Mint azt már az előző bejegyzésekben is említettem, van ez a barátnőm, akitől számtalan értékes
A "kincsek" miatti izgalom, nagy volt lányaim részéről,
Most írhatnám azt is, hogy este hulla fáradtan rogytam a Tv elé, ami csak részben lenne igaz, mert fáradtnak ugyan fáradt voltam, de nem tétlenkedtem. Azt nem tudom, hogy honnan vették a fejükbe édes gyermekeim, hogy én tudok kötni, de kiválasztottak maguknak egy egy fonalat és leadták megrendelésüket. Eleinte még próbáltam hárítani, mert tökéletesen tisztába voltam képességeimmel. Ellenállásom, akkor adtam fel, amikor kijelentették, hogy:
-anya, Te mindent meg tudsz csinálni, senki sem úgy született, hogy mindent tudjon. Gyakoroljál, menni fog!
Erre mit mondhattam volna? A saját szavaimat hallottam tőlük vissza...
Megpróbálhatom, elvégre két esélyes, vagy sikerül vagy nem.
Kiegyeztünk egy sálban Lucával. Gondoltam az éppen nekem való lesz.
Már láttam is magam lelki szemeim előtt, amint nagymamaként, még mindig az elkezdett sálat kötöm, ami kígyóként tekeredik a földön, én meg csak kötök, és kötök és még mindig kötök...
Kötős múltam, ami általános iskola X osztályos technika óráját juttatja az eszembe, nem éppen felemelő érzés. Még most is emlékszem, hogy egy 20 centis mintadarabot kellett megkötnünk, ami katasztrofálisan sikeredett. Édesanyám, aki ha még ma is élne, biztos valami kötős, horgolós nagyon népszerű blogot írhatna, azzal a tudással, amivel ez ügyben rendelkezett.. Az alma viszont nagyon messze esett a fájától, mert minden más érdekelt, csak ne kelljen megtanulnom kötni és horgolni. Minek? Teljesen felesleges,
Mit meg nem tesz egy anya a gyerekéért?
Most már nagyon bánom, hogy nem lestem el tudását a legnagyobb mesternek, aki ha egy kicsit is szigorúbban, keményebben állt volna hozzám, biztosan rávehet, némi fondorlattal...
Tehát ilyen komoly kötős múlttal a hátam mögött, mint hogy már egyszer volt tű a kezemben, belevágtam lehetetlen küldetésembe, a kötésbe.
Azt azért még hozzá kell tennem, hogy csak a memóriámra hagyatkozhattam mert, hogy vette volna ki magát, ha a mindent-tudó Istennő, aki a lányok szemében vagyok, az internethez fordul segítségül...
Nem tudom, milyen isteni csoda történt velem ott, és akkor, de a szemeket egyből sikerült felszednem a tűre, ami családi körben nagy örömködésre adott okot. Mivel sálat terveztem, így az tűnt a legegyszerűbbnek, ha csak kevés szemmel dolgozom, talán akkor egyszer be is fejezem...
Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy simával, vagy fordítottal kötök, de a nekem legkézhezállóbb megoldást választottam. Ahogy haladtam a munkával, úgy öltött egyre furcsább formát a sál.
A kezdeti huszonvalahány szemből, a végére már negyven feletti lett, rejtélyes módon...
Ekkor már éreztem hogy nagy gáz van, és mivel nem vallhattam kudarcot, nem bonthattam le, átterveztem az egészet. Az addig rendben is van, hogy a hosszú sál helyett, egy körsál készül, de hogy veszem le a szemeket, -hogy fejezem be a kötést?
Sehogy nem ment egyedül.
Így, este 10 után, ki guglizatm magamnak- hogyan fejezzük be a kötést.
Gondoltam ilyen bugyuta kérdésre biztosan, így ebben a formában nem kapok válszat, de láss csodát...
-már a legelső találat hasznosnak bizonyult és a számítógép felett ülve, munkám dandár része bevégeztetett.
Némi dekoráció után, másnap már használatba is került, új tulajdonosánál.
Zsófiám vérszemet kapott és neki is pont ugyanilyen sál kellett. Mivel fogalmam se volt róla hogyan készítettem,
Nagyon érdekes volt, hogy ennél a sálnál meg valahogy minden sor azonos szemmel kötődött, na- nem mintha próbáltam volna tenni bármit is ellene.
A nehézségek után elmondhatom, hogy ezután se fog kedvenceim közé tartozni a kötés. A két sálra 3 napom ment rá, igaz csak az esti órákból, de nem vagyok én kérem ehhez hozzászokva, hogy pár óra alatt ne a kész munka, csak pár centi mutasson...
A sálakhoz pomponos hajpánt is járt ez már pusztán csak úgy, önszorgalomból, levezetésképpen...
a virág, bőr darabból készült (békánk már nem volt szerencsére)
