Májusi Zsófiám

Mondhatni, alaposan lemaradtam a májusi blogolásban. Csak kapkodom a fejem, hogy már május közepét írjuk és még egy darab bejegyzésem se volt. Pedig minden nap eldöntöttem, hogy írok, legalább pár sort, aztán valahogy a nap folyamán még gép közelébe se jutottam. Mondjuk ez utóbbit már magamnak köszönhetem, mert fejest ugrottam a házimunkába. Amikor pedig elkap a gépszíj, akkor bizony, nincs megállás...
-szerencsére a lányokra is ragadós aktivitásom, így már végre nyugodtan rájuk bízhatom a mosogatást (is). 

Próbálom időrendben megosztani az eddigi eseményeket, már amikről fényképek is készültek.

Május elsején, bográcsozással, hivatalosan is megnyitottuk a kertet, illetve a homokozót. Az utóbbinak még magamban adtam egy évet, mert szerintem jövőre már alaposan mellőzött lesz a lányok életében. Már most terveket szövögetek a homokozó újrahasznosítására. Szerencsére még van időm kitalálni a tutit.

Az idei évben anyák-napján duplán is örülhettem, hiszen névnapom is erre a napra esett. Természetesen, családomtól kaptam virágokat. Nem is akármilyeneket! A lányok válogattak nekem virágokat, amiket némi atyai segítséggel kész műremekként cserepekbe is ültettek, hogy nekem már ezzel se legyen gondom. Mit mondjak, minden szempontból, igazán megleptek.
Az iskolai anyák-napját is meg kell, hogy említsem, mert idén a tanítónénik, egy cseppet sem rendhagyó műsorral készítették fel a gyerekeket. Az meg külön öröm volt számomra, hogy a két osztály egybe tartotta meg az ünnepséget, amit ráadásul az én két leányzóm verse nyitott meg.
Ezen a napon végre átadhattuk az osztályok ajándékát is a mi tyúkanyóinknak tanítónéniknek amit a gyerekekkel a háttérbe szervezkedve, közösen készítettünk el. Erről majd később írok és mutatom is a szépségeket.

Aztán, voltak a lányok osztálykiránduláson és bár az előtte lévő napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett, azon a napon, akkor amikor kellett, hét-ágra sütött a nap. Nőtincsre, a Seholszigetre mentek, ahol már családilag több ízben is megfordultunk, és a hely különlegessége, szépsége miatt, még biztosan fogunk.

Egyébként meg folyamatosan készülünk az év-végi hajrára. Mostanában a felmérők időszakát éljük, ami azért nem nagy csoda, hiszen majd egy hétig az iskola felé se fogunk nézni.
Jövőhéten, erdei táborba utaznak Pálkövére. Van nagy izgalom emiatt is bőven.

Egyenlőre viszont a mai nap szépségét szeretném átélni. Már alig várom a délutánt, hogy újra együtt lehessünk a lányokkal és egy szerény ünneplés között felköszönthessük a mi névnaposunkat.

Zsófikámnak igazán jól indult a reggel. Remélem az egész napja egy kissé különleges de, egyben emlékezetes is marad...

  

Anyák napjára

Már régóta nézegetem a neten ezeket a sziluett képeket. Akár itt be is fejezhetném, mert évekig, tényleg csak nézegettem, gyönyörködtem a mások munkáiban. Valahogy nem mertem belevágni, vagy nem is akartam igazán. Folyton, kifogásokat kerestem. A lányokat még nem gondoltam elég precíznek egy ilyen munkához. Itt igenis számít, az az egy-két milliméter is...
Az egyik kedvenc blogomban, azonban ismételten megláttam.
Sucika, aki nem mellesleg, fantasztikus pedagógus, tantónéni milyen ajándékokat készíttetett diákjaival a közelgő anyák napjára.
Ezektől a képektől, kellő inspirációval belefogtunk mi is a saját változatunkba.
Nyomtatásos és színezős megoldás választottuk erre az évre...
-mert, hogy lesz folytatása, abban egészen biztos vagyok.

A lányok külön kérésére kerültek fel egymásnak háttal a falra.

Lucám az orrát egy "kicsit" akaratán kívül, megnagyította...

Zsófikám pedig olyan, amilyen...

Sütött a nap, sehogy nem tudtam jobb képeket készíteni a tükröződés miatt. Nekem viszont, így is nagyon bejönnek! Pláne, hogy az előszobába kerültek a képek...

Húsvéti ajtódíszek

-amiket kivételesen, nem én készítettem. A lányok is nagy kedvet kapta az ajtódíszekhez, így elkészítették a saját változatukat húsvétra
Nekem kivételesen nem volt benne a kezem, maguktól ötleteltek.
Szerintem nagyon klasszak lettek.
A tavalyi nyuszist felturbózták, míg a másikat a már karácsonykor is alkalmazott szódabikarbónás  díszekkel dekorálták.
Azt hiszem több szempontból is emlékezetes marad a húsvéti készülődés, de talán Zsófikám számára a legemlékezetesebb...
Teljesen egyedül alkottak, ragasztgattak, viszont a ragasztópisztolyt egyenlőre nem adtam ki a kezemből. Milyen jól is tettem, hogy a pisztolyt én kezeltem. A legutolsó darab felragasztásánál, Zsófi konkrétan belenyúlt a forró, beragasztózott virágba, nem figyelt oda!  ami alaposan belesült az ujjába. Saját bőrén tanulta meg, hogy bizony bármilyen könnyűnek is tűnik a ragasztópisztoly használata, az bizony nem gyerekjáték.
Gondolom,  valamikor lesz majd legközelebb, még akkor is, ha az, nem mostanában lenne...

Ezekkel a képekkel szeretnék minden kedves olvasómnak, kellemes húsvétot kívánni!

 

Babra megy a játék!

Ez a nem mindennapi eset, még tavaly,  húsvét előtt történt. Most, hogy ismételten húsvété a főszerep,  felelevenítettük, mert mindannyiunk számára emlékezetes maradt.
Gondoltam, megosztom itt is a történetet.

Általában mindenkinek vannak bevált helyei, ahová vásárolni jár. Tudjuk hová menjünk húsért, pékárúért, vagy esetleg zöldségért és gyümölcsért...
Idővel, ezeken a helyeken törzsvásárlónak számítunk, és kialakul egy családias hangulat. Már az ajtón is mosolyogva lépünk be az ismerősökhöz, mert mindenkit név szerint ismerünk.
A zöldségesünk is az egyik ilyen hely. Évekkel ezelőtt, fiatal fiúk nyitották az üzletet, igényesen, korrekt árakkal. Éjjel nappal dolgoztak az üzletért. Majd mikor nyilvánvalóvá vállt számukra, hogy ez többemberes feladat és ketten nem bírják, így a szülők segítségét kérték.  A "papa" Gyuri bá, legtöbbször az esti műszakot viszi, így vele gyakrabban szoktunk találkozni. Az ominózus eset is vele esett meg.
Családilag mentünk be, szálltuk meg az üzlet. Kellett valaki aki kiválasztja az árút ez voltam én, aki cipekedik és fizet ez volt Gábor,  a lányokat, pedig nem szeretem egyedül a kocsiba hagyni...
Míg a gyerekek segítettek nekem kiválogatni a gyümölcsöket, addig a pasik beszélgetni kezdtek, mindenféle témáról, mert idejük az, volt rá. Mikor befejeztem a gyűjtögetést és már csak egy fontos alapanyag beszerzése volt hátra, szóltam Gyuri-bának, hogy segítsen. Babot szerettem volna a sonka mellé. Ki is választottuk közösen (családilag) majd feltette az a kérdést, hogy
-mennyit szeretnék?
Teljesen természetesen és határozottan, próbáltam leplezni hiányosságomat, mert ilyen szemes dolgokban nem vagyok túl jó, konkrétan, fogalmam sincs arról mennyit kell venni. Legtöbbször szemrevételezés után tudom eldönteni az adott mennyiséget, ami más árura is igaz. Húst is így veszek. Súlyba behatárolom, hogy kb mennyit szeretnék, majd ha még kevésnek gondolom, kérek hozzá...
Szóval ott tartottam, hogy már "csak" azt kellett kitalálnom, hogy mennyi babot is szeretnék.
Annyira egyértelmű volt, hogy most is -szemre kérem!
Azt a megriadt arcot, soha nem felejtem el.  Bevallom, először nem is értettem, mi okozhatta Gyuri-bánál ezt.
Majd mikor megkérdezte, hogy mégis hány szemre gondoltam, na akkor már nekem is leesett!
Nagy nevetésbe törtünk ki, amit azóta is emlegetünk!
Még mondta is, hogy lelki szemei előtt látta, hogy leszámoltatok vele 800 szemet!

Aztán persze előkerültek a zöldséges viccek is...

Veletek is történt már hasonlóan vicces, emlékezetes vásárlás?
Jó lenne, ha ezeket a színes történeteket ti is megosztanátok velünk.
:)

Ajtódísz (szív-ügyek II.rész)

Lustaságomnak köszönhetően, annyi minden kimaradt már a blogomból. Pótolni is szeretném idővel mindet, de most a legnagyobb kedvencemet szeretném bemutatni. 
Az alapötletet azok a bizonyos üvegek adták, amik egyszerűen csak körbe vannak tekerve spárgával, és különböző változatai keringenek a neten.

Na, ebből az üveges változatból, egészen konkrétan 48 darabot készítettem elő a két osztály tanulóinak. Anyák-napjáig el is készülnek majd vele. Persze, ahhoz, hogy minden gyerek egyszerre tudjon dolgozni, el is kellett készítenem a prototípust, amit utána visszabontottam, majd némi ráhagyással kimértem és újból feltekertem a spárgát. mindezt 48-szor. Mit ne mondjak, nem is gondoltam, hogy egy körülbelül közepes méretű befőttesüveg 20 méter spárgát képes felvenni...
Nálunk az alapot eléggé dizájnos, tényleg formatervezett kávés üvegecskék képezték, amit már évek óta gyűjtögettem, erre a célra.
Mondjuk az eléggé viccesnek hatott, amikor elkezdtem az üvegeket behordani és átmosni a garázsból, majd miután a konyhapulton már az összes üveg 48 db felsorakozott befutott egy ismerősünk. Volt nagy csodálkozás...
-mert az oké, hogy a tavasz jóval korábban érkezett, viszont hol volt Ő ennyi ideig, hogy már a befőzési szezonnál tartunk.
Pár napig, míg az üvegeket kénytelen kellett tárolnunk, addigra minden üveg belsejében, ott figyelt a 20m feltekert spárgagombolyag is, több hasonló vicces megjegyzést kaptunk,  kedves ismerőseinktől.
Képet biztonsági okokból a kész "termékről" eredetileg váza lesz, még nem mutathatok, a hatalmas üveghalmot, meg sajnos el is felejtettem megörökíteni...

Napokig, teljesen a spárga* hatása alatt voltam. Azt hiszem, ezután az előzmény után, ez nem csoda. Innen jött a gondolat, hogy az egy évvel ezelőtt már elkészített és imádott szívünket, most más, egy kissé időtállóbb változatban, ajtódísznek elkészítem.
Azt, rögtön gondoltam, hogy nem lesz egyszerű. Azzal is tisztában voltam, hogy ha egy vázára 20 méterben kell gondolkodni, akkor egy nagyobb méretű 40cm szívnél, ez akár több-száz méter is lehet.
Szóval, az én szívem egész nagyocskára sikeredett, mert az össz-hossza, a 70 cm is meghaladja, és majdnem 500 m spárgát emésztett fel.
A végeredmény viszont, garantáltan, mindenért kárpótolt, mert nem csak nekem nyerte el a tetszésemet, hanem a családtagjainknak is egytől-egyig.

a "kis" 70 centis!

*1 gombolyag spárga, vastagságtól függően, 200-250 méteres, ára ennek függvényében változik,
560 - 1.100 ft között.

Kötelék!

Még most sem nagyon értem, mi történt velünk tegnap. Volt esetleg valami a levegőben ami kiváltotta belőlünk? Életünkben először, összevesztünk a lányokkal. Mármint nekem sikerült alaposan összekapnom velük. Nagyon megviselt a dolog, még most sem tudok napirendre térni felette...
-csak emésztem magam. Tudom, feleslegesen!
Azt azért nem gondolnám, hogy a kiskamaszkorral állunk szemben és szoknom kellene ezeket a vitákat, nézeteltéréseket. Persze, hogy előjött bennem a sz@ranyaszindróma, amivel sikerült teljesen földbe tipornom magam, az est végére. Ráadásul, olyan kis semmiségen robbant ki a vita, ami eddig még nem okozott problémát, pláne nem ekkorát. A tanulással kapcsolatban voltak nézeteltéréseink. Részemről nincs, és soha nem is lesz követelmény a kitűnő bizonyítvány. Maguknak tűzték ki a célt, amiben nekem kutya kötelességem segíteni, támogatni őket. Mostanában viszont azt veszem észre, hogy elég lazán állnak hozzá a tanuláshoz, amit szóvá is tettem és nekem sincs kedvem folyton cseszegetni őket. Nem tudom más ezt hogyan csinálja, mert én most egy kissé meginogtam. Nagyon kemény gondolatok kavarogtak a fejemben. Lehet, hogy hagynom kellene őket*, hogy saját bőrükön tapasztalják meg milyen érzés mikor "rosszabb" jegyet kapnak? Hová vezetne ez az út? Megindulnának a lejtőn, vagy észhez térnének? Nem tudom, hogy lennék képes elviselni, végignézni, kivárni a folyamat végét. Félő, hogy túl nagy árat fizetnénk érte. Félő, hogy hatalmas szakadék lenne köztünk.
Persze, megértem én, hogy már elfáradtak és nincs olyan nagy kedvük tanulni, pláne, hogy a kert, természet is játszani hívogat. Nem szeretnék elcsépelt, rossz dumákkal példálózni, amiket annakidelyén nekünk is mondtak a tanulással kapcsolatban szüleink. Minek? Most még nem értenék a szavak súlyát...
Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, azért annyira nem vészes. Gyanítom, hogy hármunk közül is csak nekem fáj a szívem...
-értük, miattuk!
Fel kell kötnöm a gatyám, vagy edzenem kell magam, az előttünk álló évekre. Egyenlőtlen** erőviszonyok elé nézünk.  Ketten egy ellen, vagy egy, kettő ellen... a lényeg ugyanaz!
Egyébként nagyon jó gyerekek alapjáraton,*** lehet, hogy pont ezért döbbentett meg ennyire ez az új helyzet.

 * Nagyon összetartottak a bajban, bárcsak máskor is ilyen erős, számunkra is látványos lenne, a köztük-lévő kötelék.
** jó zsarú-rossz zsarú. Békebírónak is kell valakinek lenni a gyengébbik nem összecsapásaiban.
*** Az elmúlt 8 év alatt, elfogultság nélkül állítom, hogy nem lehetett semmi panaszra okom!

Kérni tudni kell!

Nem is tudom, hol kezdjem. Az igazság az, hogy valahogy nem így képzeltem el az utóbbi heteimet.
xxxxxxxxxxxxxxx *
Pedig olyan jól indult minden, olyan pörgés volt a lányok életében egy hete. Végre nem csak a tanulásról szólt minden. Megvolt az első nyilvános fellépésük (flash mob) és egy kétnapos jobb agyféltekés rajztanfolyamon is részt-vettek. Vasárnap, mikor mentünk értük a rajztanfolyamra, akkor szemmel láthatóan, Lucám egészen rossz bőrben volt. Nem is kellett faggatnom, hogy mi a baja, magától mondta, hogy hányt háromszor... Az már teljesen mellékes, hogy engem erről napközben senki sem értesített, pedig elérhetőség, mint minden ilyen helyzetben le volt adva.
Lucám, egyébként se az a húsos fajta, rajta nincs egy deka felesleg sem, amiből leadhatott volna, 2  kilótól mégis sikerült megszabadulnia rövid időn belül. A szívem szakadt meg érte**, annyira rosszul volt négy napig. Mindent megtettünk gyógyulásáért, mert önző módon a kórházat, kerülni szerettük volna. Csütörtök délután volt az első olyan nap, amikor Luca felkelt az ágyból és percről percre, látványosan erősödött, gyógyult. Ennek örömére, este nagyot hancúroztak Zsófival. Majd jött az éjszaka, amikor is, Zsófikámon tört ki a betegség. Péntekre már két gyerekkel maradtam itthon. Egy lábadozó, és egy fekvő betegem*** volt. Szerencsére az utóbbiból is csak egy nap lett, mert rajta hamarabb átment a vírus. Majd szombaton estére, iszonyú fejfájásom lett. Gondoltam a kialvatlanságtól, meg a frontoktól, vagy akármitől, ráfogni bármire lehet. Azt viszont nem, hogy már egész éjszaka a hányingerrel küzdöttem, majd némi produktummal, ami annyira ledöntött a lábamról, hogy vasárnap fel se bírtam kelni. Nem tudom hová tűnt az erő belőlem, tény, hogy ilyen rosszul,**** tán még soha nem éreztem magam, fogalmam se volt arról hogy fogok tudni ezek után lábra állni...
-miközben csodáltam a lányaimat a gyors regenerálódásért.
Ma szerda van. Ma van az első nap, hogy messzebbre is eltávolodom az ágytól, mint a fürdőszoba, tehát már jól vagyok. Azaz még nem, de már látom a végét...
-azt viszont nem is értem, hogy ennyi szenvedés után miért csak 2 kilót tudtam fogyni.
Igaz, ha nem fogytam volna egy dekát sem, akkor is elégedett lettem volna!
Szóval így vagyunk mostanság. Remélem idén (ebben az iskolai tanévben) befejeztük a betegségeket, mert enyhén szólva is nagyon tele van már a ...
-hócipőm!


*káromkodás helye
** Többször is mondtam szegény Lucámnak, hogy inkább én lennék beteg a helyébe, átvállalnám tőle, csak  ne kelljen szenvednie. Na, mondogatta is nekem az elmúlt napokban,
-Anya! Emlékszel, te akartál beteg lenni, most megkaptad!-jó, de nem egészen így gondoltam...
lásd a címben.
***Egy darabig biztosan nem szerepel majd az étkezéseink között a tea, pirítós, és babapiskóta
**** alul -felül, ahogy szokott ilyenkor

Bronzérmes kosarasaim

Még ilyet, hogy egy nap két bejegyzést is írjak...
- nem tehetek róla, nézzétek el nekem, ezt nem tudom a büszkeségtől, magamban tartani.
Persze, haladjunk csak szépen sorban, időrendben.

Mikor a lányok  elsőbe mentek, teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy valami mozgás lehetőség iránt nézünk. Célunk az volt, hogy az adottságaikból a legjobbat hozzuk ki. Az már régóta látszott, hogy nem a balett és hasonló, kislányok körében igen népszerű RSG sportot fogják űzni. Az évek alatt, belekóstoltak a capoeira-ba, majd motiváltság híján ez annyiba is maradt. Majd egy hosszabb szünet után, az iskolában elkezdtek kosárlabdára járni. Ennek többek között azért is örültem, mert labdajátékokban nem nagyon jeleskedtek, reális és nem elfogult szülői vélemény ráadásul a magasságukhoz is passzolna, ha bejönne nekik...
- ártani biztosan nem fog, ennyi mozgás.  Ez volt a kezdet. Azt, hogy hamar megszerették, részben  fantasztikus edzőjüknek is köszönhetjük, aki motiválttá tette a gyerekeket. Ennek köszönhetően, szemlátomást fejlődni kezdett a tudásuk. Idén, már kétség sem volt afelől, hogy folytatni fogják a kosarazást, pláne úgy, hogy év elején, még saját mezt is kaptak...
-ami valami csoda folytán különlegesre sikeredett, már ami a számozásokat illeti.
Zsófi a 11-est kapta (11.11.-én születtek)
Luca az 5-öst (ami szintén nagyon találó, hiszen Ő a számok jegyek bűvöletében él, és számára csak ez létezik.)

Múlt héten, megtudtuk, hogy ezen a héten, életük első meccsének lejátszására van lehetőségük a lányoknak, egy vendég iskolában. Persze, hogy nem akarták kihagyni..
-de, mint mindig, a sors most is közbeszólt.
Zsófi vasárnap este csúnyán belázasodott. Ezért egyértelmű volt számunkra, hogy a hetet itthon, kettesben kezdjük, a többit meg majd menet közben meglátjuk...
-és bár a magas lázon kívül, egyéb tünete nem volt szegénynek, a diagnózis mégis lesújtó volt számomra. Influenza! 
Azt már nem tudom, csak szeretném hinni, hogy a már hosszabb ideje szedett ivott citromlé miatt úsztuk meg, ilyen könnyen a betegséget és minden szövődményt.
Mondjuk a motiváció is elég erős volt a gyors gyógyuláshoz....
- Zsófi, nagyon nem szerette volna kihagyni, ezt az első meccset.
Így tegnap, teljesen láztalanul, majdnem makk egészségesen, Ő is ott lehetett a csapattal.
Az tény, hogy egyenlőtlen erőviszonyok mellett küzdöttek, de tényleg megküzdöttek az éremért. 
Legközelebb jobbak lesznek, mert már tudni fogják mire számíthatnak az ellenfelekkel kapcsolatban.
Tanulópénzként, pedig tökéletesen elégedettek vagyunk a bronzéremmel is.
Megbecsülik, dédelgetik, még az ágyukba is beengedik. és még rímmel is
Szóval, boldogság és öröm van a mi házunk táján!
Érem gyűjtésbe kezdtünk!

repülő Zsófi 1. 

repülő Zsófi 2.

 ez még csak a bemelegítés része, azaz labdapattogtatás és dobás...

  Luca eredményes dobása

ez már élesbe megy

Nem adjuk fel!

taktikai megbeszélés...

bronzérmeseink

Error- 44!

Gondolom ilyenkor némi érzelmet illenék érezni. Nem megy. Semmit sem érzek. Nincs szomorúság és öröm se bennem. Ez is csak egy átlagos hétköznap...
-gyerekeknek suli, vasalnom is kellene mondjuk ezt több mint valószínű, hogy más napra áttolom  viszont valamit főzni is illenék, na meg sütni. Illetve nem is valamit, mert rém rendes családom, mára konkrét igényekkel állt elő. Megrendelésük, ünnepinek éppen nem nevezhető, nekem meg gyakorlatilag, teljesen mindegy, hogy mit főzök. Lehetséges, hogy kissé elkényeztettem őket az utóbbi időben konkrétan:mióta megtanultam sütni,  nem érik be holmi cukrászdában készült, csili-vili tortával...
-nekik az enyém kell, még ma is.
;)

Mai biggyesztés, amolyan Anikósan:
-tökfőzelék- fasírttal
-csokoládés pöfeteg, vagy brownie, még nem tudom, hogy melyikhez lesz kedvem...
Csak semmi cicó!

A mai napom, egyébként már tegnap bearanyozták a lányok. Annak ellenére, hogy a színe bronzosra sikeredett. Sok kép készült, két fasírt sütése közben muszáj lesz feltöltenem és megmutatnom...
-hát persze, hogy a kosárról lesz benne szó!

KIRÁLY!

Minap, az éppen aktuális -mi volt az iskolában? - délutáni beszélgetésünkkor Zsófikám, boldogan újságolta, hogy számkirálynő* lett az osztályban.  Bevallom örömmel, és egyben csodálkozva is fogadtam a fantasztikus hírt. No, nem mintha nem bíznék a gyerek tudásában! A királyság megszerzéséhez, gyorsaság is szükséges, nincs sok idő gondolkodni... -ráadásul a fiúk, matekból nagyon pengék, így ritkábban tud érvényesülni a gyengébbik nem. Vagy mégis? Ezek szerint igen!
Gondolom, az örömöm mellett, némi kétkedés is látszódhatott arcomon, ezért a gyerek folytatta.

-Megkértem V-t, aki egyébként fiú, és a padtársa, ráadásul nyíltan szerelmes is Zsófiba  hogy ne legyen most Ő, a gyorsabb, hagyja, hogy kettőnk közül Én, nyerjek!
-???- azt hittem rosszul hallok! Eme női praktikák bevetése, számomra kissé korainak tűnt, bár  hihetetlen büszke voltam a gyors helyzetfelismeréséhez, rálátásához célja érdekében. Azt meg, hogy magamban röhögtem nagyon, talán csak a szemeim árulhatták el...
-és Ő bele egyezett? kérdeztem végül
-igen, és így sikerült V-t ez egy másik fiú, akivel nem zsírozta le előre is legyőznöm!
-Gratulálok neked, minden elismerésem a tiéd!
:D

Milyen érdekes, hogy az ilyen apróságoknak tűnő dolgok, mennyire helyre tudják hozni az ember önértékelését.
Mert mit is tett Zsófi? Egy, "csak" egy embert iktatott ki a játékból, úgy, hogy bízott magában és sikeresen "legyőzött még másik 20 gyereket...
Azt, meg már soha nem fogjuk megtudni, hogy V-t, sokkolta annyira Zsófi kérése és hirtelen leblokkolt, vagy egy igazi lovag a padtársa.
Elvégre egy királynő mellé, egy lovag is jár...

*matek órán az éppen aktuális tananyagot összeadás-kivonás, szorzás-osztás, ilyen játékos formában gyakorolják a gyerekek. Padonként haladnak, aki veszít, lassabb vagy rossz választ ad, az leül és kiesett a játékból. A többiekkel így folytatódik tovább, míg a végére már csak 2 gyerek marad, abból kerül ki a győztes, azaz a számkirály/nő.

f

Ezt most találtam a facen.  Nem vagyok nagy  posztolgató, megosztó. Most viszont úgy gondoltam, megosztom veletek is, ezt a nagy igazságot...

Mindig meglepődöm, amikor egy szülő arról beszél, hogy ők a gyermekével a legjobb barátok. Nem értem, akkor hogyan lehet szülő?
Szerintem a barát és a szülő két egymást kizáró fogalom. A szülő nevel, követel, fegyelmez. A barát elfogad. A szülő az életre készít fel, tanít, és megmutatja, hogyan kell felelősséget vállalni. A barát segít megmenekülni, kibújni a felelősség és a kötelességek alól. A szülő szeret, akkor is, ha gyermeke éppen utálja. A barát csak addig barát, amíg a viszony kölcsönös.
Ne félj tőle, ha gyermeked haragszik Rád! Nyugodtan szólj rá, nyugodtan fegyelmezd, nyugodtan adj neki feladatokat, és nyugodtan kérd számon tőle, hogy teljesítette-e a kötelességeit! Lehet, hogy ebből most sértődés lesz, de hosszabb távon ezzel használsz neki. Barátot meg majd talál az osztályban…

Úgy érzem...

-most, már egészen biztos, hogy megmaradok. Nem szeretek panaszkodni, de elég csúnya hetek vannak mögöttem.  Ma, már csak* köhögök. Egyébként, pontosan tudom, hogy mikor csesztem ki magammal. Mert papolhatunk eleget a gyerekeknek, hogy öltözzenek fel. A napsütés ellenére is kell a sapka és a sál. Viszont, mikor egyedül vagyunk otthon, és túl estünk több mint 200 fánk kisütésén, a páraelszívó mellett, némi friss levegőt is bedobunk a szagtalanításra. Pláne akkor, ha odakinn hét ágról süt a nap, és még a madarak is csiripelnek. Ilyen esetekben, legkevésbé jut eszünkbe a sapka-sál effektus, csak élvezzük a langy meleget...
-aminek persze később meg lesz, lett a böjtje.
Híresen a nem fekvő betegek közé tartozom. Nem tehetek róla, de képtelen vagyok napközben lefeküdni, mikor annyi tennivalóm lenne. Ezzel a mentalitásommal is csak nehezítettem,  a gyógyulásomat, tehát azt hiszem jobb is ha nem panaszkodom...

*fájt a torkom, nem kicsit taknyos is voltam, de a legrosszabb az egészben, az arcüreg gyulladás volt.

Egyébként, meg idő közben, olyan rejtett dolgok is kiderültek a gyerekemről, amiről fogalmam sem volt. Mivel nem gumitestűek a lányok, ezért kosaraznak. Igaz, régebben volt némi próbálkozásuk az RSG-vel, de nagyon nem erőltettük rájuk, azt, ami nem megy... -így többek között, a cigánykerekezés is erre a sorsra jutott. Időnként fellángolt ez utóbbi iránti vágyuk, de a bohóckodáson kívül tovább nem jutottunk, hiába szántunk rá több időt. Jó! Mondjuk ez tavaly nyáron volt, amikor csak, hogy puhára essenek, a fűben próbáltuk. Azóta sűrű csend a cigánykerekezéssel kapcsolatban.  Mondjuk, nélküle is tökéletesen működik az iskolások mindennapja, nincs hiányérzetük miatta. Most, azonban fordult a kocka! Mióta vasárnapi elfoglaltságuk** közzé tartozik, hogy 4 órán keresztül, pantomimoznak és némi nemű színjátszást is tanulnak nyugi nem színésznőket nevelünk, mert az Oszkárt már régebben bezsebelhették kisebb mellékszereplésükért most egy nagy dobásra készülnek. Ehhez kellett megmutatni mindenkinek, hogy ki mit tud, azaz mit vállalna be az előadásból. Itt jön az én gyerekem, azzal, hogy Ő cigánykerekezni fog. Komolyan! Ezt még magam is alig hittem el, mert előtte egy értékelhetőt se láttam soha tőle. Viszont ott, és akkor, olyat alkotott Zsófi, hogy még saját maga is megdöbbent a teljesítményén, mint azt utólag mondta. Nem mellesleg, azóta is tökéletesen képes megcsinálni. Nagyon büszke vagyok rájuk már most, mert ezen rövid időszak alatt mióta tanodába járnak sikerült saját komfortzónájukból kilépni, úgy, hogy közben még jól is érzik magukat.
 Nagy debütálásuk, március 22.-én lesz az Ázsia Centerben ahol, flash mob-ot adnak elő. Sajnos többet egyenlőre az egészről még nem tudok, csak szorítok, hogy az új, nehezített és ismeretlen terepen is megállják helyüket.

**terápiás célzattal. Kellemest a hasznossal, így mindenki happy.

A mester

és tanítványai, hétvégén farsangoltak (is)

rajzverseny

Pontosabban kabalafigura versenyre neveztünk be. Nyerni ugyan nem nyertünk. Mindenesetre nagy élmény volt bekerülni  és viszontlátni rajzaikat a legjobbak és oklevéllel díjazottak között.

Bűvész és konyhatündér jelmezeink

Nem is tudom, hol kellene elkezdenem most, hogy egy posztba kell belesűrítenem azt, amit egyébként háromba illene...
-vagyis a farsangi jelmezkészítést .

Legutóbb ott tartottam, hogy Zsófikám számára új kötényt kellett varrnom.
Nem biztos, hogy égetni szeretném magam azzal a ténnyel, hogy a szó szoros értelmében, minden centiméterrel megküzdöttem...
-mert, már az elején elakadtam, amikor nem tudtam a cérnát felspulnizni.
Ilyen az én formám.
Ajándék varrógép mellé, ajándék cérnák, biszbaszok, csak éppen fehér színben nem volt egy-sem.
Kénytelen voltam ezért, saját kézzel megoldani. A nem túl jó kezdet után itt, még optimistán...
Gyönyörűen levasalva, befércelve minden, már csak a varrás hiányzott...
-majd az újabb tény, miszerint az alsó szál túl laza, vagy nem is tudom milyen volt. A lényeg, hogy nem tudtam varrni és lássuk be, engem a legjobban ez izgatott.
Azaz varrni tudtam, csak nem géppel, ami nagy különbség hanem a két kicsi kezecskémmel.
Így bemelegítésképpen, a kötények, kötöző részével kezdtem. Na, ezt most jól leírtam!
Napi teljesítményem, másfél darab a kettőből, de az is jó hosszú!
Már majdnem teljesen elkeseredtem tiszta ideg voltam mikor eszembe jutott, hogy szoktam én látni a gombos, szalagos, varrós biszbaszos dobozomban, egy picike tubust,  még évekkel ezelőtt vettem ami elméletileg tű és cérna nélkül képes "megvarrni" dolgokat. Csak pár csepp ragasztó, és vasaló szükségeltetik hozzá.  Nagyon erősen imádkoztam azért a pár cseppért.
Kérni tudni kell!
Nem éppen ennyi ragasztóra gondoltam, lehetett volna egy picivel több is...
Estére, naná, hogy az erősebbik nem képviseletében, komoly varrástudományi segítségem akadt.
Pikk-pakk, csiribí-csiribá, minden problémám megoldódott.
A lényeg, hogy nehezem de elkészültem a kívánt darabbal, már "csak" díszítenem kellett.
Ez egyébként szintén egy napomat vette igénybe. Így utólag könnyű már azt mondom, megérte.
Zsófi, mikor meglátta a kötényét, hosszú-hosszú percekig nem tudott megszólalni az örömtől, csak ismételgette, hogy
-Anya! Ez gyönyörű! Ez csodálatos!
És mit mondjak, az érzés valóban az volt. m
Mit számított már, mennyi szenvedés után jutottunk el a végeredményig...

 részlet

Lucám jelmeze már jóval egyszerűbb volt. Na, nem mintha lett volna itthon bármiféle ruha, amit boszorkányjelmezként hasznosítani tudtunk volna...
-viszont az élet könnyen elénk-dobta.
Fülest kaptam, hogy turkálókba, milyen fantasztikus jelmezeket lehet kapni, így megcéloztuk családilag az első közelünkbe eső turit. Hááát! Mit ne mondjak... Jelmezek jócskán akadtak, de egy olyan sem, amit jó szívvel, még némi átalakítással sem...
-így a banya jelmezt, egyből kilőttük.
Annyira viszont nőből van a csajom, hogy egy üzletből se térhetünk ki üres kézzel. Így kénytelen kellett egy számára szimpatikus, flitteres, fekete női felsővel távoznunk, mint  bűvész jelmezünk első darabja...
-illetve nem is, mert hozzá még csatlakozott egy kisebb méretű fehér kesztyű, mint szintén elmaradhatatlan bűvészkellék.
A többi már jött magától. Szerencsére a cilindert nem nekem kellett elkészítenem  pedig majdnem úgy alakult  és azt is kaptunk készen. 

Ázsiai konyha szerelmeseinek figyelmébe ajánlom, ezt a konyhatündért

Lesz nemulass! Egy igazi karatündér

-Várj, majd én segítek!

A "tudás" hatalma

  8.hét lottó nyerőszámai a következők...

Nem ér a nevem...

-és még a  fejem is káposzta.

Nem is értem, de most komolyan! Hogyan lehettem annyira naiv, mikor papír helyett a blogba írtam arról, nagyképűen hogy az idén kicsit kényelmesebbre véve a figurát, megúszhatom a jelmezkészítést...
Miért az utolsó pillanatban kell meggondolnia magát a gyereknek, és félredobva  a majdnem kész jelmezeket, változtatni rajta úgy, amit egy tollvonással, tű-öltéssel nem lehet már kiküszöbölni. Miért most jut az eszébe, hogy nincs megelégedve a színével. Történt ugyanis, hogy Zsófikám, az itthon fellelhető tíz kötényből (ebből 4! a lányoké) kiválasztotta a megfelelő darabot. Legalábbis, akkor úgy tűnt...
-majd mire majdnem befejeztem rajta az utolsó öltéseket, díszítéseket, mert egy konyhatündér nem nézhet ki akárhogyan akkor közölte velem, hogy Ő, inkább mást szeretne. Mármint, más színűt! Ááá!!!
Nem állt égnek egy cseppet sem a hajam...
-Mi az, hogy más színűűűt? Ez van, ebből kell válogatni...
Az egészen biztos, hogy nem veszem meg a 11.kötényt, varrni meg biztosan nem fogok...
Dehogynem*! Mikor tekintetünk összetalálkozott, akkor már éreztem a vesztem. Tudtam, hogy nekiállok, azaz pontosabban ülök, és ha törik, ha szakad, megvarrom neki a hőn vágyott köténykét.
Így, most jelenleg már  ott tartok, hogy kimostam, vasaltam, majd szabtam az anyagot, csak a varrás részét húzom. Húzom még egy darabig, bár sokáig nem fogom tudni, de nagyon nem akaródzik** nekifogni...
-mindenesetre most szívesebben csinálnék bármi mást, csak -varrnom ne kelljen!
*egy anya, mindent tud!
**nem csoda, hiszen varrni se tudok*, vagyis nem az erősségem.