Kis kacsa fürdik, fekete

macska nézi...
majd alaposan átgondolja, és hazajön ebédelni.

Ebben a látványban volt részem a mai esős időszak után.
:)

Égi színjáték...

ami folyamatosan változott, mi pedig gyönyörködhettünk benne....

Bio-gél, virágföld és víz helyett a növényeknek!

Amiről most szeretnék írni, és röviden bemutatni nektek az a Bio-Gél.

Bevallom tegnapig még a létezéséről se hallottam, mára pedig tele vagyok ötletekkel, tervekkel felhasználását illetően...

Némi előkészítést igényel használata, ugyanis ezeket a kristályokat 8 órával használat előtt be kell áztatni (addigra éri el a végleges méretét)
Nyolc óra elteltével kapjuk a zselés, csúszós felületű, gusztusos golyócskákat, amibe legszívesebben beleharapnánk...

A biztonság kedvéért (ez mindig én vagyok) lányokkal közösen készítettük el, szórhatták a kristályokat a tálkába, tölthették fel vízzel, lesték reggelre átalakulását, hogy még véletlenül se jusson eszükbe elcsenni, szopogatni ezeket a színes golyókat...
Nem mérgező, de emberi fogyasztásra alkalmatlan, hívja fel figyelmünket a használati utasítás...

:)

Alkalmazható vágott, és cserepes virágokhoz egyaránt, magában tartja a nedvességet, amit időnként pótolni kell, de egyébként (állítólag) 1 évig tápanyagban gazdag talajt biztosít növényeink számára...
Ehhez a ponthoz, majd visszatérek 365 nap múlva!

Azt hiszem, hogy ezentúl csak ilyenben fogom gyökereztetni, és tartani a vágott virágjaimat (amihez nem árt beszereznem még pár átlátszó üvegvázát)
Gazdag színválasztékban lehet kapni, így mindenki megtalálja a saját ízlésének, és virágjához valót.


Elsőként a születésnapomra kapott orchideát választottam kísérleti alanyomnak.
(terveim között a gyerek és hálószoba arculatának (növényeinek) megváltoztatása is szerepel)

Hálás vagyok ezért a kitűnő ötletért Vellás barátnőmnek, aki mint már említettem egy csodálatos virágszalon boldog tulajdonosa...

Találtam, pár darab megmaradt üvegpoharat, amibe elkezdtem a "virágültetést"


Beszerzési helyei lehetnek nagyobb hobbiboltok, virágüzletek, de láttam már neten
(teszvesz-vatera) is árulni.
Ára megközelítőleg 200 ft/ tasak (amibe nem számoltam, de kb 50-60 golyócska lehet)

Színei: pink, lila, sárga, zöld, kék,piros, átlátszó (aminek "jég" hatása van)

Elment, mert mennie kellett...

Még ma is úgy emlékszem az első találkozásunkra, mintha tegnap történt volna, pedig azóta már 17 év telt el.
Nagyon vágytam egy társra akit szerethetek, aki viszont szeret engem a sok csalódásom után...
Afgán agarat szerettem volna, ezért az egyik kiváló tenyésztőt kerestem fel munka után.
Nagy volt meglepetésem, mikor a kennelbe 11(kunkori farkú, rövid-szőrű) kis-majomhoz hasonló kutya megállás nélkül rohangált.
Próbáltam megsimogatni, barátkozni a testvéreiddel, te is nyomultál, de leginkább a táskám felé amiben bennmaradt az uzsonnám maradéka, egy fél kifli.
Azonnal rávetetted magad, kiloptad a táskámból és boldogan rohantál el megszerzett zsákmányoddal.
Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy mi már összetartozunk és te leszel az akit hazaviszek, akiről gondoskodhatok, akit szerethetek...
Te voltál húsz év alatt a 404. kutya (tenyésztett afgán agár) ami a füledbe is volt tetoválva...

Még arra is emlékszem, hogy az úton hazafelé összehánytad magad, mert (akkor még) nem szoktad meg a kocsikázást.
(viszont utána annyira hozzászoktál, hogy minden nyitott kocsiajtón beugrottál)

Emlékszem mikor először mentünk ki a Duna partra, ahogy megérezted a vízszagot megkergültél, alig lehetett bírni féktelen ugrálásoddal, nem volt benned semmi félelemérzet, holott akkor láttál először nagyobb vizet...
Évekkel később már ebben a házban, előfordult az is, hogy csendben dagonyáztatok Tódival a tóba, miközben az egész kertet (környéket) tűvé-tettük értetek Gáborral, hiába volt hívó szó, nektek semmit nem jelentett, csak a hűs vízben lapultatok némán, miközben rám a frászt hoztátok eltűnésetekkel.

Munkahelyemnek( és főnökeimnek) hála évekig együtt járhattunk dolgozni, ügyesen közlekedtél metrón, mozgólépcsőn, otthonosan mozogtál a belvárosba, ebédidőbe féktelenül szaladgáltál a banknegyedben lévő, közeli parkba...
Sokszor még a forgalom is megállt miközben, csak téged néztek az autósok és a gyalogosok egyaránt.
Te nem is futottál, hanem lebegtél, kecsesen repültél a levegőben miközben hosszú szőröd lobogott utánad.
Nem is szőröd volt,- hanem hihetetlenül puha,selymes, vékony haj vonta be agár tested.
Milyen sokszor mondták, hogy mennyire hasonlítunk egymásra, két szőke nő...
Ahogy elkezdtél kamaszodni okoztál nekem egyre több fejtörést makacs (fajta) viselkedéseddel...
Nem átlagos kutyafajta volt a tied, amit csak menet közben tudtam meg, ahogy jobban megismertük egymást, ismerkedtem nagyságoddal...
Veled nem lehetett apportírozni, azaz lehetett, de eszed ágában sem volt az eldobott labda után futni, főleg nem visszahozni, mehettem én érte...
Az apportírozást "rangon" alulinak tartottad!

Te csak futni szerettél, kergetni, hajtani a zsákmányt...
Te a szépségedről voltál híres, nem arról, hogy megvéded az egyedülálló nőt a rá leselkedő veszélytől, de ha egyszer úgy istenigazából elkezdtél ugatni, az azért félelmet keltett az idegenekben...
Emlékszem mikor kutyaiskolába jártunk, vérig voltál sértődve mikor a "csibészelésre" került a sor, annyira zokonvetted, hogy ütögetnek feléd egy összecsomózott rongydarabbal, hogy te nem a rongyot fogtad meg, hanem a "csibészelő" lábát
.Többet nem mentünk! Elfogadtalak olyannak, amilyen voltál...
Elfogadtam, hogy te soha nem fogsz póráz nélkül láb mellet sétálni, mert a ti fajtátok erre képtelen...
Titeket annak idején lopásra tenyésztettek, majd jöttek a vadászatok, amin kitűnően feltudták az őseid hajtani a vaddisznót, végül pedig a versenyek következtek...
Versenyen egyszer mi is voltunk, kipróbáltuk. Csepelen volt egy pálya ahová lehetett vinni (elengedni) póráz nélkül futtatni a kutyákat.
Mivel mi először voltunk, kicsit várakoznunk kellet, míg ránk került a sor, de Te végig énekelted, ugattad, örjöngted, ott volt a véredben a vadak űzése...
Kézből rajtoltál, egy másik kutyával együtt, aki többször is futott már ezen a pályán, ám most ő nem, de te végigfutottad mint a villám az előtted húzott "nyulat" ami egy ásványvizes falkonra rögzített nyúlszőrből állt, amit a végén lekaptál róla és boldogan rohangáltál vele körben a pályán.
Nagy csodának számítottál afgánok közötti kiemelkedő teljesítményeddel, én mégse ezt a sorsot szerettem volna neked szánni...
Futottuk a "kötelező" köröket a szépségversenyeken is, amin megintcsak szép helyezéseket értél el, de én nem szerettem volna belőled tenyészállatot, így rövid időn belül miután megnyertünk pár versenyt lemondtam a kutyaversenyek pompájáról és vele járó hercehurcájáról...

Egyszer az anyaság lehetősége is megadatott neked, 9 ördögfiókának adtál életet 3 kisfiúnak akik tigriscsíkos színükkel kuriózumnak számítottak a fekete lányok melett, akik nem mellesleg hófehér apától és tőled örökölt vörös színből születtek...

Előttem van ahogy az ágyon, vagy a fotelba üldögéltél,pedig nem engedtem meg neked...
Először csak kényelmesen nekidőltél a kiválasztott bútornak, miközben fejed a mennyezet felé tartva forgattad a szemeidet és úgy ettél mintha eszed ágában sem lenne felülni (mikozben óvatosan nekitámasztott feneked már fenn is volt, már csak a hátsó két lábadat kellett felrakni mellé miközben az elsőkön támaszkodtál)
Órákig tudtál így ülni, miközben bámultad a tévét, vagy résztvevője lettél a vendégekkel való beszélgetésben, akik ha nem voltak elég figyelmesek egy kis táskamotozásba részesültek.
(volt, hogy elvettél, volt hogy beletettél,- eldugdostad rágócsontjaidat a táskájukba)
A tolvaj természeted megmaradt!
Egyszer egy komplett vacsorát tüntettél el a konyhapultról, ami jó mélyre elérhetetlen helyre volt rakva, legalábbis akkor úgy gondoltam.
Nekem először fel se tűnt az üres tepsi, csak azon mérgelődtem magamban, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy ennyi reszelt-sajt került a földre, mikor azt a tepsi felett reszeltem rá a húsra...
Mikor rájöttem, nem tudtam hogy sírjak, vagy nevessek leleményességeden.
Tanulva az esetből ezután semmilyen étel nem volt biztonságban tőled 150 cm alatt, bár egyszer még hibáztam, akkor már itt laktunk ebben a házban, amikor egy grillcsirke esett áldozatul remek orrodnak, és felelőtlenségemnek köszönhetően...


Társam voltál, igazi társam!
Te voltál a fix pont az életemben, csak te voltál nekem...
Megéltél mellettem jó-pár kapcsolatot (válást, költözést) míg végre rátaláltam az igazira, Gáborra akinek egyből szívébe loptad magad...
Mindenhová magunkkal vittünk téged, te voltál a mi gyerekünk, mert akkor még nem voltak meg a lányok...

Nem szerettem volna, hogy egyedül érezd magad ( mivel a kutya is társas lény, és ha nekem van társam, legyen hát neked is) ezért a miskolci kutyamenhelyről, hoztunk neked játszótársat, aki megmozgatja öreg csontjaidat, aki mellett teljesen megfiatalodtál, immáron nyolc éve...
Öreg fejjel elfogadtad, megtűrted magad-mellet a két macskát is akik hozzánk kerületek, alkalmazkodtál, nyitott voltál az új dolgok felé, holott azelőtt macska elképzelhetetlen volt vadásztermészeted mellett...
Kapcsolatotok Tódorral könnyen indult, főleg ha szökésről volt szó...
Ketten becsavarogtátok a környéket, ha csak egy résnyire is nyitvamaradt a kapu, azonnal felhúztátok a nyúlcipőt és mentetek saját körutatokra, ami után rendszeresen haza is jöttetek...
Három évvel ezelőtt,még minden este és reggel kinyitottuk a kaput résnyire, hogy mehessetek önállóan, ne a szökés lehetősége foglalkoztasson benneteket nap-mint nap.
Amint észrevettük, hogy a hallásod már nem az igazi ezek a körutak a saját érdekedbe be lettek szüntetve, szigorúan csak szülői és gyerek felügyeltet melett történtek a további séták...
Tavaly májustól már ezeket is szüneteltettük, mert gyakran kaptál a legnagyobb óvás ellenére is hőgutát az alig 19-20 °C-os hőségben.
Öreg voltál már a szó minden értelmében.
Zsófi, te voltál az első akinek ezt a nevet adtam, mert annyira tetszett és illett is hozzád!
Tudtam, hogy egyszer majd ha lesz egy kislányom neki is ezt a nevet adnám...
És lett nem is egy, hanem egyszerre két lányom, akiből egyet ugyanúgy neveztem el mit téged, te viszont méltón megkaptad az öregkutya nevet, mert nem szerettem volna zavart a lányom fejében...
Mikor hazajöttünk a kórházból a két újszülött csöppséggel Te voltál az első akinek megmutattuk (bemutattuk a lányokat)
Bevallom eleinte féltem, tartottam reagálásodtól, de hamarosan rá kellet jönnöm arra, hogy alkalmazkodó képességed határtalan...
Hagytad megad nyúzni, gyöntölni, amit a lányok sokszor ki is használtak, igaz csak módjával( nem úgy mint Tódorral) mert ösztönösen ők is vigyáztak rád az elő perctől fogva.
Te lettél számukra az Öregkutya! Nem Zsófi, csak egyszerűen Öreg!
Nem volt nap hogy ne simogattak, vagy szeretgettek volna meg...
Sokszor az ebédnél azért ettek még több "csontos" húst, hogy azt kivihessék és saját kezűleg adhassák oda az Öregnek, neked!
Tavaly beszéltünk először a lányokkal arról, hogy majd jönnek az angyalkák és elfogják vinni az Öregkutyát, akkor amikor a lányok szeme láttára kaptál hőgutát és rohantunk veled orvoshoz...
Szegény lányok is végig sírták az utat, izgultak érted, nem akarták, hogy elvigyenek az angyalok...
Mivel már akkor sem voltál fiatal és az orvos se sok jóval kecsegetett, az égiekre bíztuk további sorsodat, de semmiképpen nem mi akartuk meghozni feletted a végső döntést!
Jól tettük, mert öregséged ellenére kitűnő fizikai állapotban voltál, erős szíved még egy tavaszt szeretett volna megélni, ragaszkodtál az élethez...
Tegnap még együtt voltunk kint a kertben ott bóklásztál körülöttem, bár többször is figyelmeztettelek, hogy ne feküdjél kint a napon, menjél be a garázsba, mert nem lesz ennek jó vége, és amikor nem akartál menni, akkor szépen bevittelek...
Este már olyan furcsa érzés volt bennem, a szokásos garázsba-záráskor nem voltál bent, hanem előtte feküdtél, kint az udvaron...
Miután beraktalak a helyedre olyan furcsán, eddig szokatlanul néztél rám, mintha mind a ketten tudtuk volna, hogy ez lesz az utolsó, az utolsó éjszaka...
Lefekvés előtt többször is benéztem hozzád, megsimogattalak, miközben te még a fejed is megemelted, jelezve nekem azt, hogy minden rendbe van és csak képzelődöm, nem lesz semmi baj, reggel ugyanúgy mint eddig, találkozunk...


Fáradtan feküdtem le és aludtam végig az éjszakát, az óra csörgésére is olyan nehezen keltem fel reggel nem csoda, hogy Gábor megelőzött, pedig mindig én vagyok az első ébredő...
Mikor én fáradtan kibotorkáltam első utam a garázs felé vezetett, de közbe megláttam Gábort, hogy az irodába ül és ott iszogatja némán kávéját.
Gábor látva közeledésemet felpattant a helyéről és könnyes szemekkel csak annyit mondott, hogy elment...
Abban a pillanatban kiment az álom a szememből és tudtam, hogy rólad beszél, arról, amitől féltem már évek óta...
Békésnek tűntél, mintha csak aludnál, abban a kígyó pozícióban ami kutyákra nem nagyon jellemző, de a Te egyik kedvenc testhelyzeted volt.
Leguggoltam és nem tudtam megállni, hogy ne simogassalak meg, utoljára érezzem a szőrpihéket a kezem alatt, miközben Tódor sípolással tudatta velem, hogy tudja, érzi mi történt veled, hiszen ha valaki, hát ő itt-volt veled az utolsó pillanatokban is...

Erre nem lehet felkészülni.
Évek óta hálát adtam, hogy ilyen sokáig velünk lehetsz, gyökeres-tagja lehetsz egy boldog családnak, amiből az állatok iránti szeretet, felelősség sem hiányozhat.
Sok volt ez a majd 17 év, ami nem múlik el nyomtalanul...
Hiányozni fogsz a kertből, hiányozni fogsz a garázsból, hiányozni fogsz az életünkből, mert már annyira természetes volt, hogy a világ változhat, de te akkor is velem vagy...

Remélem azóta megtaláltad az örök vadászmezőt, amin felszabadultan, ledobva magadról az öregség terheit önfeledten szaladhatsz...

Jó lenne tudni, hogy hosszú, egészséges életedhez, szerető gondoskodásunkkal is hozzájárulhattunk!

Felhúztam a kesztyűt és harcba szálltam

a gyomok ellen!

Bár nagyobb és erősebb is vagyok mint ők, harcunk kimenetelét egyenlőre pozitívan ítélem meg.
Tudom, hogy ez még csak a kezdet, és számtalan gaz(társukat) kiirtom, az égiek jóvoltából kapok helyette százat!
Emlékszem tavalyi csatánkra, egészen nyár közepéig nyerésre álltam, aztán a nyaralások alatt elveszítettem a kezdeti lelkesedésem, talán lehet, hogy egy kicsit bele is fáradtam a reménytelen küzdelembe...

Most elhatározásom, lelkesedésem és remélem kitartásom is lesz a végső küzdelemhez!
Lassan haladok, lassabban mint gondoltam volna.
Előzetes becslésem felszínesnek bizonyult, amikor alaposabban szemrevételeztem a fűben megbújó, rejtőzködő gyomokat.
Tudom örülnöm kellene, hogy ami ellen küzdenem kell az csak a gyermekláncfű, vagy ismertebb nevén a kutyatej, vagy pongyolapitypang, de engem ez kevésbé lelkesít.
Nem szeretném kertünket egy hét múlva sárga virágmezőként viszontlátni,
(bár az se csúnya, csak a szomszédé legyen) mert már a szárakon megjelentek a bimbók is...
Gyors bevetésre volt szükség, ezért kesztyűt húztam kezeimre (egy rózsaszínt amit Gábortól kaptam pár hete) és a szikrázó délelőtti napsütésben nekiláttam a munkának...
-csatának!


Csekély számú gilisztát vetett elém a sors, akik elmondhatják magukról, hogy igazán kesztyűs kézzel bántak velük.

Legnagyobb döbbenetet számomra a csigák mérhetetlen falánksága által okozott levélbeli hiányosságokkal küzdő kaukázusi ikravirágok látványa, a sziklakertben.
Még jó, hogy a nyíló virágokat meghagyták rajta, bár ez csekély vigasz számomra...
Szépen sorba összeszedegettem a nem kertelő csigákat egy vödörbe, majd deportáltam őket, (na nem a szomszéd kertjébe) egy kicsit messzebb...


Kerti munkám, több hasznos dolgot is tartogatott számomra...
Lássuk csak:

Először is nem kell méregdrága légkondis fitneszteremben edzenem, ráadásul olyan izmaim is működésbe léptek amik eddig feledésbe merültek.

-végeredmény:minden porcikám, fáj, sajog, végre érzem, hogy élek!
(sebaj, holnap rádolgozok az izomlázra állítólag ez a leghatásosabb)

Másodszor, nem kell bérletet vennem a közeli szoliba (egyébként se szoktam) a kellemes tavaszi napon is hasonló eredményt érhetünk el!

-végeredmény: ruhával és kesztyűvel fedett testrészek erős kontrasztban lesznek a lesült bőr színével tehát, ajánlatos váltogatni az öltözékünk hosszát, fazonját...

Harmadszor és talán az egyik legfontosabb a család nyugalma.
Kerti munka végzése alatt nincs helye gondoknak, megoldandó problémáknak!
Tiszta agymosás!

Csak a kert létezik és én!
(meg a giliszták, a hangyák amik ránk másznak, és különböző ismeretlen bogarak, amiktől jobb félni, mint megijedni)

végeredmény: a család estére egy mozgáskorlátozott, nyugodt (FÁRADT, agymosott) anyát lát viszont, akit már az se bosszant, hogy a ház romokba hever a gyerekek szétdobált játékaitól, aki a kimerítő nap után rájön arra is, hogy teljesen felesleges veszekedni a rendetlenség miatt ( hiszen mindennap ezt hangoztatja, hasztalanul) és alig várja a holnapi napot, hogy egy pihentető alvás után kezdhesse az egészet előröl!
(amiben egy kis ültetés is szerepel, mert kaptam megint virágot)
:)


Nyugalom és béke szigetévé változik át a sokszor veszekedésektől sem mentes ház!

Ennyi mindenre lehet jó egy kis kertészkedés, csata a burjánzó gazzal!

Igen, igen, igen!

Ez volt a válaszuk amikor megkérdeztem tőlük, hogy -jó volt az úszás?


Tetszik a lányoknak az úszás és az oktató Dávid-bácsi is a maga húsz évével (több nem nagyon lehet szerintem)
Ezt a képet az öltözőbe sikerült gyorsan kattintanom.
:)
Szívem a torkomban dobogott amint a lányok a mély-víz mellett végigsétáltak a medencéjükhöz.
Zsófikám megállt, hosszasan bámult bele a mély-vízbe, miközben én tehetetlenül, némán összeszorított szájjal néztem végig kintről, legbelül pedig ordított az aggodalmam.
Úgy tűnt senki nem figyel, nem lesi a kis tanoncok mozdulatait, csak a megkövült szülőknek fontos csemetéjük testi épsége.
Bevallom ez a része nagyon nem tetszett az egész rendszernek, legszívesebben bementem volna felrúgva a házirendet és leordítottam volna az úszómesterek fejét.
Hosszútávon nem tudom, hogy fogom kibírni, látni azt, ahogy a négyéves lányaim egyedül sétálgatnak a feszített víztükrű mély víz mellett.


Amennyit látni lehetett a gyerekekből úgy tűnt elég ügyesen csinálják a feladatokat, követik az utasításokat.
Tehát az már biztos, hogy hetente háromszor úszni fognak járni a lányok, remélem nyárra már látható eredménnyel...

FŐPRÓBA!

Tegnap esti fürdetésnél cseppet sem lepődtem meg, mikor a lányok teljes menetfelszerelésben, fürdőruhában, úszósapkában és szemüvegben merültek vízbe.
Készültek nagyon a mai napra, nem csak lélekben...
Ma életük első úszásoktatásán fognak részt venni, ami miatt én is egy kissé izgatott vagyok.
Csak bízni tudok benne, hogy nem makacsolják meg magukat, és nagy figyelemmel követik az oktató utasításait.
Sok-minden eldőlhet ma, lehetnek akár a víz szerelmesei is mint az apjuk, de megutálhatják egy életen át(mint az anyjuk)

Ezeken a képeken nem úgy tűnnek mint akik félnek a víztől...
Na, és az úszósapkájuk, amit maguknak választottak?- az sem kispályás
:)

Húsvéti napjaink

Mozgalmas hétvégét hagytunk magunk mögött, ami részemről (a szokásos) főzéssel kezdődött, míg a lányoknak a nyuszik érkezésével...
Elméletben többször útnak-indultunk program szervezés címen, de az időjárásnak köszönhetően maradtunk elméleti síkon...
Nem mintha bánnám az itthon-töltött napokat, sőt...!

Nagyon jó volt grillezni a teraszon, a hűvös idő ellenére, melegedni a grillsütőből kiáramló ínycsiklandozó melegnél...
Közösen készíteni nagylányaimmal a salátát, amit meósként folyamatos ellenőrzés alá vettek...
Zárójelben jegyezném meg, cseppet sem bántam, hogy lopkodnak a készülő salátából, jobb ha szokják a gondolatot, hogy hamarosan köretként CSAK ezt kapnak a tányérjukba...

Süteményeimről nem vagyok híres, és kedvem sem volt hozzá, ezért a glükózszintünk emelését a közeli cukrászdából beszerzett édességekkel pótoltuk, míg a lányok szert tehettek idei első fagylajtjukra (szigorú szülői felügyelet mellett)

Végre volt időnk (és igényünk) a délutáni alvásokra is a nagy nyuszizások mellett.
Szükségét éreztem a feltöltődésnek ami rám-fért két hét betegápolás, húsvétra készülődés után...

Nem maradhatott el a locsolkodás sem amit Gábor már korán reggel elkezdett a saját stílusában...
Volt sírás és nevetés, volt korai "nagytakarítás" felmosás...(nem nekem, hanem engem kellett volna felmosni)
:)
Reggeli után a lányok izgatottan, de mégis félve várták a locsolkodókat, ami nem váratott sokáig, mert unokaöcsém András nyitotta a sort, miközben leginkább telefonközpontos kisasszonynak éreztem magam a folyamatos csörgésétől...
Ezután kilincset egymás kezébe adva érkeztek a locsolkodók, ami nem azt jelentette, hogy húszan jöttek egymás után, hanem kisebb vendégségeket fogadtunk, aminek este 9-kor lett vége.
Vellás barátnőmék voltak a következők, akiket ebédre is magunknál tartottunk...

Rövidke előzménye azért lenne ennek az ebédnek is...
Igyekeztem húsvétra, kímélő ételekkel készülni, ráadásul úgy, hogy ne nagyon kelljen a konyhában időznöm, ezért leginkább előre dolgoztam és készítettem el az ételeket, ahogy "az egy rendes háznál" szokás.

Hétfőn, ahogy túrkászok a hűtőben, megakad a szemem egy csomag gombán...
-jaj, milyen jól esne egy kis rántott gomba, milyen régen készítettem már, kavarogtak a gondolatok a fejemben, amikor Gábor félbeszakított ábrándozásomból és nagy örömök között kérdezte tőlem-
-ugye tejszínes gombát készítesz? -nem csak pakolok a hűtőben - hangzott gyorsan válaszom, mert főzni aztán végképp nem volt kedvem (húsvét hétfőn, délben?),akkor inkább rántott-gombát, gondoltam magamban, de ekkor megláttam a vágyat a szemében...
-a tejszínes gombája iránt- és mit tehettem volna, nekiálltam főzni...
Na, jó azért az egész nem tartott sokáig, ráadásul még be is segített, látva önfeláldozásomat...
Pont elkészültem a gombával és a hozzávaló rizzsel, mire barátnőmék befutottak, természetes volt, hogy együtt ebédelünk...
Az egészet tulajdonképpen azért jegyeztem le, mert barátnőm kisfia híresen rosszul-evő gyerekek közé tartozik, és mikor az anyja meglátta mekkora adagot porcióztam ki Márk számára az ebédből egy kissé meglepődött, már ha felét megenné a gyerek az is nagy szám lenne részéről...
-és láss csodát, mind megette!
:)
Ebéd közben csodálatos bókokat kaptam Márktól, alig győzte dicsérni az ebédet, tudta hogy kell udvarolni egy nőnek...
Gondolom étvágyában a csordaszellem is besegített látva, hogy a lányok versenyre kelnek vele...
Jó társaságban repül az idő, már javában benne voltunk a délutánban mikor menniük kellett, a gyerekek nagy bánatára.
Talán egy órácska jutott egy kis pihenésre, mikor Bálint a szomszéd kisfiú jelentkezett be locsolkodásra...
Kis kéretés után a lányok ismételten beadták derekukat a locsolkodónak, akit alaposan elláttak csokitojással (legalább kevesebb marad nekik amit megesznek, örömködtem magamban)
Este kilenckor zártam be a kaput az utolsó vendégek után.
Nem bántam, hogy túl vagyunk rajta, csak olyan sok készülődés után lehetne még pár nap pihenőnap, amin kiheverjük az ünnepek okozta fáradalmakat.
Jövőre se utazunk, menekülünk el az ünnepek elöl, maradunk itthon őrizve a hagyományokat...

Húsvéti nyuszik

Megérkeztek a régóta várt nyuszik, amit a lányok mostanában egyre gyakrabban emlegettek, számolták a napokat mikor láthatják viszont "kedvenceiket"...

Várták vissza a tavalyi nyulakat (Tündért és Hófehérkét)
Kisebb galibát okozva hárman jöttek ( a harmadik, már ma este elmegy eredeti gazdájához)
Jelenlegi felállásban Hópihe és Foltos neveket adták a lányok a kis tapsifüleseknek.
Zsófikám már napokkal ezelőtt csak azt hangoztatta, hogy az ő nyulát bizony Sziget-hercegnőjének fogja hívni, amiről azonnal lemondott amikor meglátta a hófehér szőrpamacsot.
:)
Lucám a legegyszerűbb jellemzővel, a Foltos névvel keresztelte el a tarkabarka kis-nyuszit.
Nagy volt az örömük amikor felfedezték a teraszon álló óriási dobozt és a benne rejlő nyulakat.
Helyettem most beszéljen inkább ez a pár kép amivel megörökítettem ezt az örömteli pillanatot.

Ezekkel a képekkel szeretnénk mindenkinek nagyon boldog húsvéti ünnepeket és sok locsolót a lányos-házaknak kívánni!

Homokképek (nem csak húsvétra)

A tegnapi nagy melegbe sikerült észrevétlenül kicsempésznem a homokozóból pár maréknyi homokot, úgy hogy a lányok ne vegyék észre.
Ha valamiért vártam, hát ezért, a homokozó kinyitását...
Régóta kacérkodtam a gondolattal, milyen lehet, hogy nézne ki a homokból készített "festmény", de meg-kell mondjam várakozáson felüli lett a végeredmény...

Ezek az első próbálkozásaink, kihasználva még az utolsó napokat húsvét napjáig, de azt biztosan tudom, hogy nem az utolsó munkáink születtek meg ma homokból ...

Elképzeltem magunkat, milyen jól fogunk szórakozni a kertben nyáron, ahogy homokozva alkotunk, ontjuk magunkból (nem csak a homokot, hanem) a homokképeket.

Délelőtt ezeket a "homokképeket" alkottunk a lányokkal, azaz pontosabban ők alkottak, én csak az alapokat készítettem elő számukra...
Rajzoltam két tojást és két nyuszit ceruzával egy A/4 -es lapra.
Ragasztóval (szilikonnal) "festették" be a mintákat, majd beszórták homokkal és kész is lett a remekmű...
A nyulaknak mozgószemeket is ragasztottak...

Szilikonos alapú ragasztót, már korábbi munkáink során is gyakran használtunk, mert könnyű vele dolgozni, nem beszélve arról, hogy bárhonnan könnyen el(le)takarítható,
a végeredmény pedig tartós marad.
Kis papírra nyomtam egy keveset a szilikonból és ecsettel kenték (festették) fel a lapra.
Az ecset használat után vízzel könnyen kimosható!

Egyenlőre könnyebbnek tűnt az a megoldás, hogy én rajzoltam meg az alapokat, de következő projektbe, már 100% munkájuk a lányoknak lesz.
Először mikor elmondtam nekik elképzelésemet (tervemet a homokképekről), bevallom csodálkozva néztek rám, bőszen bólogattak, de láttam rajtuk, hogy fogalmuk sincs arról hogyan lesz kép (festmény) belőle...
Hamarosan mikor maguknak szórhatták rá a homokot megértették, és elragadtatva gyönyörködtek a végeredményben, ami saját kezük munkáját dicséri.

:)




Mire elkészültünk a képekkel Lucám belázasodott.
:(
Nagyon nem lep meg a dolog, mert megint egy ünnep közeledik, amikor rendszerint betegek a lányok.
Azt hiszem erről majd a következő bejegyzésemben beszámolok!

Nem átlagos nap!

Mától megint itthon vannak a lányok, legközelebb, csak szerdán mennek óvodába.
Nem, nem betegek, ez a bejegyzés most nem erről szól...
Finoman érésére adták a T. szülőknek, hogy mától, összevont csoportok lesznek és a megszokott, saját óvónénijeink se lesznek, tehát aki teheti az ne vigye oviba a gyerekét, majd csak legközelebb szerdán...
Engem, és a lányokat se érdekelné az összevont csoport, viszont nagyon furcsán néznének rám, ha pont én (aki egyébként is itthon vagyok) nem tudnám megoldani a lányok elhelyezését...
Jószerivel még utol se értem magam az elmaradt munkáimban, megint előre kell dolgoznom, hogy megfelelő itthoni ellátásban
(főtt-kajában) részesüljenek a lányok...
Abba még most-se szeretnék belegondolni, hogy mit főzök ezalatt a pár nap alatt, nem-beszélve a húsvéti menüről...
(majd gondolok rá holnap)

Nagy fejtörést jelent a lányok foglalkoztatása is.
Félreértés ne essék, nem szeretném a napjuk minden percét megtervezni és lefoglalásukról gondoskodni, mert tisztába vagyok játszási igényükkel is, ami nélkül nem lennének igazi gyerekek...
Kihasználva a jó-időt, megtehetném azt is napokon, (nyáron) heteken keresztül, hogy kirakom őket a kertbe és majd eljátszanak valahogy...
Fellehet nőni így is, nem ők lennének az elsők, én ettől mégis többet szeretnék...

-Tartalmasabb napokat, akár a kertben, természetben is, amiből tanulhatnak, fejlődhetnek úgy, hogy közben játszanak...

Most az újdonság varázsával hat mindenkire a nyiladozó természet, még én is felnőtt fejjel napról napra rácsodálkozok a változó, megújuló növényekre, miért lennének kivételek pont a gyerekek?
Megszoktuk, már mindennapi részünkké vált az alkotás öröme amint a fűtött, meleg lakásban lehetett fejlesztő, kreatív dolgokat készíteni, és nem unottan a Tv-t bámulni...
Tévénézés most sincs, van helyette egyre több napsugaras meleg nap és remélem hamarosan lesz még-több, még melegebb napunk is...
Gyanítom nem csak engem érint a szabadtéri foglalkozások kérdése.
Most még hagyom, had tombolják ki magukat a lányok, élvezzék a felhőtlen gyerekségüket, de csak addig, amíg minden kertbútor a helyére nem kerül!
:)
(amit, remélem hétvégén sikerül megoldanunk)

Ne gondolja rólam senki, hogy ilyen szőrösszívű anya lennék, de mennyivel jobb a friss levegőn, akár a fűbe leheveredve olvasgatni közösen a gyerekkel, rajzolni, gyöngyöt fűzni, gyurmázni, nem beszélve a kéz és talpfestésről nyáron, pancsolni, közösen megöntözni a virágokat (amit egyébként az öntözőrendszer is megtesz helyettünk)
Tavaly mikor befejezték a teraszunkat, alig tudtam a lányokat lecsalogatni a kertbe, annyira jól érezték magukat bent a házban, mégis kint a természetben, friss-levegőn a teraszon...
Akármikor szóvá tettem a lányoknak, hogy menjünk már ki a kertbe, mindig azt a választ kaptam-
-anya, de-hát kint vagyunk!
:)
Még az étkezések zömét is a teraszon töltöttük...

Reggel nehezen értették meg a lányok, hogy bármennyire is úgy-érzik meleg van odakint, mégiscsak fel kellene venniük egy kardigánt...
Már 10 óra előtt a füvet koptattuk a kertben.
Jöttek mentek a lányok. Körbe-körbe a ház körül kutyával, és kutya nélkül, ki az utcára, vissza a kertbe, hintába, én meg alig győztem tartani velük a tempót.
A homokozó közelébe se engedtem őket, mert saját választásuk szerint "szépruhába" öltöztek fel, aminek nincs helye a nedves homokban...
(igazi nők, akik adnak arra, hogy miben jelennek meg a kertben, nem úgy mint az anyjuk, akinek egy farmer is elég)
Ruhaválasztásuk, jó döntésnek bizonyult, mert tudtak "viselkedni" az öltözéküknek köszönhetően!
:)
Ebédre jöttünk csak be a házba, de a nyitott teraszajtó kicsalogatta a lányokat a napsütésben úszó teraszra.
Zsófikám egy gyors ruhacsere után könyörögni kezdett, hogy ebédeljünk kint, úgy mint nyáron, amikor nálunk volt Lili (keresztszülei kislánya)
Először próbáltam kifogásokat keresni (magamban, lustaságomban) de látva Zsófi lelkesedését, ahogy pakolja le a kis-asztal tetején felhalmozott kacatokat, hogy egyedül kivigye a teraszra, segítségére siettem...
Engem is elkapott a gépszíj, sürögtek, forogtak, segítettek a lányok megteríteni az asztalt és hamarosan jóízűen kanalaztuk magunkba az ebédünket apjukkal, aki időközben hazaérkezett és csatlakozott hozzánk.
Megállt az idő!
Annyira hihetetlen volt, hogy csütörtök délben ráérősen együtt ebédel a család.
Már az sem érdekelt, hogy a lányok túlpörgése miatt csúszik a délutáni alvás.
Ennyi belefér egy napsütéses csütörtöki "szabadnapba" ami nem egy átlagos nap!

Gyurma Gyula a gyerekek gyurmanyula

Levegőn száradó gyurmából (kreatív-boltban kapható fehér és terrakotta színekben) nyomkodtunk ki pár húsvéti, tavaszias formát.

(nekem csak ennyi formám akadt itthon)

Gyurma Gyulát és Gyurma Julcsát.

:)

Volt amiket kicsit vastagabbra nyújtottunk ezekbe szúrtuk bele a hurkapálcikákat, a vékonyabbakból pedig hűtőmágnest és ajtódíszt terveztünk.

A gyurma 1-2 nap alatt teljesen kiszárad, ezután lehet szemeket ragasztani, és további festésben, dekorációkon törni a fejünket.
Ennél a gyurmánál, csak a fantáziánk szabhatja meg a határt.
Hagyományos módon is lehet gyakorlatilag bármit gyurmázni vele, ami száradás után sokáig emlék, dekoráció marad.

Jó játék, nagyon élvezik a gyerekek.
Mi karácsonyra is rengeteg díszt készítettünk belőle..
Könnyen kiszárad a felbontott gyurma, amit nem használtunk el vizezzük be, és úgy csomagoljuk vissza (légmentesen)

Én kis kertész, kertemben...

Hétvégén, nem fértem a bőrömben, nehezen emésztettem meg, hogy a szemem miatt nem tudunk, kimozdulni itthonról...
Egész délelőtt az motoszkált a fejemben, hogy el kellene menni és szétnézni milyen aktuális növényeket lehet kapni, az egyik kedvenc helyemen.
Csak szétnézni szerettem volna, mert nagyon kerestem egy talajtakaró növényt, amit sehogy nem sikerült leszaporítanom és a nevét sem tudtam.
Arra emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt valamikor márciusban, vagy április elején vettük, az azóta óriási méretekkel rendelkező töveket.

-Csak szétnézünk, nem veszünk semmit! -nyugtattam meg Gábort- aki ismer már annyira, hogy ezeknek a szavaknak nem dől be.
:)
Most kivételesen tényleg nem szerettem volna semmit vásárolni, csak ezt a növényt kerestem...
És aki keres az talál is!
Megtaláltam, levelei és virágzata alapján beazonosítottam az Arabis caucasica-t a kaukázusi ikravirágot!

Most már legalább tudom a nevét!

Az összes kis-cserepes növényt amit lehetett kapni (25 tő) a kosarunkban landolt, aminek berakásában a lányok segédkeztek...
Gondoltam szétnézek a mentsetek meg növények között, és ott is sikerült egy számomra különlegesebb növényt kiválasztani, remélem megmenteni, bár semmilyen betegséget, hiányosságot nem találtam rajta...
A pénztárnál való sorakozás közben a hagymás növényekkel szemeztem, miközben Gábor biztatott, hogy nyugodtan vegyek belőle, ha nekem annyira tetszenek.
:)
Tetszenek, hogyne tetszenének a nőszirmok, amik ráadásul fehér színű virágokkal, szebbnél szebb képeken hirdették a gumócskákat...
Ezeket, nagyon drágának találtam, ahhoz képest, hogy zsákbamacskának véltem az összeset, mert garancia nem volt rá, hogy virágozni is fognak, annyira száraznak ítéltem meg a zacskókat, amibe tartották őket...
Nem engedtem a kísértésnek, amit utólag nem is bántam meg!

Alig értünk haza, csörgött a telefon.
Virágos barátném telefonált, hogy van számomra két zsák fehér nőszirom, amit egy nénike vitt be neki az üzletbe.
Majd kiugrottam a bőrömből, annyira boldog voltam!
Mit érdekeltek már engem akkor a bolti virágok, csak az a két zsák járt a fejemben, amihez ráadásul, pimaszul olcsón jutottam.
Talán, ha három hagymát tudtam volna venni az áráért!
:)
Gábor is csak nevetett ezen a hirtelen jött szerencsé(me)n.
Tudja milyen sokat jelent nekem a kert, főleg az, hogyha szert tudok tenni egy-egy fehéren virágzó növényre!
Kertünk kialakításáról, majd később írok, elég legyen annyi, hogy csak fehér növények találhatók benne...
:)
Vasárnap délelőtt jött el az ültetés ideje számomra, míg a lányok megpróbálták kifogni a tó békakirályát (amit a Shrek-ben láttak)
Az aranyhalakkal is kacérkodtak, de azok most még nem merészkedtek ki a tó széléig (majd csak egy hónap múlva lesz esedékes)
Volt pancsolás bőven, így ez szabta meg kerti tevékenységünk (rövidre-szabott) idejét, mert át kellett öltöztetni két ázott lánykánkat.
Délután ott folytattuk, ahol abbahagytuk!

Jó volt ennyi időt a kertben tevékenykedni, játszani.

Örülök, hogy megint mindennapi részünké válik a természet és a kert is!
:)