Nekünk 8!

Pontosabban: 2x8=8
-nálunk a mai napon, a kiskorúak által betöltött évek száma.

 Zsófi

és Luca

Ezek a legfrissebb képek lányaimról, ami tegnap készült, de az biztos, hogy ma is lesz folytatása, sőt hétvégén is, ugyanis akkor tartjuk meg a zsúrt.

Boldog 8. születésnapot Zsófiánk!
Boldog 8. születésnapot Lucánk!

Idő, idő, szabadidő...

Bevallom, nem hiányzik az internet, van is miatta elég lelkiismeret-furdalásom. Pontosabban a blogolás hiánya miatt. Te jó ég, már 3 hete nem írtam egy mukkot sem? Beszámolnivalóból lenne bőven, csak időm nem. A hiba egészen biztosan bennem van, mert lehet, hogy az időbeosztásomon kellene változtatnom, vagy a mostanában nyakamba-szakadt, munka mennyiségén... -mindenesetre, ez a kialakult helyzeten, már mit sem változtat. Nem tudom visszahozni a kihagyott időt. Még bő egy hetet adtam magamnak a hallgatáshoz, aztán legjobb reményeim szerint, ha nem is ott folytatom ahol abbahagytam, de rendszeresebbé teszem a posztjaimat. Napi beszámolók ezután sem lesznek, egyszerűen, alkalmatlan vagyok rá.
Egyébként minden rendben, csak a napok lehetnének kicsit hosszabbak. Több-minden férne bele...
-és, nem ennyi.
Idő, amiből mindannyiunknak kevés van...

"M" dizájn táska

Kaptak a lányok egy-egy táskát. Na, nem tőlünk és nem is újat. Amolyan kinőtt félét. Nagy volt a boldogság részemről is mert végre nem tudtak min veszekedni, mindenkinek jutott.
Üröm, az örömben csak annyi volt, hogy az egyik táskáról a matrica eléggé megkopott, no meg egyébként se az ő korosztályuknak való volt...
Nem tudom milyen apropóból, de nagy egyetértésben elkezdték leszedegetni a táskáról a matricákat, aminek bizony csúnyán ott is maradt a nyoma. Gondolták ez nem probléma, mert
-anya, úgyis megoldja!
Csodát tenni nem tudok és varázsló sem vagyok. Hiába vetettem be mindenféle praktikát, a foltok makacsul ottmaradtak, ragaszkodtak a táskákhoz. Mert időközben, a másikról is leszedtük immáron közösen a divatjamúlt tinisztárokat.
Sokat agyaltam, hogy mivel lehetne, és hogyan eltüntetni, illetve használhatóvá tenni az egyébként hibátlan állapotú táskákat. Valahogy nem jött az ihlet. Egy normális gondolatom sem volt, kiindulási alapként. Hagytam az egészet a fenébe, inkább félretettem a többi átalakításra váró, ilyen-olyan kacatjaink-közzé. Sokáig nem időztek a haszontalanság állapotában, mert Zsófikám valamelyik nap azzal állított haza, hogy ő bizony ezt a táskát szeretné vinni, az iskolán kívül megrendezett, váltófutásra. Teljesen úgy csinált a gyerek, mintha nem lenne más elég táska, amibe elvihetné a cuccait. Nem emlékszem, hogy valaha nekifogtam volna esetleg úgy egy átalakításnak, hogy ötletem, elképzelésem sincs a végkifejletről. Na, ez most ilyen volt.
Előszedtem az anyagmaradékokat, különböző zsinórokat, gombokat.
Nagyon lassan állt össze a kép. Többször változtattam rajta, mire a végeredmény megszületett.
Annyira más, új dizájn lett az egészből, hogy komolyan elgondolkodtam egy felnőttesebb változaton...
-bár azt hiszem, ezt is nyíltan felmerném vállalni az utcán...

Ez volt a kiindulási alap. Sajnos nem túl jó a kép, de mentségemre legyen, hogy az utolsó pillanatban készítettem el.

Idő és kedv hiánya...

Már régóta kérleltek a lányok, hogy a tanulószobájukba, készítsek egy faliórát.
Hosszú ideje kallódó órájukat szántam, sokadik átalakításra, amit még a tündéres szobájukba készítettem. Most, hogy ezt a bejegyzést írom, jöttem csak rá arra, hogy fénykép erről az óráról soha nem készült, így sajnos már megmutatni se tudom. Mérgelődhetek most magamban, a feledékenységemen, mert visszahozni már nem tudom...

Visszatérve az új órára.
Eredetileg, nem ilyennek képzeltem, de valahogy a munkálatok folyamán eltévelyedtem.
Utólag már a lányok se bánják, mert tudják, hogy valamikor, valamiből az övék is elkészül majd, ami olyan lesz, amit amit szeretnének...
-csak egy kis időt kérnék még hozzá!

Örülök, hogy lány/ok!

Janikovszky Évát, szerintem senkinek nem kell bemutatni, úgy ahogy az Örülj, hogy lány/fiú című írását sem...

A Lányok iskolája is részt-vett a "Népmese napi" meseillusztrációs pályázaton, amit Janikovszky Éva tiszteletére rendeztek.
Ezen a rajzversenyen "udvarhölgyi" meseoklevelet kaptak a lányok.

A képeket természetesen egyből bekereteztem és felraktam, no nem a piros, sárga, vagy zöld  a falra.
Arról, aznap álmodni se mertem volna, hogy valaha a nyertes képeket is láthatom, amit az udvarhölgyeim készítettek. Szerencsémre, Lucám tantónénije volt olyan kedves és elküldte a képeket, ami között Zsófikámé is látható.

Teljesen felismerhető az apa ábrázolásuk, bár a magassarkú cipőt a lábán nem is értem. Nekem meg egy mamusz jutott...
-arról már nem is beszélve, hogy fonott-copfos korszakom, is rég feledésbe merült.
Mindenesetre nagyon büszke vagyok rájuk!

Szegény Lucám egész héten betegen ment suliba, ami ezen a képen nagyon meg is látszik rajta, bár az öröme is ...
Ezt a mosolyát imádom, olyan szerény.

Jaj! Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy az ügyeleteseknek gyártott kitűzőkért, pénzt is kaptam.
Úgy ám! Az igazgatónéni saját zsebből fizetett ki. Kaptam 10 ft-ot a tűk miatt.
Most már biztos, hogy jóban leszünk...
;)

kosár

Mióta  kosaraznak a lányok, életükben először azt is megtapasztalhatták, hogy ez a sport, bizony sérülésekkel is járhat.
Zsófikám lába tegnap így nézett ki. Mára a piros foltok, lilára színeződtek...
Még szerencse, hogy vége a szoknyaszezonnak.

Ü

Mint ügyeletes, na nem hülye...
Igaz, voltak pillanatok mikor annak éreztem magam és megkérdőjeleztem magamban, hogy kell-e ez  nekem egyáltalán.
Hát persze! Így jár az, aki nem megy el az iskolai gyűlésre, mivel valakinek a gyerekekkel is itthon kell maradnia, így egyetlen bizalmasát kéri meg erre. Akinek egyébként szintén ott kellett lennie, mert szerencsére, családon belül két osztályt viszünk.
Így esett meg az az esett, hogy az én életem párja, elvállalta az ügyeletes karszalagok készítését, az iskola számára.
Kibicnek semmi sem drága!
Természetesen  neki, esze ágában sem volt karszalagokat gyártani, ez a nemes feladat rám maradt.
Az, hogy varrni se tudok, nem számít, teljesen mellékes...

Sokáig agyaltam azon, hogy ezeknek a bizonyos karszalagoknak, hogyan is kellene kinézniük.
És egyáltalán milyen legyen a színe...
-mert saját gyermeki múltamra visszagondolva, csak halvány emlékeim voltak.
Talán akkoriban a kék köpenyen a piros karszalag volt?
Nem voltam benne biztos, de azt tudtam, hogy piros karszalagot a XXI.században, nem szeretnék a gyerekek karján látni...
Pár nap elteltével, jött a mentő ötlet, legyen az iskola színe a karszalagokon, kék-sárga.
O.k! Viszont, hogy tudnám megoldani, hogy méretében 4 alsós évfolyamnak megfeleljen.
Magamban több tervet is készítettem. Végül a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb megoldás mellett döntöttem. Nem karszalag, hanem kitűző lett belőle.
Az alapja kék bőr amit még Ica barátnőmtől kaptam, a sok értéses kincs mellett majd lyukasztóval átlyukasztva, könnyítettem meg saját munkámat. Így legalább nem kellett szenvednem a tűvel...
csak a varrással.
A betűt pedig nemes egyszerűséggel ráfestettem akril festékkel, majd a hátuljára rögzítettem a biztosító tűt.
A végeredmény egy fiatalos, unisex kitűző lett, ami remélem a gyerekek körében is sikert arat majd...
-elvégre haladnunk kell a korral!
Le a karszalaggal, az maradjon csak meg az ellenőröknek...

péntek 13

Na és? Attól még lehet egy szuper napunk.
Még szerencse, hogy nem vagyok babonás. Mondjuk, az jól is nézne ki, már csak azért is, mert évekkel ezelőtt, egy péntek 13.-ára eső napon születtem.
Nem, még-csak születésnapom sincs ma, hiszen az a bizonyos születésnap is tavasszal van, mégis van okom örömködni.
Lássuk csak. Számomra, már az is örömre ad okot, hogy péntek van. Végre!
Hurrá, holnap már nem kell hajnalban felkelni. Lesz idő egy kis pihenésre, lazításra, no meg regenerálódásra. Lassan már egy hete küzdök a takonykórral. Nem csoda, hogy pocsék napokat hagytam magam mögött. Minden megmozdulásommal, dupla energiavesztés járt, amit  a betegség miatt, elég nehezen viseltem el. Na, jó ennyi volt a panasz része, mert most már csak jobb jöhet.

Hatalmasat nőttek nyáron a lányok, nem csak az osztálytársaikhoz, hanem önmagukhoz képest is.
Komplett ruhatár cserén vagyunk túl. Zsákoltam, fotóztam, pakolgattam, balról-jobbra, jobbról-balra...

Zsófi és Luca a tanulószobájukat is imádják. Immáron már a második átalakításon van túl, mióta iskolások lettek. Reményeim szerint ez a változat évekig kitart. Most utólag csak azt sajnálom, hogy nem készítettem fázisfotókat a felújításról. Mondjuk nem is volt fejemben kész terv, valahogy minden jött magától, adta magát...
A végeredményhez, persze kellett az is, hogy a padláson, rég elfeledett (10 éve) tapéta maradékokra bukkantunk.

Ősz van! Gondolom ezzel senkinek nem mondtam újat. Ahogy azzal sem, hogy milyen hidegek a hajnalok. Ám mi ezt nem az időjárás-jelentésből tudjuk, hanem a négy-lábon járó meteorológusunktól. Matti cicánknak fázik a valaga, ezért éjszakára már bevackolja magát a házba, azaz pontosabban különböző rejtekhelyekre, hogy véletlenül se találhassuk meg. Ilyenkor, hajnal tájban megjelenik az ágyunkban és előadja prüntyögős, dorombolós magánszámát, ami lássuk be, nem mindig hoz osztatlan sikert számára...

Jaj, és még kertészkedni is kellene. Bőven akad kint is munka. Ráadásul, pár halaszthatatlanul sürgős, átültetni való növényünk is van, amik  egész évben az őszre vártak. Meg Gáborra. Locsolni már rég nem locsolunk. Igaz volt máshonnan utánpótlás, amitől füvünk az egekig ér. Meg a gaz, mert az gyorsabban nő...

Hétvégére jó időt mondanak, használjuk ki az utolsó meleg napsugarakat, és menjünk a szabadba.

Ezekkel a pár héttel ezelőtti képekkel búcsúzom mára.

Kellemes péntek 13.-át kívánok mindenkinek!

Szintén zenész

Már ami az iskolakezdést illeti, annak minden örömével és gondjával találkoztunk az első héten.
Nem panaszkodom, mert szerencsére több pozitívumot tapasztaltunk, mint negatívumot az új oktatási rendszerben.
/kéretik ezért nem megköveztetni/
Gondolom ez részben annak is köszönhető, hogy az iskolánkat egy tapasztalt és nagyon talpraesett igazgatónő vezeti.
Azt nem mondom, hogy a tankönyvek hiánytalanul megérkeztek az első napra, de az a minimális hiány természetismeret még elnézhető.
Az órarendünk se állt még teljesen össze, legalábbis a mai napig tudtuk csak a heti tanórákat, de gondolom ez is, mint tavaly, már a második hétre teljesen összeáll.
Mivel eddig is napközisek voltak a lányok, nálunk a négyig való bennmaradás se sok vizet zavar, péntekenként meg egyébként is ebéd után elhozzuk őket.
Talán legnagyobb változást az idei évben a napközis tanárok okozták. Sokat remegtünk értük nyáron, no meg az utolsó augusztusi napokban, mert nagyon szerettük mind a kettőt, nem szívesen váltunk volna meg tőlük.
Itt ért az első olyan sokk, amivel hétfőn reggel szembesültünk. Zsófikámék napközis tanára maradt, míg Lucámé egy másik osztályt kapott. Luca osztályát a napközi idejére szétosztották. Szerencsére választhattak a gyerekek, így számunkra ez is jó véget ért...

A lányok lelkesedése a tavalyi iskolakezdéshez képest töretlen, boldogan szívják magukba az új tudást. Mind a ketten arra "gyúrnak" hogy idén is megkaphassák az oklevelet, a kitűnő bizonyítványért. Luca már most megtanulta azt a verset, amit majd csak hétfőn kellene felmondaniuk, mert így, plusz piros-pontot kaphat...
-tehát, ez nem rossz kezdés.

Zsófi sikeresen megfázott, így ma már betegen ment iskolába. Az a fránya szél mindennek az oka, na meg a gyerek szeleburdisága...
-mert hiába volt felöltöztetve a kisasszony, a nagy rohangálásba az udvaron kimelegedett és levetkőzött. Így nem is csoda, hogy megfázott.

Nem csak ezért haragszom ám a szélre!
Viharos erejével alaposan megtépázta a kertben lévő ősfűzfákat, majd mint aki nem elégedett tettével, az egyiket hatalmas robajjal derékba, ketté is törte.
A favágók, csak 2 hét múlva tudnak kijönni, addig minden nap ez a szomorú látvány fogad majd...

Nem véletlen a mondás:
Minden kezdet nehéz.

nyári/szünet

Te jó ég! -kaptam valamelyik nap a fejemhez. Mióta hanyagolom a blogomat és nem írtam egy sort se bele? Majdnem egy hónapja! Pedig nem tudatosan szabadságoltam magam, egyszerűen csak így alakult.
Gyorsan elrepült az idei nyár. Volt benne minden, de zömében víz.
Még kihasználjuk az utolsó napokat is, és az ajándékba kapott meleget a pancsoláshoz, kirándulásokhoz. Rengeteg fénykép őrzi  nyári emlékeinket, ezért el is határoztuk a lányokkal, hogy elkészítjük első vakációs naplójukat. Kinyomtatott fényképekkel, megfelelő díszítéssel.

Az egészen biztos, hogy ezek a képek benne lesznek...

Pöttyös az igazi...

-nyári viselet. Szerencsére a ruhákon több volt a pötty, mint Lucán. Egyébként, nagyon jól viselte az egész betegséget, már amennyire egy gyerekről ezt mondani lehet.
A legnehezebben talán a bezártságot bírta, így amikor csak tehettük levegőztünk...
az árnyékban.

Ornitológus kerestetik!!!

-anya, van egy tyúkunk! -kiáltottak fel pár nappal ezelőtt a lányok, akik épp a teraszon játszottak.
A "tyúk" még volt olyan kegyes és megvárta míg én is alaposan  megnézem magamnak, majd egy laza mozdulattal, bedobta magát a tóba és elbújt a nádasok közé...
-ezt a képtelenséget, ilyet még nem láttam!
-Egy úszó-tyúk!?

Másnap az egész jelenet megismétlődött, annyi különbséggel, hogy egy kacsa (tojó) társaságában láttuk viszont...
Az egész délutánt a nádasban töltötték, a tojó őrködött rá.

Ma végre, sikerült egy kissé jobban szemügyre vennünk őnagyságát, mert jobban kimerészkedett a rejtekadó tóból. Méretre akkora mint egy fiatalabb csirke, nyakig-érő lábakkal. Úgy is jár. Olyan peckesen emelgeti a lábát mint egy menetelő kis-kakas.
Az biztos, hogy nem kacsa, de a csőre nagyon hasonlít hozzá. Az is egészen biztos, hogy kacsaféle, mert jóban van a kacsákkal.
Sajnos, nagyon messze volt, hogy normális képet tudjak készíteni róla  a házból, de remélem a lényeg azért látszik.
A tavirózsákon könnyedén lépkedett, megbírták a súlyát, míg ez a kacsákra nem jellemző. Legalábbis azokra, akik eddig hozzánk jártak.

itt szerintem egyértelműen kacsa a feje

 hosszú lábak

 könnyen, légiesen lépked

 

 méretre egyébként akkora, mint egy nagyobbacska galamb...

Nem tudjuk miféle madárka lehet, esetleg valakinek,- valami ötlet?

Nyár = újratervezés

Nem várt fordulatot vett az idei nyarunk. Pár óra alatt -értsd tegnap estétől, ma reggelig- teljesen átírta terveinket. Betegség. Mi más is lehetne, a gyerekes családok nyári rémálma. Ráadásul olyan, amire nem is számítunk. Persze, egy betegséget se szoktunk várni, ám ez most, tényleg váratlanul ért...
Luca tegnap este belázasodott. Jó, ebben nem is lenne semmi meglepő, mert annyi jeges finomságot ettek az utóbbi időben, hogy egyből a torkára gyanakodtam.
Majd reggel mikor szembesültem, nem csak a gyerekkel, hanem az arcán jelentkező pöttyökkel, sejtettem, hogy komolyabb a baj.
Bárányhimlős lett! Mindezt úgy, hogy oltva van...
Mit tehetnék harminc fokban, a négy fal közé zárva, próbálom a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat...
- már amennyiben, ezt ilyenkor lehet.
Az oltás védettsége miatt, gondolom én nem olyan sok a pöttyök darabszáma, ha ezt leosztom a testrészekével.
Egyenlőre, Luca jól viseli a kicsi, viszkető pöttyöket. Leginkább az arcán-lévők zavarják, nem szívesen néz tükörbe. Ágynyugalomról hallani se akar. Azt, meg végképp nem tudja elképzelni, hogy fogja kibírni a bezártságot.
Most, osztódnom kellene. Míg Lucát a házban, addig Zsófit, a kertben kellene szórakoztatnom.
Már látom előre, hogy hosszú és fárasztó időszak lesz...
-és ebbe, nem szeretném belekalkulálni, hogy ezek-után, Zsófi is bármikor elkaphatja.
Éljenek a védőoltások!

Ez is megvolt, még sincs este...

Tegnap, hogy fokozzuk az élvezeteket, nem csak estére készültünk egy kis tüzeskedéssel, hanem már délben is. Bemelegítésként, grilleztünk.
Gondoltam ha már lúd legyen kövér... -hajat mosni,  utána úgyis kell.
Sajnos sok képet nem készítettem, ráadásul az esti sütögetésben a lényeg, egy az egyben lemaradt. Nagyon nem is csodálkozom, mert mire elkezdtük, gyarapodott a létszámunk, akkora átmenő forgalom lett nálunk...
 
Zsófikám elmélyülten rajzol

van akinek ez most nem megy

a gyors ebéd...

Zsófi és a csodalámpa -helyett zseblámpa

kire ütött ez a gyerek???

"biztosan leesik valami fogamra való, ha szépen nézek és mellé még a farkam is csóválom"

Pálcikás hús

Tegnap, a szokásos -mit főzzek ma?- kérdésemet tettem fel lányaimnak. Mindig megkérdezem őket is, mert igazán fantasztikus ötleteket szoktak adni. Ismerik az ételek nevét, ezért egész pontosan megmondják és nem csak azt, hogy mondjuk, húst-krumplival...
- mert, abból is lehet többféleképpen elkészített hús és krumpli is.
Talán pont emiatt lepett meg annyira Zsófikám, amikor eme bizonyos kérdésemre, gondolkodás nélkül rávágta, hogy pálcikás húst szeretne enni.

-???- agyam lázasan kattogott, mert saslikot talán akkor készítettem utoljára, amikor ők még meg sem születtek. Honnan ismerheti a gyerek? Biztosan ez is a tábor hozadéka és ott ettek. Sebaj, gondoltam magamban, megcsinálom, ha ezt ennének...

Szerintetek is erre gondolt a gyerek?
Mikor már egy ideje értetlenkedtem, egyszerűen elmagyarázta:

Olyan pálcikás húst szeretne,  amit a tábortűz fölött kell forgatni, este...

Ma pálcikás húst sütünk. Természetesen este, úgy ahogy kell...

Kutya világ

Tegnap a lányok étkezéséről írtam, ma a háziállatainkról.

Az, hogy a mi családunkban senki sem normális, az már egyszer biztos. Legfőképpen Izi a kutyánk lóg ki a sorból, már ami a fajtajellegét érinti. Ki látott már vegetáriánus kutyát?
Na jó, nem teljesen vega, csak félig...
Mikor hozzánk került, már akkor is nagy előszeretettel fogyasztott almát és nyers répát, amit úgy gondoltam, hogy idővel "kinő" és rendes kutyához illően, csontot rágcsál.
Tavaly ősszel mikor a tavi növényeket ritkítottuk vérszemet kapott és a maga módján, segített a túlburjánzott növények kordában tartásában. Tette ezt úgy, hogy naponta egy algás gyökeret elrágcsált, francia kutya lévén. Addig-addig ismételgette, míg sikerült az összes létező növényt kiszednie a tóból, persze csak az íze miatt...
Majd, mikor a húsvéti nyúl is nálunk maradt, Áfonya, ez az egész vegetáriánus táplálkozási szenvedélye fokozódott.
A nyers konyhai zöldséghulladékot osztanom kellett a két állat között, mert különben ment a duzzogás. Vagy lopkodás. Természetesen a kutya részéről a nyúlketrecből.
Nálunk a kutya (meg a két cica) szabadon jönnek- mennek a házban. Így, ha véletlenül akkor pucolom a répát, krumplit, uborkát mikor Izi is bent van, lehetetlenség kihagyni belőle.
Persze csak nyersen fogyassza, mert úgy maradnak benne a létfontosságú vitaminok csak úgy mint a savanyú káposztát, déligyümölcsöket, epret, dinnyét, barackot-bármit, amit mi eszünk...
A konyhai maradékot, ami nagy ritkán megmarad, legtöbb helyen a kutyának adják. Nálunk ez a macskáké. Ők, csak egy kicsit defektesek. Főzelékfüggők.
A nyúl, nem szereti a dinnyehéjat és a krumpli héjat is csak nagy duzzogva eszi meg, akár a kutya a csontokat...
-a dinnyehéj miatt Izi külön hálás neki, mert azt így akkor azt,  ő eheti meg.
Izi a tésztaféléket sem szereti, csakúgy mint a kutyatápot. Pontosabban a száraz kajából is csak egyfélét nyomat...
-bezzeg a sajtok a gyengéi.

Legközelebb nem Francia, hanem a Magyar fajták közül választunk.

Beetet/és

Mikor a lányok életében megkezdtük a hozzátáplálást, mondhatnám azt is, hogy könnyű dolgunk volt. Fokozatosan álltunk hozzá az új ízek megismertetéséhez, nem erőltettünk semmit. Tudtuk, hogy mit szeretnénk módszerünkkel elérni. Egy (két) egészségesen táplálkozó, jó-evő gyereket.
Nem véletlen, hogy első nagy kedvenceik a mai napig is megmaradtak. Ilyenek például az avokádó,  spenót (jó fokhagymásan) tökfőzelék és a kapros, káposztás, salátás és hagymás ételek. Gyümölcsök közül, gyakorlatilag bármit szívesen fogyasztanak. Viszont nem volt ez mindig így. Könnyű volt a dolgom, amikor a gyümölcsöket pépesítve kellett adnom, és az evőeszközt se adtam ki a kezemből. Nagy változás a gyümölcsfogyasztásban a lányok önállósodása után következett. Volt pár nehezebb évünk, ahol az almán, banánon, no meg az avokádón kívül, nem voltak hajlandóak más gyümölcsöt megenni.
-Mert a dinnye magos, -pedig attól lehet katicásat k@kilni, a málna puha és szőrös!-pfuj,  a barack csöpögős-kemény-puha-szőrös-kopasz, a kukoricát le kell rágni a csutkájáról -és ez nagyon melós,morzsolva meg nem jó, a cseresznye-kukacos, a szilva savanyú-kemény-puha-kicsi-nagy, a szőlő savanyú-magos-édes-kemény-puha-kicsi vagy nagy, és még a jó ég tudja, mennyi kifogásuk volt ellene...
Ismerős ez valakinek?
Talán kitartásunknak is köszönhető, hogy évente egyre több gyümölccsel növelhettük a repertoárt. Nem volt egyszerű, de megérte. Az idén, sikerült végre elérnünk azt, hogy válogatás nélkül, minden gyümölcs jöhet. Sőt, hogy fokozzam a gyümölcs és zöldség fogyasztásukban beállt változásukat, biztosan az a bizonyos 7. év az oka! Rukkola, parmezán, mozzarella, paradicsommal, sok olivaolajjal és balzsamecettel, akár naponta jöhetne, korlátlan mennyiségben. A lányok elélnének rajta. Még az olajbogyóra kellene valamit kitalálnunk, az előttünk álló 7 évre...
Miért is írtam le ezt az egészet? Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, nem szerethetünk mindent, lehetnek kedvenceink és nem csak az ételekben. Számomra viszont az nagyon meglepő, mikor egy gyerek jóformán semmit se szeret, vagy nem evett még. Ezáltal nem is akarja elfogadni, megkóstolni az új ízeket.
Így jártam most! Egy vendég kislánnyal, akinek jóformán, még egy egyszerű vajas-kenyér (téliszalámi, párizsi, sonka) is kihívást jelent. Teljesen megdöbbentett, hogy semmit se szeret, pedig állítólag jó evő!!!
Na, kérem-szépen, akkor ezek a szülők, még nem láttak gyereket jóízűen enni...
Nem jó a házi-eperlekvár (ezt kikérem magamnak, Isteni lett) nem jó a virsli, a szilvás-gombóc, amit direkt miatta készítettem, csak, hogy végre egyen már valamit. A gyümölcsökről inkább már nem is beszélek. Az egészben az a legrosszabb, hogy ezt a lányaim is látják. Mármint szenvedésemet a kaja miatt. Mert mint ellenpélda, kitűnő demonstrálás számukra, hogy léteznek ilyenek is. Most már próbálják megérteni a különbözőségeket, bár még nehezen tudják felfogni, hogy mi lehet a -nemszeretem és rossz, a fokhagymakrémlevesben, vagy akár a szilvás-gombócban...

Szerencsére Zsófi és Luca nem ilyenek, nem így lettek nevelve!

Végre, végre...

-hazajöttek a lányok! Pontosabban mi mentünk értük szombaton. Nem mondom, hogy nem izgultam...
-Gábor szerint az utazás nincs rám jó hatással. Olyasmi mint a telihold, ami előhozza az ember hisztisebb, rosszabbik énét...
Hajnali ötkor keltem, pattantam ki az ágyból mert úgy terveztem, hogy hatkor, de legkésőbb negyed hétkor indulnunk kell ahhoz, hogy a városon átverekedjük magunkat konkrétan a másik végébe
És a szombati M7-es balatoni őrületet is el szerettem volna kerülni, hogy kényelmesen, minden idegeskedés nélkül, tízre Nagyvázsonyba érjünk. Ehhez képest, negyed nyolckor sikerült végre elindulnunk... amit nagyon nem részleteznék, elég legyen annyi, hogy előrehaladott elsárkányosodásban szenvedtem. Mert a szenvedés csak rám vonatkozott. Gáborom teljesen nyugodt volt ennek ellenére. Míg én egész úton azon agonizáltam, hogy nemfogunkodaériéselfogunkkésni, Ő rutinosan (F1) vezetett. Ennek köszönhetően már kilenc után pár perccel meg is érkeztünk, így még egy kényelmes kávé is belefért az időnkbe...
-meg az, hogy végre megnyugodjak, és felengedjek, mielőtt a lányokat viszontlátom.
A szülőknek, tíztől  a faluházban volt egy órácskás hét-értékelő beszámoló, majd csak ezután, 11-re jöttek le a gyerekek a "hegyről"  a szupertitkos erődítményből. Ami  egyébként autóval megközelíthetetlen.
A lányok részéről teljesen más viszontlátásra számítottunk. Megszoktuk már, hogy szinte sírva könyörögnek távozáskor a maradásért. A sírós része most is megvolt. Csak úgy repültek karjainkba.
Szívszorító érzés volt hallani, hogy mennyire hiányoztunk nekik...
Most, ne gondolja senki, hogy mennyire rossz lehetett nekik a tábor, csupán a találkozás váltott ki, ilyen heves érzelmi reakciót belőlük.
Kalandos 6 napot hagytunk magunk mögött mindannyian, levonva a tanulságokat...
-augusztusban, ugyanitt Zsófi és Luca folytatni szeretnék, a felpörgető táborban.