt most jól leírtam!
Napi teljesítményem, másfél darab a kettőből, de az is jó hosszú!
Már majdnem teljesen elkeseredtem tiszta ideg voltam mikor eszembe jutott, hogy szoktam én látni a gombos, szalagos, varrós biszbaszos dobozomban, egy picike tubust,  még évekkel ezelőtt vettem ami elméletileg tű és cérna nélkül képes "megvarrni" dolgokat. Csak pár csepp ragasztó, és vasaló szükségeltetik hozzá.  Nagyon erősen imádkoztam azért a pár cseppért.
Kérni tudni kell!
Nem éppen ennyi ragasztóra gondoltam, lehetett volna egy picivel több is...
Estére, naná, hogy az erősebbik nem képviseletében, komoly varrástudományi segítségem akadt.
Pikk-pakk, csiribí-csiribá, minden problémám megoldódott.
A lényeg, hogy nehezem de elkészültem a kívánt darabbal, már "csak" díszítenem kellett.
Ez egyébként szintén egy napomat vette igénybe. Így utólag könnyű már azt mondom, megérte.
Zsófi, mikor meglátta a kötényét, hosszú-hosszú percekig nem tudott megszólalni az örömtől, csak ismételgette, hogy
-Anya! Ez gyönyörű! Ez csodálatos!
És mit mondjak, az érzés valóban az volt. m
Mit számított már, mennyi szenvedés után jutottunk el a végeredményig...

 részlet

Lucám jelmeze már jóval egyszerűbb volt. Na, nem mintha lett volna itthon bármiféle ruha, amit boszorkányjelmezként hasznosítani tudtunk volna...
-viszont az élet könnyen elénk-dobta.
Fülest kaptam, hogy turkálókba, milyen fantasztikus jelmezeket lehet kapni, így megcéloztuk családilag az első közelünkbe eső turit. Hááát! Mit ne mondjak... Jelmezek jócskán akadtak, de egy olyan sem, amit jó szívvel, még némi átalakítással sem...
-így a banya jelmezt, egyből kilőttük.
Annyira viszont nőből van a csajom, hogy egy üzletből se térhetünk ki üres kézzel. Így kénytelen kellett egy számára szimpatikus, flitteres, fekete női felsővel távoznunk, mint  bűvész jelmezünk első darabja...
-illetve nem is, mert hozzá még csatlakozott egy kisebb méretű fehér kesztyű, mint szintén elmaradhatatlan bűvészkellék.
A többi már jött magától. Szerencsére a cilindert nem nekem kellett elkészítenem  pedig majdnem úgy alakult  és azt is kaptunk készen. 

Ázsiai konyha szerelmeseinek figyelmébe ajánlom, ezt a konyhatündért

Lesz nemulass! Egy igazi karatündér

-Várj, majd én segítek!

A "tudás" hatalma

  8.hét lottó nyerőszámai a következők...

Nem ér a nevem...

-és még a  fejem is káposzta.

Nem is értem, de most komolyan! Hogyan lehettem annyira naiv, mikor papír helyett a blogba írtam arról, nagyképűen hogy az idén kicsit kényelmesebbre véve a figurát, megúszhatom a jelmezkészítést...
Miért az utolsó pillanatban kell meggondolnia magát a gyereknek, és félredobva  a majdnem kész jelmezeket, változtatni rajta úgy, amit egy tollvonással, tű-öltéssel nem lehet már kiküszöbölni. Miért most jut az eszébe, hogy nincs megelégedve a színével. Történt ugyanis, hogy Zsófikám, az itthon fellelhető tíz kötényből (ebből 4! a lányoké) kiválasztotta a megfelelő darabot. Legalábbis, akkor úgy tűnt...
-majd mire majdnem befejeztem rajta az utolsó öltéseket, díszítéseket, mert egy konyhatündér nem nézhet ki akárhogyan akkor közölte velem, hogy Ő, inkább mást szeretne. Mármint, más színűt! Ááá!!!
Nem állt égnek egy cseppet sem a hajam...
-Mi az, hogy más színűűűt? Ez van, ebből kell válogatni...
Az egészen biztos, hogy nem veszem meg a 11.kötényt, varrni meg biztosan nem fogok...
Dehogynem*! Mikor tekintetünk összetalálkozott, akkor már éreztem a vesztem. Tudtam, hogy nekiállok, azaz pontosabban ülök, és ha törik, ha szakad, megvarrom neki a hőn vágyott köténykét.
Így, most jelenleg már  ott tartok, hogy kimostam, vasaltam, majd szabtam az anyagot, csak a varrás részét húzom. Húzom még egy darabig, bár sokáig nem fogom tudni, de nagyon nem akaródzik** nekifogni...
-mindenesetre most szívesebben csinálnék bármi mást, csak -varrnom ne kelljen!
*egy anya, mindent tud!
**nem csoda, hiszen varrni se tudok*, vagyis nem az erősségem.

Egyszer volt...

-hol nem volt, egy két születésnapi parti. Akkor, idő hiányában valahogy kimaradtak a játékos képek.
Pedig készültem ám alaposan, hogy minden a legnagyobb rendben legyen úgy, hogy közben az őszhajszálaim száma se növekedjen.
Mert lássuk be, sok esetben 6-10 gyerek lefoglalása is embert-próbáló feladat, nem 20 gyerkőc szórakoztatása. Éppen ezért készültem...
-játékokkal is amit csapatokra (osztályokra) lebontva lehetett játszani.
Sajnos sokkal kevesebb időnk jutott az egy perces játékokra mint terveztem, de ettől a hangulat koránt sem lankadt.
Miért most írom le ezt az egészet? Gondoltam, hátha segítség lesz így farsang környékén, ezekkel a jópofa játékokkal a hangulat megteremtéséhez, de ha máskor nem is, akkor egy születésnapi zsúrra is jó megoldás lehet ezekből szemezgetni...
Itt tömören -röviden van a leírás, de a linkre kattintva bővebben is meglehet nézni, akár más játékokat keresni.

Győzd le a gravitációt!

A játék pofon egyszerű: kettő darab lufit kel la levegőben tartanunk az egy perces idő keret erejéig úgy, hogy a kezünket használjuk a feladat megoldásához.

Éljen a király

A játék lényege, hogy az asztalra helyezett király lapokat fönnhagyjuk úgy, hogy az ezen kívül eső lapokat lefújjuk az asztalról.
Érdekes és nehéz feladat, csakis jó tüdővel rendelkezőknek.

Ormányos jeti

A feladatban egy a fejünkre húzott harisnyával, valamint a harisnya egyik szárába helyezett teniszlabdával kell leütnünk néhány palackot.

Zombi járás

A feladat most nem más, mint, hogy zombi módjára lépkedjünk kinyújtott karral, és így léceket szedjünk össze, súlyukkal a végükön.Ha jó zombik vagyunk, akkor nem lesz gond.

Villa Bowling

A villa bowlingban egy darab kétszázforintos érmét kell begörgetnünk a villa ágai közé.

Unod a banánt?

A játékban egy zsinórra kötött banánt kell lóbálnunk magunk előtt úgy, hogy a két narancsot egy hullahopp karika belsejébe tereljük.

a két csapat

harcias amazonok

Tésztanyárs

A játékban hat pennét kell felfűznünk egy spagetti tésztára úgy, hogy a hosszú tésztát a szánkban tartjuk.

Ne nézz madárnak!

A ne nézz madárnak lényege, hogy két tollat hatvan másodpercig a levegőben tartsunk, anélkül, hogy az egyszer is a testünket vagy a földet érné.

Pohárhernyó

Egy műanyagpohár tornyot kell úgy rendeznünk, hogy a legalsó poharat eljuttatjuk a torony tetejére, majd vissza. 40pohár ebből 1db más színű!

Zsebpeca

Ebben a feladatban nagyon nagy szükség van az ügyességünkre, ugyanis egy gémkapoccsal kell kulcsokat “halásznunk”.

Viszont, ami még nagyon bejött a gyerekeknek az a beetetés volt. Erre a játékra kisorsoltunk 1-1 gyereket akik az etető szerepét kapták.  Akit pedig megetettek egy kevéske tejszínhabbal, azok az ünnepeltek voltak. Persze, mindezt bekötött szemmel kellett véghezvinniük...
-ami eléggé vicces volt!

Készítettem még születésnapi totót is, ami természetesen a lányokról szólt, no meg arról mennyire ismerték meg egymást az elmúlt másfél év alatt...

Ennél, a gyerekek körében igen népszerű székfoglaló játéknál, rögtön sikerült is leamortizálnunk 2 széket...

Persze, hogy a születésnapi zsúrokon megszokott testfestés, tetoválás se maradhatott ki, ami közül akadt néhány igazán egyedi darab is, mielőtt a gyerekek maguk is belekóstolhattak a festésbe.

Igaz, hogy nem egymásnak estek neki, hanem a szabadon választott gipszfiguráknak, amiket a Gipszkorszak játszóház biztosított számunkra.  Csak úgy mint az asztalokat, székeket, festékeket és a csodálatos animátor lányokat, akik bizony nagy segítségünkre voltak...
Köszi Ági!

Azért, hogy a figyelmüket minden pillanatban lekössük, és még véletlenül se jusson eszükbe a házat leamortizálni, elindítottunk egy szóláncot.
Ezzel kezdtük: indulagörögaludni (ami visszafelé is ugyanazt a szót jelenti)
-ebből a játékból, ez az egyik kedvenc képem...

Végezetül pedig a bűvész következett:

-aki szemmel láthatóan, teljesen elvarázsolta a gyerekeket...

-és, hogy még fokozzam az egész hangulatot, ezekkel a dekorációkkal, készültem

háttérben az uzsonnánk...

-és egy kis csendélet!

Bevallom, a több száz fotó közül igen nehéz volt a választás, szelektálás így, ez most ennyi idő kihagyása után, igazán elnézhető nekem...
:)
Csók a családnak!

Kösz, jól vagyok...

El sem hiszem, hogy 5 hete írtam utoljára. Hihetetlen, hogy ennyire elrepült az idő, nekem valahogy másképp tűnt...
Legutóbb, Zsófikám problémája foglalkoztatott, ami úgy látszik (kopp-kopp-kopp) véget-ért.
Igaz, még járunk szakemberhez és sokkal okosabbak se lettünk az ügyben, de dolgozunk rajta...

Egyébként meg nem jó ez a rengeteg kihagyás, mármint az írásmentes időszak, mert tényleg rengeteg dolog felejtődik el, a mindennapos taposómalomban. A minap jutott az is eszembe, még a karácsonyi időszakból is lenne mit feltöltenem, megmutatnom, ha már egyszer időt, energiát fordítottam rájuk...
-mármint az ajándékokra.
Aztán itt vannak a bizonyítványok is, amik az akkori nehézségeink ellenére is, csupa dicséretes, kitűnő lett mind kettőjüknél. Büszke is voltam (vagyok) rájuk.
Tudom, másnál is, nem csak nálunk rohannak a napok...
Sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy rájöjjek mi is hiányzik nekem a legjobban a kora-estékből. Hiányzik az életünkből, a szó jó értelmében az a fajta nyugalom, amit a kézműveskedés, a lányokkal való közös alkotás nyújtott, megboldogult óvodás korunkban...
Mert mi van most! Gyakorlás, szorgalmi feladatok, bepakolni az iskolatáskákba, vacsora, fürdés, fogmosás, mese és alvás. Jelenleg a fejenállás gyakorlását torna órát is felvettük a listánkra. Néha egy kis rajzolás a lányok részéről, az is max 5-10 perc, majd másnap ezek a remekbe szabott rajzok a kukában kandalló landolnak, mert nem elégedettek vele. Hosszabb időt igénylő munkába már bele se kezdünk, mert mire ráhangolódnának, addigra be is kellene fejezni...
-így maradna a hétvége. Viszont sokszor akkor sincs idő, -vagy kedv. Nem is értem, mások ezt, hogy csinálják, két vagy több, iskoláskorú gyerek mellett.

Annak viszont örülök, (kopp-kopp-kopp) hogy a betegségek elkerültek minket és még nem volt az iskolában hiányzásunk. Mondjuk, pont jókor találkoztam az interneten a citromlé kúrával. Na, nem mintha nem tudtam volna, hogy a citrom egészséges és mennyi vitamin van benne, de ilyen rendszeresen még nem fogyasztottuk, mint az utóbbi 3-4 hétben. Annak idején, mikor még fogyókúráznom kellett, rendszeres citromlé fogyasztó voltam. Ez a  mostani, egy kissé más elven, de muuukooodik. Elég bizarrul hangzik, hogy a frissen kifacsart citromlevet* először hideg vízzel hígítjuk, majd felöntjük (nem forrázzuk) meleg vízzel és így fogyasztjuk el éhgyomorra.
Sokkal jobb, mint gondoltam, olyannyira, hogy a megengedett fél óra (ami a felszívódáshoz kell ) után sokszor hajlamos vagyok a kávézásról is megfeledkezni. Az meg, hogy iszonyatosan eltelít már csak bónusz a sok jóhoz. A lányok is hamar megszokták ezt a fajta új rendszert, már hiányolnák ha nem lenne. Ilyen hozzáállás mellett,  pedig eszembe sincs beszüntetni, sőt még szüneteltetni sem. Mert, amire végképp nem gondoltam, hogy székrekedés ellen is ennyire hatásos...
-8 év** után megtört a jég, és beindult az,- aminek kell!

Gondolom az sem hír egy szülőnek sem, hogy farsangra készülődünk mi is. Most egy kicsit lazábban, ami nálam azt jelenti, hogy kevésbé fogom 100% saját-kezűleg elkészíteni a jelmezeket, de nem is boltit, készen gyártottat veszek.
Tavaly, egy kissé csodálkoztam azon, hogy a mi iskolánkban nincs jelmezverseny. Mára, viszont ez már teljesen természetes, és igazat kell, hogy adjak a bölcs döntéshez. Az élet annyi területén vannak versenyhelyzetbe állítva a gyerekek, miért kellene még a farsangot is ilyennek beállítani. Egyszerűen csak érezzék magukat jól a gyerekek a különleges jelmezekbe, versengés nélkül...
Ezt pedig, minden kedves szülő értse végre meg!
Egyébként nem titok, Luca bűvész lesz, míg Zsófikámnál a madárijesztő és a konyhatündér között fog eldőlni a választás. Mellesleg mind a két gyerek saját magának találta ki a jelmezötleteket, nekem ebbe már vajmi kevés a beleszólásom, maximum  a fejem főhet miattuk, hogy mit tudok majd belőlük kihozni... 

Szóval, ennyi most nagy hirtelen a mi házunk táján történt eseményekről.
Most már tényleg összekapom magam és megpróbálom bepótolni az elmaradásomat...
-remélem nem lehetetlen.

*70kg-ig fél citrom, felette,- már 1 egész citrom az ajánlott
**személyiségjogokra hivatkozva, név nélküli gyerek.

-és azt még le se írtam, hogy az elmúlt 1 hónap alatt, összesen négyszer járt nálunk a fogtündér!

Az elmúlás...

számunkra nem csak a múlt év befejezését jelenti, hanem egy új korszak kezdetét, ami nem éppen örömteli. Pontosan a kezdetét se tudnám megmondani, de valamikor a karácsony előtti napokra tenném. Sajnos most már utólag bánom akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, azt hittem, hogy ez is amolyan gyermeki dolog, ami pár nap alatt egy alapos megbeszélés után lecseng és élhetjük tovább mindennapjainkat...
-ami sajnos, nem így történt.
Az elmúlás* Zsófit foglalkoztatja leginkább, de mivel ez már egy hetek óta tartó és egyre rosszabbodó állapot, így már az egész családot érinti. Mivel még élénken él emlékezetemben az első gyerekkori "megvilágosodásom" a halállal kapcsolatban, kíméletesen beszélgettünk** az elmúlásról. Akkor, az adott pillanatban úgy tűnt, hogy a helyzethez képest minden rendben, elfogatta, megértette, túl tudunk lépni a témán, ám este, lefekvéskor, a félelmek ismét felszínre kerültek. Megint egy alapos beszélgetés, nyugtatgatás, majd a vége, közös alvás.
Ez az egész közös alvás azért érdekes, mert csecsemő korukban, mi aludtunk a lányok szobájában, majd 1 éves koruk után mikor végre kiköltöztünk,visszamentünk saját hálószobánkba egészen 3 éves korukig nem fordult elő. Majd miután közösségbe, óvodába kerültek a lányok, akkor vezettem be rontottam el őket a pénteki közös, összebújós éjszakákat. Persze, a köztes időszakban is voltak extrém kivételek, amik az előforduló betegségekből adódtak.
Arra viszont nem volt példa az elmúlt 8 év alatt, hogy azért kellett volna együtt aludnunk valamelyik gyerekkel, mert fél...
Az itthon töltött téli-szünet jól telt, már ami a nappalokat illeti. Az estéinkre viszont ez már nem mondható, mert folyton előkerült az elmúlás, mint téma. Komolyan teljesen ledöbbentem, mikor szenteste, alvásidőben ismételten előkerült, nagy sírások közepedte. Nem értettem, hogy egy gyermek, akinek elvileg tök boldognak kellene lennie az ajándékoktól, miért tud, csak és kizárólag szomorú, számára rossz dolgokra gondolni. Miért nem képes az agya a nap történéseit, amiben egyébként csupa klassz dolog történt, felidézni? Szerencsére semmi olyan dolog nem történt még csak a környezetünkben sem, ami ezt kiválthatta volna. Nincs nálunk veszekedés, ha van azt is én csinálom, tehát semmi komoly, -csak ugat a bolha. Szeretetünket maximálisan kimutatjuk a gyerekek és egymás felé, nincsenek megjátszások, szerepek. Nincs a gyereknek iskolai kudarca, szeret iskolába járni, jó tanuló...
-elméletileg nincs semmi oka, hogy ennyire feketének lássa a világot.
Vasárnap este már ott tartottunk, hogy nem egy gyerek sírt, hanem kettőt kellett vigasztalni.
Zsófi, ezzel az új helyzettel, akaratán kívül, de Lucát is belerántotta. Teljesen kikészíti Lucát az örökös sírásával, -no meg- lassan már minket is felőrölnek az esték.
Az tisztán látszik Zsófin, hogy ezek a sírások nem műbalhék, hisztik, amik azért lennének, hogy rá figyeljünk és ő legyen a középpontban. Mégis egyre fárasztóbb mindannyiunknak rá koncentrálni, kedvébe járni, hogy legalább egy mosolyt kicsaljunk belőle.
Azt nem tudom, hogy gyereknél is létezhet-e depresszió, de egyre nagyobb a gyanúm, hogy ez afelé hajlik. Most már fizikai tünetei is lettek, ami az egyébként eddig egészséges gyereknél, hasfájásban és étvágytalanságban mutatkozik meg.

Azt gondoltam, hogy talán majd ha ismét elkezdődik az iskola, javul a helyzet. Visszarázódik minden a régi kerékvágásba, még ha nem is magától és elfelejthetjük ezeket a napokat.
Tegnapnapi napom a gyerekszoba átrendezésével telt. Egy kis környezetváltozást szerettem volna számukra, ami nem csak a sulikezdést, hanem egy új szobát is jelent. Ez nekünk nőknél mindig bejön, miért ne működhetne náluk is? Alig bírtam kivárni, míg hazajönnek a lányok, olyan kíváncsi voltam az első napjukra...
-ám Zsófikám, amint meglátott, sírva borult a nyakamba és úgy mondta, hogy mennyire hiányoztam neki.
Félek, nem lesz ennek jó vége, és nem csak azért, mert lassan ott tartunk, hogy folyamatosan fáj a hasa...
-már semmi sem érdekli, legszívesebben tegnap is csak lefeküdt és nézett ki a fejéből.
Végső elkeseredésemben, még a tanítónénijét is felhívtam, megosztottam vele nyomasztó problémánkat, hátha közösen többre megyünk. Mindenesetre, mi résen-vagyunk...

Félő, a végén szakember segítségét kell igénybe vennünk, ami szerintem záros határidőn belül kiderül, mert nem mehet a gyerek rovására.
Azt az egyet nem tudom még, hogy pszichológust, vagy kineziológust keressek fel a problémánkkal...

* képzeletében: két koporsót lát egymás mellett amiben az apjával fekszünk, a koporsókat pedig, fekete ruhás emberek állják körül...
Megjegyzem, soha nem volt temetésen a gyerek és nem is láthatott ilyet, legalábbis én nem emlékszem ilyenre! Nem nézünk ilyen filmeket, főleg nem velük...

** Az összes létező cikket elolvastam amit ebben a témában találtam, hogy felkészülhessek az esetleges válaszokkal, a ki nem mondott kérdésekre...

Valakinek van személyes tapasztalata, esetleg átélt hasonlót, ha igen, akkor ezt, hogyan kezelte?

Idei friss, majdnem ropogós...

Sokáig nem szerettem volna halogatni az idei év első bejegyzését, többek-között azért, mert már ismerem eléggé jól magam, a nagy semmittevésben fenemód elkényelmesedem...
-és ennek a blog látná leginkább kárát.
Az év végén alaposan belehúztunk a pihenésbe, ami így utólag, saját bőrömön tapasztalva, elég fárasztó dolog. Komolyan, ilyen fáradtnak, egy végigdolgozott nap után sem érzem magam, mint most. Sebaj holnaptól visszatérünk a rendes kerékvágásba, kímélő kajákat eszünk, időben lefekszünk, beindítom a mosógépet, és a lányok részére talán a leckéket is elővesszük. Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi, már ami a téli-szünetet és a pihenést illeti.
A szilveszterünk is fenemód kímélő üzemmódban telt, függetlenül attól, hogy a végén már hajnali kettő is elmúlt mire ágyba kerültünk.
Azt nem tudom, hogy most akkor nekem félnem kellene attól, ha a babonákat veszem alapul, hogy a család apraja,-nagyja szerencsejátékos lesz és az egész évet kártyázással fogja tölteni? Esetleg Lucám abbahagyja az iskolai tanulmányait és krupiénak áll, azaz pontosabban dealernek, mert olyan profin osztotta a kártyalapokat? Nem tudom, mindenesetre azt hiszem, nem ez lesz a jövőnk...
-de, hogy kártyázni idén is fogunk, az egészen biztos.
Fogadalmakat nem tettünk, viszont elérhető célokat tűztünk ki magunknak, amit egy üvegbe zártunk. Majd egy év múlva ismét előveszünk, hogy a következő évi titkos vágyainkat beleírhassuk.
Persze, hogy legyen némi motiváció a lányok részéről is, ugyanezt a befőttesüveges dolgot, havi lebontásba is elkészítjük. A januári megvan már, amit hó végén már fel is bontunk, és remélhetőleg jó szájízzel folytatunk, mint családi hagyományt.

Fülig érő szájjal a nyertes...

Nem szeretnék túlságosan érzelgőssé válni ezzel az első bejegyzésemmel, de úgy érzem, köszönetet kell mondanom nektek kedves olvasóim, hogy a ritka bejegyzések ellenére is kitartottatok mellettem!
Köszönöm, hogy vagytok, ezért nektek is "csak" annyit kívánnék, mint magunknak...

Karácsonyi szösszenet...

Írhatnám azt is, hogy szerencsére már túl vagyunk rajta, de mégsem ezt teszem.
Számunkra nagyon boldogan és békésen teltek az ünnepek, komolyan sajnálom, hogy csak ennyi volt...
-sebaj, majd jövőre egy kissé meghosszabbítjuk, a magunk módján.
Annyira belemerültünk egymásba, hogy még a számítógép közelébe se mentem, aminek azt hiszem van is látszatja...
-azaz nincs! Mert mostanában, még az aktuális bejegyzések is hiányoznak.
Írni pedig bőven lenne mit, de azt hiszem ezt már jövőre hagyom.
Mostani posztomat a karácsonyhoz szeretném kötni, ezért lényegesnek tartom megemlíteni a várakozási időszakot is.
Persze, várakoztunk mi is és a lányok is, de ők voltak a feszültebbek.
Mióta megszülettek a gyerekeink és karácsonyokat is tartunk, ennyi sírást én még nem láttam.
No, nem a családi összezörrenések miatt volt nagy sírás-rívás részükről, hanem az egymás iránt generált "komoly" problémákból.  Hol az egyik, hol a másik gyerek bőgött, amit igyekeztem  számukra kissé cinikusan megjegyezni, hogy -milyen jól is kezdődik ez az idei  "szeretet ünnepünk"
Szerencsére ez valóban csak addig tartott, mert 24.-én reggel, hozzánk is beköltözött a békesség és szeretet...
-ami remélem jövő évig ki is tart!

 reggeli pizsiparti

öröm a köbön -semmi kétség...

Szent este:
Zsófi és én

"A" család

Most akkor ki fotóz kicsodát?