Elbaltáztam a halászlevet!
Hogy pontosabb legyek, életem talán legfinomabbra sikeredett halászlevét főztem, amibe egy darabka a "szívemből" is került...
Akkor hol itt a hiba?
Tegnap este miközben én a karácsonyfa díszítésével foglalatoskodtam, Gábor lepasszírozta a tökéletes ízvilágú alaplevet...
Már mind a ketten alig hittük, hogy végre ehessünk belőle, de valahogy mégis uralkodtunk magunkon és nem lakmároztunk belőle.
(tavaly már nem voltunk ennyire önmegtartóztatók és alaposan belaktunk 24.-én hajnali 3 órakor a halászléből)
Eddig minden a legnagyobb rendben történt...
Másnap(ma 24.-én) kellett volna még a lepasszírozott léhez hozzáadnom a harcsa szeleteket, és kész is a fejedelmi ebéd. (amit a lányok is nagyon vártak)
Nem szeretnék mentségeket keresni magam számára (tehetném ugyan) de valahogy megcsúszott az egész napunk...
Már reggel éreztem, hogy délre nem lesz kész időben ebéd.
(pedig minden készen volt hozzá)
Igaz, nem is nagyon kapkodtam, szépen kényelmesen, ahogy ilyenkor kell, kezdtük el a napunkat...
Vidámságban telt a délelőtt, volt móka,- kacagás...
Mikor a levest feltettem a tűzhelyre,( hogy felforraljam még-egyszer) közben pakolgattam, csinálgattam még ezt-azt a házban...
Gondoltam, hogy nem kell ott állni felette és folyamatosan kevergetni-kavargatni...
ÓRIÁSIT TÉVEDTEM!!!
Leégettem a halászlevet!!!!
-ilyet se hallottam még!
(több éves tapasztalat van mögöttem, de így még soha nem jártam)
Az égett szagra kaptam fel a fejem, mert akkor már a szépen megterített asztal utolsó simításait végeztem...
(tök feleslegesen!)
Nincs halászlé, legalábbis nálunk, ma nem ez lesz az ünnepi ebéd!
Még jó, hogy a harcsaszeleteket nem tettem bele akkor még!!!
Nagyon mérges voltam magamra, és haragudtam az egész világra (pedig más nem tehetett róla)
Kínomba majdnem sírva fakadtam...
Miközben Gábor a "romokat" tüntette el a szemem elől, pár szóban "megemlékeztünk" áldozatunkról...
-sajnáltuk gyomornedveinket, hogy csalódniuk kellett az elmaradt ebéd miatt.
Nem volt vita, nem volt egy hangos szóváltás köztünk Gáborral...
(aki egyébként mindig ott ólálkodik a konyhában és "belekontárkodik" a főztömbe, most kivételesen nem tette, pedig sokszor még azokat az ételeket is kevergeti, kavargatja, amiket egyébként nem kellene...)
Önsajnálatunk végén egymás karjaiba borultunk, miközben rázott minket a nevetés...
:)
Jó, akkor túltesszük magunkat gyorsan az egészen, nem baj akkor lesz ( a maradék halból)
harcsapaprikás túrós-csuszával...
-veszem ki a hűtőből a túrót... és mikor felbontom, kiderül, hogy már nem jó...
( 3 napja vettük!)
-ezt már tényleg nem tudtuk nevetés nélkül megállni...
Ekkor már teljesen el is ment a kedvem a főzőcskézéstől, szerintem nem csoda!
jött a "c" variáció...
-esszük a töltött-káposztát, ami garantáltan finomra sikeredett(ez is tegnap készült), hibázni nem fogok vele, mert mikróba melegítem és a tejföl is jó!
(közbe Gáborom elfutott a közértbe és hozott még túrót, hogy legalább vacsorára úszkáljon egy kis halacska a pocakunkba)
Bebizonyítottam, hogy igenis lehet gyorsan ebédet készíteni (ha van előző napról "maradék")
Esetleg, ha a kapkodás elkerülhetetlen, nem árt valakit odaállítunk a fazék mellé egy fakanál társaságában...
-ezzel megspórolhatunk magunknak egy kisebb edénysúrolást IS!
Azt már tudom, hogy egy életre megtanultam a "leckét" !
Csak azt nem tudom, mikor lesz megint kedvem halászlevet főzni, mert egy darabig hallani se szeretnék róla!
:)
Jövőre ezen is változtatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése