Végre!

félénken mosolyogni is tudott a nagy pillanatban


érdeklődve "figyeli" az eseményeket


Nagy volt örömöm, amikor reggel időpontot tudtam egyeztetni kedvenc doktornéninkkel az oltás beadásához.
Itt nem az doktornéni elfoglaltsága okozott akadályt, sokkal inkább az, hogy reggelente egy-egy tüsszentés, köhögést még hallottam a lányoktól, amiért nem mertem még elhatározni magam beoltásukhoz.
Ma végre elérkezett a nagy nap, és megkaphatják oltásukat, amire már olyan régen vártunk
( 1 hónapig ezért nem jártak oviba)
Reggel óta folyamatosan az oltásról duruzsoltam nekik...-
-nem, kell félni, nem fog fájni...
-csak egy kis szúnyogcsípés lesz az egész...
Úgy tűnt egész jól állnak hozzá az oltáshoz. ( már amennyire lehet két 4 éves gyerkőcnek)

Izgatottak voltak a lányok mikor megérkezett a doktornéni és akkor kezdték...

-Lucát, előbb!!!- mondogatta Zsófi
-Neeeem, mert mindig én vagyok az első!- kiabálta Luca...


Valamikor régen, olvastam (Ikrek könyvében) hogy az ikrek hajlamosak presztízs kérdést csinálni abból, hogy ki kapja meg anyától az első jó éjt puszit stb... akkor azt a gyerekek úgy értelmezik, hogy a másikat "szereti"jobban a szülő...
Ezekre a dolgokra már az első időtől fogva különös figyelemmel voltunk, ezért mindig másik gyerek volt az első, bármi legyen is az, folyamatosan cserélgettük őket...
( akár egy pohár víz átnyújtása is -eszerint az elv alapján működött nálunk)
Mivel nálunk nem a könyvben említett dolgok alakultak ki, jött helyette másik...
Nálunk senki nem akar "első" lenni semmiben... vita van azon, hogy kinek segítsek az öltözésnél, ki jöjjön ki hamarabb a kádból, kinek fésüljem meg a haját először, gyakorlatilag mindenen van kisebb vita amit nem lehet egyszerre "csinálni" megoldani...
Mostanában kiszoktam számolni ki lesz az első, így nincs köztük vita.




Egy kis kitérő után vissza az oltáshoz...
Szép kis vitát hallgatott végig doktornénink lányainktól arról, hogy kivel is kezdje...
Lucát tudtuk(mint mindig) rábeszélni, hogy ő legyen az első, hiszen mennyivel jobb lesz neki pár perc múlva, már "régen" el is felejti az egész oltást..., míg Zsófi csak akkor kezdi el!
-Ez hatott!
Rohantam a fényképezőgépért, mert Lucám megkért arra hogy fotózzam le, hogy had mutathassa meg "barátainak" milyen bátor és nem fog sírni!

Ennek a kérésnek nem lehetett ellenállni, kezemben a fényképezővel álltam, bátorítottam lányomat a nagy "pillanat" előtt, aki apja biztonságot nyújtó ölében ült.

Megtörtént.... és NEM SÍRT!

Olyan büszke voltam az én nagy és okos lányomra, hogy elismerésemül egy csokival a kezemben tértem hozzá vissza (amit egyébként soha nem szoktam, de most nem tudtam megállni hogy dicséretemet, valamival ne fejezzem ki számára, és ez volt a legkevesebb amit megérdemelt)
Lucám boldogan majszolgatta a csokoládét, amikor következett Zsófi...
(aki addigra már meggondolta magát és már nem is szeretett volna oltást kapni)

Zsófit, nehezebb volt meg győzni, aminek kisebb "erőszak" lett a vége...

Nagyon nem részletezem, maradjunk annyiban, hogy nem lett fénykép róla, helyette azonban volt visítás (bőven)

Megkapták, túl vannak rajta és most csak ez számít...

-meg az, hogy ne legyen semmiféle mellékhatás,
-meg ne lázasodjanak be,
-meg ne kapjanak el semmit addig amíg védettek nem lesznek
-meg...
-meg...
-meg...