2012. január 18., szerda

Mesterlogika???


Emlékeztek még erre a játékra?

Gyerekként én is nagyon szerettem vele játszani.
Lehet, hogy pont ezért, mikor meglátta a mikulás egy percig se habozott vele és 2 éve, ezzel lepte meg a lányokat. Azt nem merném állítani, hogy mindennapos használatban van, de időről időre mindig előkerül és hosszan játszanak, játszunk vele.
Érdekes, mert ma délután, csak és kizárólag készségfejlesztő játékok kerültek le a polcról, majd mire mindennel végeztek, fojtásnak egy kicsit mesterlogikáztak.
Eddig  minden rendben is lenne, bár írhatnám azt is, hogy semmi nincs rendben, mert önkéntesen soha nem fordítottak ennyi időt az agyuk tornáztatása.
Amiről viszont most írni szeretnék, arról már több ízben olvastam, hallottam, de ilyen mértékű telepátiát személyesen az ikerlányaimnál nem tapasztaltam. Mivel Zsófi és Luca nem egypetéjű ikrek, így gyakorlatilag semmiben nem különböznek jobban bármelyik testvérpárnál...

Ma este olyan hihetetlen dolog történt velük, amit még most is hitetlenkedve, csodálkozva fogunk fel, mert hasonlóra sem volt példa...
Illetve pár évvel ezelőtt, talán mégis!
-egy forró nyári napon az esti fürdetésnél külön kádba kérték magukat a lányok, mert pancsolni vágytak a langymeleg vízben. Ők, nagyon jól szórakoztak, élvezték az egyedüli lubickolást, csak arról feledkeztek el, hogy egyedül voltam rájuk, apjuk dolgozott így folyamatos ingázásban voltam a két fürdőszoba között, mert persze, hogy futottam, ha a nevemet kiabálták.
Ez volt az első olyan  alkalom, amikor kivétel nélkül pont ugyanazt a vízi-tudományukat mutogatták meg nekem, mint a ház másik felében fürdő testvérpárjuk.

Azt hiszem itt az ideje visszatérnem a mesterlogikához.
Már az első mai játszmájuknál az első gombácskákat is egyformán rakták fel...
-mert, ha egyszer gondolnak csak ugyanarra az még lehet véletlen de, hogy tíznél is több alkalommal ugyanazokat a színeket rakják ki elsőre, hiba nélkül a táblára, az már nem a véletlen műve!

Lehet, hogy ma kerültek egy hullámhosszra és fordulóponthoz érkezett el kapcsolatuk?
Mindenesetre ez az Ő kiváltságos sikerviláguk, amiért mi csak hálásak lehetünk a sorsnak, hogy megismertetett vele...


kép forrása

9 megjegyzés:

  1. Nálunk is kedvenc ez a játék! Még az enyém volt gyerekkoromban, de fogalmam sem volt mi a neve. Most már ezt is tudom!

    A főiskolán volt egy csoporttársam, aki ugyancsak iker (ők is lányok). Egyik nap előadás közben felpattant és elrohant. Kérdeztük, hova megy? Septében csak annyit mondott, át kell mennie a másik épületbe, mert ott volt előadáson a tesója, és valami baj van a kezével. Később kiderült, hogy a "huga" eltörte a karját, és abban a pillanatban ő ezt érezte, mert megfájdult a karja!!!

    Glória

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Glória!
      Hú de izgi! És egyébként ők is kétpetéjű ikrek voltak?
      A játék nevét egyébként én is csak a dobozáról tudom!
      :)))

      Törlés
    2. Igen, úgy emlékszem kétpetéjűek.
      Nagyon-nagyon hasonlítanak egymásra, de abszolút megkülönböztethetőek.
      Hát, mi is csak néztünk és persze megdöbbentünk!!!

      Nincs meg már a játék doboza, költözött velem egy párszor.

      Glória

      Törlés
  2. Ez tényleg nagyon érdekes. :) De szerintem simán lehet telepátia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dius!
      Kérdezgettük a lányokat, hogy honnan tudták a másik mit rak.
      Nem tudták, egyszerűen csak "jött" nekik, pedig igazán nem mindennapi színvariációk születtek.
      Sőt volt olyan is, hogy Zsófi direkt csak 3 gombát rakott be úgy, hogy Luca garantáltan nem láthatta...
      -ééés kirakta!
      :o

      Törlés
  3. Juuuuuujjj, de régóta keresem ezt a játékot! A Mikulás és az Angyalka is kereste, de nem találta. MAjd jövőre hátha sikerül nekik. A lányok is nagyobbak lesznek...
    Én mindenesetre imádtam...

    VálaszTörlés
  4. Emlékszem!!! Nagyon szerettem, jó játék!
    Tuti van a lányok közt "kapcsolat"...

    VálaszTörlés
  5. Én Mastermind-nak ismertem, ami ugye pont ugyanaz, amit te írtál magyarul.
    Amit írtál nagyon érdekes és este vag valamikor kipróbálom az enyémekkel, bár én eddig semmi hasonlót nem tapasztaltam, olyanok, mint a tűz és a víz.
    Hanna szeret ezzel játszani, én sosem kedveltem pedig még mindig az egyik legjobb agytornáztató játék, még a sok divatos fejlesztő cucc ellenére is.

    Puszillak,

    Ági

    VálaszTörlés
  6. Minden bizonnyal nem a véletlen műve. Miért ne lehetne? :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails