Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tulajdonképpen, az egész gondolatmenet még valamikor tavaly év végén kezdődött, majd egy huszárvágással teljesen más irányba csapott át. Akkor még nem tudtam, amit azóta már tudok, hogy komoly gondban vagyunk az idővel...
- úgy is, de most nem a rohanó
kevésanapihuszonnégyóra időre, hanem óra szempontjából, a pontos-időre gondoltam...
Eddig is akadt
régi óra a házban, de különböző okok miatt nem használtuk, mert -vagy iszonyú hangos és nem tudjuk megszokni, hogy fél
vagy negyed? már nem is emlékszem óránként gongat, vagy nemes egyszerűséggel, elfelejtjük felhúzni.
Jó, mondjuk erre jobban is odalehetne figyelni, de minek, mikor nagyon jól működött eddig életünk, az egyetlen, házban megtalálható, hivatalosan is funkcionáló órával, ami a mikrosütőbe van beépítve,
plusz a mobilok és húzogatni se kell nap, mint nap. Talán azért mert
öregszünk az évek során, egyre kényelmesebbek lettünk, de bizony már, ha tudni akartam a pontos-időt, és a telefonomat se cipeltem magammal lépten-nyomon, akkor mereszthettem a szemem, fókuszálhattam a konyhai
micro órára, azt bizonyos
fázisidő eltelte után tudtam csak leolvasni, vagy ha ez nem ment, akkor viszont kénytelen voltam felállni, odamenni és közelebbről szemrevételezni, hogy mennyi is az annyi. Ezzel a dologgal szerencsére nem voltam egyedül, így minden
támogatást segítséget megkaptam ahhoz, hogy vágyaim óráját elkészíthessem, ami hozzánk tartozik, nem túl hivalkodó, szerényen beleolvad a környezetébe...
Kedvemre élhettem ki vágyam, szárnyalhatott a fantáziám, mire megalkottam AZ ÓRÁt.
Na, nem ezt, mert annak hamar lába kélt, hála
jó szívemnek barátnőmnek, így még egy kép, nem sok, annyi-se maradt meg belőle, az utókor számára... Nem tétlenkedtem sokáig, mikor azon vettem észre magam, hogy rutinróka megint dolgozik bennem, talán a kávé miatt túlpörögtem. Sorozatgyártásba biztos, hogy nem kezdek, mert tisztára hamupipőke fílingje volt az egésznek, miközben válogattam a kávészemetet, akarom írni, kávészemeket.
Egyébként munkám során tudatosult bennem, hogy miféle válogatott kávészemekről készülnek is a reklámok?- mert bizony ezt max csak én válogathattam, más biztos, hogy nem, hiába a drágább fajta... Tudom, a neszkávé sem jobb,
nem is akarom tudni mi van benne mi, mégis azt isszuk.
Szóval, második órámnál, "tört" még egy csésze, előkerült még egy kiszuperált óraszerkezet
garázsszekrény mélyén punnyadó faliórából én, meg csak ragasztottam, ragasztottam, és ragasztottam, pihenésképpen festettem, lakkoztam.
Ez az óra, a páraelszívóm tetejére került,
központ helyre ami mindenhonnan jól látható, de ha véletlenül mégsem, akkor van
másik!
A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, a többi meg, ahogy mondani szokták- Nem számít!
Kávézásom története nem, csak bejegyzésem ért-mára véget, hamarosan folytatom, és megmutatom, mennyi igazság van abban, hogy - a vér nem válik vízzé!
