Egy kávét?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tulajdonképpen, az egész gondolatmenet még valamikor tavaly év végén kezdődött, majd egy huszárvágással teljesen más irányba csapott át. Akkor még nem tudtam, amit azóta már tudok, hogy komoly gondban vagyunk az idővel...
- úgy is, de most nem a rohanó kevésanapihuszonnégyóra  időre, hanem óra szempontjából, a pontos-időre gondoltam...
Eddig is akadt régi óra a házban, de különböző okok miatt nem használtuk, mert -vagy iszonyú hangos és nem tudjuk megszokni, hogy fél vagy negyed? már nem is emlékszem óránként gongat, vagy nemes egyszerűséggel, elfelejtjük felhúzni.
Jó, mondjuk erre jobban is odalehetne figyelni, de minek, mikor nagyon jól működött eddig életünk, az egyetlen, házban megtalálható, hivatalosan is funkcionáló órával, ami a mikrosütőbe van beépítve, plusz a mobilok és húzogatni se kell nap, mint nap. Talán azért mert öregszünk az évek során, egyre kényelmesebbek lettünk, de bizony már, ha tudni akartam a pontos-időt, és a telefonomat se cipeltem magammal lépten-nyomon,  akkor mereszthettem a szemem, fókuszálhattam a konyhai  micro órára, azt bizonyos fázisidő eltelte után tudtam csak leolvasni, vagy ha ez nem ment, akkor viszont kénytelen voltam felállni, odamenni és közelebbről szemrevételezni, hogy mennyi is az annyi.  Ezzel a dologgal szerencsére nem voltam egyedül, így minden támogatást segítséget megkaptam ahhoz, hogy vágyaim óráját elkészíthessem, ami hozzánk tartozik, nem túl hivalkodó, szerényen beleolvad a környezetébe...
Kedvemre élhettem ki vágyam, szárnyalhatott a fantáziám, mire megalkottam AZ ÓRÁt.
Na, nem ezt, mert annak hamar lába kélt, hála jó szívemnek barátnőmnek, így még egy kép, nem sok, annyi-se maradt meg belőle, az utókor számára... Nem tétlenkedtem sokáig, mikor azon vettem észre magam, hogy rutinróka megint dolgozik bennem, talán a kávé miatt túlpörögtem. Sorozatgyártásba biztos, hogy nem kezdek, mert tisztára hamupipőke fílingje volt az egésznek, miközben válogattam a kávészemetet, akarom írni, kávészemeket.
Egyébként munkám során tudatosult bennem, hogy miféle válogatott kávészemekről készülnek is a reklámok?- mert bizony ezt max csak én válogathattam, más biztos, hogy nem, hiába a drágább fajta... Tudom, a neszkávé sem jobb, nem is akarom tudni mi van benne mi, mégis azt isszuk.
Szóval, második órámnál,  "tört" még egy csésze, előkerült még egy kiszuperált óraszerkezet garázsszekrény mélyén punnyadó faliórából én, meg csak ragasztottam, ragasztottam, és ragasztottam, pihenésképpen festettem, lakkoztam.
Ez az óra, a páraelszívóm tetejére került, központ helyre ami mindenhonnan jól látható, de ha véletlenül mégsem, akkor van másik!

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, a többi meg, ahogy mondani szokták- Nem számít!

Kávézásom története nem, csak bejegyzésem ért-mára véget, hamarosan folytatom, és megmutatom, mennyi igazság van abban, hogy - a vér nem válik vízzé!

Utolsó ovis farsangunk

Nehéz éjszakán vagyok túl. Nem tudtam jól aludni a gyötrő fejfájás miatt, amit feltételezésem szerint ennek a szeles időjárásnak köszönhettem. Sokáig hallgattam a szél zaját, gondolataim, legalább ilyen viharos sebességgel kavarogtak a fejemben, majd egyszer csak, csörgött az ébresztőm...
Akár fordulhattam  is volna nyugodtan a másik-oldalamra, hogy egy órácskát még ráhúzzak az éjszakából kimaradt álmomból, tulajdonképpen akkor-se maradunk le semmiről, legfeljebb nem tartom magam az könnyelműen tett ígéretemhez...
Nem szerettem volna a lányoknak csalódást okozni, hiszen olyan nagyon várták ezt a mai napot, az ovis farsangot, amiben ráadásul most utoljára lehet részük.
Itt jönne az ígéret része, már ami a könnyelmű részét érinti!
A legtöbb helyen, így nálunk is, a farsang zártkörű buli.
Márpedig én megígértem a lányoknak, hogy ott leszek, velük leszek, de mint mindennek, ennek is ára van...
Na jó, csak képletesen, mert  fondorlatosan, azt a cselt ötlöttem ki, hogy frissen sütött fánkkal lepem meg a csoportot, és ha már egyszer ott vagyok, akkor ott is maradok!
Ki, talán mégse rúgnak!
Mindezért volt hajnali ébresztőm, a kézi dagasztás, majd csendes konyhai sertepertélés.
Azt nem tudom, hogy a szeles időjárás, vagy a nagy nap izgatottsága miatt, de rövid időn belül benépesült a ház és lőttek a nyugodt készülődésnek...
Időzítésem nem volt  éppen tökéletes a  tészta kelésével, így abban a fázisban, amikor a lányok nejlonharisnyájának feladásában kellett volna segédkeznem, éppen fánkokat szaggattam.
Az öltöztetőnő szerepét Gábor vállalta magára, ami a lányok elmesélése alapján eléggé viccesre sikeredett, de szerencsére épségben, szakadás mentesen került rájuk a nagy becsben tartott ruhadarab.
Második kelesztésnél, volt időm copfot fonni, kontyot készíteni, útjára engedni a felpörgött társaságot, majd egy szusszanásnyi idő után, jöhetett  a munka nehezebbik része, a  fánksütés.
Számomra azért ez a legnehezebb része a munkamenetnek, mert  aprócska, falatnyi fánkokat szoktam készíteni, ami pillanatok alatt átsül...
Nem is tudom, hogy ilyenkor, hogy vagyok képes robotgép fokozatra kapcsolni, de az biztos, hogy sok időm nem jut gondolkodni, -miközben bal kezemmel folyamatosan rakosgatom a forró olajba a kiszaggatott fánkokat, míg jobb kezemmel fordítom és szedegetem ki, közben még a megsülteket porcukrozom...
Arra, hogy ilyen tempó mellett hány darabot sikerült röpke fél óra alatt kisütnöm, nem tudom a választ, pedig érdemes lett volna megszámolni, de arra már végképp nem volt időm mert a végénél, már igencsak izomfájdalmat érzetem a karomban.

Rohanás az oviba, de előtte még egy gyors zuhany, mert  fánk olajszagúan mégse bűzölögtetek egész délelőtt.
Mire beértünk, az összes gyerek jelmezbe öltözve, csak a mi gyerekeink voltak még civil ruhában, de a fogadtatásunkat látva, ez őket szerencsére egy cseppet sem zavarta.
Nem mentegetőzésként, de nem mi késtünk, hanem az ilyenkor szokásos kiszebáb égetés az óvoda udvarán a szeles időjárás miatt elmaradt.
Sebaj, mert rengeteg játékkal, énekkel, mondókával készültek a gyerekek amit így is előadtak, egy rögtönzött, csoportvándorlási formában...
Anyuka, aki minden apró részletre odafigyel, becsomagol, elkészít, és igyekszik semmit nem elfelejteni, csak a fényképező feltöltését hagyta ki...
Képek azért vannak bőven, csak a végéből maradtam ki!

Szívesen...

Bevallom, először elkeseredtem, mikor családom főtt étel helyett bundás-kenyeret rendelt  tegnap vacsorára...

 -mit tehettem, szívesen teljesítettem kérésüket.

Múltidéző

Bizonyára mindenkinek akad olyan szívének kedves tárgy, amit örökségül hozományul kapott az életében.
Ezekhez a tárgyakhoz ragaszkodunk, még akkor is, ha jelenlegi életünkben haszontalan porfogókról, szekrény mélyén megbúvó, ám annál kellemesebb emlékeket ébresztő...
- esetemben most, egy palacsintasütő a múltidéző.
Nem nagy dolog. Hiszen a legtöbb háztartásban előfordul, ráadásul manapság már különböző mértetekben is színekben kapható,de az enyém, az több szempontból is párját ritkító.
Először is mert az enyém-ugyebár...
A múltamhoz tartozik, az édesanyámhoz kötődik.
Még ennyi évtized távlatából is, ha egy pillanatra becsukom a szemem, érzem számban a palacsintája ízét. Tisztán látom gyönyörű, selymes-kezét, sajnos ezt nem tőle örököltem amint elém-rakja tányéron  kedvencemet, a túrós palacsintát...

Több mint negyed évszázada érintetlen állapotban, ahogy Ő azt hagyta.
Azóta, bármerre sodort engem az élet, A palacsintasütő jött velem, és bár igaz, hogy legtöbbször méltatlanul egy szekrény mélyén pihent, mintha csak tudta volna, hogy egy szép-napon eljön az Ő ideje...

Sokáig kellett várakoznia, de immáron nem hiába, mert egy gyors átalakítás után, új szerepben kapott helyet az életünkben. Napjában többször is ránézünk és ilyenkor elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen jól megfér egymás mellett a múlt, jelen s jövő...

Apukám tányérgyűjteményét is sikerült eddig épségben megtartanom, sőt erdélyi utunk során, magam bővítettem a darabszámot. Működik a genetika, és azt, csak merem remélni, hogy a gyerekeimnél is...

Ez a harmadik óra, amit az elmúlt hetekben készítettem, az utolsó és egyben legemlékezetesebb...

Ünnepi hangulatban

Így tengődünk mostanában...

Szívesen tálalva, hogy milyen finomság, azt megtudhatjátok itt...

Végre!!!

Mi már nagyon vártuk!
Igaz, egyenlőre a hóemberépítés még várat magára, de igyekszünk addig is maximálisan kihasználni, az időjárás nyújtotta lehetőségeket...

"Jé" -mint, JÉGKIRÁLYNŐ /jelmez

Tulajdonképpen, semmivel nem tudom még magamnak-se megmagyarázni, hogy jégkirálynő jelmezünknél, miért asszociáltam egyből az ezüst ruha harisnya felé de, hogy döntésemmel nagyon beletaláltam, az biztos.
Legalább ilyen jó döntésemnek könyvelem el, a légbuborékos fóliát, ami tökéletes alapul szolgált palástunkhoz. Amennyiben nagyon beleszeretnék merülni a részletekbe, rá kellene jönnöm, hogy tulajdonképpen a XXI.század egyik menő divattervezője is lehetnék. Már ami jelenlegi idei kreációmat illeti, mondhatni, az újrahasznosítás jegyében történt. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül írhatom nem okozok meglePETést senkinek azzal, hogy megint visszatértem egyik nagy kedvencemhez, a műanyagpalackokhoz. Ez a könnyen formálható anyag ami minden háztartásban megtalálható és legtöbbször a szemetesben, vagy jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtőben végzi sorsát. Megnyugtatok mindenkit, nálunk sem hegyekben áll, hanem az újrahasznosítási céljuknak megfelelően darabolva, csomagolva, szelektálva. Így egy kissé könnyebb, mert mindig tudom, hogy melyik dobozba nyúljak, hol találom meg a megfelelő darabot, ráadásul jóval kevesebb helyet foglal el.
Na, de visszakanyarodva a jelmezkészítéshez:
Keresve-se lehetett volna találni, jobban formálható, jéghatású anyagot, amire nekem itt,- most, szükségem volt.

Jégvirágunk egy keresztezett fajta, ami  virág és a hópihe csillag társításával jött létre.

Elkészítése hasonló a már több ízben említett virágéhoz, annyi különbséggel, hogy itt nem szirmokat, hanem csillag formákat alakítottam ki, majd némi hőhatás segítségével, lágyítottam az éles, merev vonalakat..
Fúróval lyukasztva, majd felvarrva a légbuborékos palástra.
A jégcsapokat is hasonló módon készítettem, miután  a megfelelő formákat kivágtam.

Viszont, ha már itt tartottam, akkor kellene egy jogar is a mi királynőnk kezébe, na meg egy korona a fejére, hasonló alapanyagokból, ami már tényleg gyerekjáték...

Jogarként készült egy nagyobb méretű virág és egy kisebb csillag formájú a hagyományos módon. A drótot ami a szár alapját képezi, itt most átlátszó csillogó vasalható gyönggyel vontam be, kihangsúlyozva ezzel is a jeges hatást, amire egész munkám alatt törekedtem.

A koronánál, végtelen egyszerű dolgom akadt, mert a megfelelő hajpánt kiválasztása után, már ragaszthattam is fel, a megformázott palackot.

Ennek a jelmeznek az elkészítése nagyon egyszerű, eltekintve attól az aprócska momentumtól, hogy  a paláston lévő jégvirágok  felvarrása nem tartozott erősebbik oldalamhoz.
A végeredményt elnézve, viszont, azt hiszem ez a legkevesebb, említésre-méltó dolog...

Reménysugár

Egy érzés, egy pillanat, ami egész napomat bearanyozta, miközben reggeli kávémat fogyasztottam.

Éles a kontraszt.
Fény és fagy, kint és bent, tél vagy nyár...

Mézengúzunk farsangi méhecske-jelmeze

Az előző bejegyzésemben már  leírtam, miként jutottunk el az én kis "bogaram"  farsangi jelmezötletéhez, most a megvalósításról írnék jó pár sorban.
Azt tudtuk, hogy a rendelkezésünkre álló ruhadarabokból (fekete felső, harisnya, + az időközben előkerült tüll-tütü) kell garázdálkodnunk, és ezekhez kell igazítanunk minden/t nélkülözhetetlen  méhecske kelléket. 
Szerencsére, mint mindig ebben a gyermeki fantázia, most is segítségemre sietett.
Hihetetlen dolgokat tudnak kitalálni, leleményesek gyerekek.

Luca első kikötése a jelmezkészítésnél  annyi volt, hogy Ő, egy nagyon szorgos méhecske szeretne lenni...
-hát persze, mi más is!
Akkor kell szükséges lesz neki egy kosárka, amiben azt a rengeteg virágport összegyűjti, illetve a farsang napjára már össze is gyűjtötte.
Ez viszonylag könnyen megvalósítható, hiszen rengeteg különböző méretű és színű, fonott kosár áll rendelkezésünkre. Miután kiválasztottuk a megfelelő méretet és a benne lévő zöld növényzetet egy hasonló dekor kaspóba helyeztük át, már csak a tökéletes "virágporról" kellett gondoskodnunk.
Virágpor gyanánt legelső gondolatom a gyöngyös-kosár kiürítése volt. Szerencsére, még a munkamenet elkezdése előtt újragondoltam, és bevallom, elég lelombozó, csupa gyöngy nappalit, óvodát láttam kibontakozni. lelki szemeim előtt...
Majd jött egy kissé macerásabb, de könnyebben takarítható megoldás, a krepp-papír.
Több tucat legyártása után, láttam én, hogy ez sem lesz az igazi, de olyan szorgosan dolgoztak a lányok, nem volt szíven elvenni a kedvüket, legalább azt a kis időt, csendbe, nyugalomba, töltötték el.
Kicsi, apró virágport szerettem volna. Választásom így esett a kristálycukorra, amit akril festékkel színeztem be, majd száradás után felragasztottam.
Na igen. de mivel szorgos a mi méhünk, nem lehet egy félig-telt kosara, annak a kosárnak csordultig kell lennie...

A telítettség hatását, még ha nem is látszik egy PET palack segítségével értem el, amit méretre vágás után, egy vékonyka papírréteggel bevontam, erre kerültek a virágpor cukor szemek, majd csillámok.
Míg nekem  a munka dandár része jutott, addig az én lányaim egy cseppet sem unatkoztak, mert szigorúan, csak tudásuk felfrissítésére inspirálódtak.
Így tettünk szert időközben méhkaptárra, és a filmben látott telefonra, amit a rugalmas csápok, antennák használatával érhetünk el.
A kaptárak elkészítésénél nem volt kérdés, hogy az egyik kedvenc, és oly sokszor alkalmazott, felhalmozott "guriga" készletünket csappantom meg., amit egy másik munkához gyűjtögettem össze.
Félbevágás után 3 egyforma részben behajtottam, mint a harmonikát majd a biztosabb, élesebb hajtások érdekében, egy laposfogó segítségével átnyomkodtam, immáron az eredetileg elképzelt kaptár formában, ezzel kaptam meg tökéletes hatszögeket.
A színezést a lányokkal közösen végeztük, amihez okker és bronz festék keverékét használtuk.

Csápnak, antennának, egy rég,i fekete hajpántra, zseníliadrótot ragasztottam, majd annak végére golyók kerültek. 

Szárnyakkal fehér tündér,-rózsaszín angyal  meglehetősen jól álltunk, ellenben egyik sem volt alkalmas a méhecskejelmezhez, ebből adódóan, új készítésébe kezdtünk.
Drótból meghajtottuk a kívánt formát, majd folpackkal bevontuk, így egy átlátszó, tökéletesen erezett, egyedi szárnyat kaptunk.

Mézike Luca kosarára, illetve hajába, virágokat terveztem készítettem, amik végül majd a copfjaiba kerülnek és nem csak a farsangi napon...

Végezetül, az egyik legfontosabb részét a jelmezkészítésnek, nagy kapkodásomban, majdnem elfelejtettem megemlíteni!!!

Történetesen:
-volt tehát, egy fekete felsőnk, amire valahogy sárga csíkokat kellett varázsolnom.
Hurrá, mehetünk megint a rőfösboltba, napok óta odajárunk, hogy szalagot vegyünk, amit még ráadásul, majd fel is kell varrnom...
-hiszen van itthon sosem használt, majd egyszer milyen jó lesz textilragasztóm, azzal akár fel is ragaszthatnám, de mi lesz, ha farsang után nem tudom nyomtalanul eltüntetni a csíkokat, megéri beáldozni egy új felsőt, még-ha erre a nemes célra is?
Miközben ezen gondolkodtam, és már már egyetlen lehetséges megoldásként maradt a tű-cérna elkerülhetetlen alkalmazása, hirtelen eszembe jutott évekkel ezelőtt Áginál látott, szigetelőszalagos csíkozás.
Rőfösbolt helyett irány a villamossági szaküzlet, mert persze még véletlenül se akadt itthon abból a bizonyos sárga szalagból, ellenben az összes többi létező szín megtalálható a szerszámos-szekrényben...
Bevallom, nagyon meglepett, hogy nem lehetett kapni, mert sima sárgát  "csak" megrendelésre  hozatnak, de addig is ajánlani tudtak helyette,  sárga-zöld csíkos szalagot.
Arra az arcra azért, kíváncsi lettem volna, mikor az eladó megtudta, miért ragaszkodunk olyan nagyon, az egyszínű sárgához...

Most már tudom, hogy ennek a jelmeznek az elkészítése is feledhetetlen lesz, és nem csak családunk számára...

Farsangra készülődve

Már régóta szemet-szúrt, pontosabban karácsony tájékán, hogy egyre többen keresnek rá az elmúlt években készített  farsangi jelmezeinkre.
Alapos szülő a legjobb szülő...
Ebből is látszik, hogy sokan szeretnének biztosra menni, időben belekezdeni, elkészíteni a jelmezeket.

Jóformán alig léptünk át az új esztendőbe, mikor a fentiekből kiindulva, először tettem fel lányaimnak a kérdést, hogy árulják már el, minek szeretnének öltözni az idei farsangon. Válaszukból világossá vált számomra, hogy ez a kérdés momentán csak engem foglalkoztat, Ők egyenlőre magasról tesznek az egész jelmezbeöltözésre...
Nem hagytam magam ilyen könnyen lerázni, ezért nap, mint-nap, ismételtem önmagam, -akár egy megakadt lemez, kitartóan, heteken keresztül. Valószínű, hogy Luca unta meg először makacs kitartásom, de legalább vette a fáradtságot és elgondolkozott azon, hogy állat, vagy ember hercegnő, tündér, bármi, akármi bőrébe bújna szívesebben.
Hosszabb gondolkodás után kiderült, hogy talán Mókus szeretne lenni, ami tartott egészen fél óráig, majd a bűzös borz gondolatával is eljátszadozott, mint esetleges ötlet...
Gondolom látszott arcomon némi kétségbeesés, kaján öröm amint elképzeltem az én drága kislányom, egy darabka pálpusztai sajttal a zsebében riogatja óvodai környezetét. Mindenesetre elég eredeti ötlet lenne...
Viccet félretéve, maradtunk továbbra is az állatoknál. Gondoltam ez jó vonal lesz, ha ezen  megmaradunk, csak legyen kíméletes velem, és ne pegazus, unikornis  akarjon lenni...
Az állatok további felsorolásánál zsiráf, orrszarvú szóba került még a hangya is, ide már munkássága miatt jutottunk, majd ha már szorgalomnál tartottunk, a méhek következtek.
Ez jó, gondoltam magamban és, hogy kis-bogaram szavát ne feledje, gyorsan felderítésre indultam a ház különböző pontjaiba, hogy feltérképezzem az esetlegesen szóba-jöhető kellékeket. Utam nem volt hiába, mert a mosókonyhában rejtekadó gardrób mélyén  találtam egy férfi pólót, aminél tökéletesebb nem is létezhetne a méhecske jelmezhez. Probléma "csak" annyi volt, hogy a póló gazdája nem-biztos, hogy osztozna lelkesedésemben, amint meglátja felaprított kedvenc ruháját. Sebaj, fojtassuk, nézzük meg mit lehetne összeszedni...
-van, fekete cicanadrágunk, leggings, és még harisnya is
-van, fekete, gyerekméretű felsőnk csak a csíkok hiányoznak róla
-cipőnk- a többit meg majd, menet közben kitaláljuk.
Mi Lucával eddig jutottunk gyűjtögetésünkben, mindeközben Zsófikánk, hogy addig se unatkozzon magára öltötte tavalyi fogtündér jelmezét és abba illegett, billegett előttünk. Rajta látszik jobban, hogy ízig-vérig NŐ, mert semmivel nem lehetett eltántorítani attól, hogy a jeles napon, szoknyát viseljen.
Ha már lúd, legyen kövér, gondoltam, megúszok egy jelmezkészítést, beszélek Ágival, hogy Hanna tavalyi jelmezét kölcsönkérjem. Tetszett is az ötlet, szerencsére mindkettőnknek, ám mint minden, ez se tartott sokáig., alig bő 24 óráig.
Jó, ezt mondjuk én szúrtam el! Mentségemre legyen, pusztán a jó szándék vezérelt akkor, amikor felhívtam Zsófi figyelmét arra,  ne nagyon élje bele magát, mert méretileg nem biztos a kölcsönkért ruha.
Tényleg csak óvni szerettem volna érzékeny kis lelkét a csalódottságtól, de úgy-látszik, hogy ezt mint mindig  most túlzásba vittem, mert magától mondott le a csábító ajánlatról...
Spanyol táncosnő helyett így lett belőle először hótündér, majd némileg feljebb szökdelve az előkelő ranglépcsőn, jégkirálynő.
Ennél a jelmezénél is abból indultunk ki először, hogy mi van itthon...
-van, ezüst ruha
-hozzá illő ezüst harisnya- ami kezdetnek nem is volt olyan rossz!
Még szerencse, hogy majdnem szemelőtt voltak a  légbuborékos fóliák, amikbe törékenyebb karácsonyi díszeink vannak csomagolva...
Jégkirálynő próba gyanánt, gyorsan be is csomagoltam vele az egész gyereket, ami tökéletes jeges hatást keltett. Innen már csak egy ugrás volt, hogy jégcsapok és jégvirágok kerüljenek a palástra na, de egy királynőről a  jégkorona se hiányozhat,  a jégjogarvirággal együtt.
Ilyen előzmények után kezdtem el a jelmezek készítését, amiben a gyermeki leleményesség, fantázia, különösen inspiráló volt számomra.

A jelmezeket  elkészítését részletesen, külön bejegyzésben mutatom  majd meg...

Na és ez?

Már egy kicsit egyértelműbb, hogy milyen jelmezhez készítettem, és miből...

Füstbe ment terv?

Nem bírtam már tovább,  ezért múlthét pénteken úgy döntöttem, hogy a tavalyi karácsonyt, és azzal járó mindenféle ünnepi dekorációt, száműzöm a házból. Na jó, ez a számkivetettség maximum még 11 hónapig fog tartani a gondosan összecsomagolt díszeinknek, diszkréten meghúzódva a mosókonyha erre alkalmas, rejtekadó zugába. Lassan, már kezdett egészen vicces hangulatot ölteni ez az egész cicoma, ami oly idegenül festett a tavaszias időjárásban.
Arra persze az idén is várhattunk, hogy a gondosan feldíszített karácsonyfánk megadja magát és ha másért nem, de a kopasz ágak miatt hőtermelővé változik át...
Valahogy évről-évre olyan pompás fákat sikerül beszereznünk, hogy nemhogy eszébe se jut hullani, még az ágai is meredten állnak.
Ezzel az előzménnyel a hátunk-mögött álltunk neki a karácsonyfabontásnak. Ez  a tevékenység, lényegesen több munkát és kevesebb örömet tud nyújtani, arról nem is beszélve, hogy létezhetne egy sokkal gyorsabb, olcsóbb, pénztárcakímélőbb megoldás a problémánk orvoslására. Miközben ezen elméletemet ecseteltem az illetékes célszemélynek, rájöttem, hogy alapjaiban füstbe ment terv az egész...
-mert minek nekünk műfenyő, annak nincs is illata,
-meg,- hogy néznek ki, milyen csúnyák...
Több ellenérv nem volt egészen addig, míg munkamenetünk elérkezett az aprítás fázisához.
Na, ha valami, akkor ez tipikus férfimunka.
Már rég el is felejtettem  a mű dolgokról folytatott magasröptű beszélgetésünket, hiszen  a rám-ruházott feladatot letudtam, majd, hogy még véletlenül se unatkozzak,  gyorsan, kerestem magamnak másikat.
Egyszer csak favágóemberünk először motyogva, majd később már egészen tisztán és számomra a ház másik végében tartózkodva is jól érthetően hozta fel a -  a műfenyő!-témát.
Kapva kaptam az alkalmon, és miután megbizonyosodtam, hogy semmiféle félreértés nincs köztünk, leültem gyorsan a géphez és keresgélni kezdtem a műfenyő kínálatok között.
Kínálat van bőven, bár nem tudom, hogy mennyire egyezik a sok-nullás, akár hat-számjegyből álló forintosított, ár-érték arány a felhozatal minőségén.. Mindenesetre találtam egy céget, akiknél akár már 2-3 éven belül megtérülhet a nekünk méretileg is megfelelő műfenyő ára.
Itt megjegyezném, hogy lelkesedésünk hevében, még a ház belmagasságát is lemértük, gerenda előtt, gerenda alatt, hogy a tökéletes méretet megtaláljuk...

Egyenlőre még gondolkodunk, de legalábbis tuti megoldást keresünk az idei karácsonyfa projektünkre. Igaz, tőlem az se állna távol, ha már december közepétől, esetleg Luca napjától kellene kerülgetni az előre feldíszített élő karácsonyfát, akkor talán vízkeresztkor már le is tudnánk bontani, de...

-valljuk be a végeredményen ez nem sokat változtatna, mert azt is valahogy el kellene égetni, ha már egyszer tűzifát vettünk.

Ez már most egy füstbe ment terv...

Iza Takahasi

Szűk környezetünkben már mindenkinek ismerősnek cseng ez a dallamos, fülbemászó művésznév.
Ja, hogy nektek még nem?
Ne csodálkozzatok rajta, ez nem a ti hibátok.
Gyorsan pótolom is ezt a hiányosságot.
Iza Takahasi egy valóságos szabadulóművész a maga nagyságában.
Napjainkban egyre többen ismerik fel az utcákon ezt a francia ősöktől származó, hazánkba szakadt  tehetséges művésznőt.
Bevallom, nagy rajongói lettünk tisztán csengő, utánozhatatlan hangjának, ami filigrán alkatához, cseppet sem meglepő...
Na, jó! Aki még nem jött rá, annak most lehet, hogy csalódást fogok okozni azzal, hogy semmilyen Oszkár-várományos nincs az ismeretségemben, ellenben  az 5 hónapos legifjabb családtagunkról, Iza Takahasiról, oly kevés szót ejtettem  az utóbbi időben.

Vérvonalának köszönhetően, egy nagyon kellemes, könnyen alkalmazkodó, viszonylag problémamentes, igazi gyerekbarát terelő kutyát kaptunk. Pici baba még Ő is, ezért nem meglepő, hogy a lányok plüssállat tartományának megöröklését tűzte ki elsődleges célul, amiből sikeresen kiválasztott az elmúlt időszakban néhány kedvenc példányt. Az elejtett zsákmánynál szigorúan torokra megy, de eszében sincs az áldozat teljes megsemmisítése, inkább csak kedvtelésből teszi, amolyan hobbivadász...
Nyávogáshoz hasonló, vékony hangocskája is már a múlté, amit öblös, tekintélyt-parancsoló, mély hangra váltott fel. Ezt az utánozhatatlan hangot nem hallhatja ám mindenki, mert alaposan cenzúrázva van a célközönség, ami szintén fajtajellegéből adódó felsőbbrendűségének köszönhető.
Döbbenetes, hogy mennyire nyugodt, intelligens kutya, aki még azt is képes megállni, hogy az utcánkba sétáló kutyákat némán tűrje, mikor belépnek az aurájába.
Igaz, egy kerítés is elválassza őket...
-és, ha már a kerítésnél tartok, akkor itt mindenképpen meg kell említsem, mint fő fajtadöntő tényezőt, hogy alapkövetelménynek számított a 30 centi feletti marmagasság az új családtagnál.
Elegünk volt már a folyamatos csavargásból, éjnek idején csörgő telefonhívásokból.
Olyan kutyát kerestünk, aki garantáltan jó idegrendszerrel, méretekkel rendelkezik és Izabella, ezeknek tökéletesen megfelelt.
Illetve, majd tökéletesen meg fog felelni, úgy pár hónap múlva, mert jelenleg, függetlenül a méretétől, még javában átpréseli magát a kovácsoltvas kerítésen, hiába tömjük mint egy libát...
Milyen szabadulóművészre tettünk szert, bizonyítja az is az elmúlt időszakban, hogy rengeteg környékünkön lakó, számunkra eddig ismeretlen emberrel ismerkedhettünk meg...
Múlt szombaton telt-be végleg az a bizonyos pohár!
Mintha a történelem ismételné önmagát.
Kénytelen-kellett, csirkehálóval borítottuk be a kerítést, mint tettük ezt évekkel ezelőtt Tódornál, igaz nála hatástalan volt, legfeljebb magasabban kellett kimásznia, de az biztos, hogy őt nem akadályozta meg a csavargásban maradásra bírva kutyánkat. Jelenleg a csirkeháló, a lehető legjobb döntésnek bizonyult. Legközelebb meg legfeljebb a tüzelési időszakban tesz jószolgálatot, igaz hétpecsétes lakat még nincs rajta...

A névadás:
Francia kutyához, francia nevet kerestünk. Komolyan mondom, legalább olyan érvek és ellenérvek, csaták, majd több pártra-szakadás mint a névadásnál, még nem volt a családunkban.
Természetesen mint mindig, most is a lányoké volt a döntő utolsó szó, nekik kellett kiegyezniük egymással. Így lett a kutya neve Izabella.
Viszont, lakva ismerjük meg a másikat...-hogy ez mennyire igaz! -és nem csak az emberekre.
A névadásban lányaink most is jeleskedtek, mert az eredetileg választott  francia nevet, hamar magyarosították:
-Izumizura, fluortomi után szabadon majd jött a rövidített változata Izu, Iza, Izi, és végül, csak, hogy bővítsük a nemzetközi palettát, -jött a japán változat, már fentiekből is ismert Iza Takahasi, ami már egy finomított, nyomdafestéket is tűrő, módosított változat.
Az eredeti egy kissé durvább, étkezési szokásából alakult ki fene egye a gusztusát  ami a macskáinkkal, pontosabban a macska-alommal függ szorosan össze...

A vérbeli profi:
Az biztos, hogy nálunk nem lesz elkóborolt bárányka, mert szorgosan terelgeti a lányokat. Folyamatosan nyomukba jár, mindig mindenhol jelen van.
Nagyszerű bébiszitter, mellesleg, az öltöztető baba szerepébe is szívesen belebújik, de csak és kizárólag játszópajtásai Zsófi és Luca kedvéért.  Önfeláldozásának köszönhetően, végre valahára, több tucat meztelen Barbi-babát és Ken-t tehettem a süllyesztőbe ruhástól, cipőstől, szőröstől-bőröstől...
A pónik még egy darabig maradhatnak!

Ő a mi  pedigrés kutyánk, aki egyenlőre még leginkább egy utcai keverékre emlékeztet aztán az is lehet, hogy jól átvertek Ő az, akire a későbbiekben vakon is rábízhatjuk magunkat, Ő lesz leghamarabb kis-iskolás családunkban, pedig azt gondoltam, hogy a saját lányaink, Ő a családi kedvenc.

Ő, Iza Takahasi...

Már nem tudtam, hogy mi hiányzott az életünkből...

-mert, annyira gördülékenyen ment mostanában minden. Lehet, hogy pont ez volt a baj.
Felőlem, akár maradhatott volna minden változatlan az se okozott volna álmatlan éjszakákat, ellenben egy beteg Lucával, akinek láza a hajnali órákban rendszeresen 40°C felé kúszik, már kevésbé nyugodt pillanatokat órákat tud okozni  a magamfajta számára...
Ettől a megváltozott helyzettől egészen beteges különleges, új szokásokat kezdünk felvenni...
Amolyan családi találkahelyféle kezd kialakulóban lenni hajnalban a fürdőszobában, éjszakai hűtőfürdőzésre összegyűlve. Mixerünk, jeges koktélok helyett, úszó jégkockákkal kényezteti a játékos kedvű, hibernálásra cseppet sem vágyó beteg egyedet miközben az animátor szerénységem vicces történetekkel, rövid mesével bírja maradásra a didergő gyereket.

Verseny ez a javából!

Hajnali Vánszorgó Idő vs Hideg Víz

kép forrása

Mi ez?

Na jó, ez így nem korrekt, mert nagyon kicsi az esély arra, hogy ezt valaki segítség nélkül kitalálja...

Játszani jó!
Ezt  bizonyítja az is, hogy MJ és fia blogján  a napokban igen izgalmas képekkel találkozhattunk, és különbözőségünkből adódóan így utólag, igen meglepő megfejtések születtek.

Itt most nincs tétje, nem jár ajándék a helyesen válaszolónak, de kíváncsivá tett, hogy ti mit láttok a képen.

Segítségül annyit elárulok, hogy a közelgő farsang jelmezéhez készült, mint nélkülözhetetlen ismertetőjegyek egyike...
Vagy inkább kérdezzem azt, hogy minek öltöznek a lányok, legalábbis az egyik biztosan?
 

Mesterlogika???

Emlékeztek még erre a játékra?

Gyerekként én is nagyon szerettem vele játszani.
Lehet, hogy pont ezért, mikor meglátta a mikulás egy percig se habozott vele és 2 éve, ezzel lepte meg a lányokat. Azt nem merném állítani, hogy mindennapos használatban van, de időről időre mindig előkerül és hosszan játszanak, játszunk vele.
Érdekes, mert ma délután, csak és kizárólag készségfejlesztő játékok kerültek le a polcról, majd mire mindennel végeztek, fojtásnak egy kicsit mesterlogikáztak.
Eddig  minden rendben is lenne, bár írhatnám azt is, hogy semmi nincs rendben, mert önkéntesen soha nem fordítottak ennyi időt az agyuk tornáztatása.
Amiről viszont most írni szeretnék, arról már több ízben olvastam, hallottam, de ilyen mértékű telepátiát személyesen az ikerlányaimnál nem tapasztaltam. Mivel Zsófi és Luca nem egypetéjű ikrek, így gyakorlatilag semmiben nem különböznek jobban bármelyik testvérpárnál...

Ma este olyan hihetetlen dolog történt velük, amit még most is hitetlenkedve, csodálkozva fogunk fel, mert hasonlóra sem volt példa...
Illetve pár évvel ezelőtt, talán mégis!
-egy forró nyári napon az esti fürdetésnél külön kádba kérték magukat a lányok, mert pancsolni vágytak a langymeleg vízben. Ők, nagyon jól szórakoztak, élvezték az egyedüli lubickolást, csak arról feledkeztek el, hogy egyedül voltam rájuk, apjuk dolgozott így folyamatos ingázásban voltam a két fürdőszoba között, mert persze, hogy futottam, ha a nevemet kiabálták.
Ez volt az első olyan  alkalom, amikor kivétel nélkül pont ugyanazt a vízi-tudományukat mutogatták meg nekem, mint a ház másik felében fürdő testvérpárjuk.

Azt hiszem itt az ideje visszatérnem a mesterlogikához.
Már az első mai játszmájuknál az első gombácskákat is egyformán rakták fel...
-mert, ha egyszer gondolnak csak ugyanarra az még lehet véletlen de, hogy tíznél is több alkalommal ugyanazokat a színeket rakják ki elsőre, hiba nélkül a táblára, az már nem a véletlen műve!

Lehet, hogy ma kerültek egy hullámhosszra és fordulóponthoz érkezett el kapcsolatuk?
Mindenesetre ez az Ő kiváltságos sikerviláguk, amiért mi csak hálásak lehetünk a sorsnak, hogy megismertetett vele...


kép forrása

Hóvirág expedíció

-anyaaa, mi az expedíció?
-az expedíció az, mikor az emberek felfedező útra indulnak, mert valamit megszeretnének találni, felszeretnének kutatni...
-anya,akkor menjünk mi is expedícióra!


Így kezdődött, hogy sajátos hóvirág expedíciónkra elindultunk a közeli kiserdőbe, annak rendje módja szerint felpakolva megfelelő élelmiszer kekszellátmánnyal, hátha időközben eltévedünk. (ez utóbbi a lányok mániája)
Expedíciónk témája lehet, hogy elsőre  kissé furcsának tűnik, de mivel már több helyen láttam bejegyzést az idei első hóvirágokról, nem tartottuk lehetetlennek, hogy utunkat siker koronázza...
Alaposan beöltözve, a hideg szélben nekivágtunk a természetnek, ami több szempontból is szerencsésnek mondható:
-a vasárnapi ebédnél felhalmozott kalóriákat lemozogjuk,
-nem punnyadunk a Tv előtt emésztés céljából,
-friss levegőn vagyunk,
-kutyát sétáltatunk

 




Az erdőtől alig 10 percre lakunk, de nekünk sikerült ezt az időt megdupláznunk, ami nem a menetszélnek és nem a lányok szkafander öltözetének volt köszönhető, hanem az útszéli befagyott pocsolyáknak. A lányok jégtörőként haladtak az úton, és mondhatom elég alapos munkát végeztek.
Az erdőben már nem fújt a szél, így megengedtük magunknak, hogy hosszába és nem keresztbe
megyünk végig rajta, sikeres expedíciónk  érdekében. Hóvirágot természetesen nem találtunk, de a kutatást itt még nem adjuk fel, csak az időponton változtatunk egy kissé...
Lucám viszont a nagy keresgélésben nyomolvasóba csapott át és lópatkók irányát, frissességét  tudományosan vizsgálgatva haladt az "úton". Ha már így alakult utunk, ez új értelmezésre is adott okot, így meghiúsult hóvirág-expedíciónk, lópatkó-nyomolvasó expedícióvá változtatták át, természetesen a lányok.
Munkájuk akadt is bőven, mert nem holmi kóbor, véletlenszerűen odakerült nyomokról volt szó, hanem a környék lovardájából származó patanyomokat vizslattak.
Szeretünk ebben az erdőben sétálni, amit sajnálatos módon, csak tavasszal és ősszel tehetünk meg sértetlenül, ha nem szeretnénk önkéntes véradóvá válni a szúnyogok és egyéb vérszívók számára. Kicsi az erdő. Olyannyira kicsi, hogy talán ezt a fa mennyiséget még nem is ennek nevezik, pláne, hogy pár éve eléggé megritkították.  Viszont számunkra, és a környék lakóinak is nagyon sokat jelent, amolyan nyugalom szigete valahol az M0 és Budapest határában, amit sajnos az illegális szemétlerakók teljesen másképp értelmeznek...

Barátnőm kisfiával nálunk töltötte a szombati napot a hol a közös játék, evés, iváson-túl természetesen az iskolatéma is szóba került. Azt hiszem, hogy az iskola is olyan kimeríthetetlen téma mint a gyereknevelés, órákig lehet beszélni róla. Így tettük ez mi is egészen addig, amíg el nem jutottunk a mumusig, egy 3. osztályos házi feladatáig. Mert mit tehet egy racionálisan nevelő szülő, amikor  gyermeke azzal a házi feladattal tér haza, hogy a mumusról kell írnia, és le is kell rajzolnia. Képtelenség. Ekkora hülyeséget, nincs is mumus, ezt még a lányaim is tudják. Jó, hogy el kellene képzelnie a saját mumusát szegény gyereknek,  mivel semmilyen horror, véres megoldás nem lehet maradtak a manók.

Ennyi bevezető után azt hiszem elég is, hogy visszatérjek erdei sétánk során megfigyelt természeti mutánsokra, furcsaságokra, amik mellett nem tudtunk elmenni szótlanul. Talán tőlem örökölték lányaim vonzódásukat ezekhez a természet-alkotta csodákhoz, talán ez a gyermeki fantázia hatalmas áldása, de tény és való, hogy szívesen játszunk, -mi lehet ez- játékot, bárhol, bármikor.
Lehet az égen úszó felhők változó alakját figyelni, kavicsok, kövek formáját hasonlítgatni, de a fák, mohák érdekes alakzatát is. A téma mindig előttünk hever! És tényleg, mert szinte belebotlottunk korhadozó famumusunkba, ami más és más szögből nézve, komoly változáson megy keresztül, a gonoszkodón át, az egészen vicces, nagy-orrú manóig. Így lett nekünk egyszeriben egy súlyos mumusunk, manónk, madárijesztőnk,  amit serpánk hősiesen cipelt haza, miután többség női-szakasz megszavazta.

Expedíciónk végül is sikeresnek mondható, mert az egész, ugye csak nézőpont kérdése...

Ez nem normális

Mi fog ebből az időjárásból kisülni?

Gyanítom, hogy sok jóra a közeljövőben sem számíthatunk.
Pont egy évvel ezelőtt ilyen volt az időjárási helyzetkép, most meg...
-dörög és villámlik!

Családi hagyomány

Valamivel több mint három éve, Marék Veronika -Boribon- sorozata adta az ihletet, és megmutattuk lányainknak, milyen is az igazi piknikezés, télen. Bemutatónk olyannyira jól sikeredett, hogy immáron elképzelhetetlennek tűnik a héjában sült krumpli asztalnál történő fogyasztása.
Az évek múlásával nem csoda, hogy megszaporodott azon ételek száma  is, amit ebben a különleges felnőttek számára meglehetősen kényelmetlen pozícióban fogyaszthatunk el. Ide sorolhatjuk az egyszerű hagyományos pirítóst, melegszendvicseket, de a sült-húsok közül a ropogós csirkeszárnyakat is, szigorúan forró teával. Mert sült krumplit mégse ehetünk állandóan, bár meglehetősen finom és még jól is esik, egy hideg téli estén...
Arra azonban soha nem vetemednék, hogy a vasárnapi húslevest is hasonló körülmények között szervírozzam kisebb családom számára, és itt most nem csak a szánk és a tányér közötti távolsága akadályoz meg cselekedetemben.
Takarító személyzettel szerencsére elég jól állunk, mert mindig akad a közelünkben egy-egy morzsaporszívó, felnyaló felmosó, akik boldogan állnak rendelkezésünkre a nap bármely szakában. Velem ellenben, sosem morognak a  rájuk-kiszabott munka miatt, ám nemtetszésüket kifejezve elég makacsnak bizonyulnak, ha akkor kell elhagyniuk munkaterületüket, amikor ínycsiklandozó illatok lengik körbe a házat.

Mit főzzek ma?
Gondolom sokan teszik fel ezt a bonyolultnak tűnő kérdést nap- mint nap, úgy ahogy én is. Eddig, még szerencsésnek mondhatom magam, mert a válaszok között egyszer sem hallottam a -nekem mindegy, azt amit akarsz-, ellenben nagyon pontosan megfogalmazott igényekkel és csuda-jó ötletekkel látnak el a lányok. Nem tudom, hogy honnan szedik azt a rengeteg ételvariációt, mindenesetre tényleg nagy segítséget nyújtanak nekem, csak úgy, mint tették ezt tegnap.
Most sült krumplira fájt a foguk, arra a "tepsis piknikezős" fajtára, és mivel már elég régen készült ebből az egyszerű, de nagyszerű ételféleségből, nem volt nehéz kérésüket teljesítenem.
A gondosan előkészített terítékhez, elég sokat válogattak a rendelkezésükre álló szalvéták között, mire egyhangúlag megtalálták a legtökéletesebb színű, piros-fehér, kockás darabot.

Vajon meddig fog tartani ez az állapot?
Mára mindenesetre melegszendvicsre adták le megrendelésüket, a maradék, sonkás-sajtos mártogatóból...