Ez most olyan jó!

Volt egy mumusom, illetve tulajdonképpen több is van, de ez most a legaktuálisabb, amivel hónapok óta stresszeltem magam.
Kinek a pap, kinek a papné, nekem az iskola. Úgy ahogy van félek tőle! Minden gondjától, bajától, de most az iskolaérettségi teszt a fő téma, mint első ugródeszka, nem csak a lányok számára. Elfogulatlan anyaként jól látom közöttük a különbséget, hiányosságot, amit sokszor, egy elfogult apának elég nehéz megmagyaráznom. Mondjuk nehéz is úgy, ha szakemberhez fordulva neki lesz igaza /sokadszorra is/ és hallgathatom a jól megszokott lemezt, az Én megmondtam kezdetű számmal...
Legutóbb azt találtam ki, hogy Lucába benne van az X /nem a faktor/
Gábor csak legyintett és az óvónők is értetlenül álltak felvetésemmel szemben, mert ők bizony semmilyen jelét eddig nem vették észre, nem látják rajta. Ebben az esetben nem a saját igazamat szerettem volna bizonyítani, amikor hónapokkal ezelőtt a nevelési tanácsadóba időpontot kértem.
Előre szóltak, hogy hosszadalmas várakozási időre számíthatok, ennyire viszont nem gondoltam. Már-már lemondtam róla, mikor tegnap, valami csodával határos módon felhívtak és időpontot kaptam egy elbeszélgetésre, a jövőhét közepére igaz, itt még egyenlőre Luca nélkül.
Sebaj, jövő szeptemberig csak végzünk mindennel, ha ilyen tempóban haladunk...
Na, de most nem is erről szerettem volna írni, hanem az iskolaérettségi tesztről, az óvodai szintfelmérőről. Még a szeptemberi szülőin, mikor elmondták az éves tanmenetet, akkor tettek említést a novemberi felmérésről, amit reggeli feladatlapozás előz meg. Hiába a korai ovikezdés, feladatlapokra oly ritkán került sor, mert bizony a lányokat minden nap erről kérdezgettem. Úgy két héttel ezelőtt, mikor a szokásos kérdésemet feltettem, jött a válasz, hogy volt feladatlapozás egy külön szobában. Miután a lányok elmesélték, hogy milyen feladatok voltak, arra jutottam, hogy ez bizony az iskolaérettségi teszt volt számukra. Nem is tévedtem, mert fogadóóra keretében előzetes időpont-egyeztetés után, tegnap tudtuk meg az eredményeket. Luca mondta, hogy hibázott, de Zsófi viszont csak hallgatott, ami a sunnyogás jele nála. Azt hiszem nem csoda, hogy a rettegett mumusom megjelent, szülői kudarcomtól féltem.

Lucával kezdték és bár az óvónők is jól ismerik a feladatokhoz való hozzáállását, kitartását, valamiért mégis Ő teljesített rosszabbul a "figyelmetlensége" miatt. Számára nagyon is egyszerű feladatnál volt figyelmetlen, holott precízsége még számomra is sokszor csodálatra méltó. A képen geometriai formákból volt egy épület/féle/ megadva és abból csak a téglalapokat kellett megjelölni. Különböző méretben voltak, állítva és fektetve is, így itt 4 álló téglalapot kihagyott a 10-ből, ebből lett a hibapontja. A többi feladatot viszont hibátlanul megoldotta.
Zsófikám, aki közöttük a szétszórtabb, türelmetlenebb, nagy meglepetésemre 100% teljesítményt nyújtott, igaza volt nem sunnyogott, mert nem is hibázott.
Bevallom nagyon örültem mind a két lány teljesítményének, azonban amire még a négy év alatt sosem volt példa, most az óvónénik megdicsérték kiemelkedően magasszintű rajztudásukat, amit korosztályukon belül is átlagon felülinek neveztek.

Most boldog vagyok!
Minden olyan jó, és még az se baj, ha nem tökéletes, csak egyszerűen jó...

Elegem van!

Hetek óta egyik betegséget követi a másik. Azt hiszem leginkább engem sújtott a leghosszabb ágyhoz-kötöttség, amivel szépen lassan megbirkóztam...
Már -már azt gondoltam, hogy végre elérkezik egy programokban gazdag hétvége, mivel nagyon hiányzott egy kis kimozdulás az eseménytelen hétköznapokból, ám mint mostanában mindig, most is egy váratlan betegség húzta keresztül a számításainkat...
Zsófikámnál kezdődött péntek este egy kis hasfájás, majd hányás, ami egész éjszakánkat meghatározta. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy "csak" felülről ürült szervezete, így örökbefogadva egy kis-tálat, egészen tűrhetővé váltak az ébren töltött órák. Mivel lázzal nem, csak hőemelkedéssel kellett még küzdenünk a kiszáradás melletti harcban, így egy kissé el is bizonytalanodtam, hogy valóban vírushoz van szerencsénk és nem egy erősebb gyomorrontáshoz, amit viszont semmi sem igazolt volna. Ha vírus, akkor azt mind két gyereknek el kell kapni a sokéves tapasztalat szerint, ám Lucánál, nyomaiban sem lehetett semmilyen betegségre utaló jelet, sőt! Ő volt az, aki órákon keresztül lelkesen asszisztált nekem az adventi koszorú elkészítésében, amit a tavalyihoz hasonlóan, az idén is mézeskalácsból sütöttünk meg.
Nem nagy lelkesedéssel, de még azt is megértette, hogy hétfőn egyedül fog oviba menni, mert Zsófi igaz addigra már sokkal jobban, de elég gyengének bizonyult, hogy ráhúzzon a pihenésre még egy napot. Nem szépítem a dolgokat, mert nagyon nincs is mit, a lényeg, hogy a hétfői óvoda is meghiúsult Luca számára, egészen pontosan a hajnali hányása miatt, majd reggeltől nekem is sikerül csatlakoznom a fogadj örökbe egy /ágy/tálat, nagyon is kihagyható, hétvégi programjához. Lucán enyhébb formában jött, míg nálam szerénynek tűnik még a lakodalmas kutya említése is... Szegény Zsófikám, apjával felváltva töltötte be a kedvesnővér szerepet, amit profi módon láttak el mind a ketten, becsületükre váljék!
Most már megmaradunk és úgy tűnik, hogy a kör Gábor megfertőzése előtt be is zárult.
Most már csak egy halom mosnivaló vár rám mielőtt összekaparom magamat annyira, hogy a lányok iskolaérettségi tesztjének eredményét az óvónők személyesen mondhassák el, az egy hete megbeszélt időpontban.

Ajtódíszt gurigából?

Akik ismernek és azok is akik nem , de olvassák blogomat, bizonyára tudják rólam, hogy nagy előszeretettel hasznosítom fel a gurigákat, különféle dekorációs célzattal.
Az évek óta tartó gyűjtögetésemnek köszönhetően készítettem már többször adventi naptárt, mécsestartót, ajtódíszt, "képet" csak hogy a legaktuálisabb munkáimatt említsem.
A guriga alkotásokat nagyon egyszerű elkészíteni, csak némi fantázia és kitartás szükséges hozzá, na meg az ollón, festéken kívül, nélkülözhetetlen a ragasztópisztoly és kezdődhet is a móka.
Nagyon szeretem a gyors, egyszerű, de látványos munkákat, amivel legtöbbször sikerül "meglepnem" környezetemet. Most is hasonló merénylettel készültem, amit részben már megkaptak az érintettek, de egy ajtódísz még átadásra vár csütörtökön, ezért csak részleteiben mutatom meg milyen alkotások kerültek ki a kezeim közül. Kedvcsinálónak mutatom, még ha hiányosan is, mert aki kedvet érez elkezdheti, esetleg összegyűjtheti a hiányzó, ám nélkülözhetetlen alapanyagot...

A karácsonyi ajtódísz elkészítéséről pár szóban:

-festéshez a szokásos vizes bázisú, gyorsan száradó akril festéket használtam, fényes fenyőzöld
és fényes kárminpiros színben
- a fagyallevelek 0,5-0,7mm
-mikulásvirág levelek és szirmok vastagabbak, de az ajtódísz méretétől függően változhatnak a stabilabb tartás érdekében
-végezetül gyöngyökkel, esetlen más piros bogyókkal, díszíthetjük a fagyalleveleket, illetve szalagokat, masnikat is használhatunk a látvány fokozásához.

tipp:
nagyon szépen mutat 3 fagyallevél összeragasztva, díszítve, önállóan fellógatva!

A fagyalleveleket festés előtt is meglehet hajtogatni, így egy kicsit nehezebb a festése, de biztosra megyünk azzal, hogy nem készítünk selejtes darabokat!


Jó munkát, kellemes adventi készülődést mindenkinek!

Pirog

Ha azt írom gyorsétterem, akkor bizonyára legtöbbünk fejében a McDonalds-os B.K menüvariációk jelennek meg elsőként.
Számomra viszont gyors kajának még a hot-dog, lángos, gyros és egyéb hasonló "finomságok" is ebbe a kategóriába sorolható.
Ritkán ugyan, de azért igénybe szoktuk venni ezeket az éhséget gyorsan csillapító, tiltólistás dolgokat, mert-hát ugye a gyerekek is szeretik. (főleg, ha ajándék is jár mellé)
Vannak jól bevált helyeink ahová rendszeresen visszajárunk és ez nem csak a gyors-éttermekre vonatkoznak, hanem a nagyobb bevásárlásainkat lebonyolítandó üzletek helyszínére is.
Pár héttel ezelőtt hazafelé tartottunk, amikor is eszembe jutott, hogy szükséges lenne néhány dolgot vásárolni a Lidl-ben. Na igen, de akkor ne tegyünk "kitérőt", hanem az egyébként is utunkba-esőbe menjünk be, azért a pár dologért, igazán nem éri meg kerülnünk.
Így esett a választásunk a Szentmihályi út ( XV. ker, Erdőkerülő út) mellett lévő üzletre, ahol annak rendje módja szerint be is vásároltunk.
Nem tudom, hogy miért, csak kifelé jövet tűnt fel a csinoska bódé, és bár hasunk nem, kíváncsiságunk odavezetett a két fiatalemberhez, akik nagyon kedvesen fogadtak bennünket, érdeklődőket.
Aki Zsófit és Lucát ismeri, az tudja jól, hogy képesek bárhol, bármikor enni, illetve nem tudnak úgy elmenni egy étterem, vagy (meleg)élelmet árusító üzlethelyiség mellett, hogy ne akarnának, tudnának,- kívánnának folyton enni...
Az étvágyukkal nincs baj, (emiatt sokan irigyelnek is) bár ismeritek azt a mondást, hogy inkább etetném, mint öltöztetném...- hát nálunk egyik se tartozik a pénztárcakímélő megoldások közé.
Visszatérve kíváncsiságunkra, az ínycsiklandozó illatoktól beindult gyomorműködésünk és nem tudtuk megállni, hogy azonnal ki-ne próbáljuk a legújabb gyorsbüfében, a pirog-ot.
Az, hogy szemünk láttára sütötték a húsokat és készítették el a friss salátával megpakolt szendvicseket, külön élmény volt csillogó szemű leánykáinknak, miközben nekünk azt is sikerült megtudnunk, hogy egyenlőre csak ez az egy büfékocsi üzemel. Bízunk benne, hogy hamarosan egyre több pirog- büfé veszi fel a versenyt az egyébként kitudjamivanbennehústsosemlátott gyorséttermek egyeduralmával, és még az se nagy baj ha nem jár mellé ajándék, mert itt nem csak az ízek, de az ár is megfizethető, akár egy nagyobb családnak is.
Az árakkal viccelődtünk is rendesen, mert olyan Sárkány piacos fílingje volt annak, ha többet veszel az olcsóbb...
Érdemes kipróbálni, ráadásul a lángosuk is friss és finom!

11.11.11

Ezen a napon a számmisztikusok, sorselemzők, asztrológusok nagy jelentőséget tulajdonítanak a számoknak, illetve talán még azok is elgondolkoznak a számok ritka összeállásán, akik nem hisznek semmilyen spirituális erőkben. Az, hogy ez a ritka dátum pont Márton napjára esett (bár minden évben 11.11 -én van) számomra ugyancsak nagy jelentőséggel bír, illetve gyorsan helyesbítek, mert nekem ez az év legjelesebb napja.

Igaz, 6 évvel ezelőtt úgy kezdtem el a novembert, hogy már alaposan visszaszámoltam és örültem minden eltelt eseménytelen napnak, de egyben izgatott is voltam, vártam, mert nem tudtam mikor, melyik nap tarthatom karjaimban a lányinkat.
Ez a nap, pont november 11.én jött el, ez tette teljessé és változtatta meg az életünket, amikor megszületett dupla boldogságunk, Zsófi és Luca!
Ikrek és mégis olyan nagyon különbözőek, tűz és víz párosítással, de nekünk ez pont így jó.
Csendes-cserfes, halk-hangos, lassú-gyors, bátor-félénk, kemény-érzékeny, megfontolt-szeleburdi, stb...
- és még sorolhatnám a végtelenségig az ellentéteket, különbségeket amivel jellemezni lehetne a lányokat, ami most ebben az esetben Luca és Zsófi sorrendiségben lett felsorolva direkt, hogy legalább nem a már jól "megszokott" sorrendben szerepeljenek a nevek.

Tegnap este már nagy izgalmak közepedte hajtották párnájukra a lányok fejüket, így hát nem is csoda, hogy olyan nehezen jött az álom a szemükre. Reggel viszont mintegy varázsütésre pattantak ki az ágyból és boldogan, de egyben hitetlenkedve mondogatták,
-nem hiszem el, hogy ma van a születésnapom, ma vagyok 6 éves!
-hát mit mondjak, én sem!
:)

Életjel

Köszönöm mindenkinek aki ilyen,-olyan módon megkeresett és eltűnésünk okáról kérdezett, jelentem minden rendben, vagy legalábbis majdnem...
Tulajdonképpen nem is gondoltam, hogy ennyi idő fog eltelni utolsó blogbejegyzésem óta, mert minden nap eszembe jutott az események lejegyzése,dokumentálása, de ennél tovább nem jutottam, csak elméleti síkon. Amolyan Pató Pál urasan sikerült is egy hónapot kihagynom, pedig napjaink cseppet sem voltak unalmasak, sőt!

Lucánál ismét látogatást tett a fogtündér, immáron harmadik alkalommal, de most a fogak számának kimatekozásába inkább nem kezdenék bele, cápa kisasszony az biztos.
Természetesen elkezdtünk készülődni is az ünnepekre, amiről majd (valamikor) hosszabban, képekkel számolok be.
És, ha már a kreatív alkotásoknál tartok, akkor itt érdemes lejegyeznem, a lányok születésnapjával kapcsolatos aktuális munkámat, ami többszöri nekifutás után készült csak el.
Maradjunk annyiban, hogy nem a legegyszerűbb módját választottam a meghívók elkészítésének. Kézbesítés után, képek is jönnek a nagy kihívást okozó darabokról...

Időközben családunk létszáma is szaporodott, illetve erősítettük az egyébként is többségben-lévő női nemet egy kiskutyával. Izabell, (mert ez a neve) igazi gyerekbarát, remek fajtaválasztásnak tűnik, nem csak vicces megjelenése, hanem kitűnő jelleme miatt is.
Terveim-között szerepel róla is írni, kicsit jobban bemutatni, hogy miért pont Ő lett az, aki megszínesíti mindennapjainkat.


A végére hagytam a feledhető élményeinket, mert a lányok röpke két hétig tartó betegeskedésen vannak túl, majd ismét két hét elteltével a kedvesnővér, azaz szerény személyem is kidőlt a sorból és megadtam magam, azaz dehogy adtam, ledöntött a lábamról ez az influenza kórság.
Szóval jól vagyunk és minden rendben, csak ne fájna minden porcikám, és ne folyna az orrom és ne fájna a fülem, meg az arcom, meg egyébként is most minden rossz...
Az egészségi állapotom mellett még a lelkiismeretemmel is rendesen küzdök, mert a péntekre tervezett és a lányok által oly nagyon várt születésnapi zsúrjukat miattam kellett lemondani és bizonytalan ideig elnapolni.
Hát ez van, most ennyire tellett...

Dunaparti őszi séta

Pár nap múlva már talán hihetetlennek fog tűnni, hogy október első heteiben, még ilyen ragyogó napsütéses időben volt részünk.

Kalandos nap

Szerencsére még mindig tombol a jó idő, és szerencsére egyre többször is van lehetőségem rácsodálkozni arra az egyszerű tényre, hogy a naptár oldalán kell egyet fordítani, októbert írunk. Jó így, legalábbis nekem, nagyon szeretem ezt a fajta időt. Viszont, ha már az időjárás is nekünk kedvez, akkor természetes, hogy élünk a helyzet adta lehetőségünkkel és a hétvégét szabadban töltjük. Délelőtti "kötelező" szokásos köreink lefutása után vettük nyakunkba a várost és autóztunk fel a Normafához, hogy alig pár perces séta után megérkezzünk célállomásunkhoz. Az animátorok, gyors, precíz munkájának köszönhetően pillanatok alatt azon kaptuk magunkat, hogy az oktatópályát is magunk mögött tudtuk. Nekem eleinte volt némi fenntartásom lányaim karabiner és csiga átkötésével kapcsolatban, de szerencsére sikeresen megoldották az önálló feladatot. Olyannyira jól ment az önnálóságot, bátorságot és ügyességet igénylő pálya, hogy egyszeri pihenővel, több mit 3 órát sikerült az erőnléti pályán eltölteni.

A lányok sárga karszalaggal, 6 különböző pályafokozatot próbálhattak ki.Nagyon élvezték, és az alig 10 percet igénylő kényszerpihenőre is csak nagy nehézség (sírás) árán lehetett rávenni őket. Nem csodálom, hogy az utolsó pályán, már némi pityergés is volt Luca részéről, amit részben a fáradtságnak, részben a magasságtól való félelemnek tudtam be. Amikor viszont leszerettük volna venni a kötélpályáról, heves tiltakozásba kezdett, és nem engedett a szülői segítségnek, kérlelésnek, hősiesen végigküzdötte magát a két méter magasságban lévő pályán. Nem csoda, hogy alig ültek be az autóba, pár perc múlva már az igazak álmát aludták mind a ketten, mi pedig elégedetten döltünk hátra az ülésben, és veregethettük meg vállainkat a remekbeszabott program miatt. Szeretnénk visszatérni és nem csak "sétálóként" résztvenni hasonló kalandokban, immáron kettesben, de, hogy erre mikor lesz lehetőségünk, az még a jövő zenéje...

24!

Itt és most, nem kedvenc sorozatomról fogok írni...

Lapzárta után kaptam a hírt, miszerint Luca ismételten megszabadult attól a bizonyos, második fogától (némi apai segítséggel)
:)

Kimatekoztam!

20-1=24


Most akkor mennyi is az annyi, hogy nekem ennyi lett a végeredmény?


Nem, nem számoltam el, bár komolyabb számtanpéldák bevallom ennyi kihagyás után már problémát okoznának, ezek az alapok még mennek...
Korábban ígértem, hogy Lucám fogzására még valamikor a közeljövőben visszatérek, és mivel nagyon is aktuális lett a téma, most teszem közzé.


Luca egészséges tejfogakkal, szám szerint hússzal indult neki a fogváltásnak, mint minden hasonló korú kisgyermek.
Mire az első (középső alsó metsző) fogacska kiesett, amiben nagy szerepe volt a mögötte növekedő fognak, elméletileg csak 19 foggal kellett volna rendelkeznie.
Szerencsére "történelmünk" nem ismétli önmagát és a négy, ugyancsak gyorsan, és titokzatos módon növekvő hátsó zápfogak nagyobb galibát nem okoztak, meglepetés viszont annál nagyobbat, mikor az első fog elvesztése után észrevettük a szaporulatot, cápalányunk szájában.
Számításaim, ha minden igaz még egy darabig aktuálisak lesznek, igaz, most nem számoltam bele azt a fél fogacskát, amivel ismételten több van Luca szájában.
Na, jó legyen!
A végeredmény jelenlegi állásunk szerint:
24 +/- 1

Egyszerű, nem?
:D

f ÉN y kép

Szeretek fényképezni, gondolom ez nem lep meg senkit, mert a féltégla súlyú nehezék, szinte mindig ott lapul a táskámban, lesben állva, hogy megörökítsem az adott pillanatot az utókor számára. Mániám észrevétlenül fertőzte meg családomat, akik nemcsak elfogadták, de önkéntes modelljeivé váltak hobbimnak. Kötelező beállításokat nem szeretem és bevallom az se zavar, ha hátulról kapom lencsevégre az adott témát, elvégre (nagyon) amatőr szinten űzöm az "ipart" amibe ez még belefér. Készülnek képek szép-számmal, most nem is erről szeretnék írni, hanem a kötelező éves óvodai fényképezkedésről. Első évben, röviddel a beszoktatás után került sor a csoportkép, illetve egyéni fényképekre aminek nagyon örültem, mert profi képeket vártam.
Ebből gondolom kikövetkeztethető, hogy mekkora csalódásban volt részem, de egy pár fényképet hűtőmágnes formájában még így is rendeltem a lányokra kiéhezett rokonságnak. Tulajdonképpen említést sem érdemelne az egész hercehurca, ha megint nem ezzel az utolsó óvodában töltött évről lenne szó, amiben már a fényképész személye sem ugyanaz, tehát még lehet esélyünk...
Igen ám, de mit tehet a szülő, ha gyermeke nagyban tesz az elvárásokra és nem ünneplő csilivili díszmagyarba szeretné megörökíttetni magát, hanem a kedvenc és ugyancsak viseltes darabjában immáron negyedik éve. Vasárnap este a szokásos hajmosáson túl, még nem szerettem volna belemenni holmi parázs és értelmetlen vitákba, ezért a ruhakérdést olyan Patópálurasan elnapoltam reggelig... Mivel reggel se szerettem volna elrontani az egyébként remekül induló napunkat, gondoltam hagyom magam az árral sodródni, döntsenek szabadon öltözékükben, legfeljebb az irányított demokráciát később, a látottak után alkalmazom.
Már az első kézmozdulat gyanúsnak tűnt mikor a rövidnadrágok között válogattak, de ezt sikerült elütnöm annyival, hogy az udvarra valóban megfelelő viselet lesz.
Jó, tényleg nem fodros ruhát képzeltem, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mit láttam volna rajtuk szívesen amiben valóban az én gyerekeim vannak, és olyanok amilyenek...
Választottak. Nem kaptam sokkot és nagyon meg-sem lepődtem, mert ettől sokkal vadabb összeállításokat vártam.
Egyedüli kikötésem csak annyi volt, hogy akkor ha lehet, ne cipőbe és mégcsak ne is zokniba, hanem mezítláb legyenek lefényképezve...

Irány a szabadba!

Lehetett volna akár ez is hétvégi mottónk, mert az elmúlt napokban Budapest környékét vettük úticélba. Választásunk tudatos volt a szombati napra. A táj és az időjárás szépsége olyan nagy hatással volt ránk, hogy mielőbbi ismétlését kívánta a környékbeli Vácra.
Vasárnap már a délelőtti kávénkat iszogathattuk a napsütötte főtéren, köszönhetően a korai indulásnak, és meglepően gyér forgalomnak, amiben rövid utunk során részünk volt.
A lányok, ezidő alatt kihasználva a kínálkozó lehetőséget, tomboltak, szaladgáltak, hogy kellően bemelegedjenek, mert bár sütött a nap, de azért még hűvös volt egy szál rövidujjúhoz.
Előző nap (feleslegesen) cipelhettük a hosszúujjas felsőiket, most elkerülve a málhásszamár állapotot, mellőztük a melegítőfelsőket, aminek körülbelül 10 perces didergés lett a következménye, de mint írtam, ezt sikeresen áthidalták a mozgásszabadságukkal...
Persze, ha már erre jártunk szétnéztünk a Duna-parton, ami a börtön mellet vezetett el.
Ez utóbbi eléggé felkeltette a lányok érdeklődését, és míg meséltünk, magyaráztunk nekik, addig Ők folyamatosan azt kérdezgették, hogy -ez most komoly? -annyira hihetetlennek tűnt számukra ez a "kézzelfogható" valóság, ami kilépve a mesék világából eléjük tárult.
Szerencsére leérve a kavicsos partra gyorsan túltették magukat a látott és hallottakon, majd feledve az elmúlt perceket gyorsan vetették bele magukat a kagyló (és kavics) szedésbe, kacsázásba.
Régebben (megboldogult lánykoromban) rengeteg időt töltöttem a Duna-parton, szinte már el is felejtettem, hogy milyen kellemes érzés sétálgatni, igaz, akkoriban hasonló kalandokban, négylábú társaságom volt, ami most hiányzott, de nagyon...

Tódor kutyánk (1 hete) megint lelépett, remélem ismételten hazakerül, mert mi kitartóan várjuk Őt függetlenül attól, hogy hamarosan gyarapodni fog családunk létszáma -a félreértések és pletykák elkerülése érdekében gyorsan megjegyzem, - egy kis szőrgombolyaggal.
:D
Elképzelhető, hogy következő bejegyzésem már az új családtagunkról fog szólni, vagy az első komolyabb sétánkról, amit vízparton töltünk el.

A mesebeli sziget

Bevallom, nagyon örülök annak, hogy így szeptember közepén az időjárásnak köszönhetően, lehetőségünk van a hétvégét szabadban, friss levegőn, kellemesen eltölteni.
Sokszor eszembe se jut a kánikulai napokon, hogy bizony a nyárnak már vége, és az őszre hangolódva kellene mindennapjainkat megélni.
Valami hasonló van bennem mint karácsony táján lenni szokott, hiába van csili-vili díszbe öltöztetve az egész ház, hiányzik az ünnep hangulata, ami csak az utolsó napokba költözik bele a testembe,-lelkembe...
Most is valami hasonlót kellene éreznem, úgy mint máskor, már javába gyűjtögető életmódba kellett volna (ezerrel)kapcsolni, gesztenyét, makkot, diót szedni, de ki gondol még a télre, ha ilyen ragyogóan süt kint a nap?
Szerencsére azért vannak olyanok akik másképp gondolkoznak, (mint én) és talán egy kis kedvcsinálóként, direkt ezért találták ki ezt a remek programsorozatot, ami ráhangol gyereket, felnőttet egyaránt az őszre.
Hogy, hol vannak a lelkes kedvcsinálók?- sehol!
Akarom mondani (írni) egy szigeten, a Seholszigeten. Ide mentünk, és egy élménydús napot töltöttünk el, amiben a lovaglás, kisvonatozás, kézművesség, állatsimogatás, mustkészítés, és kóstolás mellett marat időnk a kötélpálya és játszóterek kipróbálásához is.