Gurigából tojások- húsvétra

Milyen jó, hogy egyszerűen csak elő kell vennem a tavaly készített tojásokat  és pik-pakk  feldíszíthetem vele a csupasz fűzfaágat. Ezzel az egyszerű és gyors dekorációval,  nem csak a tavasz, hanem húsvéti várakozásunk is megkezdődött...

Szezonnyitó

Hétvégén a remek időjárásnak köszönhetően kinyitottunk!
Mármint a homokozót.
A szánkók helyet-cseréltek a biciklikkel és a lányok legnagyobb örömére az első aranyhalat is sikerült kifogniuk.
Lassan, de biztosan alakul a kert, fejemben meg a rengeteg újítási lehetőség a még kihasználatlan terület beültetésére...
Túl az első izomlázon, amit rejtett izmainknak és a kertben eltöltött aktív munkának, játéknak köszönhetünk,  nagyon várjuk a folytatást...

Húsvéti mécsestartó

Már megint egy mécsestartó!
Gondolom a szakemberek tudnák a választ, hogy miért érzek oly nagy vonzalmat a mécsestartók iránt, és biztosan meg is magyaráznák múltamból adódó hozományomat, amit szerencsére lányaim is örököltek, enyhe piromániával fűszerezve...
Az elmúlt évek alatt rengetegféle, alkalomhoz-illő mécsestartót alkottunk.
Ahogy nőnek, cseperednek a lányok, annál komolyabb dolgok elkészítésére képesek, így a mécsestartóink is eszerint változtak, alakultak az évek során.
majd egyszer, ha lesz időm rá, csokorba szedem az összeset
Türelmükkel, kitartásukkal, eddig se volt problémám, ezért mertem velük belekezdeni a legújabb mécsestartónkba. Mondjuk ehhez azért, kellett két nyűglődő, unatkozó gyermek, akik alkotni vágytak, no és persze némi pisztáciahéj, ami garantáltan pár órás elfoglaltságot nyújtott számukra.
Legtöbbször halk zene mellett, vidáman fecsegve munkálkodnak, míg máskor csendben, felolvasóest keretében zajlanak a programok. Munkájukba ilyenkor teljesen belefeledkeznek és ájulásig vágnának, festenének, vagy ragasztanának, ha nem lépnék időben közbe... Nálam az alkotni vágyás kikapcsolódás, vagy feszültséglevezetés, de mi lehet egy két óvódás számára, mert gondolom, nem a napi stressz, vagy a rengeteg játék levezetése motiválja őket... na, mindegy is, -remélem az iskolába is tartalékolnak kitartásból, szorgalomból, kreativitásból, ha csak feleannyit mint eddigi munkájukba fektettek, már nincs nem lesz okom panaszra.

 Első nap csak festettek. Itt nagyon fontos kiemelnem,  a színek leosztását, elkerülve ezzel a folyamatos ecsetmosás és színválasztás körüli vitákat. Fontos volt még a "tojások" elosztásánál a közös tulajdonviszonyt is kihangsúlyozni, a későbbi félreértések elkerülése végett...
Második alkalommal mintáztuk a "tojásainkat" ami méretükből adódóan festékkel elég nehezen ment.
Akkor is szépen mutattak volna, ha egyszínűek maradnak és semmilyen minta nem kerül rájuk!
Fiókom mélyén jól eldugva lapultak azok a körömmatricák, amiket tavaly nyáron lányaim választottak maguknak. Nyáron engedélyezett a körömlakkozás nálunk, de csak és kizárólag szolidan, csajosan...
Soha jobb alkalmam nem is lehetett volna arra, hogy végre megszabaduljak ezektől a körömbigyóktól, ráadásul úgy, hogy még a tulajdonosai se sajnálják.
Miközben a lányok boldogan ragasztgatták, addig nekem a  lakkozós része jutott, így egy fényes felületet is kapott, ráadásul a matricák is jobban ráragadtak.

Dekorációs alapunknak, egyszerű cserépalátétet használtam, ehhez vágtam ki zöld kartonból füvet, ez lesz majd a tojásfészkünk.

A kiesett darabokat, szorosan egymás mellé a cserépalátét belső részéhez ragasztották a lányok.
Ezután felkerült külső részére is a kivágott füvünk, majd következhettek a tojások.
Ragasztásnál folyékony, sima hobbiragasztót használtunk.
A száradási időnél, ezzel számoljunk!

Mécseseinkhez, egy vékonyka papírgyűrűt készítettem, ami nem fix, cserélhető.

Lehet, hogy így elsőre nagyon macerásnak, és hosszadalmasnak tűnik elkészítése, de mikor munkájuk befejeztével a lányok megkérdezték, hogy még mennyi nyuszifészket készítünk ajándékba, már az megérte...

Húsvéti tojások

Húsvétra készülünk már hetek óta. Tudom, hogy még korai, de a lányoknak és nekem is, ehhez a lassan, de biztosan közelgő ünnephez van leginkább kedvünk alkotni, így télvíz idején...
Aprólékos, több napig tartó munkával, elkészültek hímes tojásaink, amit már nem bírtam ki és muszáj volt megmutatnom, hátha valaki kedvet kap egy kis alkotásra.

Holnap azt is megmutatom, mit készítettünk belőle, de addig is-
-Ugye, könnyen kitaláltátok, hogy miből készültek?

Cukorral, vagy cukor nélkül - tejjel, vagy habbal?

Nálam cukor nélkül, hideg tejjel  a nyerő, de ha kedvem úgy tartja, akkor tejszín, vagy tejszínhabbal, fene a gusztusomat nagy duzzogva megiszom...
- ahányan vagyunk, biztos, hogy annyiféleképpen szeretjük, fogyasztjuk a feketét.

Éppen ezért hagytam lehetőséget arra, hogy akinek ezt az ajándékot szántam, majd eldönthesse mikor, melyik verziót válassza, hiszen tudom, hogy nagy kávés...
Egyébként, ez a kávéscsésze lett volna az első, amit órakészítésemhez eredetileg szántam, de szerencsére még időben meggondoltam magam és nem zúztam apró darabokra.
Itt, először a kávé szemeket ragasztgattam fel egyenként, de nem szépen, sorban, hanem olyan össze-vissza gurulósan, mintha csak odalennének szórva.
Ha, már kávézásnál tartunk, akkor a kockacukor és fahéj-se maradhatott ki a csésze mellől, amit előzőleg befestettem úgy, mintha valóban benne lenne a fekete...
-ez a része volt talán a legnehezebb, mire sikerült kikevertem a megfelelő színt.
Aranyló barna lett a fekete...

Aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire vonzódom a mécsesekhez, ezért általában arra törekszem, hogy minél változatosabb formában kerüljön dekorációként asztalunkra.
Most, ezt a nagyon egyszerű megoldást választottam, így egy darabig friss kávé illat lengi be a házat...

Csak egy darabig, mert...
Egy idő után a kávészemek is elveszítik intenzív illatukat, pláne akkor, ha időről-időre, apró gyerekkezeknek hála megcsappan dekorációs készletünk.
Mint ahogy az előző bejegyzésemben már említettem -a vér nem válik vízzé!
Nem  bizony, mert Zsófikám kihasználva éberségemet, miközben Lucával, -Montágh Imre, Mondd ki szépen! című könyvéből gyakoroltunk, önállósította magát és alkotott...
-Nem akármit, hanem egy karkötőt!- nekem.
Ezzel egy újabb felhasználási területet talált az aprócska kávészemeknek, ami bevallom nekem eszembe se jutott volna.

Zsófikám munkája láttán beindult fantáziám, azt hiszem még gyakrabban fogok ezentúl-kávézni.

Amikor az a bizonyos hócipő, már tele van azzal...

- hogy 2 hét ovi után, ismételten a betegségé lett a győzelem.

Ebből már nagyon elegem van!

Talán, ha megkérhetném a T. szülőtársakat, hogy betegen, legyenek olyan kedvesek és ne vigyék óvodai közösségbe gyermeküket, úgy ahogy azt én sem tettem, és nem is tenném soha!
Maradjon otthon, oldja meg és punktum!
Nem kell lázas, taknyos, hányós gyerek még akkor sem, ha farsangról van szó...

Gyermekeink nevében érdekében, köszönöm!!!

Ennyit, első közösségbe került évünkben sem hiányoztunk, mint amennyi betegségben a fentieknek hála az idei télen már átestünk.

Jövő hetünk is sanszos, hogy betegséggel fog telni, -én kis-naiv- pedig,  már láttam azt a bizonyos fényt, az alagút végén...

Egy kávét?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tulajdonképpen, az egész gondolatmenet még valamikor tavaly év végén kezdődött, majd egy huszárvágással teljesen más irányba csapott át. Akkor még nem tudtam, amit azóta már tudok, hogy komoly gondban vagyunk az idővel...
- úgy is, de most nem a rohanó kevésanapihuszonnégyóra  időre, hanem óra szempontjából, a pontos-időre gondoltam...
Eddig is akadt régi óra a házban, de különböző okok miatt nem használtuk, mert -vagy iszonyú hangos és nem tudjuk megszokni, hogy fél vagy negyed? már nem is emlékszem óránként gongat, vagy nemes egyszerűséggel, elfelejtjük felhúzni.
Jó, mondjuk erre jobban is odalehetne figyelni, de minek, mikor nagyon jól működött eddig életünk, az egyetlen, házban megtalálható, hivatalosan is funkcionáló órával, ami a mikrosütőbe van beépítve, plusz a mobilok és húzogatni se kell nap, mint nap. Talán azért mert öregszünk az évek során, egyre kényelmesebbek lettünk, de bizony már, ha tudni akartam a pontos-időt, és a telefonomat se cipeltem magammal lépten-nyomon,  akkor mereszthettem a szemem, fókuszálhattam a konyhai  micro órára, azt bizonyos fázisidő eltelte után tudtam csak leolvasni, vagy ha ez nem ment, akkor viszont kénytelen voltam felállni, odamenni és közelebbről szemrevételezni, hogy mennyi is az annyi.  Ezzel a dologgal szerencsére nem voltam egyedül, így minden támogatást segítséget megkaptam ahhoz, hogy vágyaim óráját elkészíthessem, ami hozzánk tartozik, nem túl hivalkodó, szerényen beleolvad a környezetébe...
Kedvemre élhettem ki vágyam, szárnyalhatott a fantáziám, mire megalkottam AZ ÓRÁt.
Na, nem ezt, mert annak hamar lába kélt, hála jó szívemnek barátnőmnek, így még egy kép, nem sok, annyi-se maradt meg belőle, az utókor számára... Nem tétlenkedtem sokáig, mikor azon vettem észre magam, hogy rutinróka megint dolgozik bennem, talán a kávé miatt túlpörögtem. Sorozatgyártásba biztos, hogy nem kezdek, mert tisztára hamupipőke fílingje volt az egésznek, miközben válogattam a kávészemetet, akarom írni, kávészemeket.
Egyébként munkám során tudatosult bennem, hogy miféle válogatott kávészemekről készülnek is a reklámok?- mert bizony ezt max csak én válogathattam, más biztos, hogy nem, hiába a drágább fajta... Tudom, a neszkávé sem jobb, nem is akarom tudni mi van benne mi, mégis azt isszuk.
Szóval, második órámnál,  "tört" még egy csésze, előkerült még egy kiszuperált óraszerkezet garázsszekrény mélyén punnyadó faliórából én, meg csak ragasztottam, ragasztottam, és ragasztottam, pihenésképpen festettem, lakkoztam.
Ez az óra, a páraelszívóm tetejére került, központ helyre ami mindenhonnan jól látható, de ha véletlenül mégsem, akkor van másik!

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, a többi meg, ahogy mondani szokták- Nem számít!

Kávézásom története nem, csak bejegyzésem ért-mára véget, hamarosan folytatom, és megmutatom, mennyi igazság van abban, hogy - a vér nem válik vízzé!

Utolsó ovis farsangunk

Nehéz éjszakán vagyok túl. Nem tudtam jól aludni a gyötrő fejfájás miatt, amit feltételezésem szerint ennek a szeles időjárásnak köszönhettem. Sokáig hallgattam a szél zaját, gondolataim, legalább ilyen viharos sebességgel kavarogtak a fejemben, majd egyszer csak, csörgött az ébresztőm...
Akár fordulhattam  is volna nyugodtan a másik-oldalamra, hogy egy órácskát még ráhúzzak az éjszakából kimaradt álmomból, tulajdonképpen akkor-se maradunk le semmiről, legfeljebb nem tartom magam az könnyelműen tett ígéretemhez...
Nem szerettem volna a lányoknak csalódást okozni, hiszen olyan nagyon várták ezt a mai napot, az ovis farsangot, amiben ráadásul most utoljára lehet részük.
Itt jönne az ígéret része, már ami a könnyelmű részét érinti!
A legtöbb helyen, így nálunk is, a farsang zártkörű buli.
Márpedig én megígértem a lányoknak, hogy ott leszek, velük leszek, de mint mindennek, ennek is ára van...
Na jó, csak képletesen, mert  fondorlatosan, azt a cselt ötlöttem ki, hogy frissen sütött fánkkal lepem meg a csoportot, és ha már egyszer ott vagyok, akkor ott is maradok!
Ki, talán mégse rúgnak!
Mindezért volt hajnali ébresztőm, a kézi dagasztás, majd csendes konyhai sertepertélés.
Azt nem tudom, hogy a szeles időjárás, vagy a nagy nap izgatottsága miatt, de rövid időn belül benépesült a ház és lőttek a nyugodt készülődésnek...
Időzítésem nem volt  éppen tökéletes a  tészta kelésével, így abban a fázisban, amikor a lányok nejlonharisnyájának feladásában kellett volna segédkeznem, éppen fánkokat szaggattam.
Az öltöztetőnő szerepét Gábor vállalta magára, ami a lányok elmesélése alapján eléggé viccesre sikeredett, de szerencsére épségben, szakadás mentesen került rájuk a nagy becsben tartott ruhadarab.
Második kelesztésnél, volt időm copfot fonni, kontyot készíteni, útjára engedni a felpörgött társaságot, majd egy szusszanásnyi idő után, jöhetett  a munka nehezebbik része, a  fánksütés.
Számomra azért ez a legnehezebb része a munkamenetnek, mert  aprócska, falatnyi fánkokat szoktam készíteni, ami pillanatok alatt átsül...
Nem is tudom, hogy ilyenkor, hogy vagyok képes robotgép fokozatra kapcsolni, de az biztos, hogy sok időm nem jut gondolkodni, -miközben bal kezemmel folyamatosan rakosgatom a forró olajba a kiszaggatott fánkokat, míg jobb kezemmel fordítom és szedegetem ki, közben még a megsülteket porcukrozom...
Arra, hogy ilyen tempó mellett hány darabot sikerült röpke fél óra alatt kisütnöm, nem tudom a választ, pedig érdemes lett volna megszámolni, de arra már végképp nem volt időm mert a végénél, már igencsak izomfájdalmat érzetem a karomban.

Rohanás az oviba, de előtte még egy gyors zuhany, mert  fánk olajszagúan mégse bűzölögtetek egész délelőtt.
Mire beértünk, az összes gyerek jelmezbe öltözve, csak a mi gyerekeink voltak még civil ruhában, de a fogadtatásunkat látva, ez őket szerencsére egy cseppet sem zavarta.
Nem mentegetőzésként, de nem mi késtünk, hanem az ilyenkor szokásos kiszebáb égetés az óvoda udvarán a szeles időjárás miatt elmaradt.
Sebaj, mert rengeteg játékkal, énekkel, mondókával készültek a gyerekek amit így is előadtak, egy rögtönzött, csoportvándorlási formában...
Anyuka, aki minden apró részletre odafigyel, becsomagol, elkészít, és igyekszik semmit nem elfelejteni, csak a fényképező feltöltését hagyta ki...
Képek azért vannak bőven, csak a végéből maradtam ki!

Szívesen...

Bevallom, először elkeseredtem, mikor családom főtt étel helyett bundás-kenyeret rendelt  tegnap vacsorára...

 -mit tehettem, szívesen teljesítettem kérésüket.

Múltidéző

Bizonyára mindenkinek akad olyan szívének kedves tárgy, amit örökségül hozományul kapott az életében.
Ezekhez a tárgyakhoz ragaszkodunk, még akkor is, ha jelenlegi életünkben haszontalan porfogókról, szekrény mélyén megbúvó, ám annál kellemesebb emlékeket ébresztő...
- esetemben most, egy palacsintasütő a múltidéző.
Nem nagy dolog. Hiszen a legtöbb háztartásban előfordul, ráadásul manapság már különböző mértetekben is színekben kapható,de az enyém, az több szempontból is párját ritkító.
Először is mert az enyém-ugyebár...
A múltamhoz tartozik, az édesanyámhoz kötődik.
Még ennyi évtized távlatából is, ha egy pillanatra becsukom a szemem, érzem számban a palacsintája ízét. Tisztán látom gyönyörű, selymes-kezét, sajnos ezt nem tőle örököltem amint elém-rakja tányéron  kedvencemet, a túrós palacsintát...

Több mint negyed évszázada érintetlen állapotban, ahogy Ő azt hagyta.
Azóta, bármerre sodort engem az élet, A palacsintasütő jött velem, és bár igaz, hogy legtöbbször méltatlanul egy szekrény mélyén pihent, mintha csak tudta volna, hogy egy szép-napon eljön az Ő ideje...

Sokáig kellett várakoznia, de immáron nem hiába, mert egy gyors átalakítás után, új szerepben kapott helyet az életünkben. Napjában többször is ránézünk és ilyenkor elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen jól megfér egymás mellett a múlt, jelen s jövő...

Apukám tányérgyűjteményét is sikerült eddig épségben megtartanom, sőt erdélyi utunk során, magam bővítettem a darabszámot. Működik a genetika, és azt, csak merem remélni, hogy a gyerekeimnél is...

Ez a harmadik óra, amit az elmúlt hetekben készítettem, az utolsó és egyben legemlékezetesebb...

Ünnepi hangulatban

Így tengődünk mostanában...

Szívesen tálalva, hogy milyen finomság, azt megtudhatjátok itt...

Végre!!!

Mi már nagyon vártuk!
Igaz, egyenlőre a hóemberépítés még várat magára, de igyekszünk addig is maximálisan kihasználni, az időjárás nyújtotta lehetőségeket...