(ezt is jól megkaptam tőlük, de magamnak köszönhetem!)
Az elmúlt időszakban annyi minden történt velünk, pedig itt még csak egy hét blog kihagyásról van szó, hogy már arra sem nagyon emlékszem mi volt tegnap.
Na jó azért ez így nem igaz, mert a tegnapi napra nagyon is jól emlékszem és még azt hiszem sokáig emlékezetes is marad számomra, de erről majd később írok, valahol a lap alján és nem apró-betűkkel...
Lucával ismételten ellátogattunk a kerületi Nev.Tan-ba, ahol most mozgásügyben nézték meg. Kiderült, hogy sikerült megint hülyét csinálnom magamból, mert ennek a gyereknek semmi , de semmi baja az égadta világon azon kívül, hogy van egy olyan anyja, aki túlparázik mindent. Mert hol van az megírva, hogy az ikereknek teljesen egyformáknak kell lenniük, miért ne lehetne az egyik egy kicsit más. (na, jó de ennyire?) Szerdán meglesz az első vizsgálat (pszichológiai) eredménye, és akkor majd kiderül, hogy kinek volt igaza. Azt hiszem, most is eltudnám viselni, hogy félelmeim alaptalanok és nem nekem van igazam.
Amennyiben, már ilyen komoly vizekre eveztem, akkor itt, most azt is illene megemlítenem, hogy a nagy játék hevében nem feledkeztünk meg a szeptemberi iskolakezdésünkről sem. Leadtuk jelentkezési lapunkat az egyik sokszoros túljelentkezéssel küzdő népszerű és nagyon-kitűnő iskolába, ellenben rendszeresen járunk a "Manó Akadémiára" ami az óvodásoknak tart komplex foglalkozásokat a másik iskolában. A harmadik számításba jöhető iskoláról még semmit nem tudunk, de ez is már csak hetek függvénye. Szóval belevetettük azért magunkat a dolgos hétköznapokba, de számomra az igazi kánaán csak ma érkezett el. Végre billentyűzetet ragadhattam és itt vagyok, a házimunkára meg ha már eddig is tudott várni, amolyan Pató Pál urasan-ej, ráérünk arra még...
Visszatérve a tegnapi napunkra.
Pontosan úgy indult, mint minden vasárnap. Lustálkodós ébredéssel, húslevessel, rántott husival, délutáni kellemes sétával...
-de a kora-este beköszöntével, gyökeresen megváltozott az életem. (egy bizonyos része)
Már elég régóta szenvedek. Zavar. Teljesen feleslegesnek tartom. Nem tudok mit kezdeni vele. Legszívesebben megszabadulnék tőle. Csak a gond van vele. Gyáva vagyok, nincs bátorságom. Győzködöm magam, hiszen több mint 10 éve nagyon élveztem...
Döntöttem. Lesz ami lesz, belevágok. Na jó nem én, ezt inkább szakemberre bíznám.
Így történt, hogy unokanővérem személyében (aki egyébként a családi fodrászunk) sikeresen (drasztikusan) megszabadultam hajzuhatagomtól. Volt néhány elmorzsolt könnycsepp, de ezeket sem én hullattam. Zsófikám teljesen kiborult már csak a gondolattól is, hogy anyának levágják a haját, hiába győzködtem, hogy nekem ez jó lesz így, hajthatatlan volt. Kénytelen kellett belementem egy kegyes hazugságba is miszerint, ha akarom, akkor megint hosszú lesz (visszaragasszuk) ami a mai világban nem is olyan lehetetlen dolog, csak másképp zajlik, mint azt a kis fejecskéjükbe elképzelték. Szorgos kis hangya módján gyűjtögettek zacskóba minden leesett hajszálat, hogy holnap már vissza is kerüljön a fejemre. (mondjuk az nagyon tréfás lenne, ha ma meg hajfelvarrásom lenne, azt hiszem ettől a "fodrászom" eret vágna magán)
Na, de ilyenről szó sem lehet, mert remekül érzem magam az új frizurámmal, és eszem ágában sincs megnöveszteni. Sőt, ha lehet még rövidebbre szeretném, de a drasztikus átalakulásom miatt erre még legalább egy hónapig várnom kell. Átalakulásomnak semmilyen lelki oka nincsen, egyszerűen meguntam, hogy lófarokba összecopfozva járjak, csak azért mert zavar a hajam bármilyen munkában. Az életem különböző szakaszaiban többször viseltem egészen rövid hajat, így nem ismeretlen számomra az 5 perc alatt elkészíthető tökéletes frizura.
Azzal is tisztában voltam, hogy egy éjszaka leforgása alatt milyen átváltozáson tudunk keresztülmenni, mikor reggel felébredve egy torzonborz fejű idegen köszön vissza ránk és akkor még csak a hajról beszéltem, a bedagadt fáradt szemekről nem.
(amit nem ismerünk, arról nem is tudunk írni)
:D
Hajvágásom olyan jól sikeredett, hogy a lányok versengve küzdöttek az elsőbbségért, mert hiszen anyja lánya mind a kettő, nekik is rövid haj kellett, de ízibe! Rövid hajat nem kaptak, azt nagyon sajnáltam volna, de egy alapos kurtítás nekik is kijárt.
Így történt, hogy ha egy egész hét eseményei maradéktalanul nem is maradtak meg bennem teljesen, de a tegnapi napomra, még egy darabig emlékezni fogok.
Lucám arca azt hiszem itt mindent elárul...