A mesebeli sziget

Bevallom, nagyon örülök annak, hogy így szeptember közepén az időjárásnak köszönhetően, lehetőségünk van a hétvégét szabadban, friss levegőn, kellemesen eltölteni.
Sokszor eszembe se jut a kánikulai napokon, hogy bizony a nyárnak már vége, és az őszre hangolódva kellene mindennapjainkat megélni.
Valami hasonló van bennem mint karácsony táján lenni szokott, hiába van csili-vili díszbe öltöztetve az egész ház, hiányzik az ünnep hangulata, ami csak az utolsó napokba költözik bele a testembe,-lelkembe...
Most is valami hasonlót kellene éreznem, úgy mint máskor, már javába gyűjtögető életmódba kellett volna (ezerrel)kapcsolni, gesztenyét, makkot, diót szedni, de ki gondol még a télre, ha ilyen ragyogóan süt kint a nap?
Szerencsére azért vannak olyanok akik másképp gondolkoznak, (mint én) és talán egy kis kedvcsinálóként, direkt ezért találták ki ezt a remek programsorozatot, ami ráhangol gyereket, felnőttet egyaránt az őszre.
Hogy, hol vannak a lelkes kedvcsinálók?- sehol!
Akarom mondani (írni) egy szigeten, a Seholszigeten. Ide mentünk, és egy élménydús napot töltöttünk el, amiben a lovaglás, kisvonatozás, kézművesség, állatsimogatás, mustkészítés, és kóstolás mellett marat időnk a kötélpálya és játszóterek kipróbálásához is.

(nem)Vágtázó gyalogosok

az Andrássy úton.

Immáron harmadik alkalommal /szigorúan csak a gyerekek kedvéért/ vállaljuk be a tömeget évről-évre, mert látni ugyan semmit sem lehet az egész vágtából, a kivetítő meg ugye nem azt az élményt adja vissza...

Ha képernyőre vágynánk, akkor több mint valószínű, hogy az otthonit bámulnánk négyesben, a hűs falak között.

Sajnos csak az első évben kaptuk meg azt a fantasztikus élményt, hogy a kordonok mögött, élőben, még a gyerekek számára is látható, élvezetes futamokat nézhetett végig a kíváncsi és végül nem utolsó sorban, türelmes tömeg.

Pedig aki akkor (3 éve) ott volt, emlékezhet arra is, hogy az első napot megpróbálta a rossz idő beárnyékolni...

Nem véletlen, hogy az első dolgok a legemlékezetesebbek az ember életében.

Azt, az első Nemzeti Vágtás élményünket nem kaptuk vissza az idén sem, de helyette kárpótolt bennünket az Andrássy útból átalakult korzó, ami az autómentes nap keretén belül, különböző rendezvények színterévé vállt.

Két délután, több mint 10 óra sétálás, (ácsorgás) több száz fénykép...- talán legjobban ezzel jellemezhetném hétvégénket, de inkább beszéljenek magukért a képek.





egy kis erőnléti verseny

vidéki hangulat az Oktogonnál







koncert- naná, hogy Alma
vizes tesztek
Doktor Szöszi
azt hiszem, hogy a "kukásokkal" többet már nem tudunk fenyegetőzni...

régi és új buszokat is tesztelhettünk

Jóformán, még el sem kezdtük...

-máris alaposan belevetettük magunkat.


Nemrégiben arról a hírről írhattam, (mert bizony ezt egy nagyon fontos mérföld kőnek mondhatjuk) hogy Lucám fogváltása, milyen szinten befolyásolta (iker) testvérével, Zsófival felállított hierarchiájukat.
A helyzet azóta sem változott, vagy pontosabban igen.
Elkezdtük az óvodát és alig 1 hét közösségi élet után elmondhatjuk, hogy vele együtt a betegeskedést is.
Nem is lenne ez igazából hírértékű, mert akinek ovis gyermeke van az tudja miről regélek, de egy nagycsoportos kibukása ilyen rövid idő alatt, bizony komolyabb elgondolkodásra ad okot.
Magamban persze kibúvókat, mentségeket keresek, mert persze ez az összevissza időjárás lehet csakis a ludas, mivel a napi vitamin szükségletüket rendszeresen elfogyasszák, tehát arra nem lehet fogni, -vagy mégis, és miért pont Luca?
Ő a kisebb ( 1 centivel!) törékenyebb, (na, itt bizony két és fél kiló a különbség) de akkor is...

-na nem mintha az jobban tetszene, ha Zsófikám lenne taknyos, mert akkor már tényleg nem tudnám, hogy hol lehet a hiba, így tehát kiagyaltam a legkézenfekvőbb magyarázatot jelenlegi állapotunkra.

Mindenről, azok a fránya fogak tehetnek!


Jó, most úgy tűnik, hogy valamivel kíméletesebben adják elő magukat, mint majd 5 évvel ezelőtt, az akkor alig 1 éves Lucánál.
Az év vége nálunk egyébként is elég sűrű, ünneplésekkel teli időszak, és akkor még csak a lányok szülinapjáról, illetve Lucám névnapjáról beszéltem...
Már a szilveszterre készültem, (sütés, főzés) mert ugye mégsem állhat meg az élet "csak" azért, mert született (2) gyerekünk, attól még lehet egy kicsit lazítani, és megünnepelni a barátokkal az év utolsó napját.
Nem nagy bulit, amolyan dumálós, lazulós, de mégiscsak felnőttekhez méltó évzárót terveztünk magunknak, kicsit kiszakadva a mindennapok monotonságából.
Már mindent alaposan elterveztünk, előkészítettünk a nagy napra, igen ám, de ember tervez, Isten végez...
A lányok születése után, kedvenc doktornőnk mosolyogva felvilágosított, hogy akkor mostantól elfelejthetjük az előre megtervezett programokat, mert az szinte 100%, hogy akkor fognak megbetegedni a gyerekek, de ha nem is mind a kettő egyszerre, az elmúlt évek alatt megszerzett tapasztalatai szerint, az egyik biztos...
Milyen jót mulattunk mi akkor, évekkel ezelőtt ezen, mert bíztunk benne, (kis naivok) hogy nálunk ez biztosan másképp lesz...
Ez a mondat jutott eszembe azon a szilveszter előtti napon, igaz korábban nem is szerveztünk semmilyen programot magunknak, nemhogy előre terveztünk volna.

Lényeg a lényeg, hogy Luca belázasodott, ami már előfordult korábban is, így semmi komoly aggodalomra nem adott okot egy kis hőemelkedés, mert ugye elmenni itthonról egyébként se akartunk, este a gyerekek meg különben is alszanak, tehát egy csendes, beszélgetős buli (amit terveztünk) senkit sem zavarhat.
Luca nem így gondolta, mert 38 °C láznál (amit még elméletileg csillapítani se kellene) lázgörcsöt kapott.
Máig rémálomként gondolok vissza arra az estére, aminek mint egy filmet, minden pillanatát magam előtt látom.
Látom, ahogy az esti fürdetésnél, Gábor karjaiban megfeszül kis teste, feje ellilul, és nem lélegzik, ott, akkor, abban a pillanatban megszűnt körülöttem a világ.
Érdekes, mert arra tisztán emlékszem, hogy Zsófikám már pizsamába felöltöztetve, megszeppenve, csendben üldögél a pelenkázón (mert bolond anyja otthagyta) és Gábor a fürdőben küzd a karjaiban maradt Lucával, míg én a telefon után rohangáltam amit természetesen nem találtam (pedig a helyén volt) ráadásul még a mentők száma se jutott eszembe, majd itt is Gábor önuralmának köszönhetően (104) miközben mint egy megvadult anyatigris üvöltözve a mentőssel, utasításokat vártam...

Pár perc alatt kiért a rohamkocsi, de szerencsére addigra Gábor/doktornak sikerült stabilizálni Lucát, így nekik már sok dolguk nem akadt azon kívül, hogy kórházba vigyenek megfigyelés és egy alaposabb kivizsgálásra bennünket.
Így történt, hogy 2006 szilveszterét cseppet sem szórakozva, mint azt előre elterveztük, hanem kórházban, folyamatos hűtőfürdőzésben töltöttük el.
Hogy jutott eszembe ez az egész történet, miért most, és itt írtam le?
Jogos a kérdés, de szorosan összefügg a fogzással...

-mint utólag kiderült, akkor a lázgörcsöt kiváltó egyik ok Lucám foga volt, illetve fogai, mert egyszerre négy indult útnak a szájában
-mert a fogzás legyengíti az immunrendszert, és lázat is okozhat
-mert ezzel a néggyel már összesen 12 fog nőtt alig fél év alatt Luca szájában


Most is a fogzás okozza Lucámnál a galibát, de szerencsére nem akkorát, mint tette azt évekkel ezelőtt.


A fogzásról, hamarosan új bejegyzés születik, mert már lassan én se tudom megmondani, hogy mennyi az annyi, ez a gondolatmenetem így is nagyon hosszúra sikeredett meg egyébként is ...
-jóformán, még el sem kezdtük!

Itt és most

Számomra is hihetetlen, hogy 4 hete már egy sor bejegyzést se voltam képes írni blogomba, -na nem mintha előtte napi bejegyzéseim születtek volna...

Jó volt egy kicsit kiszakadni, elszakadni ettől a függőségtől és a nyár utolsó hónapjában csak a lányokra koncentrálni.

Nem tudatosan hanyagoltam az írás, de valahogy azt vettem észre, hogy nehezemre esik bekapcsolni is a gépet, holott, máskor reggelente egy kávé mellett ezzel kezdtem a napot...

-most visszatértem, ismételten itt vagyok, de azt aligha hiszem, hogy az elmúlt hetek eseményeit utólag dokumentálni fogom, legfeljebb egy -egy fénykép emlékeztet majd ezekre a forró nyári napokra, amiket házon kívül, igazi turistaként élhettünk meg.

Azt hiszem ez volt az utolsó gondatlan nyarunk, mert jövő ilyenkor már az iskola padot koptatják lányaim. /jaj, még belegondolni is rossz/

Szerencsére az iskola kezdésig még van időnk bőven, így nyugodtan koncentrálhatunk az utolsó óvodai évre, amit tegnap kezdtünk el.

A megfelelő időben való lefekvéssel még vannak gondok, amit nem is csodálok a megszokott, viszonylag szabados nyári estékkel, viszont valami csodával határos módon a kora reggeli ébredés zökkenőmentesen történik, csak úgy mint a megfelelő öltözet kiválasztása.

Messzemenő következtetéseket nem vonok le ebből a két napból, de fanatasztikus lenne, ha a reggeleink megmaradnának veszekedésmentesnek, ami legtöbbször a ruhaválasztásból adódik...

Kíváncsi leszek arra is, hogy a lányok melyik csoporttársuk felé nyitnak barátsággal, mivel legjobb barátnőjük, költözés miatt, egy vidéki, távoli óvodában kezdte az utolsó évet.

Ez, csak egy a sok kérdés közül amire választ várok, ha nem is ma, vagy holnap, de hamarosan mindegyikre fényderül...