Nyuszi fészek

Húsvét közeledtével, nem árt ha az erősebbik nemre is gondolunk, ilyen formában.
Biztosan hálásak lesznek érte, és bőségesen megöntöznek, nehogy elhervadjunk.
:)
Kényesebb "gyomrúaknak" a salátát  is lecserélhetjük, akár egy kiadósabb rántottára...

Ez egy ötlet, mellesleg, nem csak húsvétra!

Csajos dolgok

Gondolom, nem mi vagyunk az egyedüliek akik lányos ház lévén, több kosárnyi hajgumival, csattal, hajpánttal éljük mindennapi életünket. A kincsek között természetesen akadnak aktuális kedvencek. Jelenleg a hajpánt és hajgumi viszi a pálmát. Hogy miért említem mindezt? Az elmúlt több mint öt év alatt rengeteg tárolási formát kipróbáltam már ezeknek a csecsebecséknek. Mindhiába.
Kezdetben egy kis fiókkal indítottunk, majd jöttek a kosárkák és tálak, majd most már viszonylag hosszabb ideje, egy hatalmas  dísz konyakos-pohárban tároltuk. Ez a poharas megoldás azért nem volt olyan tökéletes, mert hiába szelektáltam, válogattam át időnként a használatban lévő készletet, ami egy-egy ilyen alkalom után még félig se volt...
-majd pár hét elteltével, szépen, fokozatosan észrevétlenül megtelt.
Nálam meg betelt az a bizonyos pohár...
Nemrégiben ismételten szelektáltam, na nem kidobtam, csak egy kis időre félretettem azokat a ritkábban használt hajba-valókat, amik önálló életet élnek és a dugi-helyemről időnként előkerülnek.
Ekkor már a pohár is nagynak bizonyult, meg egyébként is más dekorációhoz szerettem volna felhasználni. Így, egy szintén régebbi tárolódoboz került előtérbe. Ez a valaha jobb napokat látott doboz alapos felújításra szorult, ami nem is csoda, hiszen már megvan vagy 10 éves.
Még jó, hogy évekkel ezelőtt nem dobtam ki, most tökéletes munkadarab lett számomra.
Pont olyan amit szerettem volna: ápol és eltakar.

Néhány óra elteltével, átváltoztatva, már így nézett ki

Igazán csajos lett, "művésznőim"  legnagyobb örömére

Ezzel tudom, hogy nem szüntettem meg a hajgumi vándorlást, viszont számomra a látvány, így már kevésbé zavaró.
Az már csak hab a tortán, hogy családunk egyetlen férfitagjának is bejön ez a fajta változás...

Csak azért is... -Húsvét!

Gondolom, most sokakat meglepek ezzel a bejegyzéssel. Talán, ha úgy 3 hét múlva tenném közzé, akkor már nem tűnne ilyen korainak most, mikor hivatalosan még a tavasz se érkezett el.
Sebaj, süt a nap,  csiripelnek a madarak, így nálunk már ez az időjárás, tavasszá nyilváníttatott...

Húsvét közeledtével, évről-évre próbálom a ház különböző szegleteibe vinni az ünnepi hangulatot.
Nem feltétlenül arra törekszem, hogy minden évben más legyen. Valahogy eddig  mégis úgy jött ki a lépés, hogy egy-egy ötlet amikor az eszembe jutott, bizony nem bírtam magammal és elkészítettem, vagy elkészítettük a lányokkal közösen...
A mostani is saját ötlet, részben.

Emlékeztek még karácsonykor a facebook oldalakon rengeteg hasonló kivitelezéssel készített karácsonyfákra?
Ezt  gondoltam újra, a húsvéti ünnepekre...
-mert ugye az alapanyag adott, a kivitelezés is, csak a forma változott némileg, no meg jelen esetben a színe is.
Persze készítek még a hagyományos barna változatból is. Egyenlőre viszont a barna ajtónkban gondolkodtam, így a csipke dísz is eléggé egyértelműnek, indokoltnak tűnt legalább.

Mondhatni, nekem nagy szerencsém volt, hogy saját kertünkből tudtam összegyűjteni az alapanyagokat, hála a folyton törő fűzfa ágaknak, viszont közterületeken is rengeteg a lehullott ág, így úton-útfélen nyitott szemmel járva, könnyen összeszedhető.
Az ágak festéséhez, most nem a megszokott akril festéket használtam, mert elfogyott hanem sima mezei falfestéket, ami még a nyári festésből maradt meg.
Szivaccsal egy rétegben könnyedén áthúztam, ami percek alatt meg is száradt. Természetesen előtte méretre vágtam, és kiraktam a megfelelő formát.

Az ágakat vékony dróttal pár perc alatt rögzítettem, majd ragasztópisztollyal  a csipkéket is.
Ennyi az egész.
Végtelenül mutatós. Mindenkit csak buzdítani tudok, bátran kezdjen bele, ezt tényleg nem lehet elrontani.

Vékonyabb ágakból készülhet húsvéti üdvözlőlap is.
Nálunk hétvégén biztos fog, amit majd a lányok egyedül készítenek és díszítenek fel...

Jó munkát nektek is!
 

Nem kacsa...

-  amit  legjobb időjósaink mutatnak, kétségtelen, hogy itt a tavasz.
Már csak pár nap kitartás kell hozzá, és a tó tetejéről is eltűnik az egyre vékonyodó páncélréteg.
Addig marad ez a kicsi kacsaúsztató, ami gondolom némi élelmet nyújt számukra...
-vagy csak a szórakozni járnak ide?
Mindenesetre  tegnap megjöttek, és ez most olyan jó.

őrszemek figyelik a kutyával őrzött területet, a biztonságot nyújtó kerítés tetejéről.

ilyenkor még gyalogosan, később viszont zuhanórepülésben landolnak a leszállópályán

Minden kezdet nehéz?

Kötni, horgolni tudók, saját érdekükben, kérem ezt a bejegyzést NE olvassák!!!

Mint azt már az előző bejegyzésekben is említettem, van ez a barátnőm, akitől számtalan értékes alapanyagot kaptam. Azon a napon, az előszobában mozdulni is alig lehetett a rengeteg zsáktól. Megért volna egy fotót, most már utólag bánom, hogy a nagy felfordulásban nem készítettem.
A "kincsek" miatti izgalom, nagy volt lányaim részéről, nem csoda így, hogy ne minden egyszerre legyen megbontva, zsákonként egy-egy darabot válogattam, pakoltam szét. Fél napomba került, de megérte...
Most írhatnám azt is, hogy este hulla fáradtan rogytam a Tv elé, ami csak részben lenne igaz, mert fáradtnak ugyan fáradt voltam, de nem tétlenkedtem. Azt nem tudom, hogy honnan vették a fejükbe édes gyermekeim, hogy én tudok kötni, de kiválasztottak maguknak egy egy fonalat és leadták megrendelésüket. Eleinte még próbáltam hárítani, mert tökéletesen tisztába voltam képességeimmel. Ellenállásom, akkor adtam fel, amikor kijelentették, hogy:
-anya, Te mindent meg tudsz csinálni, senki sem úgy született, hogy mindent tudjon. Gyakoroljál, menni fog!
Erre mit mondhattam volna? A saját szavaimat hallottam tőlük vissza...

Megpróbálhatom, elvégre két esélyes, vagy sikerül vagy nem.
Kiegyeztünk egy sálban Lucával. Gondoltam az éppen nekem való lesz.
Már láttam is magam lelki szemeim előtt, amint nagymamaként, még mindig az elkezdett sálat kötöm, ami kígyóként tekeredik a földön, én meg csak kötök, és kötök és még mindig kötök...

Kötős múltam, ami általános iskola X osztályos technika óráját juttatja az eszembe, nem éppen felemelő érzés. Még most is emlékszem, hogy egy 20 centis mintadarabot kellett megkötnünk, ami katasztrofálisan sikeredett. Édesanyám, aki ha még ma is élne, biztos valami kötős, horgolós nagyon népszerű blogot írhatna, azzal a tudással, amivel ez ügyben rendelkezett.. Az alma viszont nagyon messze esett a fájától, mert  minden más érdekelt, csak ne kelljen megtanulnom kötni és horgolni. Minek? Teljesen felesleges, gondoltam naiv kamaszként mikor itt volt Ő nekem, aki mindent elkészített. Titkunkat, azért most már elárulhatom, mivel elévült, hogy arra bizonyos technika órára, édesanyám készítette el helyettem a mintakötést, amire mily meglepő, ötöst kaptam...
Mit meg nem tesz egy anya a gyerekéért?
Most már nagyon bánom, hogy nem lestem el tudását a legnagyobb mesternek, aki ha egy kicsit is szigorúbban, keményebben állt volna hozzám, biztosan rávehet, némi fondorlattal...
Tehát ilyen komoly kötős múlttal a hátam mögött, mint hogy már egyszer volt tű a kezemben, belevágtam lehetetlen küldetésembe, a kötésbe.
Azt azért még hozzá kell tennem, hogy csak a memóriámra hagyatkozhattam mert, hogy vette volna ki magát, ha a mindent-tudó Istennő, aki a lányok szemében vagyok, az internethez fordul segítségül...

Nem tudom, milyen isteni csoda történt velem ott, és akkor, de a szemeket egyből sikerült felszednem a tűre, ami családi körben nagy örömködésre adott okot. Mivel sálat terveztem, így az tűnt a legegyszerűbbnek, ha csak kevés szemmel dolgozom, talán akkor egyszer be is fejezem...
Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy simával, vagy fordítottal kötök, de a nekem legkézhezállóbb megoldást választottam. Ahogy haladtam a munkával, úgy öltött egyre furcsább formát a sál.
A kezdeti huszonvalahány szemből, a végére már negyven feletti lett, rejtélyes módon...
Ekkor már éreztem hogy nagy gáz van, és mivel nem vallhattam kudarcot, nem bonthattam le, átterveztem az egészet.  Az addig rendben is van, hogy a hosszú sál helyett, egy körsál készül, de hogy veszem le a szemeket, -hogy fejezem be a kötést?
Sehogy nem ment egyedül. Pedig küzdöttem, vagy 10 percen keresztül
Így, este 10 után,  ki guglizatm magamnak- hogyan fejezzük be a kötést.
Gondoltam ilyen bugyuta kérdésre biztosan, így ebben a formában nem kapok válszat, de láss csodát...
-már a legelső találat hasznosnak bizonyult és a számítógép felett ülve, munkám dandár része bevégeztetett.
Némi dekoráció után, másnap már használatba is került, új tulajdonosánál.

A béka egy régi ruháról lett átmentve, de tessék megfigyelni, neki is van sál a nyakába

Zsófiám vérszemet kapott és neki is pont ugyanilyen sál kellett. Mivel fogalmam se volt róla hogyan készítettem, szaporítottam, így ha nem is pont ugyanilyet, csak hasonlót ígértem...
Nagyon érdekes volt, hogy ennél a sálnál meg valahogy minden sor azonos szemmel kötődött, na- nem mintha próbáltam volna tenni bármit is ellene.
A nehézségek után elmondhatom, hogy ezután se fog kedvenceim közé tartozni a kötés. A két sálra 3 napom ment rá, igaz csak az esti órákból, de nem vagyok én kérem ehhez hozzászokva, hogy pár óra alatt ne a kész munka, csak pár centi mutasson...
A sálakhoz pomponos hajpánt is járt ez már pusztán csak úgy, önszorgalomból, levezetésképpen...

a virág, bőr darabból készült  (békánk már nem volt szerencsére)

Szív-ügyek

Lenne nekem ez a szuper barátnőm, akiről már írtam, hogy a csipkéket kaptam. Igen ám, de a rengeteg gyönyörűség között, több zsáknyi pamut-fonal, anyag és bőr darabok, milliónyi gombok is voltak. Konkrétan annyi, hogy egy kisebb rőfösboltot megtölthetne újdonsült raktárkészletem.
Ennek a rengeteg kincsnek, nem csak megfelelő helyet kellett találnom, hanem a mielőbbi felhasználásán, újrahasznosításán is el kellett gondolkodnom. A bőség zavarában, bevallom először elvesztem, mert mindent szerettem volna egyszerre csinálni, kézbe venni, tapogatni, megfogdosni, és várni, hogy jöjjön az ihlet...
Jött is, de nem saját kútfejemből, hanem a lányaiméból, akik a fonalaknál ragadtak le.
Mivel az első remekművem egy külön posztot érdemel erről ígérem, hogy holnap írok, annyit viszont előzetesen elárulhatok, átestem a tűzkeresztségen: megrendelésre -kötöttem.

Mikor a múlthét elején a lányok felvetették, hogy apjuknak szeretnének születésnapi ajándékot készíteni. Olyasmire gondoltam, ami egy szem előtt-lévő kedves  lakásdekoráció. Ami mindnyájunkat emlékeztet majd a jeles napra.
Így készültek ezek a kedves és nagyon egyszerű szívecskék, szinte pár perc alatt...

Az alapja mindegyiknek kartondobozból lett kivágva egy rétegben, kivéve a nagy szívet, mert az négy réteget kapott a tökéletes tartás miatt. Próbáltuk 1 rétegben is, de a fonal összekapta a kartont, így bontanunk, újraterveznünk kellett az egészet, amit bevallok, utólag egy cseppet sem bántunk...
Elkészítése, tényleg végtelenül egyszerű, mert a kivágott alapra, "csak" rá-kell tekergetni a fonalat, úgy, hogy mindenhol megfelelően takarja, majd a végén egy pöttynyi ragasztóval rögzíteni...
A lányok nagyon élvezték, alig bírták abbahagyni a sorozatgyártást.

Egyenlőre piros, fehér és krém színekben készültek, de már megkezdődtek az előkészületek a további dekorációkhoz is, ami alkalomtól független,  -tarkabarka lesz.

Csak semmi pánik, mi csak a szíveket készítettük, a kötés nem az én érdemem.
Egy befejezetlen pulcsi ujja adta az alapötletet, amit a fonalak között találtam.
Lebontani nem lett volna szívem, így ebben a formában újrahasznosítottuk, csak egy megfelelő váza kellett hozzá.
Üresen sem állhatott, így a félretett, használhatatlan ecsetekből rögtönöztünk egy csokorra valót.
Ilyenkor azért titokban megveregetem a vállam, hogy ezek az elhasznált ecsetek nem a kukában landoltak, már régen...

Emlékeztek még ezekre a gombokra?
A lányok ragaszkodtak hozzá, mert ez is "tekergetve" van. Szívem szerint más gombokkal díszítettem volna, de a munkájukat és a végeredményt nem akartam befolyásolni. Ebben a projektben én csak segédmunkás voltam...
Fizetés még nem volt, majd lesz hamarosan...
-gondolom, mert titokzatosan érdeklődtek, hogy vajon az apjuk is tudja használni a ragasztópisztolyt?

Becsip(kéz)ődtem

Mostanában csipkés korszakomat élem. Olyannyira, hogy legszívesebben mindent beborítanék vele.
Megtehetném, hiszen rengeteg csipkét, szalagot, csak hogy a legaktuálisabbakat említsem, kaptam Kanadából hazalátogató barátnőmtől, aki nagy szerencsémre, lomtalanítást tartott a padláson...
Így jutottam hozzá a majd 100 éves csipkegallérhoz, amit bántani nem mernék, viszont a látványában gyönyörködni igen, ezért a háló olvasólámpáján kapott  ideiglenesen helyet.

Azzal a töménytelen mennyiségű csipkével is kezdeni szerettem volna valamit, de egy kicsit soknak találtam a vakító fehérségét, így egy kissé beantikoltam néhányat...

Majd, nemes egyszerűséggel felragasztottam néhány karácsonyi gömbre, amiről előzetesen lecsippentettem az "akasztó" részét.
Így ünneptől független asztaldíszünk lett, ami nekem most, hogy csipkekorszakomat élem, nagyon bejön.

Ezek a régi gyertyatartók se úszták meg az átváltoztatást. Nagyon untam már szegénykéket, és tudtam, hogy egyszer majd eljön az én időm, amikor gyászos külsejüket valamivel feldobom.
Mint mindennél itt is az alappal kezdtem, így kaptak egy egységes fehér színt, amit csipke ruha követett.
Egyenlőre kettő van kész, a négyből a másik két sorsa, még bizonytalan...

Csak a fotó kedvéért jött ki a második, mert neki a fürdőszobában van az új szállása...
kék gyertyával

...és ha már ennyire belejöttem, akkor ez a régi, eredetileg ezüst színű IKEA váza se úszhatta meg, közelebbi rokonságát a gyertyatartókkal.

Gondolom, lesz még folytatás, most viszont legalább egy napig a farsangra kell koncentrálnom,
-azaz izzítani a sütőt, és sütnöm, ha már a jelmezkészítést az idén ilyen szerencsésen megúsztam!
:)

Születésnaposunk

volt a hét-közepén, akit próbáltunk  a magunk módján kényeztetni, apróságokkal meglepni...
-ami, végül sikerült is!

Vacsorához egyedül teríttettek, saját elképzelésük szerint a lányok.
A végeredmény elég tetszetős lett...

A torta sem maradhatott ki, ami idén  a megszokottól eltérően ilyen lett.

Ezekről pedig hamarosan beszámolok...

Azt tudtad, hogy...

Arra gondoltam, hogy indítok egy rovatot, amiben olyan hasznos háztartási információkat gyűjtök össze, amit sokan tudnak, tudunk, mégis időről-időre, nem árt felfrissíteni tudásunkat, vagy átadni tapaszatalatainkat a fiatalabb generációnak.
Pont úgy mint anyáink, nagyanyáink tették, csak más, modernebb formában...
Nem az észosztásra törekszem, továbbra sem lesznek  a témában napi bejegyzések, okosságok, viszont ha már csak egy embernek segít, akár egy régi, szép emlék felidézésében, -már megérte.
Szerintem, ez lányaimnak is jól-jön majd, amikor visszaemlékeznek majd arra, hogy -anya ezt, vagy azt, hogyan is csinálta...
-mert, ha nem is blogot írni, de számítógépet használni biztos fognak.

Nagy kedvencem: az ecet.
Talán ez az, amit már 10 éve használok nem csak étkezési célzattal a háztartásban. Akkoriban még nem volt ilyen, öko-bio "divat" viszont, voltak emlékeim nagyanyámtól...
-aki nem-csak ablaktisztításhoz használta.
Így, miután hasztalanul költöttünk rengeteg pénzt, különböző kőápolószerekre, kemikáliákra végső elkeseredésemben nyúltam az ecetért.
Eleinte voltak csatáink a használatával kapcsolatban. Gábor nem szereti, nehezen viselte a szagát.
Most írhatnám azt is, hogy kénytelen volt megszokni, mert nem hagytam magam olyan könnyen lebeszélni, de nem teszem. A lényeg, hogy csatát megnyertem! Az a pár perc, amíg elillannak a sokak-által kiállhatatlan szagok, meg igazán elviselhető, legfeljebb egy szellőztetéssel is beljebb vagyunk...
-mert mint szagtalanító: közömbösíti a kellemetlen illatanyagokat (cigaretta, hal, fokhagyma, odakozmált ételek)
-mert, folttisztító: makacs foltok (tinta, vörösbor)
-mert, nem csak vízkőoldó, hanem  penészölő
-mert, tökéletes szőnyegtisztító, atkaölő, mellesleg nem csak a szőnyeg színét frissíti fel, hanem még a molylepkéket is távol-tartja.

Most  lett talán a legaktuálisabb, hogy leesett a hó...
-mert, az utak sózása miatt a csizmákon sólerakódások, kicsapódások keletkeznek, amit ecettel könnyen tisztíthatunk, 2in1 mert a bőrt is ápolja.
Nálunk még a lányok velúr csizmáit, cipőit is ezzel szoktam leápolni, felélénkíteni a színeket.

Mosószert, öblítést, mint általános tisztítószert gondolom tudjuk...
-viszont azt, hogy a durva tapintású törölköző ismét a régi fényében tündököl, ha néhány percre ecetes vízben áztatod, majd mosógépbe téve szokásos módon kimosod?


Kép forrása innen

Több mint kellemetlen,

ha az ínhüvelygyulladás fájdalmával kell megküzdenünk.
Nálam, most többek-között ez az aktuális: Rossz! Próbálok visszaemlékezni az elmúlt napokra, mikor erőltethettem meg a jobb kezemet, de  semmi különös dolog nem jut eszembe, ami kiválthatta nálam... Már a tegnapi nap is kellemetlen volt számomra. Különösen odafigyeltem ezért, hogy csak a legszükségesebb házimunkát végezzem, így a mosogatás, porszívózás és némi vasalás,  mivel ezekben napi edzettségem van, gondoltam nem okozhat gondot...
Éjszaka már elég nehezen aludtam, mert szeretem a kezemre hajtani a fejem, ami most nem ment, illetve, álmomban többször is próbálkozhattam, mert ilyenkor meg szúró, éles fájdalomra riadtam fel.
Egy nem túl jó alvás után a reggel is hasonlóképpen indított...
Milyen érdekesen működünk, mi emberek függetlenül attól, hogy tudjuk a betegségünket, bajunkat, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla és automatikusan, az adott testrészünket, jelen esetben, a jobb kezemet használtam. Ez persze, már csak akkor jutott az eszembe, mikor a lányok reggelijéhez tányérokat vettem elő a szekrényből, ami kis szerencsének köszönhetően, nem a földön landolt...
-a fájdalomtól.
Hasonló élménnyel gazdagodtam a copfok elkészítésénél is, de talán a legdurvább mégis az volt, amikor tollat fogtam a kezembe. Nem szokásom reggel írogatni, pláne sajnos mostanság elég ritkán írok kézzel, viszont Luca üzenőjébe pár sort halaszthatatlanul firkantanom kellett, addig amíg el nem felejtem a reggeli, döcögős készülődésbe. Beteg szegénykém, benne van ebben a takony kórságban és első alkalommal, élve jogaimmal, kihasználtam a lehetőséget felmentést kértem tornaórára...
Maradjuk annyiban, hogy olvashatóra sikeredett, macskakaparásom.Szerintem...
Napi rutin, apró kis semmiségek, milyen sokat jelentenek, ha nehezen birkózunk meg velük. Persze, hogy ma kellett még hajat-mosnom, ami máskor nem is probléma, mert szárítással együtt max 10 perc alatt megvan, a tökéletes frizura, most bezzeg... -csillagok, fényes nappal.
Főzni is kellene valami könnyűt, de a szó szoros értelmében, hiszen ebéd után már hármasban próbálunk regenerálódni a holnapi napra.

Annak mondjuk örülök, hogy legalább nem lázas senki sem, így egy kis szaunázással kompenzálhatjuk a kellemetlenségeinket.
Csigu-bigu, csak vidáman...

Támogassuk kortárs festőművészeinket!

Pláne akkor, ha életük első valódi olajfestménye ilyenre sikeredett. Szerintem kezdetnek tökéletes, mint mentor, nem is tudok többet hozzáfűzni, talán csak annyit:
Hamarosan a kiállítás is megnyílik!

Az  ügyesen álcázott szív, lerántja leplet alkotójáról, aki nem más Zsófia...

No comment! Luca

Tiszta Amerika!

Nagyon jó hangulatban telt az esték, így bőven belefért apai részről egy kis gyerek nyúzás is, amibe a végén jómagam is bekapcsolódtam, erősítve ezzel a szadisták táborát.

Helyszín: nappali.
Gyerek Luca  a földön fekve nevetve visítva hempereg, -mert éppen a talpa, mint leggyengébb láncszem lett megtámadva...
Az az isteni babaillat, ami ezekből a bűvös talpacskákból áradt, külön fokozta a mókát, majd mikor már nem bírta tovább a kiképzést a gyerek, végső fegyverként bevetette a legmegalázóbbat, ami  szülőt csak érhet.
-FELJELENTELEK BENNETEKET! -felkiáltás mellett.
:)
Talált, süllyedt!

Csak tudnánk, hogy honnan szedte, komolyan gondolkodóba estünk....
-Tiszta Ááámerika!
 

Díványgyűlés

Tegnap esti sorozatban aki látta tudja, Szulejmán összehívta a díványgyűlést. Ez persze számunkra, így ebben a formában eléggé viccesnek, akár könnyen félreérthetőnek is hangozhat. Nekem mégis nagyon megtetszett, ezért biztos, hogy a későbbiekben, családi körben, természetesen nem csak konfliktuskezeléseknél, de alkalmazni fogom. Mondjuk lehetne még akár sezlony, vagy heverő gyűlésnek is nevezni, bár ez utóbbi szavakat előtte a lányokkal is tisztázni kellene, ami a lényegén nem változtatna...

Jelenlegi díványgyűlésünk fő témája Luca lesz.
Mint múltkori bejegyzésemben írtam már az iskoláról és ahhoz való hozzáállásáról, így azt most csak röviden teszem.
Annyira büszke voltam rá hétfőn, mikor hazajött az iskolából és boldogan újságolta el, hogy az osztályukból, egyedül csak neki volt kész a házi feladata...
Angolból ráadásul.
Mondjuk az-az igazsághoz  még hozzátartozik, hogy a füzetbe nem volt semmi megjelölve, mert szóban kapták...
-hogy az órán elhangzott szavakat lerajzolják, és megtanulják.

A másik ilyen öröm is a hétfői naphoz kapcsolódik. Hétvégére, rendszerint egy-egy verstanulás is fel van adva. Aktuális versüket, igaz, hogy csak jövőhét hétfőre kellett volna megtanulnia, ezt nem is értettem de mivel Zsófinak is pont ez volt a házi, így ez nem okozott akkora nehézséget. Észrevétlenül megtanulta...
-és amikor a tanítónéni rákérdezett, hogy valaki esetleg el tudná mondani, akkor Ő boldogan jelentkezett.
Kellett ez azt hiszem nagyon, az önbizalmának.

Viszont, ha már itt tartok Zsófit is megemlítem.
Még csak hó közepén tartunk, a kisasszony máris megszerezte a havi maximumként szabott limitet, azt a bizonyos ! magatartásból...

Holnap szünet lesz, itthon maradnak. Így kicsit lazíthatunk, mielőtt kezünkbe kapjuk, életük első félévi-bizonyítványát.
Rosszabb sose legyen!
:)

Ezt a régi képet, most muszáj volt  ide feltennem, amint éppen díványgyűlést tartottak kedvenc állataink...
-jelenleg már csak két macskusz van meg,  a "nagy" csapatból.

Csak egy jó recept kell...

Hihetetlen, hogy milyen meglepő változásokon tudunk átmenni, amit elsődlegesen természetesen nem csak a külsőségen értek, mert nyilvánvalóan az a legszembetűnőbb.
Jelen esetben a megváltozott szokásainkra gondoltam. Legyen az rossz vagy jó, felvett vagy elhagyott dolog az életünkben. Ha, mélyen magamba nézek, bizony számos rossz szokásommal találom magam szemben, amin változtatni is könnyen lehetne. Tudnék is minimális odafigyeléssel, ha akarnék...-de egyenlőre nem ilyen gondolatok töltik ki napjaimat. Ráadásul írni sem erről akartam, meg tökéletes-se szeretnék lenni, tehát minden úgy jó, ahogy van...
Jól emlékszem még arra az időszakomra, mikor legnagyobb ellenségemként, a sütést tartottam. Olyan távolinak tűnik az az idő,  pedig csak pár év telt el azóta.
Leküzdöttem félelmeim és igaz, hogy lassan, de megtanultam a sütés fortélyait.
Kellő önbizalom hiányában, gyakran hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel elintézni bizonyos dolgokat: úgysem tudom megcsinálni, biztosan nem fog sikerülni -így megkímélve magunkat a kudarctól inkább bele sem kezdünk...
Nektek ez nem ismerős?
Ismeretségi körömben én is gyakran hallottam már ezeket a szavakat, amikor egy-egy elkészült munkámat meglátták. Hiába mutattam meg a munkamenet fázisait lépésről-lépésre, eddig még senki nem kezdett bele, az egyébként nem bonyolult tárgyak, dekorációk elkészítésébe...
Szóval, valahogy így voltam én is a sütéssel, pontosabban a süteményekkel. Hiába olvasgattam, csurgattam a nyálam a jobbnál jobb süteményeken, hála ennek a rengeteg és változatos blog-világnak, sokáig semmi nem történt. Aztán egyszer csak...
- úgy gondoltam, hogy születésnapi ajándékként sk tortát készítek az ünnepelteknek, rögtön kettőt is ha már lúd, akkor legyen kövér alapon  így, nem akármivel indítottam, hanem a mostanában oly népszerű Pavlovával. Mondhatni akkora sikere lett ennek a valóban finom tortának, hogy rendszeres fogyasztóivá váltunk. Ezután, egyre bátrabban álltam már a habverő mellé és próbálgattam különböző recepteket, amiben azért a kezdetekben akadt néhány melléfogás. Ez volt, az a bizonyos tanulópénz...
Azt hiszem, jelenleg bármilyen süteményt megtudok-sütni, egy jó recepttel a kezemben ez biztosan nem lenne akadály...-viszont a fondantos többemeletes tortákkal, bármennyire is csábítóak, várok még.

Egy évvel ezelőtt kezdtem közelebbi ismeretségbe kerülni a kelt-tészták világával, ami egy teljesen más utat nyitott meg előttem. Naná, hogy itt meg rögtön a szalagos-fánkkal próbálkoztam...-és utólag bánom már, hogy ennyi év kihagyással.
Kelt tésztáknál, legtöbb esetben azt olvastam a receptekben, hogy géppel bedagasztották a hozzávalókat...
Na jó, és akinek nincs gépe, vagy fogalma sincs milyen állagúnak kell lennie az "alap" tésztának, mert olyan amatőr mint én? -az is bátran kezdjen bele, hozzám hasonlóan, így utólag, már bátran állíthatom.
Az első sütést úgy fogtam fel, hogy kipróbálom, milyen kézzel dagasztani és tesztelem mi sül ki a receptből, amennyiben meg lesz legközelebb, úgy lesz dagasztógépem is...
Legközelebb lett, dagasztógépem viszont azóta sincs. Egyszerűen nincs rá szükségem, pedig elég széles skálán mozog a recepttáram. Kézzel dagasztani nem mondom, hogy könnyű, de nem is olyan nehéz, mint azt oly sokan emlegetik és veszik el ezzel a kevésbé-tapasztaltak kedvét.

Tulajdonképpen ami miatt ebbe a bejegyzésbe belekezdtem az a kakaós-csiga, amit oly nagyon szeretnek a lányaim. A gondom az egésszel csak annyi, hogy órák kellenek az elkészítéséhez, pedig milyen jó is lenne reggelire, melegen egy pohár tejjel, ezzel kezdeni a napot. Lehetne, csak ehhez nekem hajnalok-hajnalán kellene felkelnem. Ekkora áldozatot meg csak-úgy, egy szürke hétköznapon nem hozhatok, nem tudok, nem bírok. Múltkoriban sikerült kicsit hosszasabban beszélgetni kedvenc szomszédasszonyommal, -nem a közvetlen szomszédaink, pár ház azért elválaszt bennünket, viszont barátságunkat ez nem befolyásolja-  miközben szóba került gyermekeink reggelizési szokása. 
Így tudtam meg, azt a szupertitkos információt, hogy náluk jelenlegi nagy kedvenc a LIDL-ben kapható fagyasztott csiga, amit reggel pár perc alatt elkészít az egyébként válogatós fiának.
Gondoltam, majd ha legközelebb arra járunk, akkor megnézem én magamnak azokat a csigákat.
Amit  mellesleg azóta sem láttam... -és nem azért, mert nem voltunk bevásárolni.
Kakaós-csigát viszont készítettem, direkt dupla adaggal, mert a felét rögtön le is fagyasztottam, pont úgy, mint a krumplis pogácsát.
Ma  érkezett el az a nagy nap, hogy a lányok illatos, friss, ropogós, langymeleg kakaós-csigára ébredeztek.
Szerintem remekül indítottunk...
-csak egy jó recept kell hozzá!

chip

Nem is tudom. Lehet talán már 8-10 éve annak, mikor megelégelve kutyánk önálló életét folyamatos csavargását a chip mellett döntöttünk. Addig is a felelős állattartók életét éltük de, mivel Tódikánk genetikailag volt csavargásra kódolva, mit sem értek a nyakába akasztott biléták. ..
-így egy idő után, törzsvevőnek számítottunk a gravírozónál.
A legtöbb esetben, gondolom, valóban jó szándékkal vezérelt emberek, nemes egyszerűséggel levették a kutya nyakából  a bilétát, és úgy próbáltak telefonon értesíteni, miközben, ez az édes kiskutya, felhúzta a nyúlcipőt és kereket oldott...
A legdurvább esetek, talán mégsem ezek voltak, hanem amikor hajnali 3!-kor, jobb esetben 5! órakkor megszólaló mobilok ébresztettek legédesebb álmunkból, hogy indulhatunk kutyamentésre...
-Örümünk ilyenkor leírhatatlan volt.- de, szó szerint., mert a nyomdafestéket biztos nem bírta volna.
Sokan kérdezték, miért nem vigyázunk a kutyára jobban. Mit csinálunk vele, amiért folyamatosan szökésben van, mert az mégsem lehet normális, hogy amennyiben egy állatot jól tartanak, az menekülni akarjon gazdájától...

Az egész úgy kezdődött évekkel ezelőtt, hogy Gábort szerettem volna meglepni egy kutyával, pontosabban egy Briarddal születésnapja alkalmából. Mivel akkoriban Briard kölyökkutyák nem voltak  az országban és bizonytalan ideig nem is voltak várhatóak, ajándék meg kellett...
-így jobb híján, egy miskolci menhelyet látogattuk meg, mert pont abban a városban töltöttük az ünnepi hétvégénket.
Február eleje. Hatalmas hó. Egy kis fekete, olyan egy hónap körüli kölyökkutya  a menhelyen,folyamatosan a nyomunkba van, pedig jóformán alig látszik ki a hóból. Koszos, büdös és még ráadásul fiú is... (pedig én lányt szerettem volna)
-mégis, Ő lett Gábornál a befutó.
A születésnap dátuma és a kutya neve a véletlen műve de, talán a  sors keze...
Tódikánkat, az én akkor is már igen koros, öreg Afgán agár kutyám mellé szántuk játszótársnak, aki egy kicsit megmozgatja a vénasszonyt, színt visz öreg napjaiba.
Attól a naptól fogva, elválaszthatatlan barátság lett köztük. Legtöbbször, még együtt  is szöktek.
Tódor bontotta a kerítést, mert ahhoz nagyon értett, az "Öreg" nagyságos asszony volt ilyen alantas munkálathoz.
Tódi,, először csak a kert hátsó frontjánál lévőt célozta meg, ami fából készült. Neki ez volt a leggyengébb láncszem és mint utólag kiderült nekünk is...
Miután megelégeltük a toldozás-foltozást és felépíttettük a bevehetetlen várfalat, következett a szomszédos oldal, drótkerítés bontása.  A szomszédok meg boldogok voltak, hogy új kerítést kaptak. Közben persze az utcafronton 2 méter magasban felhúzva a csirkeháló, a kovácsoltvas kerítésre, csak ideiglenes megoldásként működött...
Előbb utóbb rá kellett jönnünk, hogy Tódor tökéletesre fejlesztette kerítésmászó tudományát, nincs az az akadály, ami megállíthatná Őt, így a hálót végül lebontottuk.
Végre, szabadon jött, -ment. A környéken is mindenki ismerte. Nem volt olyan kisgyerekes anyuka, akit ne kísért volna végig babakocsis sétája során, majd miután jól végezte dolgát, annak rendje-módja szerint, estére mindig szépen hazajött.
Kedvence volt csak -úgy lesétálni a közeli Vári cukrászdáig. Süteményt soha nem fogadott el az ott dolgozóktól, viselkedni azért tudott,- nem koldult,  Ő csak nézelődött.
Az igazi gondok viszont az " Öregkutya" elvesztése után ami 2 éve volt  kezdődtek. Tódi csavargásai egyre hosszabbak lettek.  Volt, hogy napokig nem jött haza, mi mentünk érte...
-aztán, egyszer csak nem jött haza.
Hiába kerestük, vártuk a telefont, sokáig nem történt semmi, nem volt kutyánk.
Majd mikor ismét lett végre, az örömünk sem tartott sokáig, mert Tódinak mennie kellett... hajtotta a vére...
Hiába lett belőle szobakutya, nélküle sehová nem tudtunk elmenni, ami eléggé megkeserítette örömünket.  Már, egy nagyobb bevásárlást is csak úgy engedhettünk meg magunknak, ha siettünk haza és a cukiba felszedtük a kutyát, mert tuti, hogy ott volt.
Egy-egy ilyen bevásárlás alkalmával, folyton attól rettegtem, hogy a forgalmas Szlovák úton, mikor, hol fogom elgázolva őt meglátni. Pár hónap volt csupán, amit így, ilyen "körülmények" között velünk töltött, mert ez a kis hálátlan, odébb állt. Új gazdikat talált magának, valahol itt a környéken...
-két kisöreghez csapódott, akik kedvére kényeztetik. A kertbe ki, egyedül pedig soha nem engedik...
Most, hogy ez a chip körüli mizéria folyik még a csapból is, így jutott az eszembe, milyen jó szolgálatot tett nekünk akkoriban ez a kevésbé "divatos"  megjelölési-módszer, amit azóta is előszeretetből, vagy inkább tapasztalatból alkalmazunk a kutyáinkon.
Bízom benne, hogy főleg így szilveszter után,  egyre többen alkalmazzák és nem csak azért, mert kötelező...
-hanem, mert nagyon hasznos is!

Egy régi kép, még az Öreg kutyáról
és a jelenlegi egykénkről, Izáról.

1 fekete (pont) nekem!

Nem lehetünk  mindenben tökéletesek...
- próbálom a lányokba is belesulykolni ezeket a szavakat, szeptember óta. Na, ezzel nem arra buzdítottam őket, hogy ne tanuljanak, vagy esetleg ne írják meg a leckét, viszont azt se szeretném, ha pszichoszomatikus gondokat okozna számukra a  folyamatos teljesítménykényszer.
Persze, vannak elvárásaim velük szemben, még szép! -kinek nincs- ha a gyermek tanulmányi eredménye, esetleg beilleszkedése kerül szóba...
- viszont, ezek az elvárások, mellesleg koránt-se teljesíthetetlenek számukra.
Éppen ezért a lányokkal, már az első pillanatban megbeszéltem, mikor először jött szóba az egész iskolai téma, hogy nem fog összedőlni a világ, amennyiben véletlenül becsúszik, egy-egy rosszabb értékelés.
Ilyen esetek,  lássuk-be, még a legjobb szándék mellett is adódhatnak, viszont, attól még ugyanúgy szeretem Őket, és ugyanúgy az én okos, nagylányaim maradnak...
-részemről nem lesz hiszti, részükre nincs szidás, dorgálás.
Azt hiszem, alapvetően semmi okom nincs panaszra, mert szeptember óta a tőlük telhető legjobbat hozták ki önmagukból, ami ismervén a lányok mentalitását, nagyon nem is meglepő.

Zsófikám cserfességével, sok újdonságot nem okozott. Ő, az órákon nem minden esetben tudja befogni a száját és ilyenkor locsi-fecsi üzemmódba kapcsol, aminek eredménye a magatartás értékeléseken meg is látszik. Már-már, rendszeresnek mondható havi 3 felkiáltójel az üzenőben, amit a mosolygós smiley mellé összeszed. Ez a része nem zavar!
Az viszont igen, hogy ha abból adódik, mert nem figyel az órán. Hiába tudja, ezzel esteleg megbánthatja a másikat, imádott tanítónénit egyszerűen képtelen magát kontrollálni...
Elképzelhető, hogy idővel ez még változni fog de, ha így marad , az se lesz olyan nagy gond, legfeljebb négyes lesz magatartásból, amit kizárólag magának köszönhet majd.

Luca eredményei talán a legmegosztóbbak, az apja és köztem. Atyai elfogultság: így tökéletes a gyerek ahogy van! A maga szerénységével, bájával, kedvességével.
Tanulmányi eredménye, szorgalma, magatartása csupa-csupa csillag, sehol egy felkiáltójel, még csak véletlenül se...
Persze, hiszen Luca csupa jó, irigylésre méltó dolgot örökölt a génjeiben, ami viszont nekem egy kicsit sok.  Mondjuk, lehetne egy kicsit cserfesebb, vagy elevenebb, vagy akármilyen, csak ne ennyire jó, alkalmazkodó, elfogadó...
- ráadásul, -még testvérnek is tökéletes!- ami nagy szó, ha ezt a mondatot, Zsófi szájából halljuk viszont.
Féltem Lucát, ebben az őrült világban.
Persze kemény gyerek, sokszor felnőtteket meghazudtoló méltósággal kezeli a problémákat, konfliktusokat, viszont a legváratlanabb helyzetekben meg képes és elérzékenyül nekem...

Csütörtökön történt, hogy az első iskolai napról hazaérkezve tényként újságolta el, hogy a tanítónénijük, most már tényleg fekete-pontot fog adni azoknak a gyerekeknek, akik nem készítik el a házi-feladatukat. Ez minket nem érinthet, így sokat nem is foglalkoztam a dologgal...- ha csak, azt nem vesszük annak, -hogy csodálkozásomat fejeztem ki arról, milyen hihetetlen türelem kell egy pedagógus részéről arra, hogy fél év türelmi időt ad a szigorlat bevezetéséhez.
Magamból kiindulva, egészen biztos, hogy kevésbé lettem volna toleráns... a szülőkhöz!
Nem a gyerek hibája a hiányzó házi feladat, hanem a szülőé. Ezekben az esetekben, még ha a gyerek kapja is azt a bizonyos feketét, valójában kizárólag a szülőt illeti, minősíti!

Túl is léptünk hamar a témán. Elkezdtük a tanulást, illetve a gyakorlást, mert azt minden nap szoktunk. Átnéztem a házi-feladatot amit a napköziben készített el, és még a rajzot is megdicsértem, amit olyan ötletesen kivitelezett, ráadásul, nem csak saját-magának, hanem az osztálytársának is, aki kézügyesség híján erre megkérte.
Másnap...
Jönnek haza a suliból, nagy hangzavart csapva, már az előszobában. Kapkodom a fejem, próbálom vetkőzés közben csitítani a lányokat, hogy  megértsem, végre minek ez az egyébként szokatlan, egymásszavába-vágó kiabálás.
Gondoltam, magamban mosolyogva biztosan azért "örülnek" ennyire, mert Zsófikám rekordot döntött, és már rögtön az első héten felkiáltójellel kezdett.
De, nem!
Lucám első fekete pontja okozta a hangzavart.
Amit a hiányzó leckéjéért kapott.
Amit elkészített, de sikeresen itthon is hagyott. (az íróasztalon)
Amit jelen esetben Én kaptam, mert az iskolatáskákat a mai napig is pakolom.
Amit sokszor egyedül kell befejeznem, mert addigra már a tanulás helyét számukra,  a játék vesz át.
Ami az én figyelmetlenségemből adódott. mentségemre legyen, hogy a ház különböző pontjain fellelhető ficni-fecni rajzokat esténként már rendszerint nem szoktam szelektálni, marad minden ott, ahol van, felőlem, akár napokra is!

Első reagálásom talán pont a fent leírtak miatt is hatalmas nevetés volt, nem tehetek róla de, nem tudtam megállni.
Majd alaposan átbeszéltük Lucával a dolgokat, levontuk a tanulságokat az egészből...
Javítani lehet, csak az üzenőben szerepel, meg egyébként is Én kaptam!
Én kaptam a lelkiismeret-furdalással gyötrő éjszakákat is, amit azóta érzek...

Luca. Ő, meg olyan őszinte tudott maradni, mikor csicsergő hangján nekem azt mondta:
-nem baj anya!-majd mosolyogva hozzátette
-Ezt, most te kaptad!
:)   
Az biztos, hogy megkaptam. Jól megtanultam a leckét...

Farsangi jelmezek/ötletek

Na, nem mintha nem szeretnék senkinek ötletet, inspirációt adni...
-de jóformán alig léptük át az újév küszöbét, máris a legkeresettebb bejegyzéseim, ezek az előző években elkészített  farsangi jelmezeink lettek.
Egyébként tavaly is már az első napok kedvencei, a jelmezeink voltak.
Persze, jó előrelátónak lenni...
-de ennyire?
Nekem még a karácsony és szilveszteri eszem-iszom nem bánkódom, bőven megüli a gyomromat, egy "tisztességes" ételre jóformán nézni nem bírok, nem, hogy máris a farsangra készülődni...
Mondjuk, úgy könnyű, hogy nem kell a fejemet törnöm azon, minek is öltöztessem a lányokat, hiszen új közegbe kerültek, így könnyedén elsüthetjük a tavalyi göncöket is.
-elvégre megdolgoztam értük, velük.
Természetesen ötleteim lennének bőven erre az évre is,  amiket egyébként fantasztikusnak gondolok de hagyom egy kissé érni. Félreértés ne essék, nem az ötletnek, illetve a kivitelezésnek kell érni, leginkább az alanyoknak...- legalább egy évig.
Na, meg szokták, volt mondani, puding próbája az evés.
Megnézzük, leteszteljük ebben az első évben, hogy mit "vár" el az iskola.
Nem adhatunk ki minden adu-ászt a  kezünkből már az első évben.
Azt viszont igen, hogy mivel fogunk az idén is garázdálkodni, illetve mik voltak az előző évek jelmezei.
Legyen ez egy kis visszatekintő, a keresés megkönnyítése végett:

2012 az utolsó ovis farsangunk

jé, mint jégkirálynőként, majd mézengúzként

2011-es farsangi buli

tavasztündér
és barátnője, a fogtündér

2010-ben nagyon egyszerű dolgom volt, már ha az utóbbi évek  jelmezkészítés kihívásait veszem számításba...
- akkoriban, két legyet ütöttem egy csapásra, vagyis dalmatát,

 ..és  a legelső közösségi ovis farsangunk, örökölt jelmezben, de annál nagyobb nyugalommal telt akkoriban.
Luckó, mint egy kis-tündér...

Zsófikám, mint Hófehérke

Milyen rég, és milyen szép is volt...