Osztálykirándulás

Igaz, hogy mióta a lányok iskolások lettek, ez már a második osztálykirándulásuk, de ez az igazi, ami ilyen ragyogó időben tellik...
Ősszel eléggé csúnya időben voltak, bár ez a lelkesedésükün aligha látszott.
Most viszont szikrázó napsütésben indulhattak útnak.
Már tegnap este is alig bírtak az izgalomtól elaludni, annyira várták a nagy napot. Nem csoda, hogy a reggeli ébresztés is karikacsapás szerint működött...
Olyan nagy lányok. Csak ámultam és bámultam, amint bepakoltak  hátizsákjaikba, persze semmi felesleges kacatot, csak a legszükségesebbeket.

Mikor már az ajtóban álltak, indulásra készen, látványukat nem tudtam megállni szó nélkül.
Az én két gyönyörű nagylányom, akiken még a rövidnadrágokból kikandikáló plezúros sípcsontok se tudnak rontani. Ezek legfeljebb árulkodó jelek, látszik, hogy elevenek...
-gyerekek!

Ígéret szép szó...

Tulajdonképpen azt hiszem, nem csak nekem sikerült felelőtlen ígéretet tennem Zsófiám felé, hanem neki is. Az történt ugyanis, hogy még hónap elején eldöntötte, hogy ebben a hónapban április csak és kizárólag mosolygós fejeket* hoz magatartásból. Ez lesz az egyik anyák-napi ajándéka nekem...
Mint ahogy fent is írtam, ez részéről eléggé felelőtlen ígértetnek hangzott. Aki ismeri ŐT, tudja mire is gondoltam.
Eltelt az elő nap: -mosolygós, második-nap megint mosolygós, harmadik-nap szintén, és ez így megy egészen napjainkig. Most már bevallom nagyon izgulok érte és elkiabálni se szeretném, csak hinni, hogy amilyen eltökélt végig is tudja csinálni...
-ami egyébként szerinte, nem is olyan nehéz.

Na, itt jön az én felelőtlen kijelentésem.
Hétvégén, igaz, hogy csak 2 óra hosszára, egy gyerekes szülővé váltunk, illetve ha csúnyán akarnék fogalmazni, akkor csonka családot is írhatnék. Lucám szülinapi zsúron volt, Gábor pedig a fűnyírót tologatta, így ritka módon sikerült kettesben Zsófival maradnunk. Természetes, hogy félredobtam minden rám váró munkámat és nyeregbe pattantunk.
Komoly biciklitúrát találtunk ki magunknak, úgy ahogy kell. Hátizsákkal, benne némi  élelmiszer-ellátmánnyal. Előre eltervezett pihenőkkel.
Az első pihenőnk, már a bicikliút elhagyása után, egy szántóföld mellett volt. Egészen pontosan, egy útszéli kútgyűrűn üldögéltünk. Stílusosan, ahogy kell...
Majd mikor már kellően kipihentük magunkat és lábam a bicikli pedálján, indulásra készen, mikor gondoltam egy merészet.

Bevallom az utolsó családi biciklizés alkalmán feltűnt, hogy olyan nagyok a lányok. Vagy a biciklik kicsik... Mindenesetre olyan viccesen festettek a járgányokon. Sebaj, kell nekik majd venni egy másikat, ha már a nyúl nem hozott. Eddig tartott a gondolatmenetem, na meg addig, hogy megint milyen nagyszerű is lesz 2 évre bicikliket venni... Tiszta anyagi csőd.
Szóval, annyiba maradtam magammal, hogy feláldozom a saját biciklimet gyakorlásra. Egyszerűbb lenne egy kettő végleges, igazi felnőtt  biciklit venni, mint fokozatosan eljutni a végleges megoldásig Lesz ami lesz, én is így kezdtem.
Emlékszem nagyapám vázas Csepel biciklijén száguldoztam, olyan féloldalas formában a váz alatt, és megmaradtam. Viszont az is igaz, hogy nagyanyám rémült tekintetét se feledtem...

Saját para magamon is meglepődtem, mennyire magabiztosan tettem ajánlatot Zsófinak, aki zavart vihogással el is fogadta. Láttam szemében a félelmet, amit a számára monstrum járgány jelentett és láttam egyszerre a boldogságot is. A magamét nem láttam, de azt hiszem talán jobb is...
Fogtam tartottam míg felült, tartottam, míg elindult, majd mikor már biztonságban éreztem elengedtem.
Már javában egyedül biciklizett mikor hátraszólt nekem:
-Anya, most már elengedhetsz! - mire közöltem vele legnagyobb meglepetésére, hogy
-már rég megtettem...
Nagy volt a boldogsága. Alig vártuk a következő alkalmas terepet az ismételt gyakorlásra. Ekkor, már én is nagyon lelkes lettem.
Mire túránk végére értünk,  azaz haza, addigra tökéletesen belejött, úgy mint az a bizonyos kiskutya az ugatásba...

Másnap, más útvonalon, célirányosan mentünk  a tökéletes terep felé. Két biciklivel, a két lánnyal, hogy Lucám se maradjon ki semmi jóból. Csak mi csajok, míg apuka a F1-et nézhetett végre zavartalanul.
Egy kis-bicikli és egy nagy, amin a gyerekek ülnek, míg én futhattam utánuk...
Azt hittem belehalok. A futásba... Nem vagyok ehhez hozzászokva!!!
Miután reszkető lábakkal megállapítottam, hogy fog ez nekik menni, úgy döntöttem, hogy feladom, és nem csinálom tovább, mehetünk futhatok haza. Elvégre van a lányoknak apjuk is. Az apjuknak pedig biciklije. Vigye Ő a lányokat egyesével egy hosszabb útra...
-míg én kipihenem a futás fáradalmait.
A ház előtti utcafronton kapirgáltam addig...
-nehogy izmaim megmacskásodjanak.

Minden tökéletes is lehetne eddig és itt jön a felelőtlen ígéret.
Most már biztos, hogy új bicikik kellenek. Viszont. A "csak úgy" ajándékozást nem szeretem. Valami nevet is kell adni a gyereknek. Legyen tétje, dolgozzanak meg érte. Most, már van mivel motiválni is a lányokat, pláne, hogy sikeresen elhúztam orruk előtt a mézesmadzagot. Ez pedig csak rajtuk áll, azaz a bizonyítványokon...
-amitől egyébként nem félek, de így azért  mégis-csak másképp hangzik.

*Ma van az utolsó nap a hónapból, nem szeretném elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy Zsófikám megcsinálta...
:)
. 



   

Emlékek...

Lennének ezek az ilyen-olyan felmérések, amik arra hivatottak, hogy a gyermekkori emlékekben kutakodjanak és megmondják a tutit. Azt, hogy gyakorlatilag 3 éves kor előtti időszakból, semmire nem emlékszünk. Nem mintha az lenne a célom, hogy megdöntsem a kutatási statisztikát, amit nálamnál okosabb emberek állítottak fel...

Tulajdonképpen egészen véletlenül jöttem rá, hogy igenis létezhet emlékkép, már az egészen korai életszakaszokból is, amit nem egy, hanem rögtön két tesztalannyal tudok alátámasztani.
Mint írtam a véletlen műve volt az egész...
-amikor a minap éppen a CD szekrényben tettem rendet és ráakadtam egy régen feledésbe menő, ám annál kedvesebb CD-re. Már magam sem emlékszem arra, mikor, miért került ez a kedves zene a süllyesztőbe. Most, hogy megtaláltam teljesen egyértelműnek tűnt azonnali hallgatása.
Zene hallgatás a délutáni órákban. Nem is lenne ebben az egészben semmi meglepő., ha...
-a zene nem Babazene lenne, amit ráadásul úgy másfél-két éven keresztül, kizárólag altatáshoz használtunk volna. Na, ezt a zenét tettem be délután, miközben a lányok éppen a leckéjüket írták -no nem azért, hogy elaludjanak. Ráadásul olyan halkra vettem le a hangerőt, amit még  éppen érzékelni lehet...
Persze, hogy amint meghallották a halk, csengő-bongó zörejeket, a tanulást azonnal abbahagyták és füleltek. Az egészből csak annyit árultam el nekik, hogy ez babazene, és mint, hogy már olvasni is tudnak, ez nem is volt titok. A CD címén kívül a hozzájuk fűződő kapocsról nem beszéltem akkor nekik, ezt estére tartogattam. Azt viszont rögtön megtudtam tőlük, hogy a zene nagyon tetszik számukra és ismerősnek is tűnik...

Gyakorlatilag mikor Zsófi és Luca születése után hazajöttünk a kórházból ez volt az a zene, ami megtanította  a lányokat az önálló elalvásra. 1 hetes koruktól fogva hallgatták, majdnem 2 éves korukig. Ez a zene jelentette számukra az alvást, a nap végét.
Persze, 1 éves koruk után az esti rituálékba már a meseolvasást is felvettük, a zene csak ez után jöhetett... Szoba átalakítások jöttek, mentek az elmúlt évek során életünkben, de valahogy mindig úgy alakult, hogy a mini hifi,  a szobájukban maradt, igaz, hogy használaton kívül, mert zenét leginkább a nappaliban hallgatunk.

Eljött az este és olyan természetes dolognak tűnt, hogy a meseolvasás után, végre beüzemeljünk a zenedobozt, A zenével.
Hihetetlen, de abban a pillanatban, mintha megvilágosodtak volna a lányok. Rájöttek, hogy ők ezt a zenét ágyban fekve hallgatták mindig...
-és ha már maguktól így rájöttek, mesélni kezdtünk.
Meséltünk a babakorukról, az esti-rituálékról, amit kuncogva hallgattak a lágy zene mellett.
Ettől a naptól fogva  a mese mellett a zene is természetes velejárója lett ismételten az estéinknek, az életünknek...

Egyszer majd, valamikor...

Az elmúlt hétvégénkre azt hiszem elég sok-mindent rá lehetne fogni, de azt, hogy pihentető volt, azt semmiképpen...
Akinek kertje van az tudja, hogy miről beszélek.
Sajognak eddig szunnyadó, téli álmot alvó izmaim.
Mondjuk azt nem mondanám, hogy nem esett jól a szabadban történő testmozgás, de a bemelegítésnek  más módját is eltudtam volna képzelni...
Azt sajnálom a legjobban, hogy nem a munka megkezdése előtt mentünk el családilag biciklizni, mert bizony pár kilométer után majdnem lefordultam a drótszamár hátáról...
Végül is mindegy, mert túléltem és mindenki boldog volt.
Ma, miután végre sikeresen összeszedtem, elpakoltam a télre emlékeztető ruhatárunkat és előtérbe kerültek a lengébb ruháink, rá kellett jönnöm, hogy bizony itt is alaposabb szelektálásra lesz szükség.
Nem is értem, hogy miért vannak még meg olyan ruháim, amiket évek óta nem vettem fel, mert -van másik...
Valamikor azt hiszem a gardrób szekrényt is rendbe kellene tennem, de kinek van kedve ilyen szép időben a házban molyolni, miközben odakinn hétágról süt a nap...
-egyébként is rá kell dolgoznom az izomlázamra.

Guinnes rekordunk

Egyenlőre itt található...
Megcsináltuk!!!!
:)))

Helyzetjelentés röviden...

Tulajdonképpen magam sem gondoltam volna tegnap ilyenkor,
- hogy szemeim helyén jóformán csak egy aprócska csík húzódik majd,
(pedig még főzött kávét, teát a gyerekeknek is osztogattak, amiből kettőt el is fogyasztottam a megszokott neszkávém mellett)
Bal csuklómat nem érzem, és a jobb kezemmel is csak egy fokkal rózsásabb a helyzet.
Vízhólyagok száma: 1
Gerinctelennek érzem magam a több mint 7 órás üléstől, amit a mini iskolai széken töltöttem.
Azt hiszem, hogy mostanában erősen kerülni fogjuk a különböző színezőket és az olló használatot is.
A papírbabákról még akkor nem is beszéltem...

-végeredményt még nem tudunk, de a megdöntésre váró rekord számügyileg eléggé elkeserített enyhén szólva is sokkolt az első pillanatban.  (jóval több mint 2000 méter)
Sebaj, még ott van a délutános éjszakás műszak a felső tagozatosokkal, akikre számíthatunk. 

Az agyunk a kezünk mellett folyamatosan járt: osztottunk, szoroztunk egész nap.
- még jó, hogy matematika tagozatos osztályt képviseltünk...
Kőkemény normát állítottunk be magunknak, amit óráról, órára  sikerült megdöntenük.
A mi csapatunk (1-es csapat) a nap végére összesen 204 méternyi kivágott, kiszínezett papírbabával járult hozzá a rekordkísérlethez és akkor, még a többieket nem is említem (mondjuk a legjobbak voltunk ez kétségtelen)
Holnap délután derül ki a végleges eredmény, addig  meg rághatjuk a kefét.
Képeket sajnos nem készítettem, mondjuk, nem is volt mivel és időm se lett volna rá...
-de profi fotók biztosan lesznek, valamelyik újság  fotósa jóvoltából.

Guinness rekord

Igen, jól olvastátok. Holnap és holnapután Guinness rekordot fogunk felállítani. Természetesen nem  mi, hanem a lányok iskolája. Volt már hasonló megmozdulás a rekord érdekében, de ez most más lesz.
Most papírbabákat fogunk készíteni.
Élezem az ollót, hegyezem a ceruzákat.

forrás:

Most rohanok a csajokért az iskolába.
Ígérem holnap részletesebb beszámolót írok...

Azt tudtad, hogy

-mennyi mindenre jó a tojáshéj?

 

Gondoltam, most így húsvéthoz közeledvén, talán ez  is lehetne a tojásfestésen, sütés-főzésen kívül a legaktuálisabb téma, hogy mit kezdhetünk azzal a rengeteg maradék tojáshéjjal.

Nekem többek között ez tetszik most a legjobban, bár még soha nem próbáltam, remélem bejön és az idén végre a kertben én leszek az úr/nő...

Tavaly több olyan hortenzia bokrom is akadt amin nem hogy virágok, de levelek sem voltak, a rengeteg csigának köszönhetően. A csigátlanítás nem éppen a legfelemelőbb feladat számomra, ráadásul már a lányok számára sem öröm.

Bezzeg pár évvel ezelőtt még  önként és dalolva segédkeztek az összegyűjtésükben, persze csak a házasokat bíztam a gyerekmunkásokra, mostanság azonban már ez sem menne... 

Így viszont, van még remény a csigamentes övezet kialakítására. 

 

Törjünk össze  néhány tojáshéjat és szórjuk a zöldségek, virágok közé a kertben, hogy megvédje azokat a csigáktól, meztelencsigáktól és hernyóktól.

A tojáshéj, nagyrészt magnézium és kalcium, ami tökéletes komposztanyag. Azért is kiváló természetes trágya, mert távol tartja kertünktől a csigákat, mivel azok nem tudnak a törött tojáshéjon mozogni.

 

palántázás:

A tojás dobozába tedd vissza az üres, kiöblögetett, félbevágott tojáshéjakat és mindegyik aljába szúrj egy lyukat lefolyónak. Tégy a tojáshéjakba egy, maximum két magot, és önts rájuk virágföldet. Ha már annyira megnőttek a csírák, hogy ki lehet őket vinni a kertbe,ültesd-ki őket tojáshéjastul.

 

duguláselhárítás:

Tarts kevés darált tojáshéjat a konyhai mosogató szűrőjében. Megakadnak benne a

mindenféle maradékok, és ahogy a tojáshéj fokozatosan széttörik, ahelyett, hogy eldugítanák a lefolyót, vele együtt távoznak.

 

Legközelebb ígérem, hogy a tojásról is lesz szó...

 

 

 kép

Hahó!

Az elmúlt időszakban, jócskán elhanyagoltam a blogomat. Talán éppen ezért is lepődtem meg annyira, amikor viszontláttam hogy 3 új olvasó is csatlakozott hozzám, akiket ezúton is szeretettel köszöntök.
Eltűnésemről röviden: nagy fába vágtam a fejszémet, amiről most inkább babonából nem írnék...
-majd csak akkor, amikor összejön!
A havazásról se sok kedvem volt írni, mert gondolom mindannyiunknál hasonló helyzet uralkodik.
Még szerencse, hogy hetekkel ezelőtt feldíszítettük a házat, mert bizony a húsvétra hangolódásom teljesen alábbhagyott. Tojásfestés helyett,  inkább nagyokat sütünk majd a lányokkal és a kandalló melegénél olvasgatunk, társasozunk, vagy megnézünk egy jó filmet most, hogy tavaszi-szünet van.
A közeli erdőbe is nagy sétákat tervezünk, természetesen szánkóval és meleg teával felszerelkezve...
-mert, friss levegő is kell a fiatal szervezetnek, ahol levezetheti felgyülemlett fölös energiáit.
Szeretném hinni, hogy nem csak nálunk fordul elő az, hogy a hitvesi ágyat elfoglalva, és némileg átalakítva értsd ágyneműket ledobálva trambulinként használják azt, az energiabomba gyerekek.
Ezt megelőzendően döntöttünk úgy, mivel zömében úgyis itthon leszünk, hogy a  nyuszi, hamarabb jön hozzánk (már egy éve nálunk lakik) és elhozza meglepetésajándékát, ami nem más, mint 1-1 kosárlabda. Igaz, hogy jelenleg inkább teremkosárlabdázás folyik a nappalinkban, aminek eredménye máris érezhető, mínusz 1 mécsestartóval rögtön leamortizálták a  meglévő készletet, és ez gondolom  még csak a kezdet...
Zsong a fejem a folyamatos labdapattogtatástól, talán kénytelen vagyok kibírom még ezt a pár napot, de mennyivel könnyebb lenne mindezt a szabadban, mondjuk egy gyönyörű napsütéses napon hallgatni.

A tegnapi naphoz még szeretném lejegyezni, hogy  lányaim iskolájában évente egyszer kiosszák a tudorkadíjat, amivel még-jobban ösztönzik diákjaikat a szorgalmas tanulásra.
Zsófi és Luca is kapott, aminek nagyon örültek, mi pedig méltón vagyunk büszkék rájuk.
Zsófikám miatt kicsit izgultam, mert mint tudjuk a magatartása, hagy némi kivetnivalót maga után, viszont szerencsére a tanítónénije nem így gondolta, mert a tájékoztatófüzetében is csupa jó értékelés szerepelt...

Egy teljesen más témával búcsúzom mára:
Gyűjtsétek a tojáshéjakat, már amit nem festettetek be mert a következő bejegyzésem, ennek az újrahasznosításáról fog szólni...
 
 

Addig remélem sikerül bepótolnom elmaradásomat  a blogolvasásban, és tudok menni hozzátok...

Március 15.

Jelenleg olvad...

Megkezdődött

Megkezdődött a hosszú-hétvégénk, mindenki itthon van. Azt hiszem, hogy a jelenlegi állás szerint begubózunk, és amennyiben nem muszáj,  ki sem tesszük lábunkat a jó, meleg házból.
Kandalló pár hét szünet után beizzítva, tejszínhab a hűtőben, már csak a forrócsoki és kakaó várat magára.  Odakinn szakad a hó, tiszta karácsonyi fíling így húsvét tájékán...

Mondjuk eléggé érdekes a húsvéti díszek mellett, a kandallóban pattogó fa ropogását hallgatni.
Emlékszem pár éve, amikor a bejárati-ajtón felejtettem a húsvéti ajtódíszt, és csak karácsony előtt szedtem, azaz cseréltem le...
-na, most majdnem olyan!

Ennyi furcsaság után ma már meg sem lepődtünk, amikor a tónál két gólyát láttunk...
-természetesen hóesésben. 
És, hogy mit kerestek nálunk, arról fogalmam sincs... - mert bár eddig nagyon vágytam rájuk, de a hattyúkat se bánnám, a környékünkön nem lehetett eddig gólyafészekkel találkozni.
Remélem jönnek majd máskor is, rajtunk ne múljék...

Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

Tegnap...

tortát kellett volna sütnöm. Nem is akármilyet, hanem születésnapit. Erre volt leadva a megrendelés.
Igen ám csak, hogy délelőtt egy kissé kifutottam az időből, vagy úgy is mondhatnám, hogy szabadságoltam egy fél napra magam...
-mert egy kis kényeztetés nekem is jár. Gondoltam a kieső munkaidőt sokszorosan kell majd ledolgoznom, tehát minden-mindegy alapon, a délutánt is ellógtam.
Egyszer ezt én is megtehetem.
Miközben Gáborommal szépen, kényelmesen vásárolgattunk, akkor már azt is tudtam, hogy a tortasütés elmarad. Semmi kedvem nem volt belekezdeni, pepecselni, ráadásul tudtam azt, hogy megrendelőimnek megfelelően tálalva,  tökéletesen jó lesz a "b" variáció is...
-elvégre ez az Én napom, úgy lesz minden, ahogy akarom.

forrás:
Mivel a lányok késő este, hat után jöttek haza, addig megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy ha nem is fényes nappal, de még sötétedés előtt pezsgőt bontsak. Ja, és igyak is, ha már egyszer fel van bontva...
-tudom, tudom, magam vállaltam az ökör szerepét.
A sofőr nem ivott, neki időre kellet mennie a csajokért.

Hazaérve,  nagyon meglepődtek hercegnőim, hogy milyen ajándékokat kaptak, kaptam a születésnapomra mert ma is, mint mindig, csak rájuk gondoltam vásárlási célzattal.
Így kapódott születésnapomra, két hullahopp karika pink és mégpinkebb no meg két ugrálókötél is.
Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, így hála semmi szükségem nincs rájuk, mint azokra a dolgokra sem, amiket ilyen alkalmakkor kapni szoktak az ünnepeltek.
Szerintem mindenem megvan ami kell a tökéletes boldogsághoz, így nem hoz lázba egy újabb parfüm, telefon, maradok a hagyományos, nyomógombos butánál és még kitudja mi minden, amit ha muszáj, úgy is meg kell vennem, vagy megkapom. Na persze el is rugaszkodhatok a valóságtól, mert egy ránctalan bőr, egy feszes cici, vagy egy apró kavicsokkal kirakott, nagyon fényes gyűrű engem is lázba hozna, biztosan megkísértene, ha nem a családi költségvetésből menne...
-de, akkor nem lennék az,- aki vagyok.
Megdolgoztam a ráncaimért, vagy mások dolgoztak meg érte, szültem két gyereket, rengeteget sütök, főzök, mosogatok, végzem a háziasszonyok dolgát, ékszert nagyon ritkán hordok.

Így talán érthető, hogy ezen a napon is inkább AZok kapott, és azt, amire vágyott...
-számomra pedig, a csillogó szemek látványa a két mosolygós pofin volt az igazi ajándék.

Saját készítésű tortám, ha nem is volt, volt helyette parfétorta. Legalább olyan finom volt mint a Pavlova, és még mára is maradt, amit a másikról már nem mondhatnék el!

Szeretném itt is megköszönni hogy ezen a napon milyen sokan gondoltatok rám, ilyen-olyan formában. Teljesen meghatottatok, mert ennyi kedves köszöntésre igazán nem számítottam, gondolom ezért is merült már délelőtt le a telefonom. A facebook viszont működött!
:)

Köszönöm!

Aktív

Tavaszodik az már biztos, mondjanak bármit a meteorológusok.
Az elmúlt hetem a kinőtt gyerekruhák válogatásával, fényképezésével és feltöltésével telt el.
Évente kétszer szoktam megejteni az efféle munkálatokat. Szerencsére az ősz még messze van.
Meg is szokott lenni munkám  eredménye, mert ilyenkor tetemes mennyiségű ruhán adok túl...
-így végül,  mindenki jól-jár!

Hétvégén a kertészkedésbe is belekezdtem. Megmutattam  metszőollómat a  növényeknek.
Cserébe pedig megmutatták szúrósabbik felüket, mert természetesen a rózsákkal kezdtem...
kesztyű nélkül.
Több sebből véreztem, tele ment a kezem tüskével, de nem bántam, csak elszoktam tőle.
Tudom mennyivel egyszerűbb lenne másra bízni az ilyen munkákat, viszont tavaly megfogadtam, hogy ilyen hülyeséget, többet nem teszek. Azok a drága kertészek, úgy visszavágtak mindent, olyan kárt csináltak, amiből többet, köszönöm nem kérek. Inkább szenvedek napokon keresztül, végül is magamnak csinálom...
A gyepszellőztetés már más téma, viszont szerencsére ez meg nem az én reszortom.
Mire  a nyuszi megjön, addigra talán mi is rendben leszünk...

Erre a hétre terveztem egy nagytakarítás-félét, amiből ha nagy nem is, de egy alaposabb takarítás lett, illetve van folyamatban...
-mert sajnos soha nincs vége.
Van amikor elkap a gépszíj és képes vagyok napokon keresztül takarítani, mindent lemosni, át és kipakolni. Az ilyen napok kellemes fáradtsággal töltenek el, ám sajnos nem tart minden sokáig pár nap elteltével kezdhetem újra el...
-ha nem is mindent, de a heti rutint.

Nálatok hogy van, készültök a tavaszi nagytakarításra, vagy már túl is vagytok rajta?

Nyulak törölközőből

Nem szeretem ismételni önmagam. Azt hiszem, ebben az esetben most ez is elnézhető, hiszen egy lassan aktuális ünnephez ajánlom ismét figyelmetekbe, ezeket az egyszerűen elkészíthető nyulakat.
(hátha valaki esetleg lemaradt)
Eszembe jutott, mert idén is ilyen ajándékokkal fogunk kedveskedni, az osztálytársaknak.

Elkészítését és még-több képet, itt találhattok róla...
A siker pedig garantálva!
:)

Nyuszi fészek

Húsvét közeledtével, nem árt ha az erősebbik nemre is gondolunk, ilyen formában.
Biztosan hálásak lesznek érte, és bőségesen megöntöznek, nehogy elhervadjunk.
:)
Kényesebb "gyomrúaknak" a salátát  is lecserélhetjük, akár egy kiadósabb rántottára...

Ez egy ötlet, mellesleg, nem csak húsvétra!

Csajos dolgok

Gondolom, nem mi vagyunk az egyedüliek akik lányos ház lévén, több kosárnyi hajgumival, csattal, hajpánttal éljük mindennapi életünket. A kincsek között természetesen akadnak aktuális kedvencek. Jelenleg a hajpánt és hajgumi viszi a pálmát. Hogy miért említem mindezt? Az elmúlt több mint öt év alatt rengeteg tárolási formát kipróbáltam már ezeknek a csecsebecséknek. Mindhiába.
Kezdetben egy kis fiókkal indítottunk, majd jöttek a kosárkák és tálak, majd most már viszonylag hosszabb ideje, egy hatalmas  dísz konyakos-pohárban tároltuk. Ez a poharas megoldás azért nem volt olyan tökéletes, mert hiába szelektáltam, válogattam át időnként a használatban lévő készletet, ami egy-egy ilyen alkalom után még félig se volt...
-majd pár hét elteltével, szépen, fokozatosan észrevétlenül megtelt.
Nálam meg betelt az a bizonyos pohár...
Nemrégiben ismételten szelektáltam, na nem kidobtam, csak egy kis időre félretettem azokat a ritkábban használt hajba-valókat, amik önálló életet élnek és a dugi-helyemről időnként előkerülnek.
Ekkor már a pohár is nagynak bizonyult, meg egyébként is más dekorációhoz szerettem volna felhasználni. Így, egy szintén régebbi tárolódoboz került előtérbe. Ez a valaha jobb napokat látott doboz alapos felújításra szorult, ami nem is csoda, hiszen már megvan vagy 10 éves.
Még jó, hogy évekkel ezelőtt nem dobtam ki, most tökéletes munkadarab lett számomra.
Pont olyan amit szerettem volna: ápol és eltakar.

Néhány óra elteltével, átváltoztatva, már így nézett ki

Igazán csajos lett, "művésznőim"  legnagyobb örömére

Ezzel tudom, hogy nem szüntettem meg a hajgumi vándorlást, viszont számomra a látvány, így már kevésbé zavaró.
Az már csak hab a tortán, hogy családunk egyetlen férfitagjának is bejön ez a fajta változás...

Csak azért is... -Húsvét!

Gondolom, most sokakat meglepek ezzel a bejegyzéssel. Talán, ha úgy 3 hét múlva tenném közzé, akkor már nem tűnne ilyen korainak most, mikor hivatalosan még a tavasz se érkezett el.
Sebaj, süt a nap,  csiripelnek a madarak, így nálunk már ez az időjárás, tavasszá nyilváníttatott...

Húsvét közeledtével, évről-évre próbálom a ház különböző szegleteibe vinni az ünnepi hangulatot.
Nem feltétlenül arra törekszem, hogy minden évben más legyen. Valahogy eddig  mégis úgy jött ki a lépés, hogy egy-egy ötlet amikor az eszembe jutott, bizony nem bírtam magammal és elkészítettem, vagy elkészítettük a lányokkal közösen...
A mostani is saját ötlet, részben.

Emlékeztek még karácsonykor a facebook oldalakon rengeteg hasonló kivitelezéssel készített karácsonyfákra?
Ezt  gondoltam újra, a húsvéti ünnepekre...
-mert ugye az alapanyag adott, a kivitelezés is, csak a forma változott némileg, no meg jelen esetben a színe is.
Persze készítek még a hagyományos barna változatból is. Egyenlőre viszont a barna ajtónkban gondolkodtam, így a csipke dísz is eléggé egyértelműnek, indokoltnak tűnt legalább.

Mondhatni, nekem nagy szerencsém volt, hogy saját kertünkből tudtam összegyűjteni az alapanyagokat, hála a folyton törő fűzfa ágaknak, viszont közterületeken is rengeteg a lehullott ág, így úton-útfélen nyitott szemmel járva, könnyen összeszedhető.
Az ágak festéséhez, most nem a megszokott akril festéket használtam, mert elfogyott hanem sima mezei falfestéket, ami még a nyári festésből maradt meg.
Szivaccsal egy rétegben könnyedén áthúztam, ami percek alatt meg is száradt. Természetesen előtte méretre vágtam, és kiraktam a megfelelő formát.

Az ágakat vékony dróttal pár perc alatt rögzítettem, majd ragasztópisztollyal  a csipkéket is.
Ennyi az egész.
Végtelenül mutatós. Mindenkit csak buzdítani tudok, bátran kezdjen bele, ezt tényleg nem lehet elrontani.

Vékonyabb ágakból készülhet húsvéti üdvözlőlap is.
Nálunk hétvégén biztos fog, amit majd a lányok egyedül készítenek és díszítenek fel...

Jó munkát nektek is!
 

Nem kacsa...

-  amit  legjobb időjósaink mutatnak, kétségtelen, hogy itt a tavasz.
Már csak pár nap kitartás kell hozzá, és a tó tetejéről is eltűnik az egyre vékonyodó páncélréteg.
Addig marad ez a kicsi kacsaúsztató, ami gondolom némi élelmet nyújt számukra...
-vagy csak a szórakozni járnak ide?
Mindenesetre  tegnap megjöttek, és ez most olyan jó.

őrszemek figyelik a kutyával őrzött területet, a biztonságot nyújtó kerítés tetejéről.

ilyenkor még gyalogosan, később viszont zuhanórepülésben landolnak a leszállópályán

Minden kezdet nehéz?

Kötni, horgolni tudók, saját érdekükben, kérem ezt a bejegyzést NE olvassák!!!

Mint azt már az előző bejegyzésekben is említettem, van ez a barátnőm, akitől számtalan értékes alapanyagot kaptam. Azon a napon, az előszobában mozdulni is alig lehetett a rengeteg zsáktól. Megért volna egy fotót, most már utólag bánom, hogy a nagy felfordulásban nem készítettem.
A "kincsek" miatti izgalom, nagy volt lányaim részéről, nem csoda így, hogy ne minden egyszerre legyen megbontva, zsákonként egy-egy darabot válogattam, pakoltam szét. Fél napomba került, de megérte...
Most írhatnám azt is, hogy este hulla fáradtan rogytam a Tv elé, ami csak részben lenne igaz, mert fáradtnak ugyan fáradt voltam, de nem tétlenkedtem. Azt nem tudom, hogy honnan vették a fejükbe édes gyermekeim, hogy én tudok kötni, de kiválasztottak maguknak egy egy fonalat és leadták megrendelésüket. Eleinte még próbáltam hárítani, mert tökéletesen tisztába voltam képességeimmel. Ellenállásom, akkor adtam fel, amikor kijelentették, hogy:
-anya, Te mindent meg tudsz csinálni, senki sem úgy született, hogy mindent tudjon. Gyakoroljál, menni fog!
Erre mit mondhattam volna? A saját szavaimat hallottam tőlük vissza...

Megpróbálhatom, elvégre két esélyes, vagy sikerül vagy nem.
Kiegyeztünk egy sálban Lucával. Gondoltam az éppen nekem való lesz.
Már láttam is magam lelki szemeim előtt, amint nagymamaként, még mindig az elkezdett sálat kötöm, ami kígyóként tekeredik a földön, én meg csak kötök, és kötök és még mindig kötök...

Kötős múltam, ami általános iskola X osztályos technika óráját juttatja az eszembe, nem éppen felemelő érzés. Még most is emlékszem, hogy egy 20 centis mintadarabot kellett megkötnünk, ami katasztrofálisan sikeredett. Édesanyám, aki ha még ma is élne, biztos valami kötős, horgolós nagyon népszerű blogot írhatna, azzal a tudással, amivel ez ügyben rendelkezett.. Az alma viszont nagyon messze esett a fájától, mert  minden más érdekelt, csak ne kelljen megtanulnom kötni és horgolni. Minek? Teljesen felesleges, gondoltam naiv kamaszként mikor itt volt Ő nekem, aki mindent elkészített. Titkunkat, azért most már elárulhatom, mivel elévült, hogy arra bizonyos technika órára, édesanyám készítette el helyettem a mintakötést, amire mily meglepő, ötöst kaptam...
Mit meg nem tesz egy anya a gyerekéért?
Most már nagyon bánom, hogy nem lestem el tudását a legnagyobb mesternek, aki ha egy kicsit is szigorúbban, keményebben állt volna hozzám, biztosan rávehet, némi fondorlattal...
Tehát ilyen komoly kötős múlttal a hátam mögött, mint hogy már egyszer volt tű a kezemben, belevágtam lehetetlen küldetésembe, a kötésbe.
Azt azért még hozzá kell tennem, hogy csak a memóriámra hagyatkozhattam mert, hogy vette volna ki magát, ha a mindent-tudó Istennő, aki a lányok szemében vagyok, az internethez fordul segítségül...

Nem tudom, milyen isteni csoda történt velem ott, és akkor, de a szemeket egyből sikerült felszednem a tűre, ami családi körben nagy örömködésre adott okot. Mivel sálat terveztem, így az tűnt a legegyszerűbbnek, ha csak kevés szemmel dolgozom, talán akkor egyszer be is fejezem...
Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy simával, vagy fordítottal kötök, de a nekem legkézhezállóbb megoldást választottam. Ahogy haladtam a munkával, úgy öltött egyre furcsább formát a sál.
A kezdeti huszonvalahány szemből, a végére már negyven feletti lett, rejtélyes módon...
Ekkor már éreztem hogy nagy gáz van, és mivel nem vallhattam kudarcot, nem bonthattam le, átterveztem az egészet.  Az addig rendben is van, hogy a hosszú sál helyett, egy körsál készül, de hogy veszem le a szemeket, -hogy fejezem be a kötést?
Sehogy nem ment egyedül. Pedig küzdöttem, vagy 10 percen keresztül
Így, este 10 után,  ki guglizatm magamnak- hogyan fejezzük be a kötést.
Gondoltam ilyen bugyuta kérdésre biztosan, így ebben a formában nem kapok válszat, de láss csodát...
-már a legelső találat hasznosnak bizonyult és a számítógép felett ülve, munkám dandár része bevégeztetett.
Némi dekoráció után, másnap már használatba is került, új tulajdonosánál.

A béka egy régi ruháról lett átmentve, de tessék megfigyelni, neki is van sál a nyakába

Zsófiám vérszemet kapott és neki is pont ugyanilyen sál kellett. Mivel fogalmam se volt róla hogyan készítettem, szaporítottam, így ha nem is pont ugyanilyet, csak hasonlót ígértem...
Nagyon érdekes volt, hogy ennél a sálnál meg valahogy minden sor azonos szemmel kötődött, na- nem mintha próbáltam volna tenni bármit is ellene.
A nehézségek után elmondhatom, hogy ezután se fog kedvenceim közé tartozni a kötés. A két sálra 3 napom ment rá, igaz csak az esti órákból, de nem vagyok én kérem ehhez hozzászokva, hogy pár óra alatt ne a kész munka, csak pár centi mutasson...
A sálakhoz pomponos hajpánt is járt ez már pusztán csak úgy, önszorgalomból, levezetésképpen...

a virág, bőr darabból készült  (békánk már nem volt szerencsére)

Szív-ügyek

Lenne nekem ez a szuper barátnőm, akiről már írtam, hogy a csipkéket kaptam. Igen ám, de a rengeteg gyönyörűség között, több zsáknyi pamut-fonal, anyag és bőr darabok, milliónyi gombok is voltak. Konkrétan annyi, hogy egy kisebb rőfösboltot megtölthetne újdonsült raktárkészletem.
Ennek a rengeteg kincsnek, nem csak megfelelő helyet kellett találnom, hanem a mielőbbi felhasználásán, újrahasznosításán is el kellett gondolkodnom. A bőség zavarában, bevallom először elvesztem, mert mindent szerettem volna egyszerre csinálni, kézbe venni, tapogatni, megfogdosni, és várni, hogy jöjjön az ihlet...
Jött is, de nem saját kútfejemből, hanem a lányaiméból, akik a fonalaknál ragadtak le.
Mivel az első remekművem egy külön posztot érdemel erről ígérem, hogy holnap írok, annyit viszont előzetesen elárulhatok, átestem a tűzkeresztségen: megrendelésre -kötöttem.

Mikor a múlthét elején a lányok felvetették, hogy apjuknak szeretnének születésnapi ajándékot készíteni. Olyasmire gondoltam, ami egy szem előtt-lévő kedves  lakásdekoráció. Ami mindnyájunkat emlékeztet majd a jeles napra.
Így készültek ezek a kedves és nagyon egyszerű szívecskék, szinte pár perc alatt...

Az alapja mindegyiknek kartondobozból lett kivágva egy rétegben, kivéve a nagy szívet, mert az négy réteget kapott a tökéletes tartás miatt. Próbáltuk 1 rétegben is, de a fonal összekapta a kartont, így bontanunk, újraterveznünk kellett az egészet, amit bevallok, utólag egy cseppet sem bántunk...
Elkészítése, tényleg végtelenül egyszerű, mert a kivágott alapra, "csak" rá-kell tekergetni a fonalat, úgy, hogy mindenhol megfelelően takarja, majd a végén egy pöttynyi ragasztóval rögzíteni...
A lányok nagyon élvezték, alig bírták abbahagyni a sorozatgyártást.

Egyenlőre piros, fehér és krém színekben készültek, de már megkezdődtek az előkészületek a további dekorációkhoz is, ami alkalomtól független,  -tarkabarka lesz.

Csak semmi pánik, mi csak a szíveket készítettük, a kötés nem az én érdemem.
Egy befejezetlen pulcsi ujja adta az alapötletet, amit a fonalak között találtam.
Lebontani nem lett volna szívem, így ebben a formában újrahasznosítottuk, csak egy megfelelő váza kellett hozzá.
Üresen sem állhatott, így a félretett, használhatatlan ecsetekből rögtönöztünk egy csokorra valót.
Ilyenkor azért titokban megveregetem a vállam, hogy ezek az elhasznált ecsetek nem a kukában landoltak, már régen...

Emlékeztek még ezekre a gombokra?
A lányok ragaszkodtak hozzá, mert ez is "tekergetve" van. Szívem szerint más gombokkal díszítettem volna, de a munkájukat és a végeredményt nem akartam befolyásolni. Ebben a projektben én csak segédmunkás voltam...
Fizetés még nem volt, majd lesz hamarosan...
-gondolom, mert titokzatosan érdeklődtek, hogy vajon az apjuk is tudja használni a ragasztópisztolyt?