Hol van az a nyár...

Először is szeretném megköszönni az érdeklődéseteket, és azt, hogy az elmúlt hónapokban, hiányoltatok bennünket.
Eredetileg nem terveztem a leállást, egyszerűen csak jött magától.  A nyarat nem tölthettem gép előtt a lányok mellett, amit egyébként nem is bántam, mert rengeteget tanultunk egymástól. Szükségünk volt erre az időszakra. Amit viszont most így utólag már sajnálok, azok a nyulfarknyi kis bejegyzések, amiket megtehettem volna a nyár dokumentáklására, és most kimaradtak.
Lesz mit pótolnom, nem csak a hiányzó fényképekkel, hanem a számomra igen kedves blogok olvasásával, mihelyst időm engedi. Tudom, hogy másoknak is vannak gyerekeik, megoldandó feladatuk, munkájuk, mégis szakítanak időt blogjukra. Nekem ez sajnos nem megy, mert így is rengeteg "lopott" időm megy más megoldandó feladatra. Most éppen az egyik ilyen a kert téliesítése. Növények visszametszése (nem kevés rózsával) és a kivágott fák ( igen, az összestől megszabadultunk) utáni romeltakarítás, ami nem kis feladat.  Tüzelővel évekre elvagyunk látva.
 
Ilyen volt...

-ilyen lett!

A lányok mára már belerázódtak a tanulásba is, így azzal nincs különösebb gondunk. Ma éppen, a Bólyai matekversenyen indulnak mind a ketten. Lassan az egyre jobban  közeledő szülinapjukra is készülődnünk kell, de előtte még egy tartalmas, pihentető ősziszünet vár ránk.

addig is úszunk... ha máshol nem is, akkor a boldogságban!

Kérem szépen...

Kaptam egy telefont. Okosat! Ezt már az első adandó alkalommal sikeresen be is bizonyította. Történt ugyanis, hogy már az egyszerű hívást se tudtam rajta felvenni...
-na, jó! Fogadni.
Bezzeg a lányok! Húzogatják az ujjukat jobbra-meg balra, fotóznak itt, meg kameráznak ott...
Nekik ez valahogy természetesebb. Sebaj, még szokjuk egymást. Mármint a telefonnal, ha  véletlenül sikerül tőlük elkoboznom.
Az, hogy rövid idő alatt képesek 186 képet készíteni még engem is meglepett, pedig én se vagyok egyszerű eset fényképezővel a kezemben pláne akkor, amikor visszanéztem a felvételeket...
Kb: negyven kép készült míg  a házhoz felértek a kertből, mert lejtős a terep, ebből csak húsz dokumentálja az ajtó kinyitását...
Azért, akadnak köztük használhatóak is mint ezek, a nagyon fontos eseményeket megörökítő képek.

Önarcképek.
Ez mondjuk nekem  nagyon tetszik. Visszaadja, hogy mennyire idétlenek is tudnak lenni...
- hiszen gyerekek.
Pláne, mikor arra is rájöttek, hogy magukat is fotózhatják...

Na, itt már belefáradtam besokalltam!
- Kérem szépen...

Az meg még máig is rejtély, hogy mi az a narancssárga "izé" előttem a pulton...