2013. január 17., csütörtök

Díványgyűlés

Tegnap esti sorozatban aki látta tudja, Szulejmán összehívta a díványgyűlést. Ez persze számunkra, így ebben a formában eléggé viccesnek, akár könnyen félreérthetőnek is hangozhat. Nekem mégis nagyon megtetszett, ezért biztos, hogy a későbbiekben, családi körben, természetesen nem csak konfliktuskezeléseknél, de alkalmazni fogom. Mondjuk lehetne még akár sezlony, vagy heverő gyűlésnek is nevezni, bár ez utóbbi szavakat előtte a lányokkal is tisztázni kellene, ami a lényegén nem változtatna...

Jelenlegi díványgyűlésünk fő témája Luca lesz.
Mint múltkori bejegyzésemben írtam már az iskoláról és ahhoz való hozzáállásáról, így azt most csak röviden teszem.
Annyira büszke voltam rá hétfőn, mikor hazajött az iskolából és boldogan újságolta el, hogy az osztályukból, egyedül csak neki volt kész a házi feladata...
Angolból ráadásul.
Mondjuk az-az igazsághoz  még hozzátartozik, hogy a füzetbe nem volt semmi megjelölve, mert szóban kapták...
-hogy az órán elhangzott szavakat lerajzolják, és megtanulják.


A másik ilyen öröm is a hétfői naphoz kapcsolódik. Hétvégére, rendszerint egy-egy verstanulás is fel van adva. Aktuális versüket, igaz, hogy csak jövőhét hétfőre kellett volna megtanulnia, ezt nem is értettem de mivel Zsófinak is pont ez volt a házi, így ez nem okozott akkora nehézséget. Észrevétlenül megtanulta...
-és amikor a tanítónéni rákérdezett, hogy valaki esetleg el tudná mondani, akkor Ő boldogan jelentkezett.
Kellett ez azt hiszem nagyon, az önbizalmának.

Viszont, ha már itt tartok Zsófit is megemlítem.
Még csak hó közepén tartunk, a kisasszony máris megszerezte a havi maximumként szabott limitet, azt a bizonyos ! magatartásból...


Holnap szünet lesz, itthon maradnak. Így kicsit lazíthatunk, mielőtt kezünkbe kapjuk, életük első félévi-bizonyítványát.
Rosszabb sose legyen!
:)

Ezt a régi képet, most muszáj volt  ide feltennem, amint éppen díványgyűlést tartottak kedvenc állataink...
-jelenleg már csak két macskusz van meg,  a "nagy" csapatból.

5 megjegyzés:

  1. Kis hó, nagy szánkózás, csúszkálás kijárna neki. Remélem odaér a hó. Én megmutattam az irányt. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat! Nekik, nektek! :))

      Törlés
    2. Köszönöm, de sajnos eddig sehol-semmi.
      ;)

      Törlés
  2. Remek ötlet és gyanítom, hogy sokkal-sokkal több a dícséret, mint a dorgálás :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, ráadásul tegnap, meg is kapták a bizonyítványukat...
      :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails