2011. június 3., péntek

Bogár invázió







Lassan, szinte észrevétlenül leptek el bennünket a bogarak...

Van kedvetek kitalálni miből készületek? - csak úgy, játékon kívül.

Este pedig, jövök a megfejtéssel, de gondolom, nem lesz nehéz kitalálni...
:)

Csak a méretarányok miatt...
-mert a lányok is nagyon élvezték!

2011. június 2., csütörtök

átutaZoo-ban




Még a lányok is elgondolkoztak azon, hogyan menjenek át az üveglapon... :)







Másnap frissen, üdén, ébredtünk.
Terveink között a nyíregyházi állatkert meglátogatása szerepelt, amit az időjárástól tettünk függővé, ha már egyébként is arra vezet utunk...
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert bár az eső nem esett, a hűvös levegő nem szegte kedvünket a több órásnak ígérkező sétához.
Kár lett volna kihagyni, mert az ország legszebb állatkertjéről volt szó.
Fantasztikusan éreztük magunkat, amire még a gyermeknap is rátett egy lapáttal...
A lányok nagyon élvezték, hogy ezen a napon /is/ minden róluk szól, ráadásul az igényeik kielégítése se döntött anyagi csődbe, mert egy jégkrém és vattacukor nem nagy kívánság...

Már javában benne voltunk a délutánban, mikor ebédelni készültünk.
Gábor pár héttel ezelőtt /munka miatt/ járt egy klassz csárdában és azt szerette volna nekünk is megmutatni.
Nagyon hálásak voltunk, mert gyönyörű helyen, valóságos horgászparadicsom közepén találtuk hamarosan magunkat, ahol a kiszolgálás és az ételek is osztályon felüliek voltak...
Ennél tökéletesebb hétvégét, kívánni se tudtam volna magunknak!
:)



Indulhat a nászmenet





Nem tudom, ki-hogy van vele, de nálunk egy-egy utazás alkalmával a csomagok száma nem egyenesen-arányos a házon kívül töltöttt idővel.
Legyen egy, vagy akár több nap, legtöbbször a félházat bepakolom, sohanemlehettudni alapon, amikre tulajdonképpen nincs is szükségünk, de jó ha velünk-van...
Hétvégi csomagolásom is hasonló keretek között zajlott, annyi különbséggel, hogy most az esküvőre szánt ruhatárat, és hozzá tartozó cipők, kiegészítők, és egyéb okosságokról is gondoskodnom kellett, a strand és egyéb túracuccok mellett.
A lányok ruhatárának összeállításánál szeretem, ha ők is jelen-vannak, az esetleges félreértések elkerülése végett, mert annál rosszabbat elképzelni sem tudok, hogy idegen helyen keljen veszekedni az "éneztnemveszemfel" ruhák miatt.
Ezekre a közös csomagolásokra elég "csak" egy fél délutánt rászánnunk, mert hirtelen olyan ruhák is fontos szerepet kaphatnak, amikre a szürke hétköznapokon, még csak véletlenül se tudnám rábeszélni őket...
Aranyosak, segítőkészek a csajok, de biztosan jobban haladnék túlbuzgóságuk nélkül.
Hogy, hogy-nem, de megesett, hogy számomra két nagyon fontos, dolog maradt csak itthon, ami, ha velünk van, lehet, hogy nincs is rá szükségem.
/Murphy törvénye/
Az elmúlt hét kánikulai időjárásának /amikor a munkáimat a szabadban, teraszon végezhettem el/ és előzőnapi strandolásunknak meglett az eredménye.
A fejem rákvörösre sült, úgy néztem ki mint valami "német" turista, ráadásul az alapozóm is otthon-maradt, micsoda katasztrófa!
A szemöldökcsipeszemet már nem is említem...
Így esett meg az -az eset, hogy délelőttre tervezett, aktuális Tokaji túránkat megszakítottuk egy kis szerencsi shoppingolással.
/hála a lányoknak, akik kipakolták a neszesszeremet/

Tokaji kilátót céloztuk meg először, gondolván, ott úgyis több idő megy el a bámészkodásra.
Gyönyörű kilátásban és időben volt részünk, amiért külön hálát is adtunk az égieknek, mert az otthon-maradottak bizony már javában kapták az előre beharangozott esőt.
Az emlékeimben oly gyakran felbukkanó sült-keszegtől is csak karnyújtásnyira voltam, de parkolóhely hiányában és a több kilométeres sétálási/túrázási lehetőség miatt, inkább lemondtam róla.
Rengetegen voltak Tokajban, hihetetlen volt az a rengeteg turista/busz , és mert egyébként is véges volt szabadidőnk, meg éhesek is voltunk, az útközben előre kiszemelt csárda felé vettük utunkat.
Természetesen a lányok ezalatt a rövidke útszakasz alatt, aludtak el a kocsiban amitől tartottam, mert a délutáni alvásuknak akkor lőttek és bizony még a java a napnak hátravolt.
Míg a gyerekek a kocsiban aludtak, addig mi a csárdában kaptunk egy fél órás nyugalmat, miközben az ebédrendelésünket is letudtuk, és kávénkat iszogattuk.
Jólesett az a kis "csend" amiben oly ritkán van részünk, ráadásul a tudat, hogy velünk vannak a gyerekeink /még-ha pár méterrel odébb is alszanak tőlünk/ megnyugtatott.
Luca ébredt először aki egy darabig élvezte az egykeséget, és annak kijáró külön figyelmet, de idővel megunta és addig, tette-vette magát míg felébresztette testvérét...


Az a pár óra ami még az esküvőig hátravolt hamar elrepült.
Gáborom, miközben a Forma-1 eseményeit izgulta végig, addig én a lányokat féltettem az esetleges sérülésektől a nagy játék hevében.
Miközben a családi beöltözés zajlott, Gáborral fogadásokat kötöttünk az est hátralévő részére, pontosabban arra, hogy vajon a lányok meddig fogják bírni a nagy mulatozást.


Indulás előtt bekövetkezett az amitől tartottunk, elkezdett esni az eső.
A mi szerencsénkre, a borászok szerencsétlenségére, csak pár csepp jött az égi áldásból, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanítson bennünket, gyalogosan, vagy autóval tegyük meg a pár száz méteres utat.
Az utóbbi mellett döntöttünk, legfőképp a gyerekek miatt.
Sebaj, a templomból kifelé jövet, már ismételten sütött a nap, így Gábor előre lemozogta a vacsorát egy kis testmozgással/sétával, míg visszavitte szállásunkra az autót.


Az ifjúpár szép volt és fiatal, csak, hogy róluk is ejtsek néhány szót.
Nem kellett a lányoknak se kétszer mondani, hogy dobálják meg őket rizzsel, hullott is szépen az áldás, még oda is ahová nem kellett volna.
:)


A menyasszony látványa annyira lenyűgözte Zsófikámat, hogy folyamatosan a sarkába volt, így nem csoda, ő volt az első, aki a nászmenetbe az ifjú pár után futott, nehogy lemaradjon valamiről.
Pont úgy, ahogy APG könyvben, vonultunk végig a falun, és ez nekik nagyon tetszett...


Gyereknek, gyerek a pajtása, nem csoda, hogy hamar összebarátkoztak és gátlások nélkül vették igénybe a táncparkettet, egészen kifulladásig.
A kis duracellek, hamar merülni kezdtek, mert jóformán a vacsora befejezése után nem sokkal kérdezgetni kezdték, hogy -mikor megyünk már?
Először csak viccnek gondoltam az egészet részükről, mert itthon eszük ágában sincs, sőt, nagy sértés számukra világosba aludni-menni.
Életük első esküvőjén mégse mehetünk 8! órakor haza, mi lesz a menyasszonyi tortával, menyecsketánccal...


Álmosságukra, fáradtságukra, két órán keresztül még hatottak ezek a szavak, de idővel be kellett látnunk, itt már feleslegesek a szavak.
Az előzetesen tippelt fogadásainkkal, amibe az éjfél még vígan belefér, csúfosan mellényúltunk, mind a ketten!
:D


Hangulatos, esti sétával zártuk a napunkat, amitől eleinte féltünk, hogy "felébreszti" a lányokat, de szerencsére, tényleg le/kimerültek, mert pár perc múlva, már csak csendes szuszogásukat lehetett az ágyuk felől hallani...

És, hogy valóban minden rosszban van valami jó!

-Milyen jó volt, másnap frissen, üdén felébredni és folytatni a hétvégénk utolsó, egyben befejező /gyermeknapi/ programjával...

Élmény és fürdő is egyben




Sárospataki kirándulásunk nem fejeződött be a nagy/szülői-ház meglátogatásával.
Igaz, jócskán lett volna még mit megmutatnom a városból, helyette viszont a közeli strandra vittük el a lányokat, amire az időjárás-előjelzésben beharangozott kánikula miatt készültünk és valljuk be jobban is érdekelte őket...
Nagyon jól érezték magukat a lányok, talán, mert ők is megértették ennek a napnak rendkívüliségét.
Mivel tudták, hogy munka/ovi-nap volt, gyakran kérdezgették tőlem, hogy az adott pillanatban, mit csinálhatnak a csoporttársaik...
Legnagyobb örömük akkor volt, amikor a délutáni szieszta, alvás került szóba, míg ők sellőlányként siklottak, hancúroztak a medencében, cseppet sem szerettek volna óvodában lenni...
Az első idei évi strandolásunk után, megcéloztuk Tállyát, elvégre mégis csak ez lenne a "lakodalmi" bázisunk az elkövetkezendő napokban...
A környék gyönyörű, szállásunk fantasztikus volt.
Gyors kipakolás után, ritka-jó gasztronómiai élvezetben volt részünk a helyi étterem jóvoltából.
A kedves kiszolgáláson és finom-ételeken felül, lehetőséget kaptunk a pincészet és vendégházuk megtekintésére is.
Ez a része a lányoknak egészen addig nem keltette fel érdeklődését, míg a pincében, a szó szoros értelmében, össze-nem futottak /bemelegedésként a lépcsőkön le-fel szaladgálva/egy kis békával.
Mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban, úgy éreztem magamat lányaimmal a tornyokba rakott, palackozott borok mellett, de szerencsére megúsztuk...
Az étteremmel szemközti téren már érkezésünkkor kiszúrtuk a szökőkutat, de mivel nagyobb volt az éhségünk, mint kíváncsiságunk ezt a részét későbbre halogattuk.
Azt hiszem a lehető legjobb döntést hoztuk, mert teli-hassal, sokkal kellemesebb volt ejtőzni a szökőkútnál és hallgatni a zenét, miközben gyönyörködhettünk a ritmusra, változószínű vízi-táncban is.
Ezért a látványért Tállyára kell utazni?- hihetetlennek tűnt...
Már alaposan besötétedett, mire sikerült rávennünk az aprónépet távozásra, hiszen hosszú, fárasztó nap állt mögöttünk, és a másnapunk se ígérkezett sokkal pihentetőbbnek.


szállásunk
az étterem, több-száz éves kapuja




2011. június 1., szerda

Gyökerek






Az egész, hónapokkal ezelőtt azzal kezdődött, hogy nagyon kedves ismerőseinktől meghívást kaptunk, vidéken tartandó esküvőjükre. Akkoriban, ez az időpont még nagyon távolinak tűnt.
Mivel a lányok még soha nem voltak hasonló eseményen, így itthon, mindennaposakká váltak a menyasszonyos történetek, mesék olvasása, de a nászinduló zenéjét is tökéletesen megtanulták időközben dúdolni...
Ki így, ki úgy, várta a közeledő napot. Bevallom, bennem az utóbbi időben vegyes érzelmek kavarogtak, amik legtöbbször félelemmel töltöttek el, de az is előfordult, hogy boldogan, mosolyogva, félelmeimet hátrahagyva számoltam vissza a napokat.
Nem a házasulandók okozták ezeket a hullámzó hangulataimat, hanem az utazás, abból is a múlttal való szembesülés.
Arra készültünk, hogy egy rendkívüli, hosszú-hétvégét engedélyezünk magunknak, és az esküvő előtti napokban, bejárjuk a környék látnivalóit, de elsődleges úti célunk Sárospatak volt, ahol gyerekkoromban rengeteg nyarat töltöttem.
Ez a visszatérés, valamivel több mint 30 évet váratott magára.
Nem arra számítottam, hogy megállt az idő, és minden fát ismerősként fogok üdvözölni, de már az autóban ülve előjöttek olyan érzések, emlékek, amik valahol mélyen voltak elraktározva bennem, abban a bizonyos "gyerekkor" feliratú polcomon...

Mesés, semmihez sem hasonlítható szépségű tájakon vezetett utunk, amivel csak a
Tokaj-hegyaljai borvidék rendelkezik.
Ezen az útszakaszon lehetetlennek tűnt, hogy valamelyik bokor-mögött megbújó sebességmérőbe futunk, mert az a tempó amivel haladtunk, mindennek nevezhető, csak sebességnek nem...
Hét-ágról süt a nap, az ablakok letekerve, hogy minél többet szippanthassunk a virágillatú levegőből.
Az út két oldalán húzódó gyümölcsfák és szőlősök, ameddig csak a szem ellát.
Gyönyörű, hófehéren virágzó /gyümölcs/ fák mellett vezetett utunk, de nekem valahogy nem volt gömbölyű az egész gondolatsor, mert -milyen gyümölcsfa virágzik most?-tettem fel a kérdést, és éreztem, hogy már itt megdőlt az elméletem...
Na jó, de akkor mi lehet az, ami ilyen mennyiségben nyílik, mert a látvány és a gondolatom, sehogy nem fértek össze egymással.
Bodzára tippeltem, mert messzebbről is olyan nagynak tűntek a virágai, de a fák törzse még akkor se illett a képbe, így az első adandó alkalommal egy mellékútra félreálltunk, hogy alaposan szemrevételezzük ezeket a titokzatos fákat...
Bodza volt!
- ráoltva a fás törzsre, ezért volt a levegőben az-az édes virágillat, és a látvány, ahogy valóságos ültetvényeket képeztek, mesés volt, mindannyiunkat lenyűgözött...
Az, hogy további utunkon álmodoztam és könnyelmű ígéreteket is képes lettem volna megtenni azért, ha valamilyen csoda folytán egy cabrióval folytathatjuk utunkat, de, hogy a végleteket említsem, egy lovaskocsi is bőven megtette volna.
/ ez a lányok álmodozásának tárgya volt/
Hangulatunk megalapozásához, tökéletesebb már nem is lehetett volna utunk, így alaposan felpörögve, millió emlékkel kavarogva a fejemben érkeztünk meg Sárospatakra, az anyai szülői házhoz.
Gyökerek!
Mennyi minden történt, mióta legutóbb ittjártam.
Fájó emlékek, szeretteim, édesanyám elvesztése miatt.
Mosolyogtató emlékek, amik előtörtek belőlem és most én mesélhettem a gyerekeimnek, mint ahogy azt nagyanyám tette nekünk...
Meséltem az eperfáról, amiről "lopkodtuk" a fekete epret, mikor vízért küldtek bennünket a kúthoz...
-mindig lebuktunk, mert a nyomokat nem tudtuk eltüntetni magunkról.
Az az eperfa még most is ott áll, A ház előtt amire már nem is emlékeztem...
Itt tényleg megállt az idő.
Nagymamám háza helyén egy hatalmas ház áll, ami nyomaiban sem emlékeztet már a múltra, de a kőből kirakott támfalai, ami át lett ugyan építve, de ugyanazok a kövek amik akkor voltak...
Megható pillanat volt.
Megható, hogy a múlt és a jelen ilyen jól megférnek egymással.
Az a borospince, ami a nagyimék kapuja előtt, egy kis töltésen állt, még most is megvan, igaz látszik rajta az idő múlása és a növényzet is alaposan benőtte...
Szerettem volna egy képet készíteni, pont egy ugyanolyat, mint amilyen anyukámról készült és jelenleg a családi fotókkal kirakott falunkon-áll, határoztam el még itthon...
Az ősfákkal nem számoltam, amik a Sárospataki várat eltakarták, mint hátteret...
A Bodrog parthoz is lesétáltunk, amiről az a rengeteg sült keszeg jutott eszembe, amit gyerekként ettünk.
-na és a nagyi utánozhatatlan húslevese, aminek az ízét a mai napig a számban érzem...
A verem és a nyári-konyha hangulata, amit már nehéz megmagyarázni a saját lányaimnak.
Nekik, már az is hihetetlen volt, hogy miért kellett nekem gyerekként, vödrökkel vizet hordani.
Nagyon boldog vagyok, hogy családommal visszatérhettem arra a helyre, ami oly sokat jelentett nekem, és most már azt is tudom, hogy az álmaimban szereplő helyek, nem csak álomvilágomban léteznek!

Múltam és jelenem találkozása, örülök, hogy megmutathattam a gyökereimet.


az eperfás ház, immáron kút nélkül

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails