Állati...

Szeretjük az állatokat ez kétségtelen, ám mint mindennél, itt is szigorú határokat próbálunk húztunk.
Ezek a határvonalak leginkább a lányok miatt voltak fontosak, mert ha rajtuk múlik, akkor bizony jókora kis állat szaporulattal rendelkezünk, mert úton,-útfélen, összeszednének bármit, ami mozog...
Volt kitől örökölniük az állatok iránti rajongást, bár a magam részéről, inkább a szőrösebbik fajtát, abból is a négylábúakat, bizonyos mért felettieket favorizálom, nekik viszont teljesen mindegy, jobb híján, jöhet bármilyen csúszó-mászó.

Emlékszem, még javában a totyogó korszakukat élték lányaim, mikor a kerti munkálatok folyamán a gilisztákat pfuj gyűjtögették kis kezükbe, majd megunva csiklandós tekergésüket, nekem nyújtották át... áááá
Nem mondhattam, hogy undorodom, nem mondhattam, hogy utálom az undorító, ám annál hasznosabb gilisztákat, de csalódást se szerettem volna okozni lányaimnak, ezért megpróbáltam mindig a legkézenfekvőbb megoldásokat felkínálni, az adott szituációban. tenyerem helyett például a talicska, vagy egy homokozóvödör sokkal jobb megoldásnak tűnt. Számukra, még a mai napig sem köztudott, jól álcázom ebbéli hiányosságaimat, amit egyszerűen nem tudok leküzdeni, igaz, az idők folyamán rengeteg fejlődésre tettem már szert, mert békát, kígyót  például fogtam, de azt is csak az Ő kedvükért, összeszorított szájjal és az előbbiből is a nagyon mini változatot.
Úgy gondolom, hogy Zsófi és Luca, amolyan fiús lányok, akik nem rettennek vissza sikongatva egy méretesebb pók látványától, és elsőként fogják meg, majd rakják ki a szabadba, mert nem a házba valók.
Azt hiszem egy egérrel is bátran megküzdenének, míg nekem elsődlegesen egy macska felderítése lenne elsődleges gondolatom, mint amire már volt is egyébként példa, annyi különbséggel, hogy hirtelen egy tejfölösszájú, behízelgőmodorú, folyton-éhes példány nem volt a közelemben...

Ezek után nem csoda, hogy minden beszélőkénkre szükségünk van amikor egy-egy utunk sétánk során szembetalálkozunk különböző állatfajokkal, akik nem házba valók, legfőképpen, nem gyerekszobába.

Legutóbbi sétánkon történt, -amikor nem használt a jó-szó, nem értek semmit az észérvek, amikor két könnyes szempár könyörgő, kérlelő tekintettel néz ránk, hogy vigyük magunkkal, ha csak rövid időre is a legújabb szerzeményünket, -engedtünk a kísértésnek, tudván, hogy ismételten egy gonddal többet vettünk a nyakunkba...

Hirtelenjében, még ha ideiglenesen is, így lettünk sün tartók, de a lányok fogalmazásában inkább  tulajdonosi viszonyként került megfogalmazásba.
Sününknek hála, előkerültek a plüss és nyomtatott formában kiadott történetek, ezzel keltünk, ezzel feküdtünk.

Mondjuk az első éjszaka eléggé viccesre sikeredett mikor megfeledkezve újdonsült lakótársunkról, arra riadtam legkedvesebb álmomból, hogy valaki járkál a nappaliban, majd úgy 5 percnyi bátorsággyűjtés után kimerészkedtem és megnéztem a tettest...
Azt hiszem az is a furcsaságok közé sorolható, hogy  vasárnapi ebédünkből leeső rántott-húsis csontokra, most wellness vendégünk jogosult, csalódást okozva ezzel a többi családtagként nyilvántartott négylábúnak.
Mikor lakosztályát berendeztük és első vacsoráját feltálaltuk, automatikusan magvakat napraforgó, tökmag és mazsola is került a tányérkába, majd mielőtt nekiláttam az alma felszeleteléséhez, jutott eszembe, hogy pontosabban utánanézzek a sünök etetésének google, és milyen jól is tettem...

A sünik ugyanis nem szeretik az almát, se a körtét, pedig milyen jól mutat az őket ábrázoló képeknél a hátukon, csak a kukacok miatt cipelik magukkal...
Ezzel is új dolgokat tanultunk a kedves tüskés barátainkról. Nekünk szerencsénk volt, mert egy igazi, kis életrevaló, de annál barátságosabb példányt sikerült kifognunk, akit bátran meglehetett fogni, kézből lehetett etetni. Pár napig tartott csak a csoda, mert úgy szólt megállapodásunk a lányokkal, hogy a születésnapomon elengedjük, illetve, ha látjuk rajta, hogy nagyon szomorkodik családja miatt nem habozunk megválni tőle...
Pár napja már nincs velünk, szabad lett ismét, csak remélni tudom, hogy neki is olyan kellemes emlékek maradnak emlékezetében, mint amilyet jelenlétével nekünk okozott...