Az elmúlás...

számunkra nem csak a múlt év befejezését jelenti, hanem egy új korszak kezdetét, ami nem éppen örömteli. Pontosan a kezdetét se tudnám megmondani, de valamikor a karácsony előtti napokra tenném. Sajnos most már utólag bánom akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, azt hittem, hogy ez is amolyan gyermeki dolog, ami pár nap alatt egy alapos megbeszélés után lecseng és élhetjük tovább mindennapjainkat...
-ami sajnos, nem így történt.
Az elmúlás* Zsófit foglalkoztatja leginkább, de mivel ez már egy hetek óta tartó és egyre rosszabbodó állapot, így már az egész családot érinti. Mivel még élénken él emlékezetemben az első gyerekkori "megvilágosodásom" a halállal kapcsolatban, kíméletesen beszélgettünk** az elmúlásról. Akkor, az adott pillanatban úgy tűnt, hogy a helyzethez képest minden rendben, elfogatta, megértette, túl tudunk lépni a témán, ám este, lefekvéskor, a félelmek ismét felszínre kerültek. Megint egy alapos beszélgetés, nyugtatgatás, majd a vége, közös alvás.
Ez az egész közös alvás azért érdekes, mert csecsemő korukban, mi aludtunk a lányok szobájában, majd 1 éves koruk után mikor végre kiköltöztünk,visszamentünk saját hálószobánkba egészen 3 éves korukig nem fordult elő. Majd miután közösségbe, óvodába kerültek a lányok, akkor vezettem be rontottam el őket a pénteki közös, összebújós éjszakákat. Persze, a köztes időszakban is voltak extrém kivételek, amik az előforduló betegségekből adódtak.
Arra viszont nem volt példa az elmúlt 8 év alatt, hogy azért kellett volna együtt aludnunk valamelyik gyerekkel, mert fél...
Az itthon töltött téli-szünet jól telt, már ami a nappalokat illeti. Az estéinkre viszont ez már nem mondható, mert folyton előkerült az elmúlás, mint téma. Komolyan teljesen ledöbbentem, mikor szenteste, alvásidőben ismételten előkerült, nagy sírások közepedte. Nem értettem, hogy egy gyermek, akinek elvileg tök boldognak kellene lennie az ajándékoktól, miért tud, csak és kizárólag szomorú, számára rossz dolgokra gondolni. Miért nem képes az agya a nap történéseit, amiben egyébként csupa klassz dolog történt, felidézni? Szerencsére semmi olyan dolog nem történt még csak a környezetünkben sem, ami ezt kiválthatta volna. Nincs nálunk veszekedés, ha van azt is én csinálom, tehát semmi komoly, -csak ugat a bolha. Szeretetünket maximálisan kimutatjuk a gyerekek és egymás felé, nincsenek megjátszások, szerepek. Nincs a gyereknek iskolai kudarca, szeret iskolába járni, jó tanuló...
-elméletileg nincs semmi oka, hogy ennyire feketének lássa a világot.
Vasárnap este már ott tartottunk, hogy nem egy gyerek sírt, hanem kettőt kellett vigasztalni.
Zsófi, ezzel az új helyzettel, akaratán kívül, de Lucát is belerántotta. Teljesen kikészíti Lucát az örökös sírásával, -no meg- lassan már minket is felőrölnek az esték.
Az tisztán látszik Zsófin, hogy ezek a sírások nem műbalhék, hisztik, amik azért lennének, hogy rá figyeljünk és ő legyen a középpontban. Mégis egyre fárasztóbb mindannyiunknak rá koncentrálni, kedvébe járni, hogy legalább egy mosolyt kicsaljunk belőle.
Azt nem tudom, hogy gyereknél is létezhet-e depresszió, de egyre nagyobb a gyanúm, hogy ez afelé hajlik. Most már fizikai tünetei is lettek, ami az egyébként eddig egészséges gyereknél, hasfájásban és étvágytalanságban mutatkozik meg.

Azt gondoltam, hogy talán majd ha ismét elkezdődik az iskola, javul a helyzet. Visszarázódik minden a régi kerékvágásba, még ha nem is magától és elfelejthetjük ezeket a napokat.
Tegnapnapi napom a gyerekszoba átrendezésével telt. Egy kis környezetváltozást szerettem volna számukra, ami nem csak a sulikezdést, hanem egy új szobát is jelent. Ez nekünk nőknél mindig bejön, miért ne működhetne náluk is? Alig bírtam kivárni, míg hazajönnek a lányok, olyan kíváncsi voltam az első napjukra...
-ám Zsófikám, amint meglátott, sírva borult a nyakamba és úgy mondta, hogy mennyire hiányoztam neki.
Félek, nem lesz ennek jó vége, és nem csak azért, mert lassan ott tartunk, hogy folyamatosan fáj a hasa...
-már semmi sem érdekli, legszívesebben tegnap is csak lefeküdt és nézett ki a fejéből.
Végső elkeseredésemben, még a tanítónénijét is felhívtam, megosztottam vele nyomasztó problémánkat, hátha közösen többre megyünk. Mindenesetre, mi résen-vagyunk...

Félő, a végén szakember segítségét kell igénybe vennünk, ami szerintem záros határidőn belül kiderül, mert nem mehet a gyerek rovására.
Azt az egyet nem tudom még, hogy pszichológust, vagy kineziológust keressek fel a problémánkkal...

* képzeletében: két koporsót lát egymás mellett amiben az apjával fekszünk, a koporsókat pedig, fekete ruhás emberek állják körül...
Megjegyzem, soha nem volt temetésen a gyerek és nem is láthatott ilyet, legalábbis én nem emlékszem ilyenre! Nem nézünk ilyen filmeket, főleg nem velük...

** Az összes létező cikket elolvastam amit ebben a témában találtam, hogy felkészülhessek az esetleges válaszokkal, a ki nem mondott kérdésekre...

Valakinek van személyes tapasztalata, esetleg átélt hasonlót, ha igen, akkor ezt, hogyan kezelte?

Idei friss, majdnem ropogós...

Sokáig nem szerettem volna halogatni az idei év első bejegyzését, többek-között azért, mert már ismerem eléggé jól magam, a nagy semmittevésben fenemód elkényelmesedem...
-és ennek a blog látná leginkább kárát.
Az év végén alaposan belehúztunk a pihenésbe, ami így utólag, saját bőrömön tapasztalva, elég fárasztó dolog. Komolyan, ilyen fáradtnak, egy végigdolgozott nap után sem érzem magam, mint most. Sebaj holnaptól visszatérünk a rendes kerékvágásba, kímélő kajákat eszünk, időben lefekszünk, beindítom a mosógépet, és a lányok részére talán a leckéket is elővesszük. Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi, már ami a téli-szünetet és a pihenést illeti.
A szilveszterünk is fenemód kímélő üzemmódban telt, függetlenül attól, hogy a végén már hajnali kettő is elmúlt mire ágyba kerültünk.
Azt nem tudom, hogy most akkor nekem félnem kellene attól, ha a babonákat veszem alapul, hogy a család apraja,-nagyja szerencsejátékos lesz és az egész évet kártyázással fogja tölteni? Esetleg Lucám abbahagyja az iskolai tanulmányait és krupiénak áll, azaz pontosabban dealernek, mert olyan profin osztotta a kártyalapokat? Nem tudom, mindenesetre azt hiszem, nem ez lesz a jövőnk...
-de, hogy kártyázni idén is fogunk, az egészen biztos.
Fogadalmakat nem tettünk, viszont elérhető célokat tűztünk ki magunknak, amit egy üvegbe zártunk. Majd egy év múlva ismét előveszünk, hogy a következő évi titkos vágyainkat beleírhassuk.
Persze, hogy legyen némi motiváció a lányok részéről is, ugyanezt a befőttesüveges dolgot, havi lebontásba is elkészítjük. A januári megvan már, amit hó végén már fel is bontunk, és remélhetőleg jó szájízzel folytatunk, mint családi hagyományt.

Fülig érő szájjal a nyertes...

Nem szeretnék túlságosan érzelgőssé válni ezzel az első bejegyzésemmel, de úgy érzem, köszönetet kell mondanom nektek kedves olvasóim, hogy a ritka bejegyzések ellenére is kitartottatok mellettem!
Köszönöm, hogy vagytok, ezért nektek is "csak" annyit kívánnék, mint magunknak...

Karácsonyi szösszenet...

Írhatnám azt is, hogy szerencsére már túl vagyunk rajta, de mégsem ezt teszem.
Számunkra nagyon boldogan és békésen teltek az ünnepek, komolyan sajnálom, hogy csak ennyi volt...
-sebaj, majd jövőre egy kissé meghosszabbítjuk, a magunk módján.
Annyira belemerültünk egymásba, hogy még a számítógép közelébe se mentem, aminek azt hiszem van is látszatja...
-azaz nincs! Mert mostanában, még az aktuális bejegyzések is hiányoznak.
Írni pedig bőven lenne mit, de azt hiszem ezt már jövőre hagyom.
Mostani posztomat a karácsonyhoz szeretném kötni, ezért lényegesnek tartom megemlíteni a várakozási időszakot is.
Persze, várakoztunk mi is és a lányok is, de ők voltak a feszültebbek.
Mióta megszülettek a gyerekeink és karácsonyokat is tartunk, ennyi sírást én még nem láttam.
No, nem a családi összezörrenések miatt volt nagy sírás-rívás részükről, hanem az egymás iránt generált "komoly" problémákból.  Hol az egyik, hol a másik gyerek bőgött, amit igyekeztem  számukra kissé cinikusan megjegyezni, hogy -milyen jól is kezdődik ez az idei  "szeretet ünnepünk"
Szerencsére ez valóban csak addig tartott, mert 24.-én reggel, hozzánk is beköltözött a békesség és szeretet...
-ami remélem jövő évig ki is tart!

 reggeli pizsiparti

öröm a köbön -semmi kétség...

Szent este:
Zsófi és én

"A" család

Most akkor ki fotóz kicsodát?

Szívből jövő ajándékok

Ezeket a szíveket készítettük  el a gyerekekkel közösen.
A gyerekek alatt nem Zsófit és Lucát kell érteni, hanem egészen konkrétan 45 gyereket, azaz két osztályt.
Majdnem egy hetünk ment rá, mert a gyurma kiszaggatásán* túl, még fényképeket is kellett készítenem, ami több napot vett igénybe, a változó osztálylétszám és betegség miatt.
A több éves bloggerség és fényképezés ellenére, legnagyobb kihívást a fényképek szerkesztése okozta. Két napom ment rá, mire elértem velük a kívánt hatást és méretet. Hiába mondjuk sokszor, hogy nem a méret a lényeg, nálunk itt,- most, nagyon is sokat számított...
Jó esti programnak bizonyult a megszáradt gyurmák csiszolása is, amit családilag, közösen oldottunk meg. A fényképek ragasztása, majd "keretezése" eléggé időigényes volt, ezt már egyedül kellett megoldanom, de a cél érdekében nagyon szívesen tettem.
Kétféle színben készültek a szívek, fehér és terrakotta. A fehéret a tanítónénik, míg a terrát a szülők kapták, hogy még véletlenül se legyen támadási felület a gerilla-akcióm** miatt.
Mivel most már két napja karácsonyi műsorozunk*** az iskolában és ajándékok is átadásra kerültek, bátran megmutathatom nektek is...

Egy kupac gyerek... háttérben a díszdobozzal

Lucámmal a háttérben

itt már csomagolva,dobozolás előtt

* A munkafázisról képek sajnos érthető módon, lásd fent: 45 gyerek, az 45 gyerek! nem készültek.
Ajánlani tudom Me*dora blogját, ahol ezt részletesebben is megtaláljátok!
**Az engedély nélküli fényképezés, esetleges szájhúzások miatt.
***Szerencsére két különböző napra tették, így már két napja mást se csinálok, csak kókuszkockát sütök

Ajánlani tudom mindenkinek ezt a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető  persze csak akkor, ha nem ipari mennyiségben gondolkodtok, úgy mint én ajándékot, ami akár ajándékkísérő "kártyaként" is tökéletes lehet. Karácsonyig még bőven belefér...
-van viszont egy másik is, ami már pár napja kering a neten (face)  ez a szódabikarbónás gyurma, amiből nagyszerű és mutatós, karácsonyfadíszek  készíthetők el.
Lehet ezt még bevállalom a lányokkal hétvégén, csak , hogy ne unatkozzanak!
:D

Ti melyiket készítenétek el?

Gyömbérszörp

Virág, gyereketető oldalán láttam ezt a receptet. Azt hiszem nem csoda, hogy első-látásra beleszerettem, és szerintem vagyok ezzel egyedül.
Minimális változtatás "csak" a színe miatt történt, esetünkben ezt, a karamellizált cukor adta meg, amiből a cukorszirupot készítettem, csak úgy, mint a bodzaszörphöz...
Az íze!
Hmmm...

Aki nem hiszi, járjon utána!

Luca napján nem babonás!

Valószínűleg nem csak azért, mert ma van a névnapja, és még egyébként sem foglalkozik a számmisztikával...
-kötve hinném, hogy zavarja a péntek 13.
Nekem egyébként többszörösen is szerencseszámom, elsősorban azért,  mert egy szép márciusi, péntek 13.-án  láttam meg a napvilágot.
Ma pedig, Luca lányomnak is hozhat szerencsét.
Már a reggelünk sem szokványosan* kezdődött.
Isteni fahéj illattal ébreszteni a családot**.
Muffint*** reggelire tízóraira, uzsonnára? Ma még ez is megengedett...
-hiszen egy névnapos van köztünk.
Igaz, hogy kicsit betegesen, ami egy csepp árnyékot vet napjainkra.  Most viszont a rosszban is felfedeztük a jót! Ez, egészen pontosan azt jelenti, hogy előre letudjuk az évről-évre ismétlődő*** karácsonyi betegséget, tehát az első olyan év, karácsony elé nézünk, ami nem a lázcsillapításról szól majd...
-hanem az igazi ünnepről.

 
*Az enyém pláne, mert már 5 órakor a konyhában sürögtem-forogtam, hogy a névnapos megrendelt muffinjai időben készen legyenek, amit bevihet az osztálynak.
 **Pedig ma állítólag semmit nem lenne szabad csinálni, és a semmi, az semmi!
***Nem tartozik kedvenc süteményeim közé, lehet ezt egyáltalán annak nevezni?  és életemben, másodszor készítettem el, illetve ezt a fajtát már legalább ötször, az elmúlt 2 hét alatt.
Facebookos recept, ami azzal fogott meg, a kürtöskalácshoz hasonló íze miatt, sokan kipróbálták és jó kommenteket kapott!
:)
**** Nyolc éve minden karácsonyra megbetegedett valamelyik, ha nem mind a kettő. Az biztos, hogy jól időzítettek a gyerekek.


Boldog névnapot Lucának, és minden Lucának!

Advent első vasárnapján

Igyekeztem a tőlem-telhető, legegyszerűbben megoldani az adventi koszorúnkat.
Mivel már tavaly is úgy terveztem, hogy egy időálló, egész évben használatos darabot készítek, nem volt sok dolgom az adventi koszorúnk átalakításával. Konkrétan, egy mozdulattal elkészült.

A kandallóra is felkerültek az ajándékváró csizmácskák zoknik, vagy inkább, necczoknik? már "csak" a mikulást várjuk.

Ráadásul az adventi naptár is hosszas keresgélés után megtalálta végleges helyét.

Ez a kandalló dísz pedig a legfrissebb 10 perces kreálmányunk.
Az elkészítése végtelenül egyszerű, amennyiben egy kis újdonságra vágyunk...

Az  egész alapja, egy régi rozsdás mozsár volt, amit fehér akrilfestékkel színeztünk, majd egy girlandággal kitömtünk. Ez egy szép kaspóban, vagy egyszerű cserépben is jól mutathat!
Régebbi apró gömbdíszekről levettük az akasztós-részt. Nekem sajnos most  "csak" 9 gömb volt felesleges...
Ragasztópisztollyal egy drót került a belsejébe, ami így meggátolja a díszek elmozdulását.
Tetszőlegesen beleszurkáljuk és már kész is vagyunk!

Jó munkát!

Adventi naptár/ak

Még időben sikerült elkészítenem, illetve, hogy egészen pontos legyek, befejeznem, a  hőn vágyott, szorzótáblás adventi naptárt. Magamtól egészen biztosan nem jutott volna, még csak hasonló sem az eszembe, éppen eleget nyúzom lányaimat a tanulással nap, mint nap. Nem akartam még itthon is, iskolásat játszani...
Mindenesetre, Luca ezzel a kérésével, alaposan feladta a leckét. Napokig azon agyaltam, miként tudnám úgy kivitelezni, hogy az a megrendelőim igényének is, és a karácsonyi elvárásoknak is megfeleljen. Múlt szombaton azonban belevetettem magam az alapanyagok beszerzésébe, úgy, hogy valójában még konkrét elképzelésem se volt a végkifejletről. Mindenesetre, biztos ami biztos alapon, vettem két* hatalmas zöld kartont**, meg mindenféle matricákat***. Majd csak kisül belőlük valami...

Zsófi és Luca, napi váltásban fogja, hol a csillagokat felragasztani a fenyőre, hol a számolás végeredményét  beírni a helyes mezőbe.
A fa jobb és bal oldalról, pedig tetszésük szerint választhatnak, ki-ki a saját kiválasztott részéről, az ajándékos-dobozokat imitáló cetlik közül.

Kompetencia alapú adventi naptárunk, végül ilyen lett.

*Azért vettem kettőt, mert két gyerekhez kettő dukál. Nem szeretem, illetve amikor csak tehetem, kerülöm a közösködést, és nem ikerként kezelem őket. Az már más dolog, hogy a végeredmény teljesen más lett, mint képzeltem. Szerencsémre, vita se kerekedett belőle, mint ez a legtöbb esetben ilyenkor előszokott fordulni.

**Eredetileg nem ilyet képzeltem, de csak ezt lehetett az adott pillanatban és boltban kapni, ami akkor egyébként nagyon elkeserített. Később a munkák során viszont alaposan megkönnyítette a dolgom, a "láthatatlan" csíkozás, a táblafestésben.
*** A rengeteg karácsonyi matrica közül, az aranylón csillogó-csillagok lettek végül a szerencsés befutók.

 Szerintem egészen pofás lett a naptár, bár az is igaz, ha nem lennék ilyen lusta és elmennék végre a szemészetre, talán fokozhattam volna.
Kiindulásnak szerintem jól jöhet az alós szülőknek.
;) 
Nekünk, meg már csak a megfelelő helyet kell megtalálnunk, a két cseppet sem aprócska méretű naptárnak. Igaz, addig van még két napunk!

Ti, hogy álltok az adventi naptárakkal, készen megveszitek, vagy magatok készítitek el a csemetéknek?

Túlélés...

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy szerencsésen túléltük a lányok születésnapi buliját. Nem volt egyszerű történet, már maga a rákészülés sem a 20 gyerekre, de a regenerálódásunkhoz is szükséges volt pár nap...
Egyébként fantasztikus buli volt, rengeteget nevettünk, nagyon jófejek voltak a gyerkőcök és csak 4 poharam bánta.
Nem! Nem voltam olyan felelőtlen, hogy üvegpohárból itassam őket, ezek a játékok kellékei lettek volna, amik idő előtt leamortizálódtak. Teljesen otthonosan éreztem egyébként magam a bulin, vagy felmostam, vagy porszívóztam.  Rengeteg játékkal készültem, mert biztosra szerettem volna menni, hogy tombolás-mentesen megússzuk az estét. A játékos feladatokhoz előre kikészítettem mindent, hogy ezzel már akkor ne kelljen foglalkozni, ne legyen idejük a rendbontásra. Így, már csak a buli végén vettem észre, miután mindenki elment, hogy a földön, szanaszéjjel hevernek az üres sörös-dobozok. -Na, gondoltam is magamban, hogy a vendéggyerekek most voltak nálunk először és utoljára, mert a szülőknek biztosan megvan a véleményük rólunk, mivel múlattuk az időt...
-pedig csak a játékokhoz kellettek volna, amire időhiányában már nem kerülhetett sor.
Rengeteg fénykép is készült, amit most kivételesen nem én készítettem, hanem profi szakemberre bíztam. Mondjuk így könnyebb volt, mert családban marad, és a fényképek is jobbak.
Majd mutatok pár fotót az önfeledt pillanatokról, amikor már nálam lesznek a képek!

Szóval, most, hogy már elméletileg kipihentem magamat, belecsaptam a lecsóba. Elkezdtem az adventi készülődést. Lassan de biztosan haladnék is, ha nem találnék ki újabb, és újabb dekorációt, festést, némi-nemű átalakítást,  meglévő dísztárgyainkon. Az adventi naptárakra is ki kellene találni valamit, mert a gurigásat nagyon unom, pedig az jött be eddig nekem a legjobban. Pont ma reggel teljes kétségbeesésemben kérdeztem a lányokat, hogy idén milyet szeretnének. Nagyon meglepett, hogy egyáltalán válaszoltak, pontosabban Luca válaszolt, és még ötletet is adott. Most kezdték el a szorzótábla tanulását, tehát a lelkesedés adott, így kívánságára, szorzótáblás adventi naptárakat gyárthatok. Szegénykék, pedig ez nekem biztosan nem jutott volna eszembe. Elég idő az is amit matematikával foglalkozunk, hát még a reggelünket is ezzel kezdjük majd?
Mindenesetre számolni jó...
-visszaszámolni, és karácsonyig!

 

Nekünk 8!

Pontosabban: 2x8=8
-nálunk a mai napon, a kiskorúak által betöltött évek száma.

 Zsófi

és Luca

Ezek a legfrissebb képek lányaimról, ami tegnap készült, de az biztos, hogy ma is lesz folytatása, sőt hétvégén is, ugyanis akkor tartjuk meg a zsúrt.

Boldog 8. születésnapot Zsófiánk!
Boldog 8. születésnapot Lucánk!

Idő, idő, szabadidő...

Bevallom, nem hiányzik az internet, van is miatta elég lelkiismeret-furdalásom. Pontosabban a blogolás hiánya miatt. Te jó ég, már 3 hete nem írtam egy mukkot sem? Beszámolnivalóból lenne bőven, csak időm nem. A hiba egészen biztosan bennem van, mert lehet, hogy az időbeosztásomon kellene változtatnom, vagy a mostanában nyakamba-szakadt, munka mennyiségén... -mindenesetre, ez a kialakult helyzeten, már mit sem változtat. Nem tudom visszahozni a kihagyott időt. Még bő egy hetet adtam magamnak a hallgatáshoz, aztán legjobb reményeim szerint, ha nem is ott folytatom ahol abbahagytam, de rendszeresebbé teszem a posztjaimat. Napi beszámolók ezután sem lesznek, egyszerűen, alkalmatlan vagyok rá.
Egyébként minden rendben, csak a napok lehetnének kicsit hosszabbak. Több-minden férne bele...
-és, nem ennyi.
Idő, amiből mindannyiunknak kevés van...

"M" dizájn táska

Kaptak a lányok egy-egy táskát. Na, nem tőlünk és nem is újat. Amolyan kinőtt félét. Nagy volt a boldogság részemről is mert végre nem tudtak min veszekedni, mindenkinek jutott.
Üröm, az örömben csak annyi volt, hogy az egyik táskáról a matrica eléggé megkopott, no meg egyébként se az ő korosztályuknak való volt...
Nem tudom milyen apropóból, de nagy egyetértésben elkezdték leszedegetni a táskáról a matricákat, aminek bizony csúnyán ott is maradt a nyoma. Gondolták ez nem probléma, mert
-anya, úgyis megoldja!
Csodát tenni nem tudok és varázsló sem vagyok. Hiába vetettem be mindenféle praktikát, a foltok makacsul ottmaradtak, ragaszkodtak a táskákhoz. Mert időközben, a másikról is leszedtük immáron közösen a divatjamúlt tinisztárokat.
Sokat agyaltam, hogy mivel lehetne, és hogyan eltüntetni, illetve használhatóvá tenni az egyébként hibátlan állapotú táskákat. Valahogy nem jött az ihlet. Egy normális gondolatom sem volt, kiindulási alapként. Hagytam az egészet a fenébe, inkább félretettem a többi átalakításra váró, ilyen-olyan kacatjaink-közzé. Sokáig nem időztek a haszontalanság állapotában, mert Zsófikám valamelyik nap azzal állított haza, hogy ő bizony ezt a táskát szeretné vinni, az iskolán kívül megrendezett, váltófutásra. Teljesen úgy csinált a gyerek, mintha nem lenne más elég táska, amibe elvihetné a cuccait. Nem emlékszem, hogy valaha nekifogtam volna esetleg úgy egy átalakításnak, hogy ötletem, elképzelésem sincs a végkifejletről. Na, ez most ilyen volt.
Előszedtem az anyagmaradékokat, különböző zsinórokat, gombokat.
Nagyon lassan állt össze a kép. Többször változtattam rajta, mire a végeredmény megszületett.
Annyira más, új dizájn lett az egészből, hogy komolyan elgondolkodtam egy felnőttesebb változaton...
-bár azt hiszem, ezt is nyíltan felmerném vállalni az utcán...

Ez volt a kiindulási alap. Sajnos nem túl jó a kép, de mentségemre legyen, hogy az utolsó pillanatban készítettem el.