2009. november 23., hétfő

Kényszer szünet







A mai óvodai napunk elmaradt, köszönhetően az új típusú influenzának (H1N1-nek )
Óvatosságból döntöttem a kényszerszünet mellett, mert még nem kaptuk meg a védőoltást és feleslegesen nem szerettem volna kockáztatni.

-azért, ha a szívemre teszem a kezem, még örülök is ennek a hétnek, mert már régen töltöttünk együtt több napot ( utoljára valamikor szeptember elején)
Eszembe jutottak az alig egy évvel ezelőtti napok, amikor még minden percüket együtt tölthettem a lányokkal...
-majd az óvoda megkezdése miatt ez napi pár órára csökkent, amit elég nehezen viseltem el...
A hirtelen "rám szakadt" szabadságban a házban és körül kezdtem el már-már betegesen tevékenykedni, hogy lekössem magam.
-valamit mindig kitaláltam magamnak, pihenésre azonban sajnos nem maradt időm...

Most, hogy megint hármasban tölthetem velük a napokat, elhatároztam, hogy semmivel nem hagyom magam felbosszantani, türelmes anyjuk leszek lányainknak...
Nagy nyugalomban telt el már az első napunk is, mintha tudnák, éreznék, hogy ezek a napok másról szólnak majd mint a rohanós "szürke" hétköznapok.
Nem vagyok a tv ellensége, most hagyom hogy pár mesére odaüljenek kedvenc mesecsatornájukhoz, de ennek leginkább akkor látom "hasznát" amikor nekem a tűzhely mellett akad dolgom.
Első nap nem voltam felkészülve a déli "ebédeltetésre", megint vissza kell rázódnom a pontos időbeosztáshoz...

Megpróbálok számukra minél több kreatív programot összeállítani, ami leginkább a közeledő ünnepek jegyében zajlik.

Mára gyertyatartó készítése volt a délutáni program ( készült már makkokból is ősszel)
-most a zöld, piros, arany színeit szerettem volna viszontlátni karácsonyi gyertyatartónkon.

Zsófiám délutáni ébredése kicsit elhúzódott, így Luca(nyugodtan) egyedül dolgozhatott a cserepek befestésén ( megmaradt falfestékemmel, ami művészellátós akril )
ennek az alapszíne lett olíva zöld ( száradásra nem kellett sokat várnunk)

Közben elfogyasztották az uzsonnájukat,amit nagy kedvel maguknak készíthettek el, majd vitaminnal teli hassal kezdődhetett a dekorálás...
(tökmaggal)
Lustaságunk eredménye egy megcsontosodott héjú tök lett, ami a bejárati ajtó előtt arra várt, hogy kifaragjuk, de hiába...

-sebaj, így a nyulak is jól jártak én pedig kikapartam a tökmagot...
-valamire jó lesz alapon...
mire megmostam és megszárítottam már tudtam is mire fogjuk felhasználni a magokat...

- ez lett a zöld színű cserép külső dísze (amit szilikonnal ragasztottak fel a lányok)
ezután jöhetett a piros kötöző körbetekerése és rögzítése a cserép szélén
( megint egy kis szilikon segítségével)
- majd a gyertya beillesztése után, maradék tökmaggal szórtuk be a cserép alját...
és végül, de nem utolsó sorban a gyertyagyújtás ( fújás)
gyújtás-fújás így ment ez sokáig ( elég nehezen untak rá a lányok...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails