Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy létezeik. Viszont mikor az ember saját bőrén tapasztalja, vagy a környezetében fordul elő, teszem azt a családtagként minősített állatoknál, az megdöbbentő.
Mikor a saját szemeddel látod a prédává lett áldozatot a ragadozó szájában, az felkavaró...
Ede kacsánk halála után, nagyon vigyáztunk a maradék két darabos állományunkra. Hihetetlen, de tényleg nagyon jó fej kacsáink voltak. Jó, mondjuk a dolgukat most sem végezték rendesen, mert kerülgetnünk kell a meztelen csigákat, viszont a tó békaállományát alaposan megkurtították.
Jóformán ki se jöttek a tóból. Most, hogy olyan nagy melegek vannak, már az éjszakákat is lent töltötték, nem lehetett őket felcsalni és a hasuk se hozza fel őket pár napja. Minek is? Hiszen még a dinnyét is levittük nekik...
Szombaton egyébként is korábban terveztem az ébredést, mert baráti körben egy kis bográcsozásra, sütögetésre készültünk. Ha már pokoli meleg lesz amúgy is, akkor dobjunk rá még egy lapáttal...
5:40-kor nem-éppen óracsörgésre, hanem kacsa hápogásra keltem. Ebben nem is lenne semmi meglepő, hiszen mióta megtanultak hápogni, gyakran hallatják reggelente jellegzetes hangjukat. Iza mivel ő meg jó házörzőként a házban aludt bent, tőle nem megszokott módon jött hozzám és ébresztgetett.
holott máskor még 7 órakor is alig bír felkelni
Igen ám, de ez a hápogás más volt mint az eddig megszokottak. Beletellett szerintem pár percbe, mire eljutott a tudatomig és felkeltem, beletörődve a szokatlan ébresztőbe. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy egy kacsánk áll a tó szélén és még mindig hápog ki a fejéből. Izát kiengedtem, majd miután kimentem a teraszra,
ez használni szokott, szememmel pásztáztam a tavat a másik kacsa után. Nem láttam. Ekkor olyan rossz érzésem támadt, hogy inkább lementem, hogy megkeressem, mert biztosan elbújt valahová, azért hívja a másik. Azt tudni kell a kacsákról, hogy mindig, mindenhová együtt mentek, nem voltak külön utak számukra. Hiába jártam körbe a tavat és hívogattam a másikat, nem találtam meg. A legrosszabbra gondoltam már akkor, de mivel nem voltak atrocitásra utaló nyomok, így még reménykedtem, hogy csak egy szökevénnyel van dolgom.
Itthon maradt kacsánk se adta fel a kegyetlen rikácsolást, amire nem is olyan messziről, de jött is válasz. Papucsot húztam, kulcsot vettem a kezembe és úgy ahogy voltam hálóingbe, elindultam a két házzal odébb lévő lejárathoz, ami a patakpartra vezet. Hiába füleltem a mi kacsánk hangán kívül mást nem hallottam, ha csak azt nem veszem alapul, hogy a vadkacsák pancsolása is annak számít.
Visszamentem a házba, ahol már az egész család ébren várt, ebben a korai órában.
A gyerekekkel ismét lementünk a tóhoz, nyomokat, no meg kacsát keresni. Akkor vettem csak észre, hogy nem a tó szélén, hanem a vízben vannak kacsatollak. Tehát itt valami nagy baj történhetett, mert már Izi is nagy szaglászásba volt benne.
A kertünk hátsó részén a kerítés, kőből van kirakva, rajta egy vasajtó, ami maximáslisan szökésbiztos. Ott állat se ki, se be, nem közlekedhet.
A kert végében folyik egy kis patak,
ez a határvonal Budapest és Csömör között amibe a vadkacsák tanyázni szoktak, tele náddal, fűzfával.
Kimentem hogy szétnézzek ott is kacsaügyben, bár értelmét sokat nem láttam, mikor megláttam őt...
-a nagy vörös rókát, szájában a kacsánkkal.
Kb 10-15 méter választott el bennünket. Pár másodperig földbegyökerezett lábbal meredtünk csak egymás szemébe, ő mozdult meg elsőnek. a kacsát kiejtette a szájából és mintha ott se lett volna, köddé-vált. A szemem se vettem le arról a helyről ahol kacsánkat elejtette, úgy kiabáltam a lányoknak, hogy hívják az apjukat, de azonnal. Azt nem tudom, hogy-hogyan, miként, történhetett, de mire Gáborom kiment a megadott helyre, a kacsatetem már nem volt ott...
- csak az-az idegen érzés maradt bennem,ami nagyon felkavaró.
Talán jobb lett volna, ha nem látom, akkor a tudatalattim biztosan szebb befejezést kreál veszteségünknek, mint így tudva a tutit.
A tutit, ami megdöbbent és sokkol.
Róka jár a kertünkben úgy, hogy az elméletileg, kutyával őrzött terület.
Róka van a városi, lakott részen.
A róka világosban szedi áldozatait, nem az éjszaka leple alatt.
Őrület!
Szóval, tisztában vagyunk ezzel a táplálékláncos izével, de ez azért így, egy kicsit más...
Most már csak egy kacsánk maradt a háromból.
Szegénykénk, ő is sokkot kapott.
Egész nap kétségbeesve hápogott, kereste, hívogatta még a társát.
Semmi nem volt jó neki, még az imádott dinnyéjétt se ette.
A tóból ki se tette a lábát, és megfogni sem tudtuk.
Nem tudom mi lesz ennek a vége...
Ez a kép másfél órával a rókatámadás után készült. Csak így volt aznap hajlandó úszkálni a tóban.
Egyszerre volt vicces és egyben elszomorító.
