2011. június 4., szombat

Évzárók







Túl vagyunk már mind a két óvodai évzárón, amit már nagyon vártak a lányok.
Na, nem azért, hogy szerepelhessenek, hanem saját-készítésű ajándékaik átadása miatt...


A sima oviban, /ahogy a lányok nevezik/ aranyos műsorral készültek a gyerekek, amit közös sütizés /eszem-iszom, dínom-dánom/ követett.




Erre az alkalomra 100 db kókuszkockával érkeztünk már reggel a csoportba, hogy az apróságok kedvükre csemegézhessenek a finomságokból.
A rengeteg bevállalt munkám miatt nem kis teljesítményvolt az elkészítése, de mivel évek óta én vagyok a csoport "kókuszkocka" gyártója, szívesen vettem nyakamba ezt az édes terhet...
PET virágainknak hatalmas sikere volt, a lányok büszkén mesélték el az elkészítésük legapróbb részletét is a szépszámú érdeklődő közönségnek...
:)


Varázsműhelyes évzárónkra és Művészeti Gyermekklub óvodai csoportjának jubileumi
10. évfordulójára, egy héttel későbbi időpontra kaptunk meghívót az Erzsébetligeti színházba.
Csak fehér felsőről kellett gondoskodnunk mert az egységes fellépő szoknyát is ők biztosították.
Erre az alkalomra 11 db virágot gyártott le családi manufaktúránk, ráadásul, itt már némi újítással is előálltunk, mert a fiúknak, katica helyett, szentjánosbogár került leveleikre.

A sötétben látó tündér meséjét nézhettük meg Varázsműhelyes feldolgozásban.
A szervezésen látszott, hogy profikkal van dolgunk, mert közel 100 gyerek volt folyamatosan színpadon.

A műsor alatt teljesen olyan érzésem volt, hogy színészek, és nem a mi gyerekeink vannak a színpadon, annyira tökéletes, művészi előadást láthattunk, hallhattunk...

A rendezők megkérték a szülőket, hogy ne a fényképezzenek, kamerázzanak, mert a sok villanás megzavarhatja a gyerekeket, helyette inkább élvezzék a műsort, mert profi kamerás, fotós gondoskodik a feledhetetlen pillanatok megörökítéséről.
Senki nem fotózott, jó volt, hogy ennyire becsületesen betartotta mindenki a feltételeket, ha másért nem, hát a gyerekek miatt...
Ha majd megkapom a felvett anyagot, akkor pótolom ezt a hiányosságot!
:)
a virágoknak itt is nagy sikerük volt...

jó volt látni, hogy lese tették a kezükből...

Közös sütizés a szünetben, majd Boti bácsi lemezbemutató koncertje zárta a műsort.

Természetesen a dedikálás se maradhatott ki...:)

4 megjegyzés:

  1. Móni, ezek a virágok!
    Hát valami csoda, csak gratulálni tudok!
    A lányok tüneményesek!:)
    Glória

    VálaszTörlés
  2. Gloria!
    Köszönöm, tényleg nagyon mutatósak, jobban mint amit egyébként egy fénykép visszaad/na...
    Sokáig nekem is nagy kedvenceim voltak, de azóta már megszülettek legújabb remekművei lányaimnak,amik szerintem sokáig verhetetlenek lesznek.
    /legalábbis számunkra/
    :)

    VálaszTörlés
  3. Egyik évzáró élménydúsabb,mint a másik!
    A virágokért ismét le a kalappal előttetek!!:)

    Kíváncsian várom az újabb remekműveket:))

    VálaszTörlés
  4. De nagyon jó képek! :)
    Száz kókuszos ....eeez igen! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails