Esett bőven eleget, sajnos az időjósok szerint nem sokáig élvezhetjük!
Nekünk nem teher!
(nekem az, amikor a 19 kg-os gyereket kell dombnak felfelé húzni, majd megszakadok)
Abba, már bele se gondolok, hogy egyszerre kettővel birkózzak meg.
Volt időszak, mikor egyszerre kellett két szánkót húznom...
(igaz, akkor ketten nyomtak annyit, mint most egy gyerkőc)
Úgy alakult, hogy egyedül kellett mennem a lányokért az oviba.
(Gábor vidéken volt)
Azt terveztem, hogy a lányokkal (még ha apjuk nélkül is kell) megépítjük a hóemberünket.
Előzetesen a teraszon végeztem egy kisebb próbát, hogy kellően megbizonyosodjak a hó tapadó képességéről.
(nem szerettem volna megint csalódást okozni nekik, hogy beleélik magukat és megint nem tudunk "hóemberezni")
Részben alakultak úgy a dolgok, ahogy elterveztem.
Barátnőjükhöz mentünk át (ha már egyszer a nyakunkba szakadt ez a
fenenagy szabadság, nem siettünk haza)
és az ő kertjükbe kezdtük el építeni a hóembert...
Nagyon boldogok voltak a lányok(mind a hárman) hancúroztak a hóban és mikor kellőképpen kimozogták magukat kezdtek csak hozzá az építéshez...
Jó volt nézni lelkesedésüket, ahogy görgetik maguk előtt (Ő méretükhöz képest) az óriásira növekedett, hógörgeteget.
Hárman lányok nagy barátnők, de mint a legtöbb hasonló korú gyereknél életkori sajátosságnak számít köztük az állandó veszekedés.
Most, kivételesen nem volt vita, mert mind a hármuknak jutott
gurigatni való...
Hóemberüknek, hogy ne "unatkozzon" építettek egy valamivel (jóval) kisebb gyereket is.
Egy kis játék után amit kis barátnőjüknél már bent a meleg házban töltöttünk, indulhattunk csak haza...
(természetesen nagy bőgés kíséretében, de szerencsémre addigra Gábor is megérkezett értünk, így közös erővel küzdöttünk meg a lányok fájdalmas búcsújával )
Szegény lányok..., alig van idejük arra, hogy együtt játszanak...
-keveslik az oviban töltött közös időt...!
Így alakult, hogy építettünk is hóembert, meg nem is...
Másnak igen, magunknak nem...
Holnap bepótoljuk, ha lesz még miből...
(esőt ígér az előrejelzés)
Más
Kezdek aggódni a karácsonyfánk miatt, tegnap kellett volna lebontani.
Olyan jól sikeredett a fenyővásárlása Gábornak, hogy még most is gyönyörűen áll, és illatozik az óriási karácsonyfánk.
Nem akarja ledobálni tűleveleit (pedig a padlófűtés is ellene dolgozik) mi pedig sajnáljuk lebontani, csak azért mert
ilyenkor szokás.
Ez nálunk mindenképpen rekordnak számít...
(legalább ebben az egyben megdöntöttük saját rekordunkat)
Már egészen megszoktuk, hogy bent áll a sarokban
(és ha nem felejtjük el bekapcsolni az izzósort, akkor világít is)
Már nem fontos, hogy legyen, pedig karácsony óta még csak 2 hét telt el...
Már távolinak tűnnek az ünnep előtti készülődések, és izgalmak az ajándékokkal kapcsolatban...
Már elkezdtük az új évet, s a vele járó rohanást, hajszát...
Már másra összpontosítunk...
Már más a kitűzendő cél...
és
Már alig várjuk, hogy megint karácsony legyen...
Addig viszont még rengeteg szép, és közös élmény vár ránk!
Előttünk van az új év!
