2011. szeptember 6., kedd

Itt és most


Számomra is hihetetlen, hogy 4 hete már egy sor bejegyzést se voltam képes írni blogomba, -na nem mintha előtte napi bejegyzéseim születtek volna...
Jó volt egy kicsit kiszakadni, elszakadni ettől a függőségtől és a nyár utolsó hónapjában csak a lányokra koncentrálni.
Nem tudatosan hanyagoltam az írás, de valahogy azt vettem észre, hogy nehezemre esik bekapcsolni is a gépet, holott, máskor reggelente egy kávé mellett ezzel kezdtem a napot...
-most visszatértem, ismételten itt vagyok, de azt aligha hiszem, hogy az elmúlt hetek eseményeit utólag dokumentálni fogom, legfeljebb egy -egy fénykép emlékeztet majd ezekre a forró nyári napokra, amiket házon kívül, igazi turistaként élhettünk meg.
Azt hiszem ez volt az utolsó gondatlan nyarunk, mert jövő ilyenkor már az iskola padot koptatják lányaim. /jaj, még belegondolni is rossz/
Szerencsére az iskola kezdésig még van időnk bőven, így nyugodtan koncentrálhatunk az utolsó óvodai évre, amit tegnap kezdtünk el.
A megfelelő időben való lefekvéssel még vannak gondok, amit nem is csodálok a megszokott, viszonylag szabados nyári estékkel, viszont valami csodával határos módon a kora reggeli ébredés zökkenőmentesen történik, csak úgy mint a megfelelő öltözet kiválasztása.
Messzemenő következtetéseket nem vonok le ebből a két napból, de fanatasztikus lenne, ha a reggeleink megmaradnának veszekedésmentesnek, ami legtöbbször a ruhaválasztásból adódik...
Kíváncsi leszek arra is, hogy a lányok melyik csoporttársuk felé nyitnak barátsággal, mivel legjobb barátnőjük, költözés miatt, egy vidéki, távoli óvodában kezdte az utolsó évet.
Ez, csak egy a sok kérdés közül amire választ várok, ha nem is ma, vagy holnap, de hamarosan mindegyikre fényderül...

5 megjegyzés:

  1. Örülök,hogy újra vagy!!!!

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlet az ősszel visszatérő kedves ismerősöknek:))))

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok lányok! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon hianyoltunk mar titeket hisz ti annyit kalandot ateltek mindig,nagyon vartuk es varjuk mindennap az uj es ujabb beszamolot de mar regota nem jott semmi hir rolatok.Orulok hogy most irtatok, remelem nem hagyod abba a blog irasat. sok kerdesedre hamarosan feny derul az oviba, jovore iskolasak lesznek mar?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm mindenkinek!
    :)
    Jó újra veletek!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails