Nagy hirtelen ennyi...

Nagyon eltűntem az utóbbi időben aminek oka leginkább Én voltam!
Nem tudtam írni, azaz írni tudtam volna, csak nem volt hozzá erőm, kedvem, hogy a gép elé üljek.
Tulajdonképpen az egész egy megfázással kezdődött, aminek a vége egy jó kis tüdőgyulladás lett, amit elég nehezen dolgoztam fel, így egy kis depresszió is társult hozzá.
Magamat okoltam mindenért, idegesebb, érzékenyebb voltam, nehezen viseltem az ágyban fekvést, és az olvasás se tudott örömet nyújtani ebben a fene-nagy szabadságomban...

A lányok életében is akadt két hét, amikor soha nem tapasztalt nyűgösségek, hisztik hatalmasodtak el rajtuk.
Legtöbbször már ébredés után, hol az egyik, hol a másik "zümmögéssel" kezdte a napot.
Folyamatosan piszkálták egymást, mintha azt tűzték volna ki napi-céljuknak, hogy ki tudja többször megbőgetni a másikat, úgy, hogy azt a lehető legjobb színészi képességekkel megáldott ember is szájtátva, csodálkozva hallgatta volna végig, mint leendő utánpótlást...
Komoly problémát okozott a reggeli ruhák kiválasztása is amit, nem csak az időjárásnak, hanem az alkalomhoz illőnek találtak, mert nem biztos, hogy szerencsés csili-vili ruhácskában csúszni mászni, az óvoda szőnyegén...
Ez a két hét háborúzás kemény küzdelem volt, de a csatát (azt-hiszem) egyenlőre megnyertük!

Egyébként, na nem-mintha vigasztalt volna, de utólag több anyukától hallottam hasonló hisztiket,
kiborulásokat, úgy látszik ez a gyerekek életében ilyen időszak volt, így telihold táján...

Természetesen nem ültünk itthon, folyamatosan jöttünk-mentünk, és nálunk is gyakran adták egymás kezébe a vendégek, barátok a kilincset.
Rengeteget játszottunk, rajzoltunk, készültek kézműves munkák is igaz, ezek egyenlőre saját célra, de ha eljön az ideje, mutatjuk őket!
Ez idő alatt sikerült a lányoknak tökélyre-fejleszteni, hercegnő rajzolási tudásukat, amit büszkén mutogatnak a hozzánk érkező betérőnek.
Biztosra veszem, hogy ezt a fajta tudásukat (is) a varázsműhelynek köszönhetik, ahová heti egy alkalommal csütörtökönként járnak.

A macskáink szépen nőnek, a rengeteg nyúzás ellenére is bújósak a lányokhoz, amit sokszor nem is értek, mert egy épeszű állatnak is lehetne annyi gógyija, hogy messzire elkerüli azt aki (játék) pónihátra ülteti, vagy egy kosárkába húzogatja a földön, vagy éppen a "gyönti-negyedórában"
mutatja ki a sokszor megdöbbentő szeretetét.
Állatvédőket megnyugtatok, nem bántalmazott, éheztetett állatokról van szó!
Egyébként az ajtó (kapu) nyitva áll előttük, ha akarnának bármikor leléphetnének, de ezek a cicák elégedettek sorsukkal, az állatparadicsommal.
Délelőtt 13 vadkacsát számoltam egyszerre a tóban, ők is veszekedtek, vagy csak ilyen hangosan pancsoltak?
- egy vadász, hogy örülne neki, ha a teraszról lőhetné ki a gyanútlan zsákmányt-no de mi ilyet nem teszünk, és egyébként se eszünk "családtagot"!

Egyébként egész hetem a takarítás, ünnepi készülődés jegyében zajlik.
Nevezhetném ezt már karácsonyi nagytakarításnak is, ami részben igaz is lenne, de voltaképpen a lányok születésnapja miatt kezdődik minden évben ez a korai takarító-hadjáratom amivel mindenkit az őrületbe kergetek.
Holnap lesznek az én nagylányaim 5 évesek és ezzel kezdetét veszi a több napig tartó ünnepségsorozat, ami nem csak itthon, de az óvodában is dupla megemlékezés, no meg torta.
Azt zárójelbe kellene megjegyeznem, hogy a szülinapi meghívókkal is az utolsó pillanatban sikerült elkészülnöm, amikor már ciki, és kínos is az érintett feleket egy fantasztikus buliba invitálni, pláne, hogy a különleges kivitelezése miatt is sokat szenvedtem és magamban megfogadtam, hogy ilyen hülyeséget még egyszer nem veszek a nyakamba, legyen az akármilyen születésnap.
Abban azért csak bízni tudok, hogy az érintettek is díjazni fogják erőfeszítéseimet, amit egy felejthetetlen napért tettem, mindannyiunk számára...

Javába sikerült elmerülnöm az ünnepi menü készítésében is, ami Márton napjához hűen, minden évben libából álló finomságokból áll!
Idén is elmaradhatatlan libamájas zsíros-kenyérrel nyitunk, a többi meg legyen meglepetés a vendégek számára...

Az biztos, hogy egy hadseregnek is elegendő libahájat tisztítottam és vágtam fel ma, (5kg) amit hamarosan sütök is, hogy vacsorára elkészüljön az ínycsiklandozó friss ropogós tepertő, amit friss kenyérrel és az elmaradhatatlan lila-hagymával fogok családom elé tálalni.

A lányok jelenleg alszanak.
Hogy honnan tudom?
Mert betegség, pontosabban köhögés miatt ma itthon-tartottam őket, hogy a nagy napra majdnem egészségesen élvezhessék az ünnepelteknek kijáró minden édes percét.

Közben, az előbb befutottak az asztalosok is (időzítésük tökéletes) hogy a lányokat legédesebb álmukból ébresszék fel, de sebaj, mert a felújított ágyuk is elkészült a többi bútorhoz hasonlóan.
Hogy miképp változott a szobájuk hangulata, hamarosan mutatok képeket, de előbb még a szerelési munkálatokat fejezzék csak be a "mesterek".

Azt soha nem szerettem, hogy minden munka egyszerre szakad a nyakamba, mégis évről évre ismétlődik a küzdelmem a szűkös határidőkkel...

Mivel már többször megszakítottam bejegyzésem írását, különböző technikai okokból, ami kimaradt gondolatmenetemből azon majd búsulok máskor, most nem, mert rohannom kell különben megég a tepertő és oda a vacsora...