Ja, hogy nektek még nem?
Ne csodálkozzatok rajta, ez nem a ti hibátok.
Gyorsan pótolom is ezt a hiányosságot.
Iza Takahasi egy valóságos
Napjainkban egyre többen ismerik fel
Bevallom, nagy rajongói lettünk tisztán csengő, utánozhatatlan hangjának, ami filigrán alkatához, cseppet sem meglepő...
Na, jó! Aki még nem jött rá, annak most lehet, hogy csalódást fogok okozni azzal, hogy semmilyen Oszkár-várományos nincs az ismeretségemben, ellenben az 5 hónapos legifjabb családtagunkról, Iza Takahasiról, oly kevés szót ejtettem az utóbbi időben.
Vérvonalának köszönhetően, egy nagyon kellemes, könnyen alkalmazkodó, viszonylag problémamentes, igazi gyerekbarát
Nyávogáshoz hasonló, vékony hangocskája is már a múlté, amit öblös, tekintélyt-parancsoló, mély hangra váltott fel. Ezt az utánozhatatlan hangot nem hallhatja ám mindenki, mert alaposan cenzúrázva van a célközönség, ami szintén fajtajellegéből adódó felsőbbrendűségének köszönhető.
Döbbenetes, hogy mennyire nyugodt, intelligens kutya, aki még azt is képes megállni, hogy az utcánkba sétáló kutyákat némán tűrje, mikor belépnek az aurájába.
Igaz, egy kerítés is elválassza őket...
-és, ha már a kerítésnél tartok, akkor itt mindenképpen meg kell említsem, mint fő fajtadöntő tényezőt, hogy alapkövetelménynek számított a 30 centi feletti marmagasság az új családtagnál.
Elegünk volt már a folyamatos csavargásból, éjnek idején csörgő telefonhívásokból.
Olyan kutyát kerestünk, aki garantáltan jó idegrendszerrel, méretekkel rendelkezik és Izabella, ezeknek tökéletesen megfelelt.
Illetve, majd tökéletesen meg fog felelni,
Milyen szabadulóművészre tettünk szert, bizonyítja az is az elmúlt időszakban, hogy rengeteg környékünkön lakó, számunkra eddig ismeretlen emberrel ismerkedhettünk meg...
Múlt szombaton telt-be végleg az a bizonyos pohár!
Mintha a történelem ismételné önmagát.
Kénytelen-kellett, csirkehálóval borítottuk be a kerítést, mint tettük ezt évekkel ezelőtt Tódornál,
A névadás:
Francia kutyához, francia nevet kerestünk. Komolyan mondom, legalább olyan érvek és ellenérvek, csaták, majd több pártra-szakadás mint a névadásnál, még nem volt a családunkban.
Természetesen mint mindig, most is a lányoké volt a döntő
Viszont, lakva ismerjük meg a másikat...-hogy ez mennyire igaz! -és nem csak az emberekre.
A névadásban lányaink most is jeleskedtek, mert az eredetileg választott francia nevet, hamar magyarosították:
-Izumizura,
Az eredeti egy kissé durvább, étkezési szokásából alakult ki
A vérbeli profi:
Az biztos, hogy nálunk nem lesz elkóborolt bárányka, mert szorgosan terelgeti a lányokat. Folyamatosan nyomukba jár, mindig mindenhol jelen van.
Nagyszerű bébiszitter, mellesleg, az öltöztető baba szerepébe is szívesen belebújik, de csak és kizárólag játszópajtásai
A pónik még egy darabig maradhatnak!
Ő a mi pedigrés kutyánk, aki egyenlőre még leginkább egy utcai keverékre emlékeztet
Ő, Iza Takahasi...
Nagyon aranyosak! Milyen jól áll a kutyusnak a türkiz :))
VálaszTörlésKedvenc kutyafajtám!
TörlésJó választás volt Iza Takahasi!
:o)
Hegemony: igen, de miniben még csinosabb lenne!
VálaszTörlés:)
Ver@: Most már nekünk is nagy kedvenc!
Esetleg tenyészted is őket?
Nagyon aranyos ez a kutyus! A felöltöztetett képe különösen kedves emlékeket idézett bennem, egy barna kislányról aki hasonlóan emberi tulajdonságokkal na és persze ruhákkal öltöztette fel kis kedvencét. Bár ennek a ceremóniának egy cica volt az elszenvedő alanya:-))))Óh, olyan jó lenne nekünk is egy...
VálaszTörlésVÉGRE!végre itt az ebes hirmondó :)
VálaszTörlésnagyon örülök,hogy leirtad Mónika.azóta várom,mióta betoppant hozzátok.
annyira kedves pofinak tűnik őkelme.
a neve pedig akár a "Gésa emlékiratai"-ból is lehetne.
hihi :)
ölelés:mária
Jaj, Móni!
VálaszTörlésCsendben szoktalak olvasgatni, de briard-ügyben nehéz magamba fojtani a kikívánkozót. Annyira kívánom, hogy sokáig olyan tündéri társatok legyen ez a kutyus, amilyen csak az ilyen fajtájú tud lenni! Kedves, ragaszkodó, kicsit bumfordi, mindig mosolygós, család- és gyermekszerető tündér! Nekünk is volt, és hihetetlen vidámságot hozott a mindennapjainkba (jó társ is, nálunk egy golden retrieverrel éltek örök barátságban). Aztán... Még kétéves sem volt, amikor egy veleszületett szívprobléma (sajnos, állítólag fajtájának lehetséges problémája) elvitte őt egy pillanat alatt, egy karácsony délután. A retriever szó szerint depresszióba esett, és mi is mérhetetlen szomorúak voltunk,hogy elvesztettük a 60 kilós szeleburdi pajtásunkat. A képe fent van a falon, most már csak mosolyt csal az arcunkra. Ahogy megláttam a tiétek bohókás pofiját, hát kísértésbe estem, hogy esetleg újra...
Öröm jött az amúgy sem bús életetekbe, de úgy tűnik, ezt már most látjátok! Minden jót nektek és neki!
Üdvözlettel,
Balogh-Ficsor Szilvi
Apróságok: Nekünk folyamatosan jelen vannak különböző állatok az életünkben. Kutya, macska nélkül, pedig már elképzelhetetlen lenne a gyerekek számára is, nekik annyira természetes...
TörlésMária: Sajnos a könyv kimaradt, de ígérem, hogy bepótolom!
Szerintem lesz majd több időszakos-beszámoló is Izáról.
A fényképekről meg egyébként se tudom kihagyni, mert Ő mindenhol jelen van...
:)))
Szilvi:Akkor ismered ezt a kitűnő fajtát! Nem tartjuk kizártnak, hogy jön még Izához egy fekete blöki is, mert mégiscsak párosan szép az élet. Sajnálom a ti kutyátokat, de erről a fajta betegségről nem hallottam. Igaz, mikor még Afgán agarunk volt, azokról is rengeteg szívelégtelenséget hallottam, de a miénknek szerencséje volt, és 17 évesen lépett az örök vadászmezőre...
Állítólag Izabella is nagy méretű lesz, de a kanok különösen gyönyörűek, brutál nagyok, nehéz volt a szín/kiválasztás.
:)
Típushiba vagy sem; gondolom, hogy miként az életben a legtöbb mindenhez, itt is kell egy kis szerencse! A bejegyzésedet követően szépen végigpörgettem Beau (ejtsd bó, azaz a szép fiú megfelelője franciául)életkéjének filmjét a fejemben: ahogyan táncolt örömében a két kutya már az első találkozásukkor, ahogyan nem hagyta, hogy letoljam a babakocsit a járdáról (útkereszteződésben), ahogy szétszabdalta két kutyaházukat, és ahogyan soha többé nem bántotta, amikor férjem mérgében egyet csinálta a kettőből, és onnantól kezdve ketten préselték bele magukat egybe (egy briard és egy retriever...), ahogy szó szerint ránk vigyorgott azzal a tündéri pofájával. És igen, beugrott, hogy amikor a férjem hazahozta 6 hetesen, nekem is "csak" két dologgal voltak kételyeim: valóban csak 6 hetes-e és valóban briard-e.... :-)
VálaszTörlésÜdv,
Szilvi