A következő címkéjű bejegyzések mutatása: margaréta napok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: margaréta napok. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 22., csütörtök

Föld napja






Délelőtt az óvodába (pontosabban az udvarára) kivonultak a tűzoltók, szerencsére nem tűzesethez hívták őket, hanem egy sokkal kellemesebb feladat jutott a mai napon a Föld napján nekik.
Bemutatták munkájukat és a hozzá szorosan kapcsolódó piros tűzoltóautót, amit a gyerekek alaposabban megnézhettek, megfogdoshattak, felmászhattak rá.
Nem árulok el titkot, hogy osztatlan sikert leginkább a fiúk körébe szereztek a rögtönzött bemutatójukkal...

Délután közös virág ültetés volt az oviudvaron, amihez megpróbáltunk elegendő "gyerek" kerti szerszámot szállítani, hogy ezzel is élvezetesebbé tegyük a jövő gyermekeinek munkáját.
Nem csak az én arcomra csalt mosolyt a gyerekek szorgoskodása, amint felnőtt mozdulatokat utánozva, dolgoznak a kis kezek és a lábak.

Búzát is ültettek, igaz azt már nem az óvoda udvarára, hanem minden gyerek egy-egy műanyagpohárkába, amit haza is hozhattunk és az ablakba rakva várjuk, hogy megeredjenek a magok...
Gyanítom, hogy nem nagy aratásban lesz részünk.
:)
Az óvoda az idén is kitett magáért, hogy megfelelő programokat szervezve, ünnepelje, megismertesse a gyerekekkel nem csak a föld napját.

2010. április 21., szerda

Nem csak mese a nyuszimese!





Ma az oviban a gyerekek a nyuszimesét (nézhették) hallgathatták meg, a a föld napja alkalmából megrendezett margaréta napok keretében.
Nagyon lelkesen meséltek a lányok az előadásról, amiben két élő nyuszi volt a főszereplő, róluk szólt a történet.
(hogy mik vannak, miket ki nem találnak?)

Mindenesetre nagyon tetszett a lelkes kis közönségnek.
:)
Szegény lányok alig várták, hogy az itthon-maradt Hópihének és Foltosnak elmesélhessék a látottakat, ám mire hazajöttek (jöttünk a délutáni úszásból) hűlt helyüket találták a nyulaknak...

Bevallom nem a legtökéletesebben időzítettük a nyulak visszaadását, még igazán kibírtam volna pár napot rendszeres takarításukkal, etetésükkel, virágjaim körbebarikádozásával, látva a csalódott lánykáim arcát (magamat hibáztattam)
Lucámnak szegénynek rendesen görbült a szája, az egész házat feltúrta miattuk, hátha csak elcsavarogtak, de hiába...


Most írtam egy köszönő levelet a nyulak nevében, amiben megköszönik a figyelmes bánásmódot és szeretetet, amit tőlük kaptak, majd megígérték, hogy visszajönnek jövőre is hozzájuk, de addig is ne veszekedjenek, legyenek szófogadó gyerekei apának és anyának...
(ezt a párnájuk alá dugtam, majd este lefekvéskor megtalálják, csak hogy ne legyen az egész olyan "gyanús")


Délutáni kézművesprogramjukon az oviban, nem tudtunk tovább maradni (az uszoda miatt) de nem is nagyon bánom, mert mindent velem szerettek volna megcsináltatni, elkészíttetni a lányok.

Azért, egy -egy nyuszival így is gazdagabban térhettünk haza, ami a lányok keze munkáját dicséri.
(kép nincs róluk, mert benne maradtak az autóban és most apukával együtt ülnek a pesti dugóban...)

Ezt a pár képet nem tudtam kihagyni, hogy ne mutassam meg a nyulakról, akik ilyen rettegésben tartották Matti nevű cicánkat, aki bujkálni kényszerült a veszedelmes fenevadak elől...
:)

2010. április 20., kedd

Margaréta napok












A föld napja alkalmából, minden évben megrendezésre kerül óvodánkban, kézműves-foglalkozással egybekötött – tematikus, családi – játszónapok ( 1 hét) keretében a hagyományos gyermekprogramok.
Az óvoda így hívja fel a figyelmünket, hogy a környezetvédelem a gyerekek életének részévé váljon.
Izgultam a szeszélyes időjárás miatt, de ahogy tavaly, úgy az idén is nekünk kedvez a kültéri programok megtartásában...

Ma kutyabemutatót tartottak a gyerekeknek, akik nagy lelkesedéssel fogadták a négylábú "zseniket"
Hihetetlen önuralmukból a hangos gyerekzsivaj se tudta kizökkenteni, hibátlanul végezték a rájuk bízott feladatokat.
A bemutató végén boldogan vetették a gyerekek a kutyák közé magukat, akik békésen tűrték, hogy egymás után simogassák, nyúzzák, fetrengjenek velük a földön...

Egyszer-csak megszólalt a zene és elkiáltotta magát "Józsi" bácsi, hogy

-kezdődhet a BULI! -
:)
A hangulatot a közös népi-tánccal fokozták a napsütéses udvaron, amibe mi szülők is örömmel vettünk részt.
Nálunk erre kimondottan szükség is volt, mert a lányoknak nem sok kedvük volt megmozgatni hab testüket, de a végére egész jól belelendültek...

Aprócska sírást okozott a csalódott gyerekeknek szüleik távozása.
Legnagyobb meglepetésemre, egyik szülő sem hagyta befolyásolni magát és nem borították fel különc (nem következetes) viselkedésükkel a csoportot.

Boldogan veszek részt a következő napok programjain is, amiből természetesen a virágültetés se fog kimaradni...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails