Zsófiám, egy igazi hős!

Lehet, hogy kicsit nagyképűnek tűnhet elsőre a bejegyzésem címe, de ezt most tényleg nem az anyai elfogultság íratja velem, hanem a puszta tények...
-mert, melyik gyerek fekszik önként és dalolva kés alá, hogy megműttese magát?
Történt még valamikor kora tavasszal, hogy Zsófi alsó szemhéján egy kis piros dudort láttam. Nem viszketett neki, így gondoltam hamarosan elmúlik. A pirosság meg is szűnt, a dudor viszont maradt. Ez pont egy hétvégére esett. Majd frászt kaptam, mert egy szabályos göb volt a szemén, és persze, hogy egyből a legrosszabbakra gondoltam. Addig-addig  túráztattam magam, míg saját megnyugtatásomra, hála google kikerestem, a leginkább Zsófi tűneteihez passzoló betegséget és diagnosztizáltam neki a jégárpát. Maga a jégárpa nem komoly, nem fáj, nem viszket ha csak azt nem vesszük figyelembe, hogy inkább a környezetünkbe keltünk némi aggodalmat a nem túl esztétikus látvánnyal és folyton magyarázkodnunk kell miatta. A jégárpa vagy elmúlik magától, ami egy nagyon hosszadalmas folyamat, akár 1 évbe is beletellhet, vagy nem vár az ember és megműtteti.
Természetesen nekem, a kés volt a legutolsó ami Zsófi szemével kapcsolatban eszembe jutott. No meg, akkor még suliba is jártak a lányok, így inkább a kevésbé fájdalmas, de biztonságos megoldást ajánlottam, némi irányított demokrácia mellett.
Türelem!
Hiába volt Zsófi türelmes, a jégárpa sehogy se akart kisebb lenni, sőt, mintha még nőtt is volna.
Mondogatta, hogy nagyon zavarja, szeretné ha megműtenék, még szeptember előtt.
Nem örültem neki, de mivel döntésében hajthatatlan volt, így kénytelen kellett melléállnunk és támogattuk döntésében.
Bevallom rengeteg időm ráment, mire megtaláltam a megfelelő orvost. Igaz, jégárpát rengeteg helyen műtenek, gyereket sehol nem vállaltak el...
Az eszetgomi kórház megint remekelt, mert ott vállalták csak el. Nem baj, kirándulásnak is jó volt, hogy kétszer is kellett oda mennünk
Először is, mindenki nagyon kedves volt Zsófival. A nővérek, és az orvosok is csodájára jártak, hogy mennyire elszánt a műtéttel kapcsolatban.
Mikor megbeszéltük a másnapi időpontot, bennem hihetetlen félelem alakult ki. Oldva saját  feszültségemet és Zsófi számára tíz napig tartó víztilalmat, egy strandolást javasoltam a családnak.
Egyébként is kánikula volt, ki tudja mit hoz a holnap...
Egész éjszaka alig aludtam, annyira féltettem Zsófit, mert bár, néztünk közösen videókat a műtétről, én a műtét után íródott kommenteket is végigolvastam...
-Végig az esztergomi úton hatalmas gyomorideggel voltam, míg Zsófi, maga volt a megtestesült nyugalom.
Reggel 8-ra már a kórházba is voltunk.
Jóformán még le se ültünk, már jött is az első nővér, hatalmas mosollyal az arcán, és már cseppentette is az első adag érzéstelenítőt Zsófi szemébe.
Majd pár perc múlva egy másik nővér ezt megismételte, mire jött a doktornő és mentek is a műtőbe, ahová előzetes megbeszélésünk alapján az apja kísérte be. Sajnos én nem bírtam volna a látványt, túlságosan is féltettem, így nekünk Lucával, marad a várakozás.
Luca, hogy unalmát űzze, vagy aggódását leplezze, a telefonommal matatott.
Alig záródott be Zsófiék mögött az ajtó, beindította a stopperórát. 
Négy perc se telt el, mire kijött egy nővér hozzánk és azt mondta:

- Anyuka, nagyon büszke lehet a lányára, mert egy pisszenés nélkül, bátran végigcsinálta a műtétet!
-?????
-Már készen is vagyunk, rögtön jönnek. Érdemes lett volna videóra venni, hogy egy 9 éves kislány jégárpáját helyi érzéstelenítővel műtjük, míg a felnőtteket ezért, el kell altatni, mert hisztiznek...
És akkor meg is jelent az én hősöm az ajtóban!
4: 43
Stopper leállt, anyai szívem megkönnyebbült, Zsófi meg csak mosolyog.
Most már szép a szeme, nem lett hatalmas monoklija, mint amire a kommentek miatt számítottunk és nem is voltak őrült fájdalmai (hiszen, műtét másnapján már kerítést is mászott, kedvenc macskája után)

Most már gyönyörű a szeme. 
Kenegetnünk kell még pár napig, majd reménykedni, hogy nem újul ki megint a jégárpa, amit Zsófi egyébként nem bánna, mert annyira jól érezte magát a kórházban.
Részemről csak annyit fűznék hozzá, hogy az elkövetkezendő években szeretném kerülni a kórházak tájékát is.
Elég volt az idén ennyi is belőle...

Májusi Zsófiám

Mondhatni, alaposan lemaradtam a májusi blogolásban. Csak kapkodom a fejem, hogy már május közepét írjuk és még egy darab bejegyzésem se volt. Pedig minden nap eldöntöttem, hogy írok, legalább pár sort, aztán valahogy a nap folyamán még gép közelébe se jutottam. Mondjuk ez utóbbit már magamnak köszönhetem, mert fejest ugrottam a házimunkába. Amikor pedig elkap a gépszíj, akkor bizony, nincs megállás...
-szerencsére a lányokra is ragadós aktivitásom, így már végre nyugodtan rájuk bízhatom a mosogatást (is). 

Próbálom időrendben megosztani az eddigi eseményeket, már amikről fényképek is készültek.

Május elsején, bográcsozással, hivatalosan is megnyitottuk a kertet, illetve a homokozót. Az utóbbinak még magamban adtam egy évet, mert szerintem jövőre már alaposan mellőzött lesz a lányok életében. Már most terveket szövögetek a homokozó újrahasznosítására. Szerencsére még van időm kitalálni a tutit.

Az idei évben anyák-napján duplán is örülhettem, hiszen névnapom is erre a napra esett. Természetesen, családomtól kaptam virágokat. Nem is akármilyeneket! A lányok válogattak nekem virágokat, amiket némi atyai segítséggel kész műremekként cserepekbe is ültettek, hogy nekem már ezzel se legyen gondom. Mit mondjak, minden szempontból, igazán megleptek.
Az iskolai anyák-napját is meg kell, hogy említsem, mert idén a tanítónénik, egy cseppet sem rendhagyó műsorral készítették fel a gyerekeket. Az meg külön öröm volt számomra, hogy a két osztály egybe tartotta meg az ünnepséget, amit ráadásul az én két leányzóm verse nyitott meg.
Ezen a napon végre átadhattuk az osztályok ajándékát is a mi tyúkanyóinknak tanítónéniknek amit a gyerekekkel a háttérbe szervezkedve, közösen készítettünk el. Erről majd később írok és mutatom is a szépségeket.

Aztán, voltak a lányok osztálykiránduláson és bár az előtte lévő napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett, azon a napon, akkor amikor kellett, hét-ágra sütött a nap. Nőtincsre, a Seholszigetre mentek, ahol már családilag több ízben is megfordultunk, és a hely különlegessége, szépsége miatt, még biztosan fogunk.

Egyébként meg folyamatosan készülünk az év-végi hajrára. Mostanában a felmérők időszakát éljük, ami azért nem nagy csoda, hiszen majd egy hétig az iskola felé se fogunk nézni.
Jövőhéten, erdei táborba utaznak Pálkövére. Van nagy izgalom emiatt is bőven.

Egyenlőre viszont a mai nap szépségét szeretném átélni. Már alig várom a délutánt, hogy újra együtt lehessünk a lányokkal és egy szerény ünneplés között felköszönthessük a mi névnaposunkat.

Zsófikámnak igazán jól indult a reggel. Remélem az egész napja egy kissé különleges de, egyben emlékezetes is marad...

  

Kötelék!

Még most sem nagyon értem, mi történt velünk tegnap. Volt esetleg valami a levegőben ami kiváltotta belőlünk? Életünkben először, összevesztünk a lányokkal. Mármint nekem sikerült alaposan összekapnom velük. Nagyon megviselt a dolog, még most sem tudok napirendre térni felette...
-csak emésztem magam. Tudom, feleslegesen!
Azt azért nem gondolnám, hogy a kiskamaszkorral állunk szemben és szoknom kellene ezeket a vitákat, nézeteltéréseket. Persze, hogy előjött bennem a sz@ranyaszindróma, amivel sikerült teljesen földbe tipornom magam, az est végére. Ráadásul, olyan kis semmiségen robbant ki a vita, ami eddig még nem okozott problémát, pláne nem ekkorát. A tanulással kapcsolatban voltak nézeteltéréseink. Részemről nincs, és soha nem is lesz követelmény a kitűnő bizonyítvány. Maguknak tűzték ki a célt, amiben nekem kutya kötelességem segíteni, támogatni őket. Mostanában viszont azt veszem észre, hogy elég lazán állnak hozzá a tanuláshoz, amit szóvá is tettem és nekem sincs kedvem folyton cseszegetni őket. Nem tudom más ezt hogyan csinálja, mert én most egy kissé meginogtam. Nagyon kemény gondolatok kavarogtak a fejemben. Lehet, hogy hagynom kellene őket*, hogy saját bőrükön tapasztalják meg milyen érzés mikor "rosszabb" jegyet kapnak? Hová vezetne ez az út? Megindulnának a lejtőn, vagy észhez térnének? Nem tudom, hogy lennék képes elviselni, végignézni, kivárni a folyamat végét. Félő, hogy túl nagy árat fizetnénk érte. Félő, hogy hatalmas szakadék lenne köztünk.
Persze, megértem én, hogy már elfáradtak és nincs olyan nagy kedvük tanulni, pláne, hogy a kert, természet is játszani hívogat. Nem szeretnék elcsépelt, rossz dumákkal példálózni, amiket annakidelyén nekünk is mondtak a tanulással kapcsolatban szüleink. Minek? Most még nem értenék a szavak súlyát...
Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, azért annyira nem vészes. Gyanítom, hogy hármunk közül is csak nekem fáj a szívem...
-értük, miattuk!
Fel kell kötnöm a gatyám, vagy edzenem kell magam, az előttünk álló évekre. Egyenlőtlen** erőviszonyok elé nézünk.  Ketten egy ellen, vagy egy, kettő ellen... a lényeg ugyanaz!
Egyébként nagyon jó gyerekek alapjáraton,*** lehet, hogy pont ezért döbbentett meg ennyire ez az új helyzet.

 * Nagyon összetartottak a bajban, bárcsak máskor is ilyen erős, számunkra is látványos lenne, a köztük-lévő kötelék.
** jó zsarú-rossz zsarú. Békebírónak is kell valakinek lenni a gyengébbik nem összecsapásaiban.
*** Az elmúlt 8 év alatt, elfogultság nélkül állítom, hogy nem lehetett semmi panaszra okom!

KIRÁLY!

Minap, az éppen aktuális -mi volt az iskolában? - délutáni beszélgetésünkkor Zsófikám, boldogan újságolta, hogy számkirálynő* lett az osztályban.  Bevallom örömmel, és egyben csodálkozva is fogadtam a fantasztikus hírt. No, nem mintha nem bíznék a gyerek tudásában! A királyság megszerzéséhez, gyorsaság is szükséges, nincs sok idő gondolkodni... -ráadásul a fiúk, matekból nagyon pengék, így ritkábban tud érvényesülni a gyengébbik nem. Vagy mégis? Ezek szerint igen!
Gondolom, az örömöm mellett, némi kétkedés is látszódhatott arcomon, ezért a gyerek folytatta.

-Megkértem V-t, aki egyébként fiú, és a padtársa, ráadásul nyíltan szerelmes is Zsófiba  hogy ne legyen most Ő, a gyorsabb, hagyja, hogy kettőnk közül Én, nyerjek!
-???- azt hittem rosszul hallok! Eme női praktikák bevetése, számomra kissé korainak tűnt, bár  hihetetlen büszke voltam a gyors helyzetfelismeréséhez, rálátásához célja érdekében. Azt meg, hogy magamban röhögtem nagyon, talán csak a szemeim árulhatták el...
-és Ő bele egyezett? kérdeztem végül
-igen, és így sikerült V-t ez egy másik fiú, akivel nem zsírozta le előre is legyőznöm!
-Gratulálok neked, minden elismerésem a tiéd!
:D

Milyen érdekes, hogy az ilyen apróságoknak tűnő dolgok, mennyire helyre tudják hozni az ember önértékelését.
Mert mit is tett Zsófi? Egy, "csak" egy embert iktatott ki a játékból, úgy, hogy bízott magában és sikeresen "legyőzött még másik 20 gyereket...
Azt, meg már soha nem fogjuk megtudni, hogy V-t, sokkolta annyira Zsófi kérése és hirtelen leblokkolt, vagy egy igazi lovag a padtársa.
Elvégre egy királynő mellé, egy lovag is jár...

*matek órán az éppen aktuális tananyagot összeadás-kivonás, szorzás-osztás, ilyen játékos formában gyakorolják a gyerekek. Padonként haladnak, aki veszít, lassabb vagy rossz választ ad, az leül és kiesett a játékból. A többiekkel így folytatódik tovább, míg a végére már csak 2 gyerek marad, abból kerül ki a győztes, azaz a számkirály/nő.

Úgy érzem...

-most, már egészen biztos, hogy megmaradok. Nem szeretek panaszkodni, de elég csúnya hetek vannak mögöttem.  Ma, már csak* köhögök. Egyébként, pontosan tudom, hogy mikor csesztem ki magammal. Mert papolhatunk eleget a gyerekeknek, hogy öltözzenek fel. A napsütés ellenére is kell a sapka és a sál. Viszont, mikor egyedül vagyunk otthon, és túl estünk több mint 200 fánk kisütésén, a páraelszívó mellett, némi friss levegőt is bedobunk a szagtalanításra. Pláne akkor, ha odakinn hét ágról süt a nap, és még a madarak is csiripelnek. Ilyen esetekben, legkevésbé jut eszünkbe a sapka-sál effektus, csak élvezzük a langy meleget...
-aminek persze később meg lesz, lett a böjtje.
Híresen a nem fekvő betegek közé tartozom. Nem tehetek róla, de képtelen vagyok napközben lefeküdni, mikor annyi tennivalóm lenne. Ezzel a mentalitásommal is csak nehezítettem,  a gyógyulásomat, tehát azt hiszem jobb is ha nem panaszkodom...

*fájt a torkom, nem kicsit taknyos is voltam, de a legrosszabb az egészben, az arcüreg gyulladás volt.

Egyébként, meg idő közben, olyan rejtett dolgok is kiderültek a gyerekemről, amiről fogalmam sem volt. Mivel nem gumitestűek a lányok, ezért kosaraznak. Igaz, régebben volt némi próbálkozásuk az RSG-vel, de nagyon nem erőltettük rájuk, azt, ami nem megy... -így többek között, a cigánykerekezés is erre a sorsra jutott. Időnként fellángolt ez utóbbi iránti vágyuk, de a bohóckodáson kívül tovább nem jutottunk, hiába szántunk rá több időt. Jó! Mondjuk ez tavaly nyáron volt, amikor csak, hogy puhára essenek, a fűben próbáltuk. Azóta sűrű csend a cigánykerekezéssel kapcsolatban.  Mondjuk, nélküle is tökéletesen működik az iskolások mindennapja, nincs hiányérzetük miatta. Most, azonban fordult a kocka! Mióta vasárnapi elfoglaltságuk** közzé tartozik, hogy 4 órán keresztül, pantomimoznak és némi nemű színjátszást is tanulnak nyugi nem színésznőket nevelünk, mert az Oszkárt már régebben bezsebelhették kisebb mellékszereplésükért most egy nagy dobásra készülnek. Ehhez kellett megmutatni mindenkinek, hogy ki mit tud, azaz mit vállalna be az előadásból. Itt jön az én gyerekem, azzal, hogy Ő cigánykerekezni fog. Komolyan! Ezt még magam is alig hittem el, mert előtte egy értékelhetőt se láttam soha tőle. Viszont ott, és akkor, olyat alkotott Zsófi, hogy még saját maga is megdöbbent a teljesítményén, mint azt utólag mondta. Nem mellesleg, azóta is tökéletesen képes megcsinálni. Nagyon büszke vagyok rájuk már most, mert ezen rövid időszak alatt mióta tanodába járnak sikerült saját komfortzónájukból kilépni, úgy, hogy közben még jól is érzik magukat.
 Nagy debütálásuk, március 22.-én lesz az Ázsia Centerben ahol, flash mob-ot adnak elő. Sajnos többet egyenlőre az egészről még nem tudok, csak szorítok, hogy az új, nehezített és ismeretlen terepen is megállják helyüket.

**terápiás célzattal. Kellemest a hasznossal, így mindenki happy.

A mester

és tanítványai, hétvégén farsangoltak (is)

Nem ér a nevem...

-és még a  fejem is káposzta.

Nem is értem, de most komolyan! Hogyan lehettem annyira naiv, mikor papír helyett a blogba írtam arról, nagyképűen hogy az idén kicsit kényelmesebbre véve a figurát, megúszhatom a jelmezkészítést...
Miért az utolsó pillanatban kell meggondolnia magát a gyereknek, és félredobva  a majdnem kész jelmezeket, változtatni rajta úgy, amit egy tollvonással, tű-öltéssel nem lehet már kiküszöbölni. Miért most jut az eszébe, hogy nincs megelégedve a színével. Történt ugyanis, hogy Zsófikám, az itthon fellelhető tíz kötényből (ebből 4! a lányoké) kiválasztotta a megfelelő darabot. Legalábbis, akkor úgy tűnt...
-majd mire majdnem befejeztem rajta az utolsó öltéseket, díszítéseket, mert egy konyhatündér nem nézhet ki akárhogyan akkor közölte velem, hogy Ő, inkább mást szeretne. Mármint, más színűt! Ááá!!!
Nem állt égnek egy cseppet sem a hajam...
-Mi az, hogy más színűűűt? Ez van, ebből kell válogatni...
Az egészen biztos, hogy nem veszem meg a 11.kötényt, varrni meg biztosan nem fogok...
Dehogynem*! Mikor tekintetünk összetalálkozott, akkor már éreztem a vesztem. Tudtam, hogy nekiállok, azaz pontosabban ülök, és ha törik, ha szakad, megvarrom neki a hőn vágyott köténykét.
Így, most jelenleg már  ott tartok, hogy kimostam, vasaltam, majd szabtam az anyagot, csak a varrás részét húzom. Húzom még egy darabig, bár sokáig nem fogom tudni, de nagyon nem akaródzik** nekifogni...
-mindenesetre most szívesebben csinálnék bármi mást, csak -varrnom ne kelljen!
*egy anya, mindent tud!
**nem csoda, hiszen varrni se tudok*, vagyis nem az erősségem.

Egyszer volt...

-hol nem volt, egy két születésnapi parti. Akkor, idő hiányában valahogy kimaradtak a játékos képek.
Pedig készültem ám alaposan, hogy minden a legnagyobb rendben legyen úgy, hogy közben az őszhajszálaim száma se növekedjen.
Mert lássuk be, sok esetben 6-10 gyerek lefoglalása is embert-próbáló feladat, nem 20 gyerkőc szórakoztatása. Éppen ezért készültem...
-játékokkal is amit csapatokra (osztályokra) lebontva lehetett játszani.
Sajnos sokkal kevesebb időnk jutott az egy perces játékokra mint terveztem, de ettől a hangulat koránt sem lankadt.
Miért most írom le ezt az egészet? Gondoltam, hátha segítség lesz így farsang környékén, ezekkel a jópofa játékokkal a hangulat megteremtéséhez, de ha máskor nem is, akkor egy születésnapi zsúrra is jó megoldás lehet ezekből szemezgetni...
Itt tömören -röviden van a leírás, de a linkre kattintva bővebben is meglehet nézni, akár más játékokat keresni.

Győzd le a gravitációt!

A játék pofon egyszerű: kettő darab lufit kel la levegőben tartanunk az egy perces idő keret erejéig úgy, hogy a kezünket használjuk a feladat megoldásához.

Éljen a király

A játék lényege, hogy az asztalra helyezett király lapokat fönnhagyjuk úgy, hogy az ezen kívül eső lapokat lefújjuk az asztalról.
Érdekes és nehéz feladat, csakis jó tüdővel rendelkezőknek.

Ormányos jeti

A feladatban egy a fejünkre húzott harisnyával, valamint a harisnya egyik szárába helyezett teniszlabdával kell leütnünk néhány palackot.

Zombi járás

A feladat most nem más, mint, hogy zombi módjára lépkedjünk kinyújtott karral, és így léceket szedjünk össze, súlyukkal a végükön.Ha jó zombik vagyunk, akkor nem lesz gond.

Villa Bowling

A villa bowlingban egy darab kétszázforintos érmét kell begörgetnünk a villa ágai közé.

Unod a banánt?

A játékban egy zsinórra kötött banánt kell lóbálnunk magunk előtt úgy, hogy a két narancsot egy hullahopp karika belsejébe tereljük.

a két csapat

harcias amazonok

Tésztanyárs

A játékban hat pennét kell felfűznünk egy spagetti tésztára úgy, hogy a hosszú tésztát a szánkban tartjuk.

Ne nézz madárnak!

A ne nézz madárnak lényege, hogy két tollat hatvan másodpercig a levegőben tartsunk, anélkül, hogy az egyszer is a testünket vagy a földet érné.

Pohárhernyó

Egy műanyagpohár tornyot kell úgy rendeznünk, hogy a legalsó poharat eljuttatjuk a torony tetejére, majd vissza. 40pohár ebből 1db más színű!

Zsebpeca

Ebben a feladatban nagyon nagy szükség van az ügyességünkre, ugyanis egy gémkapoccsal kell kulcsokat “halásznunk”.

Viszont, ami még nagyon bejött a gyerekeknek az a beetetés volt. Erre a játékra kisorsoltunk 1-1 gyereket akik az etető szerepét kapták.  Akit pedig megetettek egy kevéske tejszínhabbal, azok az ünnepeltek voltak. Persze, mindezt bekötött szemmel kellett véghezvinniük...
-ami eléggé vicces volt!

Készítettem még születésnapi totót is, ami természetesen a lányokról szólt, no meg arról mennyire ismerték meg egymást az elmúlt másfél év alatt...

Ennél, a gyerekek körében igen népszerű székfoglaló játéknál, rögtön sikerült is leamortizálnunk 2 széket...

Persze, hogy a születésnapi zsúrokon megszokott testfestés, tetoválás se maradhatott ki, ami közül akadt néhány igazán egyedi darab is, mielőtt a gyerekek maguk is belekóstolhattak a festésbe.

Igaz, hogy nem egymásnak estek neki, hanem a szabadon választott gipszfiguráknak, amiket a Gipszkorszak játszóház biztosított számunkra.  Csak úgy mint az asztalokat, székeket, festékeket és a csodálatos animátor lányokat, akik bizony nagy segítségünkre voltak...
Köszi Ági!

Azért, hogy a figyelmüket minden pillanatban lekössük, és még véletlenül se jusson eszükbe a házat leamortizálni, elindítottunk egy szóláncot.
Ezzel kezdtük: indulagörögaludni (ami visszafelé is ugyanazt a szót jelenti)
-ebből a játékból, ez az egyik kedvenc képem...

Végezetül pedig a bűvész következett:

-aki szemmel láthatóan, teljesen elvarázsolta a gyerekeket...

-és, hogy még fokozzam az egész hangulatot, ezekkel a dekorációkkal, készültem

háttérben az uzsonnánk...

-és egy kis csendélet!

Bevallom, a több száz fotó közül igen nehéz volt a választás, szelektálás így, ez most ennyi idő kihagyása után, igazán elnézhető nekem...
:)
Csók a családnak!

Az elmúlás...

számunkra nem csak a múlt év befejezését jelenti, hanem egy új korszak kezdetét, ami nem éppen örömteli. Pontosan a kezdetét se tudnám megmondani, de valamikor a karácsony előtti napokra tenném. Sajnos most már utólag bánom akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, azt hittem, hogy ez is amolyan gyermeki dolog, ami pár nap alatt egy alapos megbeszélés után lecseng és élhetjük tovább mindennapjainkat...
-ami sajnos, nem így történt.
Az elmúlás* Zsófit foglalkoztatja leginkább, de mivel ez már egy hetek óta tartó és egyre rosszabbodó állapot, így már az egész családot érinti. Mivel még élénken él emlékezetemben az első gyerekkori "megvilágosodásom" a halállal kapcsolatban, kíméletesen beszélgettünk** az elmúlásról. Akkor, az adott pillanatban úgy tűnt, hogy a helyzethez képest minden rendben, elfogatta, megértette, túl tudunk lépni a témán, ám este, lefekvéskor, a félelmek ismét felszínre kerültek. Megint egy alapos beszélgetés, nyugtatgatás, majd a vége, közös alvás.
Ez az egész közös alvás azért érdekes, mert csecsemő korukban, mi aludtunk a lányok szobájában, majd 1 éves koruk után mikor végre kiköltöztünk,visszamentünk saját hálószobánkba egészen 3 éves korukig nem fordult elő. Majd miután közösségbe, óvodába kerültek a lányok, akkor vezettem be rontottam el őket a pénteki közös, összebújós éjszakákat. Persze, a köztes időszakban is voltak extrém kivételek, amik az előforduló betegségekből adódtak.
Arra viszont nem volt példa az elmúlt 8 év alatt, hogy azért kellett volna együtt aludnunk valamelyik gyerekkel, mert fél...
Az itthon töltött téli-szünet jól telt, már ami a nappalokat illeti. Az estéinkre viszont ez már nem mondható, mert folyton előkerült az elmúlás, mint téma. Komolyan teljesen ledöbbentem, mikor szenteste, alvásidőben ismételten előkerült, nagy sírások közepedte. Nem értettem, hogy egy gyermek, akinek elvileg tök boldognak kellene lennie az ajándékoktól, miért tud, csak és kizárólag szomorú, számára rossz dolgokra gondolni. Miért nem képes az agya a nap történéseit, amiben egyébként csupa klassz dolog történt, felidézni? Szerencsére semmi olyan dolog nem történt még csak a környezetünkben sem, ami ezt kiválthatta volna. Nincs nálunk veszekedés, ha van azt is én csinálom, tehát semmi komoly, -csak ugat a bolha. Szeretetünket maximálisan kimutatjuk a gyerekek és egymás felé, nincsenek megjátszások, szerepek. Nincs a gyereknek iskolai kudarca, szeret iskolába járni, jó tanuló...
-elméletileg nincs semmi oka, hogy ennyire feketének lássa a világot.
Vasárnap este már ott tartottunk, hogy nem egy gyerek sírt, hanem kettőt kellett vigasztalni.
Zsófi, ezzel az új helyzettel, akaratán kívül, de Lucát is belerántotta. Teljesen kikészíti Lucát az örökös sírásával, -no meg- lassan már minket is felőrölnek az esték.
Az tisztán látszik Zsófin, hogy ezek a sírások nem műbalhék, hisztik, amik azért lennének, hogy rá figyeljünk és ő legyen a középpontban. Mégis egyre fárasztóbb mindannyiunknak rá koncentrálni, kedvébe járni, hogy legalább egy mosolyt kicsaljunk belőle.
Azt nem tudom, hogy gyereknél is létezhet-e depresszió, de egyre nagyobb a gyanúm, hogy ez afelé hajlik. Most már fizikai tünetei is lettek, ami az egyébként eddig egészséges gyereknél, hasfájásban és étvágytalanságban mutatkozik meg.

Azt gondoltam, hogy talán majd ha ismét elkezdődik az iskola, javul a helyzet. Visszarázódik minden a régi kerékvágásba, még ha nem is magától és elfelejthetjük ezeket a napokat.
Tegnapnapi napom a gyerekszoba átrendezésével telt. Egy kis környezetváltozást szerettem volna számukra, ami nem csak a sulikezdést, hanem egy új szobát is jelent. Ez nekünk nőknél mindig bejön, miért ne működhetne náluk is? Alig bírtam kivárni, míg hazajönnek a lányok, olyan kíváncsi voltam az első napjukra...
-ám Zsófikám, amint meglátott, sírva borult a nyakamba és úgy mondta, hogy mennyire hiányoztam neki.
Félek, nem lesz ennek jó vége, és nem csak azért, mert lassan ott tartunk, hogy folyamatosan fáj a hasa...
-már semmi sem érdekli, legszívesebben tegnap is csak lefeküdt és nézett ki a fejéből.
Végső elkeseredésemben, még a tanítónénijét is felhívtam, megosztottam vele nyomasztó problémánkat, hátha közösen többre megyünk. Mindenesetre, mi résen-vagyunk...

Félő, a végén szakember segítségét kell igénybe vennünk, ami szerintem záros határidőn belül kiderül, mert nem mehet a gyerek rovására.
Azt az egyet nem tudom még, hogy pszichológust, vagy kineziológust keressek fel a problémánkkal...

* képzeletében: két koporsót lát egymás mellett amiben az apjával fekszünk, a koporsókat pedig, fekete ruhás emberek állják körül...
Megjegyzem, soha nem volt temetésen a gyerek és nem is láthatott ilyet, legalábbis én nem emlékszem ilyenre! Nem nézünk ilyen filmeket, főleg nem velük...

** Az összes létező cikket elolvastam amit ebben a témában találtam, hogy felkészülhessek az esetleges válaszokkal, a ki nem mondott kérdésekre...

Valakinek van személyes tapasztalata, esetleg átélt hasonlót, ha igen, akkor ezt, hogyan kezelte?

Nekünk 8!

Pontosabban: 2x8=8
-nálunk a mai napon, a kiskorúak által betöltött évek száma.

 Zsófi

és Luca

Ezek a legfrissebb képek lányaimról, ami tegnap készült, de az biztos, hogy ma is lesz folytatása, sőt hétvégén is, ugyanis akkor tartjuk meg a zsúrt.

Boldog 8. születésnapot Zsófiánk!
Boldog 8. születésnapot Lucánk!

Pálcikás hús

Tegnap, a szokásos -mit főzzek ma?- kérdésemet tettem fel lányaimnak. Mindig megkérdezem őket is, mert igazán fantasztikus ötleteket szoktak adni. Ismerik az ételek nevét, ezért egész pontosan megmondják és nem csak azt, hogy mondjuk, húst-krumplival...
- mert, abból is lehet többféleképpen elkészített hús és krumpli is.
Talán pont emiatt lepett meg annyira Zsófikám, amikor eme bizonyos kérdésemre, gondolkodás nélkül rávágta, hogy pálcikás húst szeretne enni.

-???- agyam lázasan kattogott, mert saslikot talán akkor készítettem utoljára, amikor ők még meg sem születtek. Honnan ismerheti a gyerek? Biztosan ez is a tábor hozadéka és ott ettek. Sebaj, gondoltam magamban, megcsinálom, ha ezt ennének...

Szerintetek is erre gondolt a gyerek?
Mikor már egy ideje értetlenkedtem, egyszerűen elmagyarázta:

Olyan pálcikás húst szeretne,  amit a tábortűz fölött kell forgatni, este...

Ma pálcikás húst sütünk. Természetesen este, úgy ahogy kell...

Na, erről meséltem...

Mert tudom jól, ismerem már annyira lányaimat, ha a tó közelébe mennek, akkor ott, ruha nem marad szárazon...
-pedig Ők "csak" az aranyhalat akarták kifogni!
Hiába mondtam nekik, hogy vigyázzanak, mert csúszik...
-ha meg már benne vannak, akkor nyakig!

Így kezdődött:

-először csak bokáig...

-onnan, meg már csúúúszik...

 

Idei első, szabad-vízi fürdésükön is túl vagyunk.