Ez a vonat is elment...

-igaz, hogy még hétfőn, és remélhetőleg holnap épségben, már vissza is érkezik.

Hosszúnak tűnik ez a hét nélkülük. Na, nem mintha unatkoznék, mert valahogy arra egy cseppet sincs időm. Olyan hülyeségeket találok ki magamnak időkitöltés gyanánt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom. Takarítok, szelektálok, minden fiókot kipakolok, kidobálok, ami a lányok mellett lássuk-be, nem megy. Idővel mindent visszaszivárogtatnak a házba. Na, most ez nem lesz!

Bevallom, nagyon hiányzik Zsófi és Luca. Olyan csendes a ház. Fura, hogy nem kell ébresztőórára kelni, mégis korán felébredek, annak ellenére, hogy már három napja éjfél után kerülök az ágyba.
Szintén szokatlan helyzet, hogy este nyolckor még vígan belefogok egy házrész pakolásába, amit egyébként normál helyzetben soha nem tennék meg. Muszáj lefoglalnom magam, mert különben folyton csak aggódnék miattuk. Szerencsére, minden este kapunk fényképes élménybeszámolót, ez visszatart a telefonálástól, a tanítónénitől, amiért külön köszönettel tartozunk. Ezeken a képeken látszik, hogy mennyire fantasztikusan érzik magukat, szép helyeken járnak. Pálkövéről, már eljutottak egészen Keszthelyig is, sőt tegnap már a Badacsonyt is megjárták ebben a gyönyörű időben. Élményben van részük bőven. Kész nyaralásnak számít ez a mostani 5 nap. Azt nem tudom, ezek-után hogyan fogom tudni rábírni a lányokat, még másfél hétig a tanulásra. El sem hiszem, hogy itt az év-vége. Most, ebben a kánikulában, valahogy  olyan szünidei hangulatom van nekem is. Sebaj, az előttünk álló pár hetet már féllábon is kibírjuk, ha törik, ha szakad!

Írás közbe, még az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem azt az érzést, mikor egy hosszabb idő után, hazaérkezünk és rácsodálkozunk saját házunkra. Maga az érzés, hogy itthon vagy. Minden ismerős, de egy kicsit más szemmel látjuk, pedig semmi sem változott a távollétünkben.

Azt hiszem, én most a renddel vagyok így. Jó, hogy amit valahová leteszek az ott is marad, nincsenek szétdobálva felesleges dolgok, rend van. Ez a fajta rend és steril környezet szokatlan számomra. Megtudnám szokni, csak még nem akarom. Pár évig még káoszt szeretnék magam-körül látni, olyat amit már megszoktam a lányaimtól...
-mondjuk, holnaptól!

Aktív

Tavaszodik az már biztos, mondjanak bármit a meteorológusok.
Az elmúlt hetem a kinőtt gyerekruhák válogatásával, fényképezésével és feltöltésével telt el.
Évente kétszer szoktam megejteni az efféle munkálatokat. Szerencsére az ősz még messze van.
Meg is szokott lenni munkám  eredménye, mert ilyenkor tetemes mennyiségű ruhán adok túl...
-így végül,  mindenki jól-jár!

Hétvégén a kertészkedésbe is belekezdtem. Megmutattam  metszőollómat a  növényeknek.
Cserébe pedig megmutatták szúrósabbik felüket, mert természetesen a rózsákkal kezdtem...
kesztyű nélkül.
Több sebből véreztem, tele ment a kezem tüskével, de nem bántam, csak elszoktam tőle.
Tudom mennyivel egyszerűbb lenne másra bízni az ilyen munkákat, viszont tavaly megfogadtam, hogy ilyen hülyeséget, többet nem teszek. Azok a drága kertészek, úgy visszavágtak mindent, olyan kárt csináltak, amiből többet, köszönöm nem kérek. Inkább szenvedek napokon keresztül, végül is magamnak csinálom...
A gyepszellőztetés már más téma, viszont szerencsére ez meg nem az én reszortom.
Mire  a nyuszi megjön, addigra talán mi is rendben leszünk...

Erre a hétre terveztem egy nagytakarítás-félét, amiből ha nagy nem is, de egy alaposabb takarítás lett, illetve van folyamatban...
-mert sajnos soha nincs vége.
Van amikor elkap a gépszíj és képes vagyok napokon keresztül takarítani, mindent lemosni, át és kipakolni. Az ilyen napok kellemes fáradtsággal töltenek el, ám sajnos nem tart minden sokáig pár nap elteltével kezdhetem újra el...
-ha nem is mindent, de a heti rutint.

Nálatok hogy van, készültök a tavaszi nagytakarításra, vagy már túl is vagytok rajta?