Kérem szépen...

Kaptam egy telefont. Okosat! Ezt már az első adandó alkalommal sikeresen be is bizonyította. Történt ugyanis, hogy már az egyszerű hívást se tudtam rajta felvenni...
-na, jó! Fogadni.
Bezzeg a lányok! Húzogatják az ujjukat jobbra-meg balra, fotóznak itt, meg kameráznak ott...
Nekik ez valahogy természetesebb. Sebaj, még szokjuk egymást. Mármint a telefonnal, ha  véletlenül sikerül tőlük elkoboznom.
Az, hogy rövid idő alatt képesek 186 képet készíteni még engem is meglepett, pedig én se vagyok egyszerű eset fényképezővel a kezemben pláne akkor, amikor visszanéztem a felvételeket...
Kb: negyven kép készült míg  a házhoz felértek a kertből, mert lejtős a terep, ebből csak húsz dokumentálja az ajtó kinyitását...
Azért, akadnak köztük használhatóak is mint ezek, a nagyon fontos eseményeket megörökítő képek.

Önarcképek.
Ez mondjuk nekem  nagyon tetszik. Visszaadja, hogy mennyire idétlenek is tudnak lenni...
- hiszen gyerekek.
Pláne, mikor arra is rájöttek, hogy magukat is fotózhatják...

Na, itt már belefáradtam besokalltam!
- Kérem szépen...

Az meg még máig is rejtély, hogy mi az a narancssárga "izé" előttem a pulton...