Zsófia

Se névnap, se születésnap, ez a bejegyzés mégis róla szól...
- mert megérdemli!

Végre eljött az Ő napja, amire már mondhatni, mindannyian régóta vártunk. Hiszen,  nem csak az első fogak kibújása okoz örömet a szűkebb család számára, de legalább ilyen nagy öröm, az elő fogacska elvesztése is, pláne úgy, hogy a témában kemény riválisa is akad... Ez, egy időre  az önérzetén is alapos csorbát ejtett, hogy az eddig megszokott elsőbbségéből, "A" magzat, első szülött, 2 perc előnnyel!!! háttérbe került, de mint említettem, -ez csak egy rövidke ideig tartott, -utána minden visszaállt a régi  domináns kerékvágásába.
Már nem voltak sóvárgó pillantások, testvére folyton hulló növő fogai  és a fogtündér ajándékai miatt, egyszerűen elfogadta a tényt, hogy nála, ez később következik be, nem egyformák.
Nem tévesztettük addig sem szem elől, folyamatosan nézegettük, keresgéltük a szájában megbújó parányi fogak között a duzzanatot, hátha...-míg egy nap, megláttuk a várva várt csodát.
Azt hiszem, hogy mint minden csoda, ez is "csak" három napig tartott, és mire felocsúdtunk, a hirtelen jött örömünket, kétségbeesés váltotta fel. A parányi kis duzzanatból, egyre nagyobbacska fog lett, ami második sorba kezdett nőni úgy, hogy az első fogakat kezdte teljesen szétnyomni, de nem kimozdítani eredeti helyéről. Zsófikám makacs foga, nagyon ragaszkodott gazdájához. Heteken keresztül, hiába tettünk erőfeszítéseket meggyengítésére, sikertelenül, mozdulatlanul állta a megpróbáltatásokat. Mikor már végső elkeseredésemben, a fogorvosi beavatkozást tartottam az egyetlen lehetséges megoldásnak, problémánk megszüntetéséhez, láss csodát minden gondunk megoldódott egy erőteljesebb rántással. aminek elkövetője természetesen szerénységem volt, ráadásul a születésnapom szent estéjén, így duplán felejthetetlen emlékben részesültünk
A képek azon a bizonyos nap reggelen, eredetileg más célzattal  cipőfűző bekötés készültek, estére viszont teljesen más értelmet kaptak...

Imádom, amilyen könnyedén tudja tenni-venni magát a fényképező előtt, persze csak akkor ha van hozzá kedve. Most volt...

Állati...

Szeretjük az állatokat ez kétségtelen, ám mint mindennél, itt is szigorú határokat próbálunk húztunk.
Ezek a határvonalak leginkább a lányok miatt voltak fontosak, mert ha rajtuk múlik, akkor bizony jókora kis állat szaporulattal rendelkezünk, mert úton,-útfélen, összeszednének bármit, ami mozog...
Volt kitől örökölniük az állatok iránti rajongást, bár a magam részéről, inkább a szőrösebbik fajtát, abból is a négylábúakat, bizonyos mért felettieket favorizálom, nekik viszont teljesen mindegy, jobb híján, jöhet bármilyen csúszó-mászó.

Emlékszem, még javában a totyogó korszakukat élték lányaim, mikor a kerti munkálatok folyamán a gilisztákat pfuj gyűjtögették kis kezükbe, majd megunva csiklandós tekergésüket, nekem nyújtották át... áááá
Nem mondhattam, hogy undorodom, nem mondhattam, hogy utálom az undorító, ám annál hasznosabb gilisztákat, de csalódást se szerettem volna okozni lányaimnak, ezért megpróbáltam mindig a legkézenfekvőbb megoldásokat felkínálni, az adott szituációban. tenyerem helyett például a talicska, vagy egy homokozóvödör sokkal jobb megoldásnak tűnt. Számukra, még a mai napig sem köztudott, jól álcázom ebbéli hiányosságaimat, amit egyszerűen nem tudok leküzdeni, igaz, az idők folyamán rengeteg fejlődésre tettem már szert, mert békát, kígyót  például fogtam, de azt is csak az Ő kedvükért, összeszorított szájjal és az előbbiből is a nagyon mini változatot.
Úgy gondolom, hogy Zsófi és Luca, amolyan fiús lányok, akik nem rettennek vissza sikongatva egy méretesebb pók látványától, és elsőként fogják meg, majd rakják ki a szabadba, mert nem a házba valók.
Azt hiszem egy egérrel is bátran megküzdenének, míg nekem elsődlegesen egy macska felderítése lenne elsődleges gondolatom, mint amire már volt is egyébként példa, annyi különbséggel, hogy hirtelen egy tejfölösszájú, behízelgőmodorú, folyton-éhes példány nem volt a közelemben...

Ezek után nem csoda, hogy minden beszélőkénkre szükségünk van amikor egy-egy utunk sétánk során szembetalálkozunk különböző állatfajokkal, akik nem házba valók, legfőképpen, nem gyerekszobába.

Legutóbbi sétánkon történt, -amikor nem használt a jó-szó, nem értek semmit az észérvek, amikor két könnyes szempár könyörgő, kérlelő tekintettel néz ránk, hogy vigyük magunkkal, ha csak rövid időre is a legújabb szerzeményünket, -engedtünk a kísértésnek, tudván, hogy ismételten egy gonddal többet vettünk a nyakunkba...

Hirtelenjében, még ha ideiglenesen is, így lettünk sün tartók, de a lányok fogalmazásában inkább  tulajdonosi viszonyként került megfogalmazásba.
Sününknek hála, előkerültek a plüss és nyomtatott formában kiadott történetek, ezzel keltünk, ezzel feküdtünk.

Mondjuk az első éjszaka eléggé viccesre sikeredett mikor megfeledkezve újdonsült lakótársunkról, arra riadtam legkedvesebb álmomból, hogy valaki járkál a nappaliban, majd úgy 5 percnyi bátorsággyűjtés után kimerészkedtem és megnéztem a tettest...
Azt hiszem az is a furcsaságok közé sorolható, hogy  vasárnapi ebédünkből leeső rántott-húsis csontokra, most wellness vendégünk jogosult, csalódást okozva ezzel a többi családtagként nyilvántartott négylábúnak.
Mikor lakosztályát berendeztük és első vacsoráját feltálaltuk, automatikusan magvakat napraforgó, tökmag és mazsola is került a tányérkába, majd mielőtt nekiláttam az alma felszeleteléséhez, jutott eszembe, hogy pontosabban utánanézzek a sünök etetésének google, és milyen jól is tettem...

A sünik ugyanis nem szeretik az almát, se a körtét, pedig milyen jól mutat az őket ábrázoló képeknél a hátukon, csak a kukacok miatt cipelik magukkal...
Ezzel is új dolgokat tanultunk a kedves tüskés barátainkról. Nekünk szerencsénk volt, mert egy igazi, kis életrevaló, de annál barátságosabb példányt sikerült kifognunk, akit bátran meglehetett fogni, kézből lehetett etetni. Pár napig tartott csak a csoda, mert úgy szólt megállapodásunk a lányokkal, hogy a születésnapomon elengedjük, illetve, ha látjuk rajta, hogy nagyon szomorkodik családja miatt nem habozunk megválni tőle...
Pár napja már nincs velünk, szabad lett ismét, csak remélni tudom, hogy neki is olyan kellemes emlékek maradnak emlékezetében, mint amilyet jelenlétével nekünk okozott...

Gurigából, adventi naptár- húsvétra

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy  a nálunk már hagyományossá vált adventi naptár, nem csak karácsonyra készül a gyerekeknek, hanem húsvétra is.
Kifejezetten igénylik, kérik lányaim ezeket az apró meglepetéseket rejtő csomagokat, amiket évről -évre, változatosan próbálok számunkra elkészíteni.
Nem csoda, ha már januárban azon töröm a fejem, hogy mivel lehetne Őket  majd meglepni.
Élvezem a kihívást ami lázba hoz, inspirál.
Így, viszont nagyon nehéz elvonatkoztatnom kedvenc karácsonyi adventi naptárunktól, amiket guriga felhasználásával, rém egyszerűen, lehet, akár sorozatban is gyártani.
A gurigákat már elég változatos formákban használtam különböző dekorációs célzattal, most is ez lett volna a cél, terv csak egy kicsit másképp, mint az eddig megszokottak.
Persze nyuszit nem szerettem volna, mert az olyan elcsépelt kézenfekvő, ráadásul, ennyi idő távlatából, már sok fantáziát se látok benne.
Bocsánat, ha ezzel  a fenti sorral valakit megbántottam, de úgy érzem, hogy mi már túlnőttünk a guriganyulakon és nem szeretnénk itt leragadni...
A lényeg, hogy valóban elég nehéz megfelelő új témát találni a húsvéthoz, mert adottak a szimbolikus állatok, nyúl, csibe, esetleg bárány és a kihagyhatatlan hímes tojás.
Pár perc erejéig vicces kedvemben elgondolkoztam azon is, mit szólnának sonka, csülök, spenót formájú naptárakhoz a lányok. Biztos nem tudnák mire vélni az egészet, ha csak hasukat féltve esetleg azt nem gondolnák első felindulásból, hogy éheztetni akarom Őket, a hátralévő napokban...

Nyuszink lesz, legalábbis remélem, hogy idén is eljönnek hozzánk mint minden évben eddig így az tűnt a legkézenfekvőbb ötletemnek, hogy -gombhoz a kabátot- elveket követve kedvenc, ropogtatni-való csemegéjüket, répákat készítek adventi naptár gyanánt.
Kacatjaimat rejtő hobbi  vendégszobában  először a festékes dobozomban kerestem sárgarépaszínt, majd a kereppapírok között matatva, szintén találtam megfelelőt, így a festés témát gyorsan el is vetettem.
Természetesen az utóbbi megoldás sokkal egyszerűbb, gyorsabb a kivitelezés szempontjából, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Nem kell méregetni, centizni, annál jobb minél szabálytalanabbra sikeredik a répaföldünk.

Húsvéti adventi naptárunk nem csak külsőleg, de belsőleg is formabontóra sikeredett, ez utóbbi leginkább a lányok ötletességének, vágyainak köszönhetően. Magam-részéről én maradtam volna a hagyományos meglepi cetliknél, esetleg nagyon apró ajándékoknál, édességeknél, amiket egyébként is képtelen leszek azokban a napokban kiküszöbölni. Szerencsére a lányok úgy gondolták, hogy most kivételesen ők adnak nekünk ajándékot, felajánlásokat a várakozási időszakban.
Amennyiben ez az idén beválik, úgy jövőre egy egész hónapos naptárral fogom meglepni Őket, azaz magunkat...
Kérésük olyan csekély dolgokban merül ki mint a mosogatás iránti vágyakozás, egyedüli zuhanyzás, ablakmosás, porszívózás. Nagyszerű dolgok ezek, hogy most lenne rá igényük és félő, hogy pár év múlva mikor fordul a kocka már nem lesz kedvükre való a kötelezőnek tűnő feladat. Mit tehettem, engedtem kérésüknek, vállalva magamra ezzel a plusz munkát, mert biztos, hogy hatalmasat pancsolnak majd...
Az ablaktisztítást majd igyekszem lecserélni egy kisebb méretű tükrös felületre, míg a tusolást szigorúan zuhanykabinra szűkítem. Kívánság listájukon szereplő, talán a legmeglepőbb Luca szájából hangzott el, miszerint  megígéri, hogy jó és szófogadó gyerek lesz, pont Ő az akivel soha nincs gond míg Zsófikámtól az általam kiválasztott ruha reggeli, vita nélküli felvételére tett ígéretet.
 
Lehet, hogy korai volt még részemről a répák "kiültetése", ugyanis nemvárt látogatónk érkezett a játékoskosárból. Szerencsére még idejében rajtakaptam a kis tolvajt, így sikerült megmentenem és áthelyeznem az adventi naptárakat, de hiába, mert ott is megtalálta a kis bestia...

Gurigából tojások- húsvétra

Milyen jó, hogy egyszerűen csak elő kell vennem a tavaly készített tojásokat  és pik-pakk  feldíszíthetem vele a csupasz fűzfaágat. Ezzel az egyszerű és gyors dekorációval,  nem csak a tavasz, hanem húsvéti várakozásunk is megkezdődött...

Szezonnyitó

Hétvégén a remek időjárásnak köszönhetően kinyitottunk!
Mármint a homokozót.
A szánkók helyet-cseréltek a biciklikkel és a lányok legnagyobb örömére az első aranyhalat is sikerült kifogniuk.
Lassan, de biztosan alakul a kert, fejemben meg a rengeteg újítási lehetőség a még kihasználatlan terület beültetésére...
Túl az első izomlázon, amit rejtett izmainknak és a kertben eltöltött aktív munkának, játéknak köszönhetünk,  nagyon várjuk a folytatást...

Húsvéti mécsestartó

Már megint egy mécsestartó!
Gondolom a szakemberek tudnák a választ, hogy miért érzek oly nagy vonzalmat a mécsestartók iránt, és biztosan meg is magyaráznák múltamból adódó hozományomat, amit szerencsére lányaim is örököltek, enyhe piromániával fűszerezve...
Az elmúlt évek alatt rengetegféle, alkalomhoz-illő mécsestartót alkottunk.
Ahogy nőnek, cseperednek a lányok, annál komolyabb dolgok elkészítésére képesek, így a mécsestartóink is eszerint változtak, alakultak az évek során.
majd egyszer, ha lesz időm rá, csokorba szedem az összeset
Türelmükkel, kitartásukkal, eddig se volt problémám, ezért mertem velük belekezdeni a legújabb mécsestartónkba. Mondjuk ehhez azért, kellett két nyűglődő, unatkozó gyermek, akik alkotni vágytak, no és persze némi pisztáciahéj, ami garantáltan pár órás elfoglaltságot nyújtott számukra.
Legtöbbször halk zene mellett, vidáman fecsegve munkálkodnak, míg máskor csendben, felolvasóest keretében zajlanak a programok. Munkájukba ilyenkor teljesen belefeledkeznek és ájulásig vágnának, festenének, vagy ragasztanának, ha nem lépnék időben közbe... Nálam az alkotni vágyás kikapcsolódás, vagy feszültséglevezetés, de mi lehet egy két óvódás számára, mert gondolom, nem a napi stressz, vagy a rengeteg játék levezetése motiválja őket... na, mindegy is, -remélem az iskolába is tartalékolnak kitartásból, szorgalomból, kreativitásból, ha csak feleannyit mint eddigi munkájukba fektettek, már nincs nem lesz okom panaszra.

 Első nap csak festettek. Itt nagyon fontos kiemelnem,  a színek leosztását, elkerülve ezzel a folyamatos ecsetmosás és színválasztás körüli vitákat. Fontos volt még a "tojások" elosztásánál a közös tulajdonviszonyt is kihangsúlyozni, a későbbi félreértések elkerülése végett...
Második alkalommal mintáztuk a "tojásainkat" ami méretükből adódóan festékkel elég nehezen ment.
Akkor is szépen mutattak volna, ha egyszínűek maradnak és semmilyen minta nem kerül rájuk!
Fiókom mélyén jól eldugva lapultak azok a körömmatricák, amiket tavaly nyáron lányaim választottak maguknak. Nyáron engedélyezett a körömlakkozás nálunk, de csak és kizárólag szolidan, csajosan...
Soha jobb alkalmam nem is lehetett volna arra, hogy végre megszabaduljak ezektől a körömbigyóktól, ráadásul úgy, hogy még a tulajdonosai se sajnálják.
Miközben a lányok boldogan ragasztgatták, addig nekem a  lakkozós része jutott, így egy fényes felületet is kapott, ráadásul a matricák is jobban ráragadtak.

Dekorációs alapunknak, egyszerű cserépalátétet használtam, ehhez vágtam ki zöld kartonból füvet, ez lesz majd a tojásfészkünk.

A kiesett darabokat, szorosan egymás mellé a cserépalátét belső részéhez ragasztották a lányok.
Ezután felkerült külső részére is a kivágott füvünk, majd következhettek a tojások.
Ragasztásnál folyékony, sima hobbiragasztót használtunk.
A száradási időnél, ezzel számoljunk!

Mécseseinkhez, egy vékonyka papírgyűrűt készítettem, ami nem fix, cserélhető.

Lehet, hogy így elsőre nagyon macerásnak, és hosszadalmasnak tűnik elkészítése, de mikor munkájuk befejeztével a lányok megkérdezték, hogy még mennyi nyuszifészket készítünk ajándékba, már az megérte...

Húsvéti tojások

Húsvétra készülünk már hetek óta. Tudom, hogy még korai, de a lányoknak és nekem is, ehhez a lassan, de biztosan közelgő ünnephez van leginkább kedvünk alkotni, így télvíz idején...
Aprólékos, több napig tartó munkával, elkészültek hímes tojásaink, amit már nem bírtam ki és muszáj volt megmutatnom, hátha valaki kedvet kap egy kis alkotásra.

Holnap azt is megmutatom, mit készítettünk belőle, de addig is-
-Ugye, könnyen kitaláltátok, hogy miből készültek?

Cukorral, vagy cukor nélkül - tejjel, vagy habbal?

Nálam cukor nélkül, hideg tejjel  a nyerő, de ha kedvem úgy tartja, akkor tejszín, vagy tejszínhabbal, fene a gusztusomat nagy duzzogva megiszom...
- ahányan vagyunk, biztos, hogy annyiféleképpen szeretjük, fogyasztjuk a feketét.

Éppen ezért hagytam lehetőséget arra, hogy akinek ezt az ajándékot szántam, majd eldönthesse mikor, melyik verziót válassza, hiszen tudom, hogy nagy kávés...
Egyébként, ez a kávéscsésze lett volna az első, amit órakészítésemhez eredetileg szántam, de szerencsére még időben meggondoltam magam és nem zúztam apró darabokra.
Itt, először a kávé szemeket ragasztgattam fel egyenként, de nem szépen, sorban, hanem olyan össze-vissza gurulósan, mintha csak odalennének szórva.
Ha, már kávézásnál tartunk, akkor a kockacukor és fahéj-se maradhatott ki a csésze mellől, amit előzőleg befestettem úgy, mintha valóban benne lenne a fekete...
-ez a része volt talán a legnehezebb, mire sikerült kikevertem a megfelelő színt.
Aranyló barna lett a fekete...

Aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire vonzódom a mécsesekhez, ezért általában arra törekszem, hogy minél változatosabb formában kerüljön dekorációként asztalunkra.
Most, ezt a nagyon egyszerű megoldást választottam, így egy darabig friss kávé illat lengi be a házat...

Csak egy darabig, mert...
Egy idő után a kávészemek is elveszítik intenzív illatukat, pláne akkor, ha időről-időre, apró gyerekkezeknek hála megcsappan dekorációs készletünk.
Mint ahogy az előző bejegyzésemben már említettem -a vér nem válik vízzé!
Nem  bizony, mert Zsófikám kihasználva éberségemet, miközben Lucával, -Montágh Imre, Mondd ki szépen! című könyvéből gyakoroltunk, önállósította magát és alkotott...
-Nem akármit, hanem egy karkötőt!- nekem.
Ezzel egy újabb felhasználási területet talált az aprócska kávészemeknek, ami bevallom nekem eszembe se jutott volna.

Zsófikám munkája láttán beindult fantáziám, azt hiszem még gyakrabban fogok ezentúl-kávézni.

Amikor az a bizonyos hócipő, már tele van azzal...

- hogy 2 hét ovi után, ismételten a betegségé lett a győzelem.

Ebből már nagyon elegem van!

Talán, ha megkérhetném a T. szülőtársakat, hogy betegen, legyenek olyan kedvesek és ne vigyék óvodai közösségbe gyermeküket, úgy ahogy azt én sem tettem, és nem is tenném soha!
Maradjon otthon, oldja meg és punktum!
Nem kell lázas, taknyos, hányós gyerek még akkor sem, ha farsangról van szó...

Gyermekeink nevében érdekében, köszönöm!!!

Ennyit, első közösségbe került évünkben sem hiányoztunk, mint amennyi betegségben a fentieknek hála az idei télen már átestünk.

Jövő hetünk is sanszos, hogy betegséggel fog telni, -én kis-naiv- pedig,  már láttam azt a bizonyos fényt, az alagút végén...

Egy kávét?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tulajdonképpen, az egész gondolatmenet még valamikor tavaly év végén kezdődött, majd egy huszárvágással teljesen más irányba csapott át. Akkor még nem tudtam, amit azóta már tudok, hogy komoly gondban vagyunk az idővel...
- úgy is, de most nem a rohanó kevésanapihuszonnégyóra  időre, hanem óra szempontjából, a pontos-időre gondoltam...
Eddig is akadt régi óra a házban, de különböző okok miatt nem használtuk, mert -vagy iszonyú hangos és nem tudjuk megszokni, hogy fél vagy negyed? már nem is emlékszem óránként gongat, vagy nemes egyszerűséggel, elfelejtjük felhúzni.
Jó, mondjuk erre jobban is odalehetne figyelni, de minek, mikor nagyon jól működött eddig életünk, az egyetlen, házban megtalálható, hivatalosan is funkcionáló órával, ami a mikrosütőbe van beépítve, plusz a mobilok és húzogatni se kell nap, mint nap. Talán azért mert öregszünk az évek során, egyre kényelmesebbek lettünk, de bizony már, ha tudni akartam a pontos-időt, és a telefonomat se cipeltem magammal lépten-nyomon,  akkor mereszthettem a szemem, fókuszálhattam a konyhai  micro órára, azt bizonyos fázisidő eltelte után tudtam csak leolvasni, vagy ha ez nem ment, akkor viszont kénytelen voltam felállni, odamenni és közelebbről szemrevételezni, hogy mennyi is az annyi.  Ezzel a dologgal szerencsére nem voltam egyedül, így minden támogatást segítséget megkaptam ahhoz, hogy vágyaim óráját elkészíthessem, ami hozzánk tartozik, nem túl hivalkodó, szerényen beleolvad a környezetébe...
Kedvemre élhettem ki vágyam, szárnyalhatott a fantáziám, mire megalkottam AZ ÓRÁt.
Na, nem ezt, mert annak hamar lába kélt, hála jó szívemnek barátnőmnek, így még egy kép, nem sok, annyi-se maradt meg belőle, az utókor számára... Nem tétlenkedtem sokáig, mikor azon vettem észre magam, hogy rutinróka megint dolgozik bennem, talán a kávé miatt túlpörögtem. Sorozatgyártásba biztos, hogy nem kezdek, mert tisztára hamupipőke fílingje volt az egésznek, miközben válogattam a kávészemetet, akarom írni, kávészemeket.
Egyébként munkám során tudatosult bennem, hogy miféle válogatott kávészemekről készülnek is a reklámok?- mert bizony ezt max csak én válogathattam, más biztos, hogy nem, hiába a drágább fajta... Tudom, a neszkávé sem jobb, nem is akarom tudni mi van benne mi, mégis azt isszuk.
Szóval, második órámnál,  "tört" még egy csésze, előkerült még egy kiszuperált óraszerkezet garázsszekrény mélyén punnyadó faliórából én, meg csak ragasztottam, ragasztottam, és ragasztottam, pihenésképpen festettem, lakkoztam.
Ez az óra, a páraelszívóm tetejére került, központ helyre ami mindenhonnan jól látható, de ha véletlenül mégsem, akkor van másik!

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, a többi meg, ahogy mondani szokták- Nem számít!

Kávézásom története nem, csak bejegyzésem ért-mára véget, hamarosan folytatom, és megmutatom, mennyi igazság van abban, hogy - a vér nem válik vízzé!