Szélcsengő készítése gyerekekkel.

A szeles időjárásnak és esőnek köszönhetően született az ötlet, hogy aktuális kreatív munkánk elkészüljön.
Már egy ideje motoszkált a fejemben az elkészítés lehetősége, de részint az időhiány, részint lustaságomból kifolyólag került elodázásra ezidáig, hogy saját szélcsengőt készítsenek a lányok, némi szülői segítséggel.
A süthető gyurmák hiányos színválasztéka miatt katicák és méhek elkészítésének lehetősége fordult meg a fejemben.
Anya tervez, gyerek végez!
Hiába körvonalazódtak a figurák fejemben, ha Lucát, semmi nem tudja eltántorítani a lepke készítés megvalósításától.


Fekete és sárga gyurmát gyúrtam össze úgy, hogy a színek keveredése kirajzolódott, ami által eredetileg a méhek csíkos "ruháját" szerettem volna bemutatni a lányoknak.
Bemutatóm olyannyira jól sikerült, hogy ezzel a színkeverős gyurmázással gyerekjáték volt a lepke szárnyainak szivárványos mintázatának elkészítése.
Örömmel tépkedték, adagolták a színeket, trancsírozták, lapították a gyurmát míg elérte a kívánt nagyságot és tarkaságot.




Először az asztalon próbálták kilapítani a gyurmát, de többszöri próbálkozás után is leragadt, ezért a végső formázásban kezükkel, ujjukkal nyomkodták szét, a könnyen formázható megpuhult gyurmamasszát.

Legjobban azok sikerültek, amik a legszabálytalanabb alakzatot kapták a kis kezek által...

A szárnyakat egy nagy darabból készítettük el.
A közepét összecsípve kaptuk a szabálytalan cakkos szárnyakat.

Az elkészített lepkékre mielőtt megsütöttük volna, még belenyomkodtuk az akasztó kampókat.

Ezeket készen lehet kapni, de házilag is könnyen elkészíthetők vékonyka drót segítségével "U" alakban meghajlítva.

Sütési időnk valóban 5 percnél többet nem vett igénybe.
Nem kell megijedni attól, ha a gyurma még puha a sütőből kivéve, hűlés közben keményedik (dermed) meg!

Miután kihűlt, felragasztották a mozgó szemeket a lányok.

Nálunk a munkálatok része az első nap eddig tartott, mert az elkobzott lepkéiktől nem váltak meg a lányok, ezért hagytam had élvezzék munkájuk gyümölcsét.

Másnap folytattuk munkálatainkat a lányokkal, kezdődhetett a díszítés, csillámozás.
Előzőleg én felvarrtam (rögzítettem) a lepkéket és a szél rudakat az alapra, amik nálunk mini szalmakalapok lettek (ez is hobbi boltos)

A szélcsengő alapja bármi lehet, ennek csak fantáziánk szab határt.

Minden olyan tárgy alkalmas lehet a környezetünkben, amit könnyedén kilyukaszthatunk, átfűzhetünk, rögzíthetünk.
Ha alaposabban körbenézünk, biztosan rövid időn belül felfedezünk egy újra hasznosítható tárgyat lakásunkban...
legyen az
-befőttes üveg tetőkből
-régi szalmakalapból
-papírtörlő gurigá(k)ból
-műanyag "cserépalátétből"
-üdítős, esetleg színes öblítős flakon aljakból
-de egy vastagabb kartonból kivágott alap is tökéletes lehet

Megbolondíthatjuk felfűzött gyöngyökkel, gyakorlatilag bármivel, amivel vidámabbá, egyedibbé tehetjük az amúgy sem hétköznapi saját készítésű szélcsengőnket.

Nagyon egyszerűen elkészíthető, nem munkaigényes, nehézségi fokát képzelő erőnk és kreativitásunk határozza meg.

Jelenleg sajátunkon is akad még hely a további díszítés lehetőségére, amiben az időjárási viszonyoknak köszönhetően, az azonnali használatba helyezés akadályozott meg.

Játszóház

Az esős, szeles időjárás és erős lehűlésnek köszönhetően egész hétvégén őszi hangulatom lett.
Ebben erősen közrejátszott a fűtés visszakapcsolása és a begyújtott kandallóból a tűzifák kiszűrődő ropogása és a lángok tánca...
Nekem, most jól esett ez a hirtelen jött házifogság, amikor nem bosszankodom a kertben lévő (elmaradt) munkáim miatt, amikor semmi más nem fontos csak az, hogy jól érezzük magunkat ezalatt a pár nap alatt.
Nem kellett a konyhában állnom és az ebéd előkészületeivel foglalatoskodnom, hiszen megtettem ezt már előre, ezzel is időt spórolva magam és családom számára.
Szombati napunk Zsófiám megünneplésével, körbeugrálásának keretében zajlott, aki úszott a boldogságban, és sajnálattal vette tudomásul, hogy minden csoda csak egy napig tart, így a névnapja is.



Az esőzés lehetőséget adott rengeteg olvasásra, előkerültek elfeledett könyvek is a polcok mélyéről, de az ajándékba kapott új könyvekre is sort kerítettünk.
Minden nap olvasunk, de mióta jobb idő lett a könyvek leginkább az esti lefekvéshez, mesére korlátozódnak, ezért volt nagy öröm a maratoni könyvhétvége.
A könyvek mellett lazításként különböző társasjátékok, és a diavetítő is előkerültek rejtekhelyükről, felidézve a hideg téli estéket.
Kellőképpen elfáradva a sok beszédtől, eszembe jutottak azok a kincsek amiket minap sikerült beszereznem a hobbi boltban, és pihenés gyanánt egy kis kézművesedésre ösztönöztem lányaimat.
Szusszanásnyi szünetre nekem volt szükségem, mindamellett jól esett egy kis kreatív alkotásra is időt-szentelni, a játékos gyereknap után.
Szélcsengő készítésébe kezdtünk, kihasználva a viharos szél nyújtotta lehetőséget.
Két napra elegendő munkával elkészítettük a szélcsengőket, mindenki a sajátját, ami szerintem gyönyörű lett.

Minden pillanatát élvezetük a négy-fal között, cseppet sem hagyományos hétvégének, amit saját játszóházunkban töltöttünk.


Nagy jókedvünkben a sütőben lévő süthető gyurmákról megfeledkezve, ilyen elszenesedett remekműveket is alkottunk.

Rejtvénynek is jó lehetne a kérdés.
Mi látható a képen?

Zsófia -bölcsesség

Tudtam, hogyha egyszer lányom születik annak csakis a Zsófia nevet választanám.
Mikor még a pocakomba voltak a babák és megtudtam, hogy az "A" magzat lány, majd kiugrottam a bőrömből.

Nagyon boldog vagyok, hogy álmom valóra vállt és lett egy Zsófiánk!


Luca így köszöntötte szeretett testvérét névnapja alkalmából.

Isten éltessen Te cserfes, örökmozgó Zsófiánk!

Mese és valóság

Minap engedélyeztem magamnak egy kis pihentető vásárlást.
Senki ne gondoljon nagy dolgokra, egyszerűen, csak szükségem volt egy kis kikapcsolódásra és pár hiányzó kellék beszerzését ejtettem meg a közeli Pólusban.
A kreatív boltban nyugodtan nézelődhettem, hosszasan beszélgetve az eladóval, akitől, pár hasznos tanáccsal , elégedetten távoztam.
Ha már olyan ráérősen (egyedül) voltam, nem hagyhattam ki a 290 ft-os bolt árukészletének feltérképezését se, ahol tuti, hogy találunk olyan dolgokat, amik semmire se jók, gyér minőségük miatt, de ha szerencsések és szemfülesek vagyunk néhány kincset érő zsákmánnyal térhetünk otthonunkba.
Benéztem mert szeretek turkálni, válogatni, egyszerűen csak nézelődni, a néha meghökkenően giccses felhozatalban.
Egyszerű lapostányérokat sikerült találnom, feldobva a régi étkészlet egyhangúságát, gondoltam veszek pár darabot.
Már csomagolták a tányérokat, amikor megakadt a szemem a sarokba támasztott lepkehálókon.
Fejemben, nem lányaim mosolygós arca jelent meg ahogy kergetik, próbálják behálózni a lepkéket, hanem a halászat.
Gyorsan kiválasztottam a legjobb állapotban lévő két darabot a négy közül, és alig vártam, hogy délután átadhassam a nekik szánt vásárfiát.

Átadásról szó sem lehetett,mert szemfüles lányaim azonnal észrevették a szokatlan helyre eldugott ajándékot.
Tesztelésére a mai napig várniuk kellet alkalmazkodva az időjárási viszonyokhoz.

Boldogan, hanyagul vállukra dobva, felemelt fejjel, büszkén indultak új halászhálójukkal a tó felé...
Így lépegethettek a törpék is a bányába, csákányukkal a vállukon- jutott eszembe- miközben csak mosolyogni tudtam a látványukon.

Először a halak beetetésére volt szükség ahhoz, hogy a közelünkbe, hálónyújtásnyira merészkedjenek.
Eksztázisba esett lányaim helyett ez a feladat rám várt, akik türelmetlenül csapkodták a vizet hálójukkal elriasztva az "éhező" pikkelyeseket.
Nem váratott sokáig magára az első "áldozatunk"aki Gábor gyorsasága elől nem menekülhetett .
Rövidke simogatások után gyors vízbebocsájtások következtek.

Bevallom nekem ilyenkor óhatatlanul eszembe jut a mese az aranyhalról aki három kívánságot teljesít ha visszaeresztik a vízbe.
Bár nem kell attól tartaniuk az aranyhalaknak, hogy valamelyiket is megennénk, vagy hasonló rémségeket követnénk el ellenük, és én se félek attól, hogy valamelyik egyszer csak megszólal selymes hangján és kívánságaim felől érdeklődik, de én ilyenkor mindig kívánok.
Lehet, hogy babonából, de nem tudom kihagyni, hogy magamba elmondjam vágyamat.
Kívánság, amire mindennél jobban vágyom.
Kívánság, amit nem csak magunknak, hanem szeretteinknek is kívánok.
Kívánság, amit mindenki megérdemelne, de sajnos nem mindenkinek adatik meg.
Kívánság ami a legnagyobb kincsünk...

Az egészségünk!

Nem csoda, hogy szeretem ezeket a pillanatokat nézni, ilyenkor dupla öröm járja át a szívemet.
Több tucat aranyhal kifogása után egy újabb mesehős tűnt fel a színen.
Egy kis-békát találtak a lányok, amit rövid kergetőzés után sikerült kezükbe fogniuk.
Először Lucára került a sor, ő szeretgette meg a kis békakirályt.
Lucának különös kapcsolata van az állatokkal, amit el kell fogadnunk kiskora óta.
Szeretgette és még egy gyors csókot is lopott tőle a kis varangy, ami az én reakcióidőmön kívül volt.
Gáborral nem tudtuk, hogy reagáljunk hirtelen jött hódolóra, mi lesz, ha tényleg átváltozik, és egy elvarázsolt királyfit találunk a helyébe...
Zsófikám, hála már nem mutatott ekkora érdeklődést a béka iránt, neki elég volt az is, hogy végigmászott a ruháján amit nevetgélve tűrt, miközben engem a hideg rázott már csak a puszta gondolatától is...

Minimális befektetésemmel remek programot biztosítottam lányaim számára egész nyárra.
Remélem az aranyhalak és a békakirály is értékelni tudják önzetlen cselekedetünket, és a tavi tündér is hamarosan megjelenik a mesés valóságban.

Anyák napi (évzáró) ünnepség?

(nem arany)- KÖPÉSEK!!!

Úgy gondolom, ilyen témáról is írnom kell, igaz kissé pironkodva teszem meg, mert a problémákat, kudarcokat is vállalnunk kell, csak lényegesebben nehezebb, főleg ha személyesen vagyunk érintettek benne...
Néha szembe kell néznünk a gyereknevelés árnyékosabb oldalával is, kikukucskálni a rózsaszín függöny mögül.
Nagyon kiborultam attól, ahogy Zsófia lányom viselkedett az elmúlt két napban.
Szülőként kudarcot vallottunk, nem tudjuk kezelni a gyereket, mi válthatta ki nála ezt a fajta viselkedést?
Tele voltam kérdésekkel és aggodalommal!

Zsófia cserfes lányunk, aki mellett megúsztuk a hisztirohamokat, nagyobb kitöréseket, most egy új, számunkra elfogadhatatlan szokást vett fel,- köpköd!!!
Először azt hittem rosszul látok, amikor egy kisebb konfliktushelyzetbe leköpte Lucát!

Köpni, nyelni nem tudtam!

Első reagálásomban veszekedni kezdtem vele.
Jöttek a -miért köpted le a testvéredet, hogy képzeled ezt Te, miféle viselkedés ez, hol láttál te ilyet, és ehez hasonló kérdések, amik első-felindulásomban kitörtek belőlem...

Persze erre a gyerek sírva fakadt, én pedig megsajnáltam azért, amiért így nekiestem.

Ezután szépen kézen-fogva bementünk a gyerekszobába és nyugodtan, új alapokról indulva, próbáltam megérteni viselkedésének okát.
Úgy tűnt sikerült megbeszélnem vele, hogy ez a lehető legcsúnyább szokás, viselkedés, még akkor is ha más gyerek is szokott köpködni az óvodában...
Megbeszéltük, hogy máskor ilyet nem szeretnék látni, mert (most is) csak az önuralmamnak volt köszönhető, hogy nem vertem azonnal a szájára.
(pedig megérdemelte volna)

Most ne gondolja senki azt, hogy veréssel próbálom megtartani házunkban a közrendet, inkább a szavak híve vagyok!

Sajnos vannak szülők, akik elfogadják ezt a fajta viselkedést és semmit nem tesznek a köpködés, rugdosás és különböző agresszív viselkedések ellen...
Ilyenkor nem arra gondolok, hogy a gyereknél testi fenyítéssel érjék el szándékukat, de homokba dugott fejek se nyújtanak megoldást!

Másnap reggel miközben én Luca frizuráját készítettem el, egymás mellett ültek, és a lányok megint összekaptak valamin.
Hogy min, nem is lényeges, mert egy szokásos apróság miatt de Zsófi megint elköpte magát, amire nekem visszakézből sikerült is szájon lendítenem...
Zsófi részéről keserves sírás, miközben feltörli a földről indulata bizonyítékát, én pedig megismételtem tegnapi önmagam és elkezdtem a prédikálást...

Szégyelltem magam, furdalt a lelkiismeret, utána sokáig csak azon gondolkoztam, hogy miért váltotta ki belőlem ezt a fajta reagálást kétségbeesésem.

Ennyire kiborít, hogy egy szép kislány, a mi gyerekünk köpköd?
Tanácstalanok voltunk Gáborral, ha tettlegességig süllyedtem a szavakkal szemben.


Reggel az óvónéniket kifaggattam, akiket teljesen meglepett Zsófiám viselkedése, róla nem gondolták volna, hogy átveszi, hazahozza ezt az új modort, amit az oviban nem csinál, csak minket tisztel meg vele!
Mindezt a beszélgetést úgy intéztem, hogy a lányok ebből semmit ne halljanak, ne vegyenek észre, nem szerettem volna megszégyeníteni mások előtt...

Délután megismétlődött a köpködés, aminek bő negyed órás sarokba állítás lett a végeredménye.
Szavak nélkül parancsoltam be a sarokba, elég volt megmutatnom az irányt, tekintetemben minden benne volt...
Azt gondolom, sikerült végre megértetnem vele cselekedete helytelenségét, és többet valóban nem kerül sor hasonló incidensekre...

Magam-előtt látom helyes kis pofikáját, amint utálattal és grimaszok kíséretében köp!
Magam-előtt ugyanazt a kisfiút látom akitől átvette, megtanulta, ezt a helytelen kifejezési formát.
Magam-előtt látom az én cserfes nagylányomat, akinek valaha a legnagyobb sértés ami kijött a száján a gubancoshajúvolt!
Mi lett veled, miért nem látod a különbséget a helyes és helytelen között, mikor a jó és rossz fogalmát tökéletesen értelmezed?

Nem tudom mi mehetett végbe az én kiegyensúlyozott lánykám lelkében, és azt se tudom, hogy helyesen cselekedtem-e.


Eszembe jutnak azok az élethelyzetek amikor hisztirohamban szenvedő gyerekeket látok, tehetetlen szülőkkel, akiket sajnáltam, mert úgy gondoltam, hogy leginkább rajtuk múlik, hogy kezelhetetlen gyereket nevelnek...
Ilyenkor viccesen egymásra-néztünk Gáborral és megjegyeztük csendesen, inkább csak magunkban,
-ha -
a mi gyerekünk lenne a belét is kitaposnám, ha így viselkedne!

(szavainkat nem gondoljuk komolyan, de tennénk ellene)



Persze az ember a más gyerekének nevelésében nagyon okos tud lenni, miközben a sajátjával tanácstalan!

Fekete, fehér-igen, nem!

Nem tudatosan alakítottuk a színválasztást, már ami a háziállatainkat illeti a véletlennek köszönhető, hogy a cicák és az egyedüli házőrzőnk is fekete,- fehér színekben találhatók meg nálunk...
Amiről most írni szeretnék, az majdhogynem lehetetlen (egy gyenge kísérletet mégis tennék).

A nyíló virágok keret belengő édeskés illatfelhőiről, ami megcsap akárhányszor kilépek az ajtón, hívogat egyre közelebb magukhoz, hogy mélyeket lélegezve magamba-szívhassam a semmihez nem hasonlítható, orgona, akácvirág által kibocsájtott illatokat...
Többszörösen is élvezem ezeket a perceket, amik nem csak az orrom, de szemem által is elvarázsolnak.
Imádom nézni, legszívesebben egész nap bennük gyönyörködnék, miközben illatfelhőkben fürdetném testem...
Szeretem, mert én álmodtam, én terveztem meg a kertnek minden zegzugát, az én ízlésemet tükrözik.
Hogy milyen a kertem?
Egyszerű, már ha egy kertet annak lehet nevezni, amiben van ápolt fű és vannak virágok esetleg fák...
Egyszerűsége számomra mégis abban rejlik, hogy nincsenek színátmenetek, tulajdonképpen színek sincsenek, mert csak fehérben nyíló virágok vannak ültetve.
A kertünk tehát, zöld, fehér-vagy ha jobban tetszik fehér, zöld.

A véletlenek egybeesése, ne tévesszen meg senkit különböző sportklubok színével!

A kertünk építésekor (az utolsó előtti pillanatban) kezembe akadt egy fehér hosszú szárú rózsa, és ahogy az a mesékben is lenni szokott ...
-ez lett a végzetem!

Imádtam az eleganciát, a szűzies ártatlanságot az egyszerűséget és nagyszerűséget amit megláttam benne.
Attól a pillanattól fogva, csak fehéren virágzó növényeket kerestem, olvastam, kutattam utánuk, míg megálmodott keretem valósággá vált.

Sokan furcsán néztek rám, nem értették miért nem szeretnék kék, lila, sárga, piros, esetleg rózsaszín virágokat is, mikor azokban széles választékot találnék, mellesleg nem egy "unalmas" kertem lenne...

(jól emlékszem még azokra az időkre amikor én is tarkabarka kertben gondolkoztam,és soha nem gondoltam volna, hogy bármi eltántoríthat terveimtől)
Ember tervez...pillanatnyi elmezavar végez!

Nem bántam meg soha ezt a hirtelen jött felindulásból elkövetett lépésemet, mert tudtam, hogy megtaláltam a hozzám legjobban-illő, lelkemmel harmonizáló és nyugalmat árasztó ideális megoldást, amire talán mindig is vágytam, csak nem tudtam...
Örülök, hogy Gábor társam volt (ebben is) és maximálisan támogatott, és támogat a mai napig elképzelésemben, s annak megvalósításában.

Tehát, ha valaki egyszer feltenné nekem a kérdést mit válaszolnék?

Fekete, fehér- igen!

Nem?

NÉ(v)P dalok

A mai napról, tulajdonképpen nem is akartam írni, nem tartottam fontosnak, nem tartottam említésre méltónak, nem szeretem az önfényezést (ünneplést)...

Ma névnapom van, azaz ma ünnepelnek a Mónikák és Flóriánok.

Már egészen kicsi koromban megtanultam, és nagyon büszke voltam rá, hogy a tűzoltókkal egy napon ünnepelhetem Szent Flórián neve napján a sajátomat is.

Szeretem a nevem!

Örülök, hogy szüleim engedve a kor slágereinek ezt választották nekem.

Emlékszem gyerekként milyen boldog voltam, hogy az én nevemről énekelnek..
Sokszor alig bírtam kivárni a rádióban a kívánságműsorok idejét, melyben valamelyik Mónikás számot biztosan hallani lehetett, amiket kívülről fújtam.
Ki ne emlékezne ezekre a sorokra Payer Andrástól:

Minden jót, Mónika!
Majd írok, csak válaszolj rá!
Légy boldog, Mónika!


vagy a Solymos Tónitól

Mónikám, drága Mónikám,
Néked szól a harmónikám!
Ahányszor kezembe veszem,
Mindig csak rád emlékezem...


Minden formájában szeretem és elfogadtam, hogy ilyen becézgetős nevem van, holott én nem tartom magam "olyan" Mónikásnak.

Mónika, Móna, Móni, Moncsi.

Leginkább a Mónit szeretem használni.
Nincsenek rigolyáim a nevem terén, de a Moncsicsi azért kicsapta a biztosítékot, már régen is.

Mikor a lányok betöltötték a második évüket, anyából átváltottak Mónikává és hosszú hónapokig csak így hívtak (sokak meglepetésére, az apjuk pedig Gábor volt!)
Ezt hallották a környezetükbe, nekem pedig nem volt ellenvetésem, tudtam, hogy nem tart majd örökké amíg csilingelő hangjukon nevemen szólítanak.

Ma reggel ahogy bejöttek a hálószobába, ismételten ahhoz a semmihez sem hasonlító hangocskájukon mondták, hogy -anya, ma Mónika van és te Mónika vagy!
Illatos pizsamás testükkel simultak ölembe, míg én kiosztottam nekik a reggeli kifogyhatatlan puszijaimat.

Délelőttöm telefonközpontosként telt, aminek szívesen tettem eleget.
Jó érzés volt tudni, hogy ennyien gondolnak rám, ilyen sok embernek vagyok fontos és köszöntöttek fel névnapom alkalmából!



Ünnepelni nem fogunk, mert soha nem szoktuk megtartani a névnapokat, de a lányokat egy fagyira szívesen meghívom a közeli cukiba, ovi után.



Név elemzése:
A Mónika keresztnév kimagasló érzékkel ajándékozza meg viselõit különféle mûvészeti ágak irányában. Mély érzésû, okos és tehetséges emberek. A szépség minden minõségére érzékenyen reagálnak, amely felemeli és ösztönzi õket. Érzékenységükbõl adódóan gyorsan reagálnak a körülöttük zajló eseményekre. Érdemes odafigyelniük, hogy féltékenységük és birtoklási vágyuk ne legyen úrrá rajtuk.


MÓNIKA
1. - görög eredetű; jelentése: magányos, egyedül élő;
2. - latin eredetű; jelentése: intő, figyelmeztető, tanító;
3. - karthágói-pun eredetű; jelentése: istennő.



No comment!
:)

Állati jó!

Barátaink kétségbeesetten hívtak fel, mert találtak egy teknőst, aki nem hajlandó enni, gondolták mi orvosolni tudjuk problémájukat...
Ismeretségi körünkben mi vagyunk az "ügyeletes" állatmentők, hozzánk bárki, bármikor hozhat, megunt, esetleg talált állatokat...
Nekem némi fenntartásaim szoktak lenni, nem szívesen fogdosom, feleslegesen őket.
Előre megbeszéltük Gáborral, hogy ő fogja meg és ő is rakja bele a tóba az új védencünket, mert én bizony nem leszek hajlandó hozzá nyúlni (félek tőle)
:)
Mikor megérkezett a kis páncélos, talán csak én nem lepődtem meg azon a tényen, hogy egy mocsári teknős lesz az új lakónk...
Automatikusan kaptam a kezembe a parányi jószágot (bevallom nagyobbra számítottam) majd Lucám kérésére a kezébe adtam, a kalimpáló Frenklint,
(erre a névre keresztelték), míg Zsófikám csak tisztes távolságról ismerkedett vele...

Mocsári teknősök,(mint a menetrend szerinti járatok) jönnek mennek a tavunkba, szoros barátságban az ékszerteknősökkel vándorolnak, tóról,- tóra...
Szeretem nézni amint a köveken, vagy a száraz növények közt megbújva sütkéreznek a teknősök, élvezik a háborítatlan nyugalmat, amit legfeljebb Tódor nevű kutyánk szakít félbe, ha valamelyikük megpróbálja elhagyni a tavat.
Ilyenkor hangos csaholásával próbálja visszaterelni a szökevényt, felhívva a figyelmünket kér segítséget.
Tudjuk jól, hogy védett állatokról van szó, de mi csak annyit tehetünk védelmük érdekében, hogy hagyjuk őket ,segítjük, hogy élhessék természetes életüket.
Talán ennek a háborítatlan élővilágnak köszönhetjük a vadkacsák mindennapos látogatását is tavunkban.
Meglepően, már a fűnyíró zajától se riadnak vissza, és az se zavarja őket, ha csak pár méterre tőlük szaladgálnak a gyerekek.
Hangos csobbanással szálnak le a vízre, egy kis hűsölés, pancsolás, vagy zsákmányszerzés céljából...
Az aranyhalak (akiket rendszeresen etetünk) körében biztos nem okoz osztatlan sikert a kacsák megjelenése.
Szeretjük ezt a fajta külvárosi nyugalmat, a mi kis édenkertünket, a majdnem paradicsomi állapotot...

A közelünkbe megépült M0-ás miatt egyre több védtelen állatkát szorítanak ki természetes élőhelyükről, rákényszerítve őket keresnek maguknak más élőhelyet.



Gyakran eszembe jut amit barátaink szoktak mondogatni, hogy nálunk még állatnak lenni is nagyon jó, szívesen lennének nálunk azok!


Akik hozzánk kerülnek azok túlélési esélyei megnőnek, de mi lesz a többiekkel?

Más szemmel,...anya szemmel

Átértékeltem magamban mindent az elmúlt pár nap alatt.
Más szemmel nézem veszekedő lányaimat, konfliktuskezelésben is előnyömre változtam.
Sokkal türelmesebb lettem hozzájuk!
Betegségük ráébresztett arra, hogy lassítanom kell a saját tempómon is, nem szabad elvesznem a mindennapok monotonságában, csak azért mert anya vagyok...
Szerencsére ez a kisebb lecke is elegendő volt észhez-térésemhez, tanultam belőle, amit nem felejtek el egy darabig.

Semmihez nem hasonlító boldogság volt anyáknapi ébresztőjükre, veszekedésükre felkelni.
Anyai szívem örült a legjobban, hogy megint hallom cserfes hangjukat, árulkodásukat, és nem elesetten, gyengén fekszenek az ágyban.

Gábor próbált kihúzni a lányokból egy-egy anyák-napi éneket, de mindhiába, nem voltak hajlandók beadni derekukat a legszebb (kérlelő) szavakra se, mert ők csak az oviban fognak énekelni nekem.
Jól beidomították az óvónénik a titoktartásra őket...
:)
Mosolyogva, gyerekeinkben gyönyörködve kortyolgattuk a kávénkat Gáborral aki közölte, hogy hamarosan indulni szeretne....
- ??? -nem értettem hová lenne olyan sietős dolga, mikor este még ő szorult némi ápolásra...
- anyák napján nem maradhatsz virág nélkül, elmegyünk és azt vesszük meg amit szeretnél! -hangzott az ellentmondást nem tűrő válasza

Bevallom nem vágytam virágra, de a kimozdulás lehetősége a környező kertészetekbe, sétálni és gyönyörködni a különlegesebbnél-különlegesebb virágokban elég csábítóan hangzott, aminek (önző módon) nem tudtam ellenállni.

(nagyon jól tudja, hogy az egyedüli gyengéim a virágok)

A lányok örökölték a virágok utáni vonzalmat tőlem, mert pontosan tudták, hová megyünk és előszeretettel szokták fel hívni figyelmemet olyan növényekre, amikkel még nem találkoztak a kertünkben (ráadásul fehér színben virítanak)
Most is így volt, miközben én leginkább a lányokat figyeltem ki merre jár, ők árgus szemekkel (és nyugodtan) nézegették a növényeket, mígnem megtalálták a számu(n)kra legmegfelelőbbet.
Virágokkal a csomagtartóba ahelyett, hogy hazafelé vettük volna az irányt, egy közeli étterem felé kanyarodtunk, a többség kívánságára...
Kicsit korainak éreztem a gyomruk miatt a vendéglőzést, de pont ma, nem szerettem volna ünneprontó lenni.

Jó volt a családommal lenni akik egészségesen nyüzsögtek körülöttem, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy számomra felejthetetlenné tegyék az anyák napját, amit teljesen másképp terveztünk el...

Nagy buzgóságukban a pillanatnyi ötlettől vezérelve, rögtönzött bábszínházi előadáson vehettünk részt kora este, amit a lányok találtak ki.
Bábok gyanánt, megszabadultak (koszos) zoknijuktól, és azokat húzták a kezükre.
Állatmintás zoknik voltak, ezért az előadás a nyuszi és a cica barátságáról szólt, amit teljes átéléssel játszottak el nekünk...
Megható volt nézni játékukat, ami örömkönnyeket csalt a szemembe.
Titokban próbáltam letörölni, szabadulni tőlük, de a szemfülesek előtt nem tudtam tovább rejtegetni érzelmeimet, amit a szeretet és az örökös aggodalom váltott ki belőlem.

Örülök, hogy megadatott nekem a legcsodálatosabb főszerep amit az élet adhatott számomra, az anyaságot, ami semmihez nem hasonlítható, hogy egyszerre két kislány anyukája lehettem!

KÓR - ház a város szélén...

Jókedvűen jöttek haza az óvodából a lányok csütörtökön, már csak azért is mert pénteken szünet lesz és nem kell menniük.
Sokat bohóckodtunk kint a kertben, jókedvünk az esti melegben tetőfokára-hágott.
Tudtuk, hogy már csak kettőt kell aludni és elutazunk ezen a hétvégén.

Vacsoraidőnk is a szokottnál későbbre húzódott...
Miközben kanalazgattuk a levesünket, Zsófikám hasfájásra panaszkodott, gondoltam ezzel a "trükkel" szeretné megúszni a vacsora elfogyasztását.
Szerencsére hagytam, hogy felálljon az asztaltól, és nem fejezte be az evést.

Nemsokára már felmosóval a kezemben kezdtem takarítani az óriási tócsát, amit kihányt, majd még háromszor ismételtem meg a nappali felmosását...
Aggódtam, kérdezgettem, hogy mit evett az oviban, egyértelműen gyomorrontásra gyanakodtam, mert Lucának semmi baja nem volt.
Szőlő levet emlegettek mind a ketten, azt ittak, de nem esett jól...
Hiába, nincsenek hozzászoktatva a dobozos ivólevek fogyasztásához, ezért elképzelhetőnek tartottam, annak valószínűségét...

Magától értetődően vittük át a hálószobánkba a lányok ágyneműjét, hogy az éjszakát mellettünk, közöttünk, ellenőrzés mellet töltsék el, akkor még nem tudtuk, milyen meglepetést tartogat a nap hátralévő része számunkra...

Már az ágyban feküdtünk mindannyian, mikor Lucám is hasfájásra panaszkodott, majd egy-pillanat alatt elhányta magát ő is, beindult a mókuskerék...
Felváltva hánytak a lányok egész éjszaka, én pedig húztam-cseréltem a pizsamákat, ágyneműket, tartottuk fejüket a tálak felé, volt pörgés rendesen...
Így köszöntött ránk a reggel is, annyi különbséggel, hogy magas lázat is kaptuk a hányások mellé, ami Luca miatt ( lázgörcsös) még-több aggodalommal töltött el.
Nem mintha addig nem izgultam volna értük eléggé!

Mivel péntek délelőttre csoporttársukat, barátnőjüket vártuk vendégségbe, egy rövidke telefonhívást engedélyeztem magamnak, amiben lemondom sajnálatos betegségünk miatt.
Váratlanul ért, hogy a vonal másik végén is ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttek egész éjjel mint mi, annyi különbséggel, hogy láz helyett, hasmenést kaptak hozzá...
Ez elindított egy körtelefont azon szülők között akiknek tudtuk a telefonszámát, és legnagyobb meglepetésemre, mindenhol betegség volt, ráadásul a két óvónénink is hasonlóan, súlyos tünetekkel!


Doktornők, csak délután tudott kijönni, de változtatni ő se tudott a meglévő helyzeten én meg kitartóan mostam, fertőtlenítettem mindent továbbra is...
Zsófikámon addigra szemmel láthatóan látszott a javulás, míg Lucám igaz már nem hányt, de csillapíthatatlan lázzal feküdt...
Ekkor merült fel először, nembiztos, hogy megússzuk a kórházat...
Legnagyobb igyekezetem ellenére is Zsófi estére visszaesett, megint hányt, míg Lucánál a kiszáradás tünetei kezdtek mutatkozni...

Este (8-kor) eszembe jutott az is, hogy még Luca nem is volt pisilni, tehát nagy a gáz!
Lehet most sokan azt gondolják rólam, hogy felelőtlen voltam, de az alvás nélkül töltött éjszaka, és közben a lányok folyamatos ellátása miatt ez volt a legkevesebb gondolatom...
Ölembe vittem ki a nyűgös Lucát a mosdóba és a földön előtte ülve könyörögtem neki, hogy próbáljon meg pisilni, miközben Gábor már a doktornővel beszélte le telefonon, hogy irány a kórház...
Ekkor a felgyülemlett feszültség miatt amit a fáradtság és lányaim miatti aggodalom váltott ki belőlem, nem bírtam tovább, és elsírtam magam Luca előtt a földön ülve, ám ekkor az én drága nagylányom abbahagyta a sírást és mosolyogva elkezdett csurizni...
Ettől nagyobb boldogságot nem tudott volna nekünk okozni az adott pillanatban.
Kórház sztornó, nem adjuk fel, ha kell még éjszakákat nem alszunk, de akkor is itthon fognak meggyógyulni a lányok...
Gábor tartotta bennem a lelket, neki elhittem, hogy megfogjuk tudni csinálni...

Felkészülve az éjszakára minden szükséges dolgot megint előkészítettem.
Többek között akkor tűnt fel, hogy kevésnek bizonyul háztartásunkba az ágyneműhuzat, már a tartalékainkat éltük fel, mert a meglévők, mosásra várva, vagy éppen mosás és száradás alatt.

Az éjszaka eseménytelenül (és nagyon lassan) telt el,de szerencsére semmi nem történt azon kívül, hogy 10-20 percenként ébresztgettem és kiskanállal itattam a lányokat.
Reggelre olyannyira jól lettek, hogy kipattantak az ágyból és nyoma se volt rajtuk az előző napi megpróbáltatásokból, nem úgy az apjukon...

Jelenleg Gábor fekszik és őt (is) ápolom...
Tegnap este beszéltünk arról, hogy milyen rossz érzés a szülőknek betegen látni gyermeküket, inkább magunkra vállalnánk minden kínjukat...
Hát neki most sikerült is!

Várható még hasmenés jelentkezése is a lányoknál, bár arról már szívesen lemondanék és nem szeretnék beszámolni hasonló, álmatlan éjszakákról.

Ja ,és ha nem derült volna ki írásomból, a calici vírust hozták haza az óvodából!

Ma május elseje van és számomra a munka, de nem ünnepe...

Jobb programot terveztünk a mai napra, de a lényeg, hogy túl vagyunk a nehezén!