Az utóbbi időben ajándékba is rengeteg sk. alkotással készültünk, ami még-jobban inspirálta a lányok alkotói kedvét.
Nagy kedvenceim között voltak a PET virágaink, amiből jókora csokorra valókat készítettünk.
Ez már a múlt, mert azóta új kedvencem került ki a lányok szorgos/dolgos kezei alól.
Na, de ennyire ne rohanjak előre, nem lövöm le a poént azért sem!
Nem saját tollammal dicsekszem, de valamiért mégis magaménak érzem és jólesik kiadni magamból.
Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre!
/ha ezt Csernus hallaná, biztos meglenne a véleménye rólam, de sebaj, vállalom/
Túléltem, bár sokszor kellett nagy levegőt vennem, és picivel tovább benntartanom, mint azt normál esetekben szoktam.
Higgadt maradni, mindig, minden körülmények között, agy-kontrollozni magam egy héten keresztül.
Azt nem mondom, hogy a fene nagy önuralmamnak nem lett meg a böjtje, mert tuti, hogy pár őszhajszállal gazdagodhattam, ha már olyan szerencsésnek mondhatom magam és hajam nem hullott ki az idegtől...
Alkotás, munka közben, egy elvet vallok amit gyakran is hangoztatok.
Rossz /cccar/ munkát is ugyanannyi idő alatt lehet elkészíteni, mint jót!
Nem érdemes kapkodni, mert annak soha nincs jó vége, de szerencsére ezt már tudják nagyon jól a lányok, akik sokszor figyelmeztetik /szekálják/ is eleget miatta egymást.
Nem mintha eddigi munkáinkat nem készítettük volna kellő figyelemmel, de erre a mostanira valahogy alaposabban rákészültünk.
A lányok ovistársának, legjobb barátnőjüknek búcsúajándékát készítettük, mert hamarosan elköltöznek /más városba/és szerettünk volna valami maradandót alkotni neki.
Mint ilyenkor mindig, beindul családi manufaktúránk, ami most csak korlátozott példányszámba készült el.
Egy kis ékszertartó dobozkára esett választásunk, ami adva volt, de a gyér megmunkálásnak köszönhetően, apuka kénytelen volt rögtönzött asztalosként bevetni magát, ami rengeteget dobott a ládika külalakján.
A ládika festése szinte adta magát, szerencsére igazságos megosztásban, két oldalról nyitható teteje se okozott problémát a lányok között.
Először a doboz belsejének kifestésével kezdtek, amihez maguk választották ki a színeket, szépen, türelmesen kivárva sorukat, majd az oldal alapszínek következtek.
Ennél a résznél nekem csak a választóvonalakat kellett megfestenem, ennyi meg belefért a szülői segítségbe...
Mivel több órás és napos munkafolyamat áll a kész remekmű mögött, így elmondhatom, hogy az első nap ment a legzökkenőmentesebben, akarom mondani idegkímélőbben.
Másnap következett a rajzolás, amit eredetileg ceruzával képzeltem és csak a végén kihúzva feketével a széleket.
Ez teljesen lehetetlen próbálkozás volt a puha fából készült dobozra, mert a ceruzának vonalait nem, csak a vonalai mentén lévő bemélyedéseket lehetett látni.
Jött a "b" terv, ami először egy kissé ijesztőnek hatott mindannyiunk számára, hogy alkoholos filctollal élesbe rajzolják meg az állatkákat, mindenki azt, amelyiket legjobban tudja...
Na, ennél a részél fogyott több levegő a nappaliba, mint amennyi szokott, mert hiába rajzoltattam meg egy papírra előre az állatkákat, a dobozon már a második tollvonás félresikeredett...
Nem szidtam őket, sőt egy rossz szavam se volt a bakik miatt, mert látszott rajtuk, hogy mennyire igyekeznek a lehető legjobbat, legszebbet rajzolni, ami csak tőlük telik...
Pánik viszont volt, hogy mivel tüntessem el az időközben keletkezett hibákat.
Talán az idő sürgetése miatt, de az is lehet, hogy azért mert nem volt mit veszítenünk a fürdőszobába rohantam, ahonnan hamarosan egy üveg körömlakklemosóval és sok- sok sminklemosó vattával tértem vissza...
Bejött, működött! Azt nem mondanám hogy tökéletesen, de alig észrevehetőre halványultak a mellérajzolások.
Amint látták a lányok, hogy a radír szerepét felváltotta a lakklemosó megnyugodtak és egyre ritkábban kellett segítségükre lennem, de személyemben, folyamatos munkafelügyeletet igényeltek.
A figurák megrajzolása után a festés már tényleg gyerekjátéknak tűnt nekik is, olyan profi módon maradtak a színekkel, a vonalakon belül.
Sajnos a fényképezés teljesen kiment a fejemből annyira lekötött engem is a dobozka alakulása, de azért pár képet Gábor jóvoltából , így is sikerült készítenem.
Mire az összes rajzot befestették több nap is eltelt, de szerencsére kitartásuk nem lankadt, sőt, egyre csak nőtt.
Elhatározták, hogy maguknak is készítenek valami hasonlót, ami ellen nekem nincs is semmi kifogásom, csak egy kis szünetet, pihenést szeretnék, hogy kiheverjem ezt a kis traumát...
Elvégre jövőhéttől szünet, lesz időnk pepecselni bőven!
:)
A dobozra fedőrétegként /hobbi/ lakkot kentünk.
Igen kentünk, mert először a lányok kezdték el, de nagyon csíkosra száradt és gondoltam nem az utolsó munkafolyamatnál kellene elszúrnunk az egészet, így átvettem tőlük ezt a terhet...
Magam se gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű munka kerül ki a lányok kezei alól, de a lakkozás végeztével előjöttek a fakó színek és egy igazi mestermunkát tarthattunk a kezeinkben
.
Többször kaptam Gábort is rajta amint a kezében tartja, forgatja, gyönyörködik a lányok munkájában, amit viccesen meg is jegyez, hogy nem lett volna ennyire tökéletes, ha Ő nem segít bele egy kis csiszolással...
:)
Más tollával, de mégiscsak sajátunkkal büszkélkedünk...
Ügyesek voltatok lányok!
Különösen kedves nekem Luca lova és Zsófikám hátrafelé néző kutyája.
Hogy honnan szedték ezt a rajztechnikát nem tudom, mindenesetre nagyon bájosak lettek.
Vasárnap megvolt a búcsúbuli, ahol ünnepi keretek között /névnap/átadták ajándékukat barátnőjüknek.
Szerénytelenség nélkül állítom, hogy a felnőttek egytől-egyig csodájára jártak, az apró kezekkel készült ajándéknak.
a gyerekek érthető módon, fantasztikusan érezték magukat...
Mi pedig nem búcsúzunk, mert úgyis találkozunk még!
:D
akciók keretében, évek óta visszatérő eperszedők vagyunk.
