A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hűtőmágnes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hűtőmágnes. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 27., kedd

Hűtőmágnes készítése /kupakokból/

Tényleg nincs új a nap alatt!


Bevallom láttam már söröskupakokból készített hűtőmágnest, tetszett is pár igazán fantáziadús ötlet, de ilyennel, ehhez hasonlóval még nem találkoztam!
Most egy kicsit más tollával ékeskedek, mert amikor megláttam, majdnem fel kellet mosni a földről!
-hogy miért ilyen különleges ez a befőttesüveg tetejéből készített alkotás?
Számomra többek-között azért is, mert készítője saját kútfejéből merített ötlet és technika ötvözésével született meg. Egészen biztos vagyok abban, hogy 100% saját találmány és nem az internet ihlette alkotóját, aki zsenge kora ellenére, igencsak meglepett kreatív munkájával. A számítógépezés nem az Ő műfaja, hiszen még a betűkkel is hadilábon áll, az utat pedig, amit maga választott, a lehető legjobb irány felé vette...
Azt hiszem,jelen esetben megengedhetem magamnak az elfogult szülő, anya szerepét, aki büszke lányaira, de itt most legfőképpen elkövetőnkre, Lucára.
Pár hete, mikor még gőzerővel készültünk az iskolai felvételire, Lucámnak akadt egy lyukas órája. leleményesen kihasználva az alkalmat, amit igen csak aktívan, csendben, hogy Zsófival minket ne zavarjon a tanulásban töltött el.
Bevallom fel se tűnt, hogy a konyhapulton felejtett befőttesüveg tetejét mikor, milyen célból csente el, magam már csak a kész remekművel találkoztam, amikor büszkén, ragyogó arccal megmutatta. Hiába faggattam az elképzelése megvalósításáról, alkalmazott kaparós technikájáról és arról, hogy minként gondolta hűtőmágnesként kivitelezését, nem tudta megmagyarázni: -minden, csak jött a fejemből- válaszokat kaptam.

Azt, hogy magától intézte még a mágnest is abból a dobozomból, ahová a törött, ragasztásra váró hűtőmágnesek és egyéb apró kacatok mágnesek vannak, külön kedves a szívemnek, hiszen így még ragasztania se kellett a kis művészemnek...
Talán az egyedüli amin nem lepődtem meg, az a ló ábrázolása volt.

Azóta lassan, de biztosan gyűlnek a kupakok, amiknek hasonló újrahasznosításáról  még biztosan beszámolok, mert nekem is nagy kedvem lett az ötlet kipróbálásához!

2010. október 5., kedd

Hűtőmágnes készítése gyerekkel







Kétségtelenül beköszöntött az ősz, kint esik az eső, beszorulva a fűtött házba, ideje valami elfoglaltságot találnunk csemetéink számára, akik egymás szekálása helyett, kreatív munkájukba vezetik le napi-feszültségüket.
Még hétvégi sétánk alkalmával sikerült begyűjtenünk két kosárnyi termést, amiben a vadak között a szelídgesztenyék is fellelhetők, makkok, mogyorók társaságában...

Nagy kihívást nem jelentett a lányoknak, mert a fúrógépet apjuk kezelte (mint mindig) nekik csak a pálcikák beillesztése, termések ragasztása, állatok, figurák kitalálása jutott.
Egy idő után már unalmasnak tűnt a sok gesztenyegyerek, és mivel volt bőven miből válogatni, eszembe jutott egy másik fajta felhasználása, átalakítása a termésnek.

A forma adott volt, változtatni nem kellett rajta, de tervem megvalósításához a laposabb aljúakból kellett kikeresnünk pár darabot.
Mire a lányok végeztek a válogatással, addigra én is előkészítettem a szükséges festéket, szivacsot, és megtettem minden festés előtti előkészületet.

Szokásos szivacsos megoldással festettünk, mert sokkal szebb felületet kapunk, mintha ecsetet használtunk volna...


Háromszor kellett átfestenünk a gesztenyét mire tökéletes fedettséget értünk el az akril festékkel.



Gyors száradás után következett a munka nehezebbik, pepecselősebb része a lányok számára.
Míg én öntapadós matricából vagdostam ki a szemnek, szájnak való apró darabokat, addig ők kis körmükkel kapargatva szedegették, ragasztgatták a most már töknek álcázott gesztenyét.
A szemeket, szájakat fekete filctollal is meg lehet rajzolni!


A tökökre (gesztenyére) mágneslapból lett kivágva az alja, amit ragasztópisztollyal rögzítettem fel rájuk.
Hobbiboltokban többféle mágnes variációk kaphatók, mint a mágnes korongok, vagy lapok.


Ugyanezt elkészíthetjük, Kippkopp és Tipptopp variációkban is annyi különbséggel, hogy az arcuk részét kell ráfesteni a lapos gesztenyére, mert az pont a hátulján helyezkedik el...
-mozgó szemeket és mágnest ragasztunk rá, míg Tipptoppra mehet még egy kis "virág is" akár újságból kivágva...

Jó szórakozást, legalábbis nálunk az volt!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails