Siklók, békák

Nem tudom, miért nem lepődök meg azon, hogy Zsófi és Luca szeretik az állatokat. Ez így eddig rendben is lenne, hiszen tudom milyen kellemes azokat a kis szőrös testűeket simogatni, no, de mi van a többivel?  Számomra a hüllők és puhatestűek már a pfúj, gusztustalan kategória, nem is fognám meg őket... -ellenben a lányaim! Jöhet bármi, de a szó szoros értelmében, hiszen ebben nőnek fel.
A tó élővilágának köszönhetően, eddig "csak" az aranyhalak és a kisebb testű békák nem voltak biztonságban. Most viszont, kibővült a kör a nagyobb békákra. Legyenek varangyok, vagy kecskebékák, teljesen mindegy...
-hála, Lucám keresztapjának.
Pár héttel ezelőtt, neki köszönhetően elkészültek, pár perces munkával a békafogó pecabotok. Csaliként pitypangot használunk, azaz használnak a lányok és láss csodát, ezek a buta békák rögtön rá is ugranak. Azóta nincs olyan nap, hogy lazításként ne töltenének el pár percet a tónál, a békahorgászok.
Természetesen legtöbbször áldozataik visszakerülnek eredeti környezetükbe, viszont olykor-olykor megesik, hogy a kert végében lévő patakba deportálják őket. Néhány szerencsésebb példány abban a megtiszteltetésben is részesülhet, hogy egy körtúrán vehet részt.  Ezen túrákon, nem csak a kert magasabban fekvő pontját, hanem az otthon melegét ismegismerhetik. Na, itt szoktam hisztérikus rohamokat kapni, mikor egy-egy varangyal a kezükben, bejönnek hozzám a házba, "csak úgy" mutatólag. Ez a szegény sikló is a konyhában landolt első nekifutásra, majd néhány tekergés után amit a konyhakövön lejtett, sokkos állapotban azonnal kiparancsoltam a házból...
-még, mielőtt felkelti a szunyókáló macskáink érdeklődését, vagy úgy megszökik, hogy bottal üthetjük a nyomát.

Próbálom szokni a gondolatot, mi vár rám még ezen a nyáron, mivel a lányokat nem hatja meg kinevetik undorodó sikoltozásom... 

Ebből a cserépből vajon mi fog kikelni?

Optimista

Nagyon izgalmas dologba kezdtünk, azaz kezdünk bele.
Életünk első veteményeskertjét alakítjuk ki. Ez nem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert gondolom, már ősszel el kellett volna kezdeni a talaj megfelelő kialakítását. Mi meg még csak most ássuk és rendezgetjük a terepet. Talán ez a legnehezebb része, mert a fűzfák gyökerei az egész kertet sűrűn behálózták. Megy a harc, győzzön a jobbik. Mármint mi! :)
Fűzfák helyett meg beszereztünk pár gyümölcs fát is. Többek között egy sárgabarackot, amiből az idén még tutira nem lekvárt fogok főzni, de ami késik, nem múlik.
Sebaj, mert mint írtam, nagyon optimisták vagyunk.
Lesz áfonyánk, szedrünk, málnánk, ribizlink többféle is, no meg szőlő a hagyományos veteményesen kívül. A homokozót pedig, a lányok kérésére ideiglenesen, kukoricafölddé alakítjuk át.
Nőnek a palánták, tervezgetem, mit hová, mi mellé fogok kell ültetni, hogy olyan kis helyeske legyen a drága.
Azt mindig is tudtam, hogy klassz dolog a kertészkedés, de hogy mennyivel másabb a saját veteményeskert elkészítése azt csak most tapasztaltuk meg.

Tavirózsa

Ritkításra került a sor tündér-Rózsikáéknál. Ennek leginkább az ismerősünk, és az ismerősünk-ismerőse, meg talán az ismerős, ismerősének az ismerőse  örült a legjobban. Rózsikáék nem biztos, hogy ennyire lelkesek voltak, pedig már megszokhatták volna.  Kénytelenek vagyunk, még ha ily drasztikus módon is kordába tartani, mielőtt a fejünkre nőnének...
Persze nem csak ők kaptak új külsőt, hanem a pimasz és erőszakos vízi menta, réti füzény, virágkáka, japán zsurló, hogy a többieket már ne is említsem...

Azt, egyébként eddig nem is tudtam, pedig 10 éve van tavunk hogy ilyen fantasztikus illata van a tavirózsának. Kicsit magnólia, liliom és orgona keverékét lehet kiérezni belőle. Mindenesetre most ez az egy, árva és leszakadt példány fogja díszíteni a nappalit, vagy a teraszt, amennyiben hisztizni fog és a napot kívánja...
-az is lehet, hogy nem szereti a csapvizet és hozok neki a tóból.
Most, hogy úgysincs kit körbeugrálnom Rózsika is megteszi...
-ha már úgyis ennyire ráérek!

Dercefű vagy molyhos madárhúr?

Kerti növényeink közül az egyik kedvencem. Nem csak az igénytelensége miatt, hanem mert igazán strapabírónak  is számít. Nagyobb területen eszméletlenül szépen mutatnak az apró illatos virágok.
Gondolom nem csak ezért lett évek óta nagy kedvence a macskáknak. Viszont, ha már az állatoknál tartunk, akkor itt muszáj azt is megemlítenem, hogy Izi a kutyánk is rákapott a dercefűre.
Okosak az állatok.

Beosztották maguknak, illetve gondolom Matti a cica hívta fel figyelmét  Izának a helyfoglalásra. Övé ugyanis már évek óta az első rózsatőnél lévő virágpárnázott terület. Így Izabellának be kellett érnie a harmadik és negyedik tővel, mivel ott volt a legközelebbi hely, ami méretileg is megfelelő számára.
Izit fotózni sziesztázás közben eddig még nem tudtam, mert abban a pillanatban mikor meghallja az ajtó nyílását, már ugrik is le...
Olyan szemekkel tud ilyenkor nézni, a hosszú szempillái alól ártatlanul pislogva...
- mintha azt mondaná, hogy Én nem aludtam, ott se voltam. - majd nyújtózik egy nagyot és kötelességtudóan megindul a szokásos kerti őrjáratára.
:D

Kerti ,de nem mese...

Délután kimentünk a kertbe, hogy roskadozó bazsarózsa bokrunkat megszabadítsuk édesen illatozó terhétől.
Eddig, az egészben nincs is semmi különleges, hiszen most élik fénykorukat a rózsák, amiből szép számmal akad kertünkben.
/természetesen fehér színben, mint a tó kivételével minden/


Nyugalmas, amolyan lustálkodós délután előtt álltunk. Körülöttünk a felhők mérgesebbik fajtája mutatta meg arcát, és hallatta a vihar hangját, míg az égi áldásra a teraszon várakoztunk...
- miközben néztünk ki fejünkből, a frissen rendbe rakott, virágzó tavunkra...


És, ha már a nyugalomról beszélünk, előkerült egy üveggel a jobbik /bár mindegyik az/ hétvégi szerzeményünkből, amit ebbe a természeti miliőbe, tökéletesen belelehet képzelni...

-ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez a nyugalom se tartott sokáig, mert egy különleges, eddig ismeretlen macskanyávogás, megzavarta nyugalmunkat...


A teraszról gyorsan felmértük a terepet, és mindannyian, ahogy voltunk, rohantunk a kertbe az "áldozat" megmentésére...


Azt eddig is tudtuk, hogy macskáink különleges képességekkel vannak megáldva, de, hogy ennyire elvetemülten védik, óvják a körülöttünk élő családtagokat, erre eddig a kutyáinkon kívül, nem láttam példát...


Rozsdásunk, talált egy teknőst, de nem is akármilyet, hanem egy mocsárit,
/ abból is egy méretes példányt/amint éppen a tó felé igyekezett,
/rohangált a kertben, Zsófikám később így mesélte mindenkinek/


-képzelhetitek, milyen tempóban rohant, csak úgy lobogott a páncélja utána, ami a háza állapotát is mutatja, "könnyűszerkezetes"...

Miután közelebbről is alaposan tanulmányoztuk minden testrészét /ennyi élvezet nekünk is jár/ és személyesen is tapasztalhattuk bizonyos testnedvét, /ez kevésbé hiányzott/ következett az ilyenkor szokásos vízre-bocsájtás, mint a nap fő/jó-cselekedete...

-és, ha már egyébként is fényképezővel a kezemben jártam végig a kertet, akkor ezek a képek se hiányozhatnak a mai bejegyzésemből, hiszen a kertünkről, s annak élővilágáról szól...

méretes "helikoptereink"

nagy fa som

ez meg a kis fa som :)
/virága/


gyöngyvirág csereje
pimpó
írisz
jezsámen
Az illatukat pedig, tessék hozzáképzelni...

Lángoló naplemente

Miközben Gábor a tv előtt ülve meccset nézett, én meg küzdöttem a lányokkal, hogy fejezzék már végre be a vacsorát, arra lettem figyelmes amint a kertben lévő öreg fűzfákat, mintha lángba borította volna a lemenő nap utolsó sugara.
Szinte lángoltak a fák lombjai, amint a szellő megmozgatta dús koronákat.
Egy darabig a teraszon állva gyönyörködtünk a nem mindennapi látványban, majd kis fáziskéséssel berohantam a házba, a fényképezőért, hogy megörökítsem ezt a ritka színorgiát.

Ősszel naposabb délutánonként volt már részünk ebben a festői szépségben, de nyáron ez a fajta színvilág nem jellemző a lenyugvó napra.
Félelmetes és egyben magával ragadó volt.
Hatásában is teljesen más érzéseket váltott ki , mint a pár napja megörökített balatoni naplemente, amit oly szívesen nézünk végig, egy kellemesen eltöltött kánikulai nap után.

Lányos zavaromban már azt se tudom, hogy nyár van vagy ősz?
Most fázom, pedig nem kellene...

Fekete, fehér-igen, nem!

Nem tudatosan alakítottuk a színválasztást, már ami a háziállatainkat illeti a véletlennek köszönhető, hogy a cicák és az egyedüli házőrzőnk is fekete,- fehér színekben találhatók meg nálunk...
Amiről most írni szeretnék, az majdhogynem lehetetlen (egy gyenge kísérletet mégis tennék).

A nyíló virágok keret belengő édeskés illatfelhőiről, ami megcsap akárhányszor kilépek az ajtón, hívogat egyre közelebb magukhoz, hogy mélyeket lélegezve magamba-szívhassam a semmihez nem hasonlítható, orgona, akácvirág által kibocsájtott illatokat...
Többszörösen is élvezem ezeket a perceket, amik nem csak az orrom, de szemem által is elvarázsolnak.
Imádom nézni, legszívesebben egész nap bennük gyönyörködnék, miközben illatfelhőkben fürdetném testem...
Szeretem, mert én álmodtam, én terveztem meg a kertnek minden zegzugát, az én ízlésemet tükrözik.
Hogy milyen a kertem?
Egyszerű, már ha egy kertet annak lehet nevezni, amiben van ápolt fű és vannak virágok esetleg fák...
Egyszerűsége számomra mégis abban rejlik, hogy nincsenek színátmenetek, tulajdonképpen színek sincsenek, mert csak fehérben nyíló virágok vannak ültetve.
A kertünk tehát, zöld, fehér-vagy ha jobban tetszik fehér, zöld.

A véletlenek egybeesése, ne tévesszen meg senkit különböző sportklubok színével!

A kertünk építésekor (az utolsó előtti pillanatban) kezembe akadt egy fehér hosszú szárú rózsa, és ahogy az a mesékben is lenni szokott ...
-ez lett a végzetem!

Imádtam az eleganciát, a szűzies ártatlanságot az egyszerűséget és nagyszerűséget amit megláttam benne.
Attól a pillanattól fogva, csak fehéren virágzó növényeket kerestem, olvastam, kutattam utánuk, míg megálmodott keretem valósággá vált.

Sokan furcsán néztek rám, nem értették miért nem szeretnék kék, lila, sárga, piros, esetleg rózsaszín virágokat is, mikor azokban széles választékot találnék, mellesleg nem egy "unalmas" kertem lenne...

(jól emlékszem még azokra az időkre amikor én is tarkabarka kertben gondolkoztam,és soha nem gondoltam volna, hogy bármi eltántoríthat terveimtől)
Ember tervez...pillanatnyi elmezavar végez!

Nem bántam meg soha ezt a hirtelen jött felindulásból elkövetett lépésemet, mert tudtam, hogy megtaláltam a hozzám legjobban-illő, lelkemmel harmonizáló és nyugalmat árasztó ideális megoldást, amire talán mindig is vágytam, csak nem tudtam...
Örülök, hogy Gábor társam volt (ebben is) és maximálisan támogatott, és támogat a mai napig elképzelésemben, s annak megvalósításában.

Tehát, ha valaki egyszer feltenné nekem a kérdést mit válaszolnék?

Fekete, fehér- igen!

Nem?

Felhúztam a kesztyűt és harcba szálltam

a gyomok ellen!

Bár nagyobb és erősebb is vagyok mint ők, harcunk kimenetelét egyenlőre pozitívan ítélem meg.
Tudom, hogy ez még csak a kezdet, és számtalan gaz(társukat) kiirtom, az égiek jóvoltából kapok helyette százat!
Emlékszem tavalyi csatánkra, egészen nyár közepéig nyerésre álltam, aztán a nyaralások alatt elveszítettem a kezdeti lelkesedésem, talán lehet, hogy egy kicsit bele is fáradtam a reménytelen küzdelembe...

Most elhatározásom, lelkesedésem és remélem kitartásom is lesz a végső küzdelemhez!
Lassan haladok, lassabban mint gondoltam volna.
Előzetes becslésem felszínesnek bizonyult, amikor alaposabban szemrevételeztem a fűben megbújó, rejtőzködő gyomokat.
Tudom örülnöm kellene, hogy ami ellen küzdenem kell az csak a gyermekláncfű, vagy ismertebb nevén a kutyatej, vagy pongyolapitypang, de engem ez kevésbé lelkesít.
Nem szeretném kertünket egy hét múlva sárga virágmezőként viszontlátni,
(bár az se csúnya, csak a szomszédé legyen) mert már a szárakon megjelentek a bimbók is...
Gyors bevetésre volt szükség, ezért kesztyűt húztam kezeimre (egy rózsaszínt amit Gábortól kaptam pár hete) és a szikrázó délelőtti napsütésben nekiláttam a munkának...
-csatának!


Csekély számú gilisztát vetett elém a sors, akik elmondhatják magukról, hogy igazán kesztyűs kézzel bántak velük.

Legnagyobb döbbenetet számomra a csigák mérhetetlen falánksága által okozott levélbeli hiányosságokkal küzdő kaukázusi ikravirágok látványa, a sziklakertben.
Még jó, hogy a nyíló virágokat meghagyták rajta, bár ez csekély vigasz számomra...
Szépen sorba összeszedegettem a nem kertelő csigákat egy vödörbe, majd deportáltam őket, (na nem a szomszéd kertjébe) egy kicsit messzebb...


Kerti munkám, több hasznos dolgot is tartogatott számomra...
Lássuk csak:

Először is nem kell méregdrága légkondis fitneszteremben edzenem, ráadásul olyan izmaim is működésbe léptek amik eddig feledésbe merültek.

-végeredmény:minden porcikám, fáj, sajog, végre érzem, hogy élek!
(sebaj, holnap rádolgozok az izomlázra állítólag ez a leghatásosabb)

Másodszor, nem kell bérletet vennem a közeli szoliba (egyébként se szoktam) a kellemes tavaszi napon is hasonló eredményt érhetünk el!

-végeredmény: ruhával és kesztyűvel fedett testrészek erős kontrasztban lesznek a lesült bőr színével tehát, ajánlatos váltogatni az öltözékünk hosszát, fazonját...

Harmadszor és talán az egyik legfontosabb a család nyugalma.
Kerti munka végzése alatt nincs helye gondoknak, megoldandó problémáknak!
Tiszta agymosás!

Csak a kert létezik és én!
(meg a giliszták, a hangyák amik ránk másznak, és különböző ismeretlen bogarak, amiktől jobb félni, mint megijedni)

végeredmény: a család estére egy mozgáskorlátozott, nyugodt (FÁRADT, agymosott) anyát lát viszont, akit már az se bosszant, hogy a ház romokba hever a gyerekek szétdobált játékaitól, aki a kimerítő nap után rájön arra is, hogy teljesen felesleges veszekedni a rendetlenség miatt ( hiszen mindennap ezt hangoztatja, hasztalanul) és alig várja a holnapi napot, hogy egy pihentető alvás után kezdhesse az egészet előröl!
(amiben egy kis ültetés is szerepel, mert kaptam megint virágot)
:)


Nyugalom és béke szigetévé változik át a sokszor veszekedésektől sem mentes ház!

Ennyi mindenre lehet jó egy kis kertészkedés, csata a burjánzó gazzal!

Én kis kertész, kertemben...

Hétvégén, nem fértem a bőrömben, nehezen emésztettem meg, hogy a szemem miatt nem tudunk, kimozdulni itthonról...
Egész délelőtt az motoszkált a fejemben, hogy el kellene menni és szétnézni milyen aktuális növényeket lehet kapni, az egyik kedvenc helyemen.
Csak szétnézni szerettem volna, mert nagyon kerestem egy talajtakaró növényt, amit sehogy nem sikerült leszaporítanom és a nevét sem tudtam.
Arra emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt valamikor márciusban, vagy április elején vettük, az azóta óriási méretekkel rendelkező töveket.

-Csak szétnézünk, nem veszünk semmit! -nyugtattam meg Gábort- aki ismer már annyira, hogy ezeknek a szavaknak nem dől be.
:)
Most kivételesen tényleg nem szerettem volna semmit vásárolni, csak ezt a növényt kerestem...
És aki keres az talál is!
Megtaláltam, levelei és virágzata alapján beazonosítottam az Arabis caucasica-t a kaukázusi ikravirágot!

Most már legalább tudom a nevét!

Az összes kis-cserepes növényt amit lehetett kapni (25 tő) a kosarunkban landolt, aminek berakásában a lányok segédkeztek...
Gondoltam szétnézek a mentsetek meg növények között, és ott is sikerült egy számomra különlegesebb növényt kiválasztani, remélem megmenteni, bár semmilyen betegséget, hiányosságot nem találtam rajta...
A pénztárnál való sorakozás közben a hagymás növényekkel szemeztem, miközben Gábor biztatott, hogy nyugodtan vegyek belőle, ha nekem annyira tetszenek.
:)
Tetszenek, hogyne tetszenének a nőszirmok, amik ráadásul fehér színű virágokkal, szebbnél szebb képeken hirdették a gumócskákat...
Ezeket, nagyon drágának találtam, ahhoz képest, hogy zsákbamacskának véltem az összeset, mert garancia nem volt rá, hogy virágozni is fognak, annyira száraznak ítéltem meg a zacskókat, amibe tartották őket...
Nem engedtem a kísértésnek, amit utólag nem is bántam meg!

Alig értünk haza, csörgött a telefon.
Virágos barátném telefonált, hogy van számomra két zsák fehér nőszirom, amit egy nénike vitt be neki az üzletbe.
Majd kiugrottam a bőrömből, annyira boldog voltam!
Mit érdekeltek már engem akkor a bolti virágok, csak az a két zsák járt a fejemben, amihez ráadásul, pimaszul olcsón jutottam.
Talán, ha három hagymát tudtam volna venni az áráért!
:)
Gábor is csak nevetett ezen a hirtelen jött szerencsé(me)n.
Tudja milyen sokat jelent nekem a kert, főleg az, hogyha szert tudok tenni egy-egy fehéren virágzó növényre!
Kertünk kialakításáról, majd később írok, elég legyen annyi, hogy csak fehér növények találhatók benne...
:)
Vasárnap délelőtt jött el az ültetés ideje számomra, míg a lányok megpróbálták kifogni a tó békakirályát (amit a Shrek-ben láttak)
Az aranyhalakkal is kacérkodtak, de azok most még nem merészkedtek ki a tó széléig (majd csak egy hónap múlva lesz esedékes)
Volt pancsolás bőven, így ez szabta meg kerti tevékenységünk (rövidre-szabott) idejét, mert át kellett öltöztetni két ázott lánykánkat.
Délután ott folytattuk, ahol abbahagytuk!

Jó volt ennyi időt a kertben tevékenykedni, játszani.

Örülök, hogy megint mindennapi részünké válik a természet és a kert is!
:)