Idei friss, majdnem ropogós...

Sokáig nem szerettem volna halogatni az idei év első bejegyzését, többek-között azért, mert már ismerem eléggé jól magam, a nagy semmittevésben fenemód elkényelmesedem...
-és ennek a blog látná leginkább kárát.
Az év végén alaposan belehúztunk a pihenésbe, ami így utólag, saját bőrömön tapasztalva, elég fárasztó dolog. Komolyan, ilyen fáradtnak, egy végigdolgozott nap után sem érzem magam, mint most. Sebaj holnaptól visszatérünk a rendes kerékvágásba, kímélő kajákat eszünk, időben lefekszünk, beindítom a mosógépet, és a lányok részére talán a leckéket is elővesszük. Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi, már ami a téli-szünetet és a pihenést illeti.
A szilveszterünk is fenemód kímélő üzemmódban telt, függetlenül attól, hogy a végén már hajnali kettő is elmúlt mire ágyba kerültünk.
Azt nem tudom, hogy most akkor nekem félnem kellene attól, ha a babonákat veszem alapul, hogy a család apraja,-nagyja szerencsejátékos lesz és az egész évet kártyázással fogja tölteni? Esetleg Lucám abbahagyja az iskolai tanulmányait és krupiénak áll, azaz pontosabban dealernek, mert olyan profin osztotta a kártyalapokat? Nem tudom, mindenesetre azt hiszem, nem ez lesz a jövőnk...
-de, hogy kártyázni idén is fogunk, az egészen biztos.
Fogadalmakat nem tettünk, viszont elérhető célokat tűztünk ki magunknak, amit egy üvegbe zártunk. Majd egy év múlva ismét előveszünk, hogy a következő évi titkos vágyainkat beleírhassuk.
Persze, hogy legyen némi motiváció a lányok részéről is, ugyanezt a befőttesüveges dolgot, havi lebontásba is elkészítjük. A januári megvan már, amit hó végén már fel is bontunk, és remélhetőleg jó szájízzel folytatunk, mint családi hagyományt.

Fülig érő szájjal a nyertes...

Nem szeretnék túlságosan érzelgőssé válni ezzel az első bejegyzésemmel, de úgy érzem, köszönetet kell mondanom nektek kedves olvasóim, hogy a ritka bejegyzések ellenére is kitartottatok mellettem!
Köszönöm, hogy vagytok, ezért nektek is "csak" annyit kívánnék, mint magunknak...

1:1

ezzel az eredménnyel sikerült lezárni az Óévet.
Ami azért nem is olyan rossz...
-már ha azt nézzük, hogy Lucánkkal lázasan indultunk, amiből éjfélre teljesen jól, gyógyultan jöttünk ki.
Vagy ha attól az egészen aprócska negatívumtól eltekintünk, hogy a fényképezőm objektíve is kitűnően időzített és végképp megadta magát, -de még sikerült pár képet kicsikarnom belőle- hát, tényleg nem is olyan rossz zárás.

Betegség, ide-vagy oda, de alkalmi smink nélkül a gyengébbik nem részéről, elképzelhetetlen volt az este...
-amit most kivételesen az én művem volt,- és azt hiszem, így mindannyian jobban is jártunk.

A lányok sminkelésével se lenne gondom, ami biztosan finomodna, mondjuk úgy 10 év múlva...
Ja, és most vágtak először igazi éles késsel! Ezt feltétlenül dokumentálnom kell, bár nem hiszem, hogy  valaha elfelejtik, mert féltették ám, az ujjukat!
:)
A kutya pedig szülői engedéllyel volt a házban, akarom mondani, az ágyon, hála a folyamatos, petárdázás és tűzijátéknak, azóta se lehet kirakni!
:(

B.U.É.K!!!

Múlik a nap, múlik az év,
Ami rossz volt, elmúlt már rég.
Holnap egy új évre ébredsz,
S ehhez kívánok nagyon sok jót és szépet!
B.U.É.K!

BUÉK!

Legutóbbi blog bejegyzésem tavaly volt.
Milyen furcsa így, több mint egy hét távlatából ízlelgetni, viccesen mondogatni, hogy tavaly mostam, takarítottam utoljára, a vasalásról pedig ne is beszéljünk...
(elsején még a fürdést is belevettük)
Ezalatt az egy hét alatt komplett agymosáson mentem keresztül amit a lányok végeztek el rajtam/rajtunk.
Semmi nem zavarta meg a nyugalmas napjainkat, amit apjuknak hála, négyesben tölthettünk el.
Zombiként tűrtük, hogy társasok, kirakók, különböző memóriajátékok szívják le az év hátralévő napjaira tartalékolt energiaforrásainkat.
A legjobb az egészben mégis az volt, hogy megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy későn keljünk és feküdjünk, miközben a lányok délutáni alvását is ideiglenesen beszüntettük, így még-több időnk jutott egymásra/játékra...
Kiszolgáló személyzetként lestük minden kívánságukat, így bizony megesett, hogy napokig ki se tettük lábunkat a házból, ha a "művésznőknek" nem volt hozzá kedve/igaz a két számjegyes mínuszok minket se nagyon hoztak lázba, de azért annak rendje-módja szerint időnként megpróbálkoztunk a lehetetlennel...
Voltunk viszont egy sportos szülinapi "zsúron" a lányok nagylánybarátnőjének ünnepén, amit a közeli bowling-teremben tartottak meg, ahogy kell -hamburgerrel, tortával, izomból dobált/nem gurított/ golyókkal, nekem még nézni is rossz volt, de minden pillanatba azért fohászkodtam a fényképező mögül, nehogy a lábukra ejtsék...
Ez a sportos délután ébresztett rá tulajdonképpen arra, hogy a lányok már elég nagyok ahhoz, hogy hasonló családi programokkal színesítsük napjainkat, amit hamarosan el is kezdünk...
(megígértük)
Ennyit röviden az elmúlt év-végi napjainkról.
Amiről írni szerettem volna az a mi szilveszteri bulink, ahogy nekünk sikerült búcsúztatni és köszönteni az új évet.
Hosszú éveken keresztül nálunk voltak rendszeresen megtartva ezek a pirkadatig tartó fergetegpartik, de amióta megszülettek a lányok nem vágyunk hasonló kaliberű őrületre, annál is inkább mert reggel, ha tetszik,-ha nem- kelni kell és nem mondhatjuk a gyerekeknek, hogy most egy kicsit/pár óráig/ mellőzzenek minket, mert aznaposak vagyunk...
Ettől, azért nyomósabb okunk van lemondani különböző meghívásokat, mert se nagyszülők, se bébisintér /főleg szilveszterkor/ nincs jelen az életünkben.
Mielőtt bárki sajnálna, megsúgom, hogy rég éreztük magunkat ilyen jól, bár a tavalyi szilveszterünkre is ezt mondtam, de ha ez évről évre még fokozódni fog, az különösen jó érzéssel tölt el az elkövetkezendő évben.

Rekedtre énekeltük magunkat/hangunkat.
-volt karaoke gyerekzenével,
-őrületes /csoportos/tánc az alma együttes zenéjére, amiből évek óta verhetetlen "sláger"nálunk a nád a házam teteje című daluk...
Rengeteg pezsgő fogyott, természetesen ebből is a gyerekváltozat, mert hiába egyik kedvenc italom a pezsgő amit bárhol, bármikor szívesen fogyasztok, most így, hogy kötelező volt nem csúszott még az éjféli koccintásnál is csak nyögve nyelősen, a szokás kedvéért...
Apropó koccintás!
Évek óta terveztük, hogy majd egyszer/valamikor/ ha a tavunk befagy milyen jó lenne éjfélkor a tó közepén koccintani és nézni a tűzijátékot.
Hát ez a régóta dédelgetett kívánságunk az idén teljesült, úgy ahogy megálmodtuk, elképzeltük valaha.
Bárcsak minden kívánságunk így teljesülne a jövőben, az se baj, ha addig még várnunk kellene pár évet!

Házi "bulink"

Gáborral úgy döntöttünk, hogy az idei év búcsúztatása alkalmából nem tartunk "bulit" és nem is megyünk vendégségbe, hanem a lányokkal együtt töltjük.
Végre nem azzal telt a napunk, hogy készülődjünk a vendégek fogadására, helyette még délbe is pizsamába bóklásztunk a házban.
( ami nagyon jó volt!)
Tódi (az egyik kutyánk) fóbiáját a tűzijátékkal szemben használták ki a lányok és kedvükre játszadoztak vele...


Szépen ráérősen kezdtük el az ebédet (sütni, főzni, párolni), ami nem másból állt mint hurkából, hozzá az elmaradhatatlan hagymás tört krumplit és lila káposztát készítettük.
("muszáj-ból" ezt a disznóságot választottuk az utolsó napra, csak hogy legyen valami malackodás is...)
Kíváncsi voltam a lányok reakciójára amikor meglátják a hurkát, mert ők "mióta eszüket tudják" nem ettek még ilyen fenséges eledelt...
Tányérjukra próbáltam minél gusztusosabban elrendezni az egyébként nem túl bizalomgerjesztő ételeket. (ami egyébként nagyon finom lett)
Nem biztos, hogy kedvenc ételeik között fog szerepelni a hurka, de becsületükre váljék, hogy egyáltalán megették.
(nagyon nem is volt más választásuk, de nem kényszerítettük rá őket)


Ebéd után, alvással készültünk fel az éjszakázásra.

Ébredés után a lányok önállóanl választhattak maguknak "bulizós" öltözéket, most kivételesen nem bántam én sem, hogyan öltöznek fel, elvégre szilveszter van!!!
Hagytam had turkáljanak kedvükre a ruhásszekrényben, amiben sikerült is kaotikus állapotot teremteniük pillanatok alatt.
(sebaj, majd jövőre rendberakom)
Milyen jól hangzik!
JÖ-VŐ-RE!
:)

Ráhangolódásként az estére, kicsit pörgősebb zenét hallgattunk, amit Zsófikám még azt est további részében is énekelgetett...
-csók király! -felkiáltásokkal.
Közösen elkészítettük az esti italunkat(vitaminbombánkat)


Teliholdat nézhettünk(addig amíg a köd el nem takarta)
Ez az utolsó ebben az esztendőben...
Telihold és tűzijáték, de szép lenne....

Vacsorára, pár nappal ezelőtt megbeszéltük Gáborral, hogy fondüzni fogunk a lányokkal.
Még ezt se próbálták a gyerekek ezért, idejét láttuk elkezdeni.
Évek óta a szekrény aljában pihen a fondü készlet, ideje leporolni, és használni...
-ha már megvan!

Nagy rákészülést nem igényel a sajt fondü, ha megvannak hozzá az alapanyagok.
(pillanatok alatt elkészültem vele)

Nagyon tetszett a lányoknak, hogy a hosszú villájukra szúrhatják fel az előre felaprított csemegéket.
Lucának kimondottan bejött a fondü, addig amíg Zsófikám csak natúr eszegette a falatokat.
Hosszas rábeszélés után sikerült meggyőznünk a kóstolásra, amit
(még a szájába se ért a falat egy kis fintor segítségével ) azonnal kommentált is...
-ez finom!
:)
- csak a fejére kellett nézni, mennyire ízlik neki!

Ezek után nem erőltettük, ennek a kis mártírnak, aki nem szeretett volna negatív értékelést adni
arra, amit mi hárman oly élvezettel fogyasztunk.

Tele pocakkal kezdődhetett a szórakozás...

Felhívtak a lányok telefonon, (játék) hogy menjünk át hozzájuk "vendégségbe"
Örömmel tettünk eleget kérésüknek, pláne, hogy gyönyörűen megterítették a kis asztalt, ami készen állt a vendégek fogadására.
Mi se mentünk üres kézzel.
Gyorsan kerestem a szekrényben egy kis maradék csokikát és a szekrényből kivettük a szülinapjukról megmaradt gyerek pezsgőt, és egy pár csillagszórót, ezzel indultunk útnak, amit előzőleg egy díszszatyorba tettem bele nekik.
Édesek voltak, amint komolyan látták el vendéglátó szerepüket...
Mindenféle földi jóval kínálgattak bennünket, mi pedig illedelmesen fogyasztottuk a játék sütiket, gyümölcsöket, míg ők kortyolgatták az "igazi"( gyerek)pezsgőt.

Társalogtunk velük (ahogy az a jó vendégekhez illik) igaz ez nagyon egyoldalúnak kezdett tűnni
(mindig megmondták előre mit mondjak vagy kérdezzek tőlük, mit dicsérjek meg, hiába, most ezt a korszakukat élik)
Így esett, hogy Zsófikám mondta, hogy dicsérjem meg a karkötőjét és gyűrűjét
(ami mellesleg az enyém, még jó hogy megdicsérem, mert tetszik...)

-Zsófikám, csodálatos karkötőd van, bárcsak nekem is lehetne egy ilyen, hol vetted?-kérdeztem gyanutlanul
-Ausztriában! (jött csípőből a válasz) a kutyáimmal vettem!
-??? (hogy mivel mentek, már meg se mertem kérdezni)
( nem voltunk velük még az említett országba, és még csak nem is emlegetjük neki, ezt még valamikor tavaly hallotta az egyik nagycsoportos ovistársától és azóta folyamatosan oda készül)
:)
jót mosolyogtunk rajta...
Több kérdést már nem is mertem feltenni neki, ki tudja hová lyukadtunk volna ki.

Lucán nem volt ékszer, neki a ruháját "kellett" ezek után megdicsérnem...

- Luca, isteni csinos rajtad ez a gyönyörű ruha, és az anyaga...!
( azt már nem akartam megkérdezni hogy hol vette, mondta Ő magától)
-Franciaországból van!
!!!
???
( ez a válasza teljesen leterített minket, vagy öt percig ezen mulattunk Gáborral)
Franciaországot se emlegetjük soha és még csak ruhát se vettünk ott, nem tudjuk elképzelni, hogy honnan szedte az egészet, de az biztos, hogy hihetetlen érzékkel választotta ki, hová érdemes menni vásárolni, ha minőségi ruhát szeretne az ember.
Nőből vannak nem vitás, bízok az ízlésükben!
:)
Ennél nem is kellett jobb este...
Folytatásként egy kis családi társasozás és vetítésre is sor került.
Az utóbbinál már nem tudom éppen hányadik filmnél tartottunk, amikor Alibaba és a negyven rablóra került a sor...
-olvasom...
( miközben mindenki a földön elterülve fekszik már attól féltem, hogy ott fognak elaludni)
mikor ahhoz a részhez érek, hogy a rablóvezér milyen varázsigét mondd el, hogy kinyíljon a sziklaajtó...
-szezám, nyílj ki!...
Zsófikám vár egy kicsit, hogy folytassam a mesét, majd hangosan felkiált a sötét szobában...
- nyílj ki szezámmag!
:)
:)

Gábor, ekkor már némán fetrengett a földön a nevetéstől, nekem is nagyon kellett uralkodnom magamon, nehogy hangos hahotázásba törjek ki... és tudjam folytatni a meseolvasást.
Az igazán nem lett volna tőlünk szép, ha kinevetjük, hiszen Zsófi is nagyon tapintatosan viselkedett a fondüzésnél.

Igazán kellemesen telt az este, egészen fél 12-ig fel se tűnt, hogy nem kapcsoltuk be a tv-t, nem véletlen hogy jó társaságban repül az idő...
Figyelemelterelésként (ébrentartásként) kénytelenek voltunk bekapcsolni és fetrengtünk egy kicsit a tévé előtt.



Ekkor már fáradtak voltak a lányok és folyamatosan azt kérdezgették tőlünk, hogy mikor kezdik a tűzijátékot.

Egész nap folyamatosan durrogtattak a környéken, ezért a kutyát is "házi őrizetbe" kellett rakni.

Gondoltuk, ha éjfél előtt ilyen tüzijátékkal szórakoztatnak minket a környék lakói, akkor annyit megér nekünk is, hogy a teraszról (alaposan beöltözve) nézzük végig és köszöntsük az új évet.
Nem kellett csalódnunk az égi fényjátékban, aminek szemtanúi lehettünk...
A lányok eleinte érdeklődve álltak a terasz korlátnál és onnan figyelték az eseményeket, majd fáradtságukban inkább leültek a küszöbre és kényelmesen megtámasztva hátukat, félig fekvő helyzetbe szemlélődtek...



Igazán kellemes estével búcsúztattuk az ó évet a lányaink társaságában, amit semmiért nem cseréltem volna el senkivel.
Megtudhattuk képzeletbeli országaik nevét ahová vásárolni járnak, kiderült, hogy mennyire figyelmes vendéglátók, milyen jó érzékük van a humorhoz szórakoztatáshoz, mert egész este mindannyiunknak fülig ért a szája.
:)

Legalább ilyen folytatást kívánok magunknak és másoknak az új esztendőben!