Nekem nagyon tetszenek, ezért saját részre is legyártottam egyet a limitált darabszámban készített ajtódíszekből.
Az igazsághoz, az is hozzátartozik, hogy azért ennyire nem volt egyszerű az elkészítésük.
Valami olyasmit szerettem volna adni
-ebből adódóan is gondolom úgy, hogy nem feltétlenül kell minden menőnek számított kacatból alkotni.
Jogosan gondolhatják most sokan, hogy akkor a tojástartó nálam melyik kategóriába tartozik.
Egyértelműen szemét, ha vonatot, kiscsibét vagy a fene se tudja még mi minden semmire sem jó porfogó tákolmányt látok meg az interneten. Lehet most kést-dobálni, lehet rám haragudni, de...
-mindezt az egész újrahasznosítást lehet szépen, igényesen is kivitelezni. Talán még azt is megmerném kockáztatni, hogy művészien elkészíteni.
Amikor az egész ajtódíszt kitaláltam, nagyjából volt elképzelésem a végeredményről is, csak a kivitelezésben voltak még bizonytalanságok bennem.
Nem szerettem volna olyan tömör koszorút, mint amilyenre az adventinket készítettem, hanem egy szellősebb lágyabbat képzeltem. Strapabírónak kell lennie, hiszen egy bejárati-ajtót, nem csak a huzat csapkodja.
Nálunk jelenleg a lepkékkel kell osztoznia, mert nem vagyok hajlandó lekapargatni az ajtóról, amit mellesleg 2 hete ragasztottak a lányok fel...
Finoman szólva is lehidalt ötletemtől, mert tudta, hogy amit egyszer a fejembe veszek, addig nem nyugszok, míg meg nem csinálom...
-a segítségével.
Azért azt hiszem, hogy a férfiakat se kell félteni, mert még ha oly lelkesen is segédkeznek, dolgoznak a kezünk alá, azt igyekeznek a legkevesebb energiaráfordítással tenni. Ahelyett, hogy drótot hajtogatna, előkapta az ezeréves elfekvő vállfakészletet és abból kiguberált pár darabot,
És lőn világosság, tényleg! Bár nekem ez soha nem jutott volna eszembe.
Így már sokkal egyszerűbb volt feltekerni a drót köré a drótot, csak úgy- ahogy esik, úgy puffan alapon... majd az egészet, akril festékkel lefesteni.
A rózsákat már előre legyártottam, így azzal már nem kellett bíbelődnöm, csak ragasztópisztollyal alaposan rögzítenem.
Némi dekoráció és már kész is!
A táblákat betonból terveztem. Szépen ki is öntöttük a megfelelő formákat, de sajnos hiába raktam bele hálót a tartósság érdekében, elég sok megrepedt.
Tulajdonképpen talán még örülhetek is ennek a balul sikerült cementnek, mert már az elején is voltak félelmeim a tartósságával kapcsolatban. No meg a súlyával, de ez így egyszeriben megoldódott.
Vastag kartonból vágtam ki a "táblákat" és ezeket festettem, díszítettem fel.
A végeredmény szerintem magáért beszél.