Cukorral, vagy cukor nélkül - tejjel, vagy habbal?

Nálam cukor nélkül, hideg tejjel  a nyerő, de ha kedvem úgy tartja, akkor tejszín, vagy tejszínhabbal, fene a gusztusomat nagy duzzogva megiszom...
- ahányan vagyunk, biztos, hogy annyiféleképpen szeretjük, fogyasztjuk a feketét.

Éppen ezért hagytam lehetőséget arra, hogy akinek ezt az ajándékot szántam, majd eldönthesse mikor, melyik verziót válassza, hiszen tudom, hogy nagy kávés...
Egyébként, ez a kávéscsésze lett volna az első, amit órakészítésemhez eredetileg szántam, de szerencsére még időben meggondoltam magam és nem zúztam apró darabokra.
Itt, először a kávé szemeket ragasztgattam fel egyenként, de nem szépen, sorban, hanem olyan össze-vissza gurulósan, mintha csak odalennének szórva.
Ha, már kávézásnál tartunk, akkor a kockacukor és fahéj-se maradhatott ki a csésze mellől, amit előzőleg befestettem úgy, mintha valóban benne lenne a fekete...
-ez a része volt talán a legnehezebb, mire sikerült kikevertem a megfelelő színt.
Aranyló barna lett a fekete...

Aki ismer, tudja rólam, hogy mennyire vonzódom a mécsesekhez, ezért általában arra törekszem, hogy minél változatosabb formában kerüljön dekorációként asztalunkra.
Most, ezt a nagyon egyszerű megoldást választottam, így egy darabig friss kávé illat lengi be a házat...

Csak egy darabig, mert...
Egy idő után a kávészemek is elveszítik intenzív illatukat, pláne akkor, ha időről-időre, apró gyerekkezeknek hála megcsappan dekorációs készletünk.
Mint ahogy az előző bejegyzésemben már említettem -a vér nem válik vízzé!
Nem  bizony, mert Zsófikám kihasználva éberségemet, miközben Lucával, -Montágh Imre, Mondd ki szépen! című könyvéből gyakoroltunk, önállósította magát és alkotott...
-Nem akármit, hanem egy karkötőt!- nekem.
Ezzel egy újabb felhasználási területet talált az aprócska kávészemeknek, ami bevallom nekem eszembe se jutott volna.

Zsófikám munkája láttán beindult fantáziám, azt hiszem még gyakrabban fogok ezentúl-kávézni.

Egy kávét?

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tulajdonképpen, az egész gondolatmenet még valamikor tavaly év végén kezdődött, majd egy huszárvágással teljesen más irányba csapott át. Akkor még nem tudtam, amit azóta már tudok, hogy komoly gondban vagyunk az idővel...
- úgy is, de most nem a rohanó kevésanapihuszonnégyóra  időre, hanem óra szempontjából, a pontos-időre gondoltam...
Eddig is akadt régi óra a házban, de különböző okok miatt nem használtuk, mert -vagy iszonyú hangos és nem tudjuk megszokni, hogy fél vagy negyed? már nem is emlékszem óránként gongat, vagy nemes egyszerűséggel, elfelejtjük felhúzni.
Jó, mondjuk erre jobban is odalehetne figyelni, de minek, mikor nagyon jól működött eddig életünk, az egyetlen, házban megtalálható, hivatalosan is funkcionáló órával, ami a mikrosütőbe van beépítve, plusz a mobilok és húzogatni se kell nap, mint nap. Talán azért mert öregszünk az évek során, egyre kényelmesebbek lettünk, de bizony már, ha tudni akartam a pontos-időt, és a telefonomat se cipeltem magammal lépten-nyomon,  akkor mereszthettem a szemem, fókuszálhattam a konyhai  micro órára, azt bizonyos fázisidő eltelte után tudtam csak leolvasni, vagy ha ez nem ment, akkor viszont kénytelen voltam felállni, odamenni és közelebbről szemrevételezni, hogy mennyi is az annyi.  Ezzel a dologgal szerencsére nem voltam egyedül, így minden támogatást segítséget megkaptam ahhoz, hogy vágyaim óráját elkészíthessem, ami hozzánk tartozik, nem túl hivalkodó, szerényen beleolvad a környezetébe...
Kedvemre élhettem ki vágyam, szárnyalhatott a fantáziám, mire megalkottam AZ ÓRÁt.
Na, nem ezt, mert annak hamar lába kélt, hála jó szívemnek barátnőmnek, így még egy kép, nem sok, annyi-se maradt meg belőle, az utókor számára... Nem tétlenkedtem sokáig, mikor azon vettem észre magam, hogy rutinróka megint dolgozik bennem, talán a kávé miatt túlpörögtem. Sorozatgyártásba biztos, hogy nem kezdek, mert tisztára hamupipőke fílingje volt az egésznek, miközben válogattam a kávészemetet, akarom írni, kávészemeket.
Egyébként munkám során tudatosult bennem, hogy miféle válogatott kávészemekről készülnek is a reklámok?- mert bizony ezt max csak én válogathattam, más biztos, hogy nem, hiába a drágább fajta... Tudom, a neszkávé sem jobb, nem is akarom tudni mi van benne mi, mégis azt isszuk.
Szóval, második órámnál,  "tört" még egy csésze, előkerült még egy kiszuperált óraszerkezet garázsszekrény mélyén punnyadó faliórából én, meg csak ragasztottam, ragasztottam, és ragasztottam, pihenésképpen festettem, lakkoztam.
Ez az óra, a páraelszívóm tetejére került, központ helyre ami mindenhonnan jól látható, de ha véletlenül mégsem, akkor van másik!

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, a többi meg, ahogy mondani szokták- Nem számít!

Kávézásom története nem, csak bejegyzésem ért-mára véget, hamarosan folytatom, és megmutatom, mennyi igazság van abban, hogy - a vér nem válik vízzé!