2013. január 5., szombat

Farsangi jelmezek/ötletek

Na, nem mintha nem szeretnék senkinek ötletet, inspirációt adni...
-de jóformán alig léptük át az újév küszöbét, máris a legkeresettebb bejegyzéseim, ezek az előző években elkészített  farsangi jelmezeink lettek.
Egyébként tavaly is már az első napok kedvencei, a jelmezeink voltak.
Persze, jó előrelátónak lenni...
-de ennyire?
Nekem még a karácsony és szilveszteri eszem-iszom nem bánkódom, bőven megüli a gyomromat, egy "tisztességes" ételre jóformán nézni nem bírok, nem, hogy máris a farsangra készülődni...
Mondjuk, úgy könnyű, hogy nem kell a fejemet törnöm azon, minek is öltöztessem a lányokat, hiszen új közegbe kerültek, így könnyedén elsüthetjük a tavalyi göncöket is.
-elvégre megdolgoztam értük, velük.
Természetesen ötleteim lennének bőven erre az évre is,  amiket egyébként fantasztikusnak gondolok de hagyom egy kissé érni. Félreértés ne essék, nem az ötletnek, illetve a kivitelezésnek kell érni, leginkább az alanyoknak...- legalább egy évig.
Na, meg szokták, volt mondani, puding próbája az evés.
Megnézzük, leteszteljük ebben az első évben, hogy mit "vár" el az iskola.
Nem adhatunk ki minden adu-ászt a  kezünkből már az első évben.
Azt viszont igen, hogy mivel fogunk az idén is garázdálkodni, illetve mik voltak az előző évek jelmezei.
Legyen ez egy kis visszatekintő, a keresés megkönnyítése végett:

2012 az utolsó ovis farsangunk

jé, mint jégkirálynőként, majd mézengúzként
2011-es farsangi buli
tavasztündér
és barátnője, a fogtündér

2010-ben nagyon egyszerű dolgom volt, már ha az utóbbi évek  jelmezkészítés kihívásait veszem számításba...
- akkoriban, két legyet ütöttem egy csapásra, vagyis dalmatát,

 ..és  a legelső közösségi ovis farsangunk, örökölt jelmezben, de annál nagyobb nyugalommal telt akkoriban.
Luckó, mint egy kis-tündér...

Zsófikám, mint Hófehérke
Milyen rég, és milyen szép is volt...


4 megjegyzés:

  1. Holnap már farsang... Szóval nincs elsietve :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog új esztendőt kívánok! :)

    VálaszTörlés
  3. Egyik jobb, mint a másik és mindegyik SK! Mézi viszi a pálmát nálam, na jó a jégkirálynő után vagy mellett holtversenyben!
    Majd úgyis hívlak farsangi ötletelős témában. :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm!

    Ági!

    Idén szerepet, illetve jelmezt cserélnek majd a lányok, sok gondom nem lesz velük!
    :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails