Lazulunk

Gondolom nem újdonság azok számára akiknek iskoláskorú gyerekkel rendelkeznek és azoknak sem, akik már, vagy még nem de, nálunk is megkezdődött a vakáció.
Ennek, nem csak a lányok, hanem jómagam is nagyon örültem...
-teljesen elfáradtunk a végére.
 Az év-közbeni iskolaváltást is szerencsésen megugrottuk, azaz pontosabban ugrották a lányok, csakúgy, mit az utolsó hetekben írt, rengeteg témazárót.
Igen!
Büszke vagyok a két szépséges bizonyítványra, kicsit magaménak is érzem, mert tudom mennyi munkájuk fekszik benne.

Egyenlőre élvezzük a semmittevést, igyekszünk nem gondolni a szeptemberre, mert tisztában vagyunk azzal, milyen nehézségek várnak még ránk...
-addig meg várjuk a kánikulát.
Nem csak képeken szeretnénk nézegetni és emlékezni arra, amiben az idén már pár napig részesülhettünk az időjárásnak köszönhetően, hogy milyen jó is egy kis pancsolás.

Futnak a kicsikék

Sajnos mostanában megint hanyagoltam az írást, ami eléggé aggasztó, hiszen a vakáció is közeleg, akkor pedig végképp nem lesz időm semmire...
Tudom nem kifogás, hogy majd 2 hete influenzás tünetekkel küzdök, mert Zsófikám névnapján még makk egészséges voltam, mégse jutott időm egy nyúlfarknyi bejegyzésre, róla.

Mint mindenhol az iskolákban, nálunk is dübörög az év-végi hajrá! Na, nem mintha számítanának a most szerzett osztályzatok, mert Zsófi és Luca is, gyönyörű bizonyítványt kapnak, majd...
Ami viszont számunkra teljesen új, az-az iskolai záróbuli. Ez a gálaműsor már a héten meglesz, ahol a gyerekek angolul és magyarul is fellépnek műsoraikkal, ráadásul nem is az iskolában. Süthetek ma egész nap, mert ilyenkor az a szokás. Szóval, nem unatkozunk...
-többek között, már csak azért sem, mert ismételten bővítettük családunk létszámát, immáron 3 indiai futókacsával. 
Már egy éve beszélünk róla, hogy milyen jó, meg hasznos is lenne több szempontból is de, valahogy az élet, a sors mindig úgy hozta,  hogy semmi nem lett belőle. Már-már most is teljesen lemondtunk róluk, mert előjegyzésre lehet csak kapni, meg mekkora felelősség, mennyi lemondással jár, főleg most, hogy itt a nyár...
Sorsunkat, Lucám keresztapja pecsételte meg egy telefonhívással, mikor megkérdezte, hogy aktuális-e még a futókacsa, amire a lányok úgy vágytak. Sikerült keltetniük 5 tojást, amik akkor már mint kiskacsák, 3 naposak voltak. Aznap elvesztünk. Az, hogy a lányok attól a naptól fogva aludni se tudtak, annyira várták a kacsákat, mi pedig, mint elméletileg józan ésszel bíró felnőttek, akik soha nem éltek baromfiakkal egy háztartásba, a felelősség terhe miatt.
Miután minden hozzávalót beszereztünk, az új lakók fogadását, gyermeknapra időzítettük.
Na, jó! Egy nappal előtte hoztuk el az akkor 2 hetes kicsiket.
Lucám, nem bírt magával, már az autóban kiválasztotta a saját kacsáját (mindenkinek van egy-egy, mi Gáborral, pedig osztozunk a sajátunkon) ölébe vette és úgy babusgatta, simogatta, mint egy kiscicát.
Legnagyobb félelmem Izával és a cicákkal kapcsolatban volt, mert mégsem dugdoshatom előlük ezután a kacsákat, addig amíg fel nem nőnek, ha egyáltalán megélik a felnőttkort...
Elméletileg, nálunk semmilyen állat nem bánthat senkit, ez szabály! Az, viszont teljesen lelombozott, hogy előző héten 2 döglött vadkacsát találtunk, pár nap különbséggel a tóparton. Ilyen soha ezelőtt még nem fordult elő. Nem mintha mentegetni szeretném állatkáinkat de, Iza csak ugatja, max elkergeti a kacsákat a tóról, még a vízbe se megy be utánuk. Mattika az öreg cicánk, már hátra se megy, csak az első részben közlekedik. A kicsik, Wifi és Chani? Nem tudjuk de, gyanítjuk, hogy nem ők kaptak vérszemet egy náluknál sokkal nagyobb zsákmányra. Maradt tehát a nyest, mint gyanúsított. Az viszont nem olyan jó jel, ha a kutya ellenére bejönnek a kertbe, főleg úgy, hogy előtte fogott egyet. Vagy ez a nyest bosszúja?
Mindenesetre ilyen előzményekkel a nyakunkba vettünk három kis életkét, akikért felelősek vagyunk.
Félelmem Izi miatt, teljesen alaptalan volt. Első pillanattól fogva elfogatta és terelgeti, vigyáz a kacsákra, míg a macskáink, pánikszerűen menekülnek a félelmetes "fenevadaktól".
Egyenlőre elkerítve vannak napközben, mert vígan átférnek a szomszédos dróthálón, akkor pedig bottal üthetjük a nyomukat. Pancsolni is csak egy nagyobb lavórban engedjük még őket, talán majd hétvégén, és akkor is csak szülői felügyelet mellett, mehetnek a tóba...
-estére csak megunják és kijönnek közénk. Mint városi lány, soha nem gondoltam volna, hogy lehetnek ennyire aranyosak a kacsák. Jó, nem az a cuki, dögönyözni való szőrgombócok, de nagyon viccesek és talán még okosak is, pláne, hogy ilyen hamar elfogadtak, beilleszkedtek közénk.

Éjszakai látogatónk

Nálunk már természetes dolog, hogy akkor történik az ember lányával, valami váratlan, megoldásra váró ügy, amikor férfi népség nélkül maradunk éjszakára. Egy hete se volt ez másképp...
Tulajdonképpen, teljesen normálisan indult az esténk, ha attól az apróságtól eltekintünk, hogy a gyerekszobában aludtam, közkívánatra. Szeretek ilyenkor a lányokkal lenni, sokáig beszélgetni velük, függetlenül a másnapi koránkeléstől, ezt önként és dalolva vállalják.

Valamikor hajnali kettő után legédesebb álmomból arra riadtam fel, hogy valami iszonyatosan hangosan sziszeg.
Gyorsan kipattantam az ágyból, mert azt hittem, hogy a házból jön a hang. Valahogy akkor még fel se fogtam, vagy addig nem tűnt fel, hogy a kutya meg kint ugat. Résnyire nyitott ajtón keresztül  kikukucskáltam de, azon a részen a nagy fű miatt nem sok-mindent láttam. Tudtam, hogy valamilyen állat lehet, mert Iza azt, egyértelműen jelezte nekem, viszont sokra nem ment vele, mert ijedtemben földbegyökerezett a lábam. Kígyó, patkány, mi a fene lehet? Kavarogtak a gondolatok a fejemben, mert természetesen a kutyát is féltettem, nehogy valami baja essen, na meg azt a szerencsétlen betolakodót is, aki ilyenkor hozzánk keveredett...
Hiába vetettem be minden cselt, az egyébként máskor szófogadó kutyának, rám se hederített, azaz igen, mert ő meg azt akarta, hogy menjek ki én hozzá.
Akkor, már a lányok is felébredtek a nagy hangzavarra, no meg szerintem a fél utca, mert így megállás nélkül ugatni még nem hallottuk Izát, tehát minden maradt az eredeti felállásban. Kutya kint, én bent...
Azt, elképzelni se tudták a lányok, még kérdezgették is, hogy meddig tud ugatni egy kutya, mikorra fog vajon Izi berekedni. Azt hiszem, azzal teljesen elkeserítettem Zsófit és Lucát, hogy a kutyáknak az ugatás olyan, mint nekünk a beszéd, tehát sanszos, hogy bírja még egy darabig...
Már úgy tűnt, hogy nem is alszunk többet aznap hajnalban, mert akkor már több mint 2 órán keresztül megállás nélkül ment a hangzavar. Azt egy kicsit furcsállottam, hogy egy viszonylag nagytestű kutya, hogy nem képes percek alatt végezni áldozatával, ha már így hozta a sors, ha csak nem valami nagyobb veszedelmes állat... mert egyszer csak csend lett.
Azt nem mondanám, hogy nyugodtan aludtam el arra a kevéske időre, mert bennem volt az, hogy felkészülök a legrosszabbakra, amik majd a reggeli romeltakarításnál várnak rám.

Reggel, első dolgom volt kinézni az ajtón.
Az ajtó előtt semmi tetem, ez jó jel.
- Izát meg is dicsértem, aki persze úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna.
Mikor számon-kértem tőle az éjszakát, boldogan vezetett áldozatához.
A rózsák között volt valami szőrös izé, amit akkor még nem tudtam hová tenni.
Szomszédaink új arcomat ismerhették meg a felkelő napsugarakban, amint pizsamában, kócosan, egy seprűt dugdosok a virágok közé, persze, csak úgy, módjával, tisztes távolságból...
-és nagyot sikítok, amikor megmoccan!
Nyest volt a kicsike, aki ekkora hangzavart okozott, ráadásul úgy, hogy haja szála se görbült, ugyanis a mi drága kutyánknak eszébe se jutott bántani.
Ő "csak" játszott vele, hiszen családtagot, háziállatot nem bántunk, ezt mindenkinek be kell tartani, így tanulta és a szabály az szabály, mindenkire vonatkozik!
Miután a lányok suliba mentek, segítséget hívtam nyest ügyben, akkor még azt hittem, hogy görény és levittük az állatorvoshoz, megbizonyosodni róla, hogy valóban sértetlen...
Mivel kicsike volt, így próbáltam felvenni a kapcsolatot állatmenhelyekkel, míg végül a Noé állatotthonba sikerült estére elhelyezni. 
A lányokat még megvártam, mert szerettek volna elbúcsúzni Sufnitól, aki időközben ezt a nevet nyerte meg magának.
Volt nagy sírás, mert Sufni hamar belopta magát a szívünkbe de, nem tarthattuk meg, tudtuk jól, mennyire kártékony és veszélyes is lehet.

Éppen hazafelé tartottunk a menhelyről, amikor szomszédunk hívott, hogy a kertjükbe van egy mocsári teknős és átrakná hozzánk, ha nem vagyunk otthon...
Mikor felvilágosítottam arról, hogy ez nem a legjobb ötlet, mert ha a teki elbarangol a kertben, akkor ma se alszik a környék,ezt garantálom, hiszen Izi szerint, új lakónk érkezett.
Gyorsan vízbe rakták a lányok.
Én meg csak bízhattam abban, hogy nyugodt éjszakánk lesz, hiszen egy napra,
bőven elég volt ennyi állat...
Sufni álmos

 Luca megtartaná Sufnit

 -ha nem lehet nyestünk, akkor legyen görényünk Zsófi szerint... -mert, olyan cukik!

 Izabella és Sufni között teljes az összhang...

 Búcsúzás...

 Mennyi mindenre jó a LIDL-s szatyor

 

 teki szemrevételezés

 vízrebocsájtás

VÉGE!

Anyák napja

Nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy idén is részesülhettem az iskolai anyák napi műsorban.
Három éve, mióta már nem ovisok a lányok, minden évben valami új, nem megszokott, sablonos köszöntéssel  találkoztam, ami leginkább a felkészítő tanárok kreativitását dicsérte. Az idei ünnepség, minden eddigi elképzelésemet felülmúlta. Nem osztály szinten, hanem iskolai szinten köszöntöttek gyermekeink bennünket. Maga a műsor, valamivel több mint másfél órás volt. Ez azt jelenti, hogy konkrétan ennyi ideig volt könnyes a szemem...

A képeket Gáborom készítette, így nekem volt lehetőségem a gyerekek előadását figyelni...

A fenti képet pedig még régebben mentettem le, gondoltam majd egyszer kinyomtatom magamnak de, a családom megelőzött vele, aminek nagyon örültem...
-a rengeteg virág mellett.

Osztálykirándulás

Mázlisták a lányaim. Nem csak az új osztálytársakkal kapcsolatban, hanem a rájuk váró kalandok miatt is.  Lesz pörgés bőven a még hátralévő tanévben.
Múlt csütörtökön, így jutottak el Dobogókőre, ahol a hely nevezetessége mellet, más híresség is hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élményben legyen részük.

Siklók, békák

Nem tudom, miért nem lepődök meg azon, hogy Zsófi és Luca szeretik az állatokat. Ez így eddig rendben is lenne, hiszen tudom milyen kellemes azokat a kis szőrös testűeket simogatni, no, de mi van a többivel?  Számomra a hüllők és puhatestűek már a pfúj, gusztustalan kategória, nem is fognám meg őket... -ellenben a lányaim! Jöhet bármi, de a szó szoros értelmében, hiszen ebben nőnek fel.
A tó élővilágának köszönhetően, eddig "csak" az aranyhalak és a kisebb testű békák nem voltak biztonságban. Most viszont, kibővült a kör a nagyobb békákra. Legyenek varangyok, vagy kecskebékák, teljesen mindegy...
-hála, Lucám keresztapjának.
Pár héttel ezelőtt, neki köszönhetően elkészültek, pár perces munkával a békafogó pecabotok. Csaliként pitypangot használunk, azaz használnak a lányok és láss csodát, ezek a buta békák rögtön rá is ugranak. Azóta nincs olyan nap, hogy lazításként ne töltenének el pár percet a tónál, a békahorgászok.
Természetesen legtöbbször áldozataik visszakerülnek eredeti környezetükbe, viszont olykor-olykor megesik, hogy a kert végében lévő patakba deportálják őket. Néhány szerencsésebb példány abban a megtiszteltetésben is részesülhet, hogy egy körtúrán vehet részt.  Ezen túrákon, nem csak a kert magasabban fekvő pontját, hanem az otthon melegét ismegismerhetik. Na, itt szoktam hisztérikus rohamokat kapni, mikor egy-egy varangyal a kezükben, bejönnek hozzám a házba, "csak úgy" mutatólag. Ez a szegény sikló is a konyhában landolt első nekifutásra, majd néhány tekergés után amit a konyhakövön lejtett, sokkos állapotban azonnal kiparancsoltam a házból...
-még, mielőtt felkelti a szunyókáló macskáink érdeklődését, vagy úgy megszökik, hogy bottal üthetjük a nyomát.

Próbálom szokni a gondolatot, mi vár rám még ezen a nyáron, mivel a lányokat nem hatja meg kinevetik undorodó sikoltozásom... 

Ebből a cserépből vajon mi fog kikelni?

Optimista

Nagyon izgalmas dologba kezdtünk, azaz kezdünk bele.
Életünk első veteményeskertjét alakítjuk ki. Ez nem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert gondolom, már ősszel el kellett volna kezdeni a talaj megfelelő kialakítását. Mi meg még csak most ássuk és rendezgetjük a terepet. Talán ez a legnehezebb része, mert a fűzfák gyökerei az egész kertet sűrűn behálózták. Megy a harc, győzzön a jobbik. Mármint mi! :)
Fűzfák helyett meg beszereztünk pár gyümölcs fát is. Többek között egy sárgabarackot, amiből az idén még tutira nem lekvárt fogok főzni, de ami késik, nem múlik.
Sebaj, mert mint írtam, nagyon optimisták vagyunk.
Lesz áfonyánk, szedrünk, málnánk, ribizlink többféle is, no meg szőlő a hagyományos veteményesen kívül. A homokozót pedig, a lányok kérésére ideiglenesen, kukoricafölddé alakítjuk át.
Nőnek a palánták, tervezgetem, mit hová, mi mellé fogok kell ültetni, hogy olyan kis helyeske legyen a drága.
Azt mindig is tudtam, hogy klassz dolog a kertészkedés, de hogy mennyivel másabb a saját veteményeskert elkészítése azt csak most tapasztaltuk meg.

Napok múlnak, jön egy új nap, megint látod, hogy forog a föld...

Az elmúlt egy hónap történése alaposan felbolygatta az életünket. Nem azért mert az influenzavírust az utolsó héten kapták el a lányok, holott már mindenhol a betegség megszűnéséről szóltak a hírek.

 Önhibánkon kívül olyan helyzetbe kényszerültünk, amit a lányok érdekében fájó szívvel, de meg kellett lépnünk. Iskolát váltottunk! Pedig nagyon nem akartunk, mert minden szempontból tökéletes volt. Azaz majdnem tökéletes...
Luca tanítónénije márciusban elment,  és sajnos nem olyan utánpótlást kapott az osztály, ami méltó egyáltalán erre a pályára, elhivatottságra... Egészen konkrétan egy hetet bírt ki az új tanárnővel a gyerek gyerek. Mi még annyit se!!! Nehéz volt szülőként úgy tartani Lucában a lelket, hogy nem mondhattam meg neki kerek-perec mit gondolok a tanítónénijükről. Majd mikor már, az anyai szívem nem bírta tovább azt a sok indokolatlan bántást, jogtalan megalázást amit ezek a gyerekek kaptak tőle, a tettek mezejére léptem. Beszéltem a tanárnővel. Legalábbis megpróbáltam, mert már akkor, ott rájöttem, hogy ez, ennél a nőnél lehetetlen...
Majd egy fél napon keresztül marcangoltam, emésztettem magam miatta, mielőtt a tettek mezejére léptünk, hiszen nehéz döntést kellett meghoznunk. Mivel a döntés, nem csak Luca további életét befolyásolja, hanem Zsófiét is, önhibáján kívül.
Másnap az új iskolába már gyerekestől érkeztünk egy felvételi megbeszélésre. A lányoknak nagyon tetszett az új közeg, látszott rajtuk a megkönnyebbülés. Igen! Mind a kettőn! Ez meg is lepett, hiszen Zsófival látszólag semmi gond nem volt. Számára az elválás, imádott tanítónénijétől és napközis tanárbácsijától volt a legnehezebb. Izgalmas, várakozásteljes tavaszi szünet állt előttünk.

Azon a héten rengeteget sírtam. Nehéz volt a búcsúzás az iskolától. Mi, tényleg fantasztikusan éreztük magunkat, megtaláltuk számításainkat, amit az élet felülírt. Most már lelkileg megnyugodva tudom írni ezeket a sorokat, hiszen a lányaim jó helyen, szeretetben, biztonságban vannak. Hamar beilleszkedtek az új közegbe.  Most, hogy egy osztályba járnak a lányok és a nap 24 óráját együtt töltik, sokkal kevesebb a vita köztük, igazán jó testvérekké lettek...

Nem biztos, hogy a tudás olyan jó...

Rá kellett jönnöm, hogy jobb ha nem kérdezem meg lányaimat, mit gondolnak rólam, mint anyjukról. Nem  is biztos, hogy kellene tudnom, min kellene változtatnom. Minden úgy jó, ahogy van!  Na, jó! Félévente talán szóba hozhatom a témát, saját megnyugtatásom érdekében, hátha időközben változtatnak meglátásaikon...
Történt ugyanis, hogy mint jó fejnek tűnő anyuka, legcudarabb pillanatomban rákérdeztem a lányoknál, mi lenne az, amit szívesen megváltoztatnának rajtam. Legyen az bármi,-akármi!
Tényleg rossz passzban voltam, tele lelkiismeret-furdalással, ezért gondoltam, jobb, ha tiszta vizet töltünk a pohárba és tisztázunk mindent esetleges félreértést, mielőtt bárki is sérülne, a vélt  vagy valós sérelmeiben.
Bevallom, teljesen más reagálásokat vártam, konkrét c@ranyaságom megerősítésében. Ez is bizonyítja, hogy jobb ha előre nem gondolunk semmilyen negatív kritikát magunkról ami fent említett negatív önkritika érzete felé sodor. Teljesen másképp éljük meg anyaként a legrosszabb napjainkat is, mint azt a gyerekek érzékelik, látják... Mi istennők vagyunk és azok is maradunk, legfeljebb, apróbb hiányosságokkal.
Ezen, ominózus beszélgetésünk alkalmával derült az ki, hogy legnagyobb hiányosságom abban rejlik, miszerint túlságosan szigorú vagyok. No, nem Zsófival és Lucával, hanem a családtagként kezelt háziállatokkal. A lányok szerint az tök jó lenne, illetve, akkor lennék a legjobb anya, ha egy asztalnál ebédelhetnének, vacsorázhatnának az állatokkal.
Rajtam ez nem múlik, mert szívesen megterítek nekik a bejárati ajtó elé, felőlem ehetnek a kutyával és a macskákkal is de, nem egészen ilyen felállás az elképzelésük.
Vállalom magam. Amennyiben ezen múlik, ám legyen. A lelkiismeretem viszont tiszta...
-minden tőlem telhetőt megteszek, viszont az aztalhoz "csak" kétlábúak ülhetnek.
Most majd retteghetek, mi lesz akkor, ha megérkeznek a futó kacsáink...
-szárnyasok is kíméljenek!
 Kivéve, ha sültek!

Naná, hogy a konyhában a legjobb...
-tanulni!

Chanelt fedőnevén:Sanyi, becézve Sanyika is nagyon érdekli a matek házi... -komoly segítsége akadt Lucának

Életveszélyben, nap mint nap

Azt, hogy a háztartási balesetek hány százaléka tragikus kimenetelű nem tudom, azt viszont igen, hogy első helyen áll a statisztikában. Meglepő módon megelőzve a munkahelyi, közlekedési és sportbaleseteket.
Legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ügyetlen mozdulattal képes leszek és tovább rontom a háztartási balesetek statisztikáját, amit egyszerűen a reflexeimnek köszönhetek.
Nyugi, nem rázott meg az áram mondjuk akkor már sanszos, hogy nem írhatnék blogot, nem csúsztam el a kádban, vizes kövön, nem égettem meg magam, rásadásul egy csontom se törött.
Egyszerűen, csak mosogattam, úgy mint ahogy teszem ezt, nap mint nap. Nem voltam fáradt, nem voltam ideges. Szóval minden zavaró tényező kihúzva.
Úgy csináltam mindent, ahogy szoktam. Ráadásul egy szép vasárnap délelőtt...
Szóval, ahogy teszek, veszek, mosogatok, egyszer csak, megcsúszott a kezemben az egyik coca-colás pohár ilyenkor sajnálom, hogy nem Amerikában élünk, mert simán beperelném őket és a csapba esett...-én pedig olyan szerencsétlenül kaptam utána, hogy a csuklómat elvágta.
Egyből éreztem a szúró fájdalmat, majd egy gyors szemrevételezés után láttam, hogy ez bizony nagyon szétnyílt és vérzik is. Azonnal lenyomtam a másik kezemmel, ujjammal nyomókötést alkalmaztam majd kiabáltam Gáboromnak, hogy azonnal hívja a mentőket, mert elvágtam a csuklómat. Azt hiszem, ezzel a pár másodperces mutatványommal, teljesen sikerült feldobnom az amúgy nyugalmasan induló, már-már unalmasnak is mondható napunkat. Hirtelen nagy nyüzsi lett a házban. Még szerencse, a szerencsétlenségben, hogy gyermekkori barátnőm nálunk volt, és így legalább a lányokra nem volt gondom mert ha nem is mentővel, de cirka 15 perc alatt, megfelelő kezekbe kerülhettem. A kórházba vezető úton még volt időm azon is aggodalmaskodni, hogy mi lesz akkor, ha nem fogják elhinni az orvosok a mosogatásos sztorit és egy öngyilkosjelölt hisztérikának tituálnak. Hisztérika  valóban lettem de, már csak a váróban, mert akkor kerültem sokkos állapotba.
Magyarázkodásra semmi szükségem nem volt, bár láttam némi kételyt a doki szemében, mikor a mosogatást, mint baleset okát említettem, viszont ő meg szerencsére észrevette a rengeteg üvegszilánkot a kezemen. Nem örömködtem akkor sem, amikor a műtétet emlegette, ott rögtön, máris, azonnal, egy gyors röntgen előtt...
Aznap öt új cicabajúsz, ha nem is boldog tulajdonosa, de ideiglenes befogadója lehettem, még 10 napon keresztül...
Azt eddig is sejtettem, hogy minden nap életveszélynek teszem ki magam a családomért több millió nőtársammal együtt, és milyen áldozatot követel nap mint nap a háztartási munka de, hogy ennyire?
Sajnos azóta kicsit tartok a mosogatástól, bár azt kétlem, hogy pont velem ugyanez, mégegyszer megtörténne de, ki tudhatja...
-az biztos, hogy a lányoknál, egyenlőre tilalmi listára tettem.
Mos, már csak egy megbízható mosogatógép-szerelő kellene keresni!

Nem vagyok örömködős a hangulatban...

Nem vagyok túlságosan boldog mostanság. Sőt! A szomorúság mellett érzett tehetetlenségem nagyobb. Nem tudom megóvni azt, aki minden anya számára, az egyik legnagyobb kincs a világon. Jelen esetben Lucáról lenne szó... 
Vele, alapjában véve semmi gond nem lenne. Még csak rosszat se tudnék rá mondani. Még is, a legnagyobb fejtörést, felfordulást ő hozta az életünkbe. Természetesen önhibáján kívül. Feladta a leckét, az élet iskolája! Mi meg nem győzzük kapkodni a fejünket.
Az egész töténet tavaly, azaz a harmadik osztály megkezdése előtt kezdődött, amikor hőn imádott tanítónénijük egészségi okokból, otthagyta az iskolát. Az új tanító néni, hamar belopta magát a gyerekek szívébe, egészen két héttel ezelőttig. Akkor, ő is bejelentette az osztálynak felmondását, családi okokra hivatkozva. Az utolsó hét, minden-napja sírással telt el.  Sírással keltünk, sírással feküdtünk.
Luca egyszerűen vigasztalhatatlan volt, amit meg is értek. Fájt a szívem érte. Jelenleg, nem nyugtat meg a tudat sem, hogy új tanárt kapnak a gyerekek, ráadásul olyat, akit nem ismernek, teljesen idegen számukra. Most, ott tartunk, hogy az eddig megszokott kis élete az osztálynak, teljesen felborult. Kizárt dolognak tartom, hogy az elmúlt két hét viszontagságait ismervén, ez, a tanulmányi eredményekben ne mutatkozna meg...
Felmerült az iskolaváltás lehetősége is de, ezt a pár hónapot és az új tanárt még kivárjuk, aztán majd megpróbáljuk Luca számára a létező legjobb megoldást keresni. Nehéz dolog, mert Zsófival is számolnunk kell, nagyon nem mindegy, hogy melyik ujjunkba is harapunk bele.
Holnap rendkívüli szülői. Na, erre nagyon kíváncsi leszek...
:(

Hol van már...

Számunkra nem sok jutott az idei hóból. Igény pedig lett volna rá. Na, jó annyira nem, hogy esetleg több órás autóútra is vállalkoztunk volna a fagyoskodásért cserébe, de egy jó kis szánkózásra, vagy hóemberépítésre, amiből sose lehet kinőni,  naná, hogy mi is partnerek vagyunk.
Nem csoda, nagyon megörültünk múlthéten, mikor estefelé, a hószállingózásból, komolyabb havazás lett.  Olyan igazi nagy, és sűrű pelyhes, ami ígéretesnek tűnt, hogy végre kiélvezzük a tél adta lehetőséget. Az se érdekelt, hogy csak este hét után érte el azt a mennyiséget, amiért már érdemes beöltözni... -hiszen megígértem a lányoknak, hogy ha így folytatja a havazást, akkor lesz ami lesz, ha kell, este nyolckor is de, kimegyünk hancúrozni. Arról már nem is beszélve, hogy a macskákat is szerettük volna megismertetni nem nagy sikerrel azzal a fehér, hideg izével, ami felülről esik. Egyenlőre szobacirkálónak képzelik magukat, nem szívesen mennek ki, csak ha kirakom őket, mint macskát... - akkor is csak a lábtörlőig jutnak de, legalább lehiggadnak.
Sajnos a hóemberről nem sikerült képet készítenem, mert gondoltam, ráérek vele másnap reggel, azonban akkor már késő volt...
-elolvadt!

-jobb fent, mint lent...

A két Lotti

Erich Kastnertől a két Lottit, gondolom mindenki olvasta. Manapság a gyerekek kötelező olvasmányként találkozhatnak az ikrek történetével. Bezzeg az én időmben! Egészen biztos, hogy más könyvek olvasását kötelezték nekünk, harmadik osztályban.
Azt, hogy pontosan mit is olvastunk, arra már nem emlékszem...- talán - A légy jó mindhalálig? 
No, mindegy is, nem ez a lényeg.
Lehet, hogy jobban örültem  az első szülőin, mint  Zsófi és Luca, mikor megkaptuk a választható!!!* közetelező olvasmányok címét. Nem volt kérdés melyiket fogjuk választani, pláne úgy, hogy az én gyerekkori példányomat eredetiben lapozgathatják. Nagy kincs ez a lányoknak. No, meg nekem is.
A könyv se lesz majd újdonság számukra, hiszen filmen már többször is látták, és nagyon élvezték. Én padig azt, igaz, hogy csak rövid ideig, de jó hatással van rájuk az ikres ragaszkodás, szeretet. Mert, persze ez a valóságban, nálunk nem így működik. Amikor csak tehetik, piszkálják és látványosan utálják egymást. Bezzeg este villanyoltás után! Órákig susmutolnak, vihorásznak együtt.
Sokszor már rég aludniuk kellene, de nincs szívem megszakítani** azt a bizalmas, szeretettel teli pillanatot.  

Még nem kellene a könyvvel foglalkoznunk, nálunk mégis ez a téma már napok óta.
Az egész pár hete kezdődött, mikor rákérdeztem a csajoknál, van-e már valami elképzelésük a farsanggal kapcsolatban, csak, hogy tudjak róla, és legyen időm felkészülni.
Érdemleges válasz hiányában, naponta ismételgettem kérdésemet, egészen addig, míg  az a bizonyos szikra ki nem pattant, ami egyébként is a szemünk előtt hevet...
-Hát persze! A két Lotti! Minden adott hozzá. Ráadásul különösebb jelmeztervezést sem igényel.
A szereplők leosztása is viszonylag zökkenőmentesen ment, mire megállapodtak egymással.
Így az első olyan farsang elé nézhetünk, amikor nem ragsztok, varrok. Nemes egyszerűséggel a vállfáról leakasztott ruhákat használjuk...
Fura ez a fajta semmittevés. Olyan hiányérzetem van!
:)

* Bezzeg az én időmben! Még, hogy választani, pláne több könyv közül? Persze lehetett...-vagy elolvastad a könyvet, vagy elolvastad a könyvet,
** Résnyire mindig nyitva az ajtó, hallgatózok kihallani a nevetgélést