Újratervezés

Már jó ideje elkészültek az új íróasztalok, azaz a szekreterek, a lányok tanulószobájába. Ezeket még az epeműtét utáni lábadozós napokban kezdtem el, csakúgy, mint a szobájuk összes bútorát. Mondjuk úgy könnyű, hogy ilyen segítségeim voltak...

-akik nem csak festettek, hanem csiszoltak is.

Mikor a lányok elsőbe mentek, azon a nyáron újítottuk meg az egész gyerekszobát. Akkor, nem csak új festést kaptak, hanem új bútorokat. Az új bútorok, valójában nagyon is régiek voltak, némi továbbgondolással, újratervezéssel. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a ház többi bútorához igazítva, az ő szobájukban is uralkodni fog a barna bútorszín. Mára, ezt már teljesen másképp látom és nem csak a magam változó ízlése miatt...
A lányok miatt is lépnem kellett.
Luca, már elég régen mondogatja, hogy külön szobát szeretne, míg másik-fele Zsófi, hallani se akar róla.
Bántott a dolog, hogy sehogy nem tudok mindenki számára jó döntést hozni, így inkább azon agyaltam, miként tudnék Luca kedvében járni és maradásra bírni.
Sokadik variáció és némi őszhajszál után, arra az egyezségre jutottunk, hogy részben átalakítjuk a szobájukat. Még jó, hogy jött a tanulószoba bútorfestése, mert innen jött az egész ötlet. A leányszoba, egyébként tökéletes volt eddig is, és mivel nőből vannak, ez a módszer tűnt a legegyszerűbbnek, pláne úgy, hogy Lucának nagyon tetszenek a régi, nagyon kopottas bútorok, kiegészítők. Csak tudnám, kire ütött ez a gyerek?
A szekreterek már régebbről megvannak és mivel szerkezetileg se volt semmi gond velük így csak egy festés hiányzott róluk.
Újítottam már fel bútort kedvenc festékemmel többet is, de most inkább, a saját keverésű, házi krétafestéket használtam, ami tulajdonképpen ugyan az mint AS és nem csak olcsóbb, de kiadósabb is. Eredetileg, nagyon öreg  repedezett festékhatást szerettünk volna Lucával, ám a repesztőlakk ellenére-se sikerült, számomra ismeretlen okból elérni a kívánt hatást, így nem kísérletezgettem tovább...
Luca másik nagy mániája, Párizs. Jöhet bármilyen kép, tárgy amin az Eiffel-torony található.
Innen az ötlet, hogy ötvözzük a kettőt a szekreteren.
A transfertálás már becsukott szemmel is menne, amennyit készítettem már,  a majd egy év során, de bútorra, fára, még soha.
Nagy fába vágtam a fejszém tudom, de annyira bíztam a sikerben, annyira szerettem volna szépet, valami igazán maradandót alkotni a lányok számára, hogy ez éltetett végig a munkám során...
Festésben, csiszolásban segítettek, mindenki a sajátján gyakorolt, de amikor a kép rákerült és a végén waxolva öregítve lett, már nem látták, csak a kész végeredményt.
Reakciójuk leírhatatlan volt számomra. Örökre belém égett, ahogy sírva ugráltak, ölelgettek örömükben, nem akartak hinni a szemüknek.
Megható pillanat volt. Már csak ezért is megérte az a rengeteg hajnal és éjszaka amit a bútorfelújításokkal töltöttem.

 itt még csak a transfertált kép van rajta a fiókokon, egyébként mind a két szekreter elején, egyforma a minta

antikolva

Luca szekrénye belülről:

 Zsófié pedig ilyen lett:

Értük bármikor újrakezdeném...

Boldog

Na, nem mintha olyan gyakran posztolnék magamról képeket, vagy bármilyen eseményt a facebookon, tegnap biztosan ilyet tettem volna  fel, egy nyúlfarknyi mondat mellett...
:)
Végre, kiszedték a varrataimat!

Viszont mivel nem a facebookon, hanem itt a blogba írok, így egy kicsit bővebbre eresztem mondandómat.
Tényleg kiszedték a varratokat, amitől alapjáraton jobban féltem, mint magától a műtéttől.
Jól vagyok a helyzethez képest. Mivel egyébként sem hagytam el magamat, igaz a család mellett nem is nagyon lehetett volna, két pihenés között belekezdtem némi bútortuningba.
Jó, azért nem egyedül csináltam, mert a lányok lelkesen segítettek, elvégre az ő bútoraikról volt szó.
Először a szobájukban lévő kisbútorokat festettük át fehérre, majd a tanulószoba következett.
A két szekreter alaposan feladta a leckét, no meg a lányok igényei sem könnyítették meg a munkámat.
Ma majdnem befejeztem, de sajnos az utolsó lépéseknél elrontottam valamit, és a fiókokat újra kellett kezdeni. Ettől nem lettem túlságosan boldog, viszont aki ismer, tudja rólam, hogy nem adom fel egykönnyen...
-pláne úgy, hogy két csiszolás közben a világ legjobb anyukájává lettem nyilvánítva.
Már csak ezért megérte az egész.
Holnap remélem befejezem, és akkor végre képet is tudok mutatni mázolmányainkról. 

Víz + festék = vízfesték

Amikor éppen nem pancsolunk, ilyenekkel múlatjuk az időt, a házban hűsölve.

Most, hogy ennyire pang a bloggervilág és szenvedünk a pár hete oly vágyott kánikulától, nemhogy blogot írni nincs kedvünk, de már a gyermekeink szórakoztatása is óriási feladatnak tűnik.
Ilyenkor  jól jöhet egy élvezetes foglalkozást felajánlanunk csemetéinknek, ami garantáltan leköti őket, akár órákra is.
Gondoltam megosztom veletek, hátha nektek is jól jön...
Ugyanis már legalább két éve van a gépemre elmentve, szűkösebb napokra ami most jött el!

Mi még nem készítettük el az összeset, viszont dolgozunk az ügyön, mivel holnapra is kánikulát ígértek mifelénk...

Miután alaposan összefestékezték magukat, jöhet a csobbanás...

Jó hűsölést, akarom mondani szórakozást!

Ikea hack- PET-palackokkal

Tegnap, miközben régebbi képeim között keresgéltem, találtam rá az egyik, éppen egy évvel ezelőtti fotóra, amit elméletileg ide készítettem. gyakorlatilag pedig, azóta se mutattam itt meg. Pedig használjuk is nap-mint nap. Nem is értem eddig miért maradhatott ki...
-sebaj, most pótolom a hiányosságot, elvégre jobb később, mint soha.

Ezt a lámpát, még a lányok szobájának a felújítása előtt készítettem. Fejemben már akkor is megvoltak a kész tervek, tudtam mit és hogyan szeretnék. Inspirációt eredetileg innen kaptam, majd ezt kissé újratervezve, megvalósítottam a saját virágomat. Mondhatni, gombhoz készítettem a kabátot és itt a gomb, most a lámpa volt, no meg néhány kép, amiket  festés után meghagytam a falon.

A lámpa alapja egyszerű és a legolcsóbb Ikeas-s lámpa, NOT amit külön erre a célra vettem meg.
Az eredeti, egyszerű műanyag burákat levettem, majd az egész vázat zöld akrilfestékkel lefestettem.
Míg a festék száradt, üdítős palackokból kivágtam, majd egy mécses felett "megformáztam" a szirmokat és a leveleket.
Előzőleg természetesen hozzámértem ezeket  a foglalatokhoz, a tökéletes fedés érdekében.
Majd ezeket is lefestettem. 
A szirmoknál játszottam egy kicsit a színekkel, már a majdani szoba tervei szerint. Itt alulra egy sötétebb, gyöngyházas réteget kentem, majd miután megszáradt, kapott egy világosabb pink fedőréteget. 
Mivel a PET palackokból kivágott szirmoknak csak az egyik felét festettem, így a másik, "üvegesen" csillogó rész lesz az, ami kívülről mutatni fog. A szirmokat, ennél a fényesebb részénél, pillanatragasztóval rögzítettem. majd mielőtt még a lámpát teljesen összeszereltem volna, felhúztam rá a leveleket és már kész is lett, az egyedi viráglámpánk.

közvetlenül az összeszerelés után, itt még a nappaliban

Mi nagyon szeretjük és rendszeresen  is használjuk.
Tartósnak bizonyult, így az eltelt idő távlatából bátran leírhatom, hogy megérte az árát...
;)

Támogassuk kortárs festőművészeinket!

Pláne akkor, ha életük első valódi olajfestménye ilyenre sikeredett. Szerintem kezdetnek tökéletes, mint mentor, nem is tudok többet hozzáfűzni, talán csak annyit:
Hamarosan a kiállítás is megnyílik!

Az  ügyesen álcázott szív, lerántja leplet alkotójáról, aki nem más Zsófia...

No comment! Luca

Önként és dalolva

a kos szarvánál, némi segítség is szükséges volt...



ajánlották fel rajztudásukat két ikerkisfiú, keresztelő ajándékához.
Jóformán, még csak egy hét telt el mióta legutóbbi munkájukat befejezték, máris szívesen vetik bele magukat egy újabb kihívásba.
Kihívás számomra is mert halvány fogalmam sem volt arról, hogy a fiúknak, milyen saját készítésű rajzokkal készülhetnének.
Lássuk be, elég érdekesen hatna egy rózsaszínben pompázó névtábla, a fiúk szobájában.
Mert, hogy a nevük rajta lesz az biztos, illetve sokáig csak ez volt biztos...
Röpke fél nap kellett ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem képzeletbeli képük alapja, a pozdorja.
Ezzel vasárnapi programunk is megalapozottnak látszott, hogy a közeli barkácsáruházakba ellátogassunk és beszerezzük a méretre vágatott anyagot.
Na, ennél a résznél megállnék egy kicsit, hogy mennyire kevés összegből letudhatjuk a gyerekek alkotási vágyát.
Rögtön, 10 darab /30x36 cm/ méretes pozdorja került szabatásra, ami árban a 4 számjegyű jegyű összeget sem érte el, viszont, ha hasonló beszerzését kreatív/hobbi boltokba tervezzük , akkor alaposan belenyúlhatunk a pénztárcánkba...

Felvillanyozva a jól sikerült üzlettől, alig értünk haza, máris munkához láttam, hogy azt az egy bizonyos dolgot /a fiúk nevét/ amibe biztos voltam, felrajzoljam a táblára.
Röpke negyed óra alatt sikerült is elérnem a végleges állapotot, amit előzőleg többszöri radírozás, törlés előzött meg, mire az alkoholos filccel rögzíteni tudtam.
Szerencsére olyan anyagról van szó amit korlátlanul radírozhatunk, mosószeres szivaccsal törölhetünk, nem kopik, nem sérül a felülete, ráadásul az alkoholos filccet és lakklemosót is tökéletese állja.
Nem volt mit veszítenünk, ez látszott a lányokon is, ezért sokkal bátrabban kezdtek neki a rajzolásnak.
Az első rajzok teljes megsemmisítése után kezdett körvonalazódni bennünk a képek vázlata, amit nagyban befolyásolt a lányok elképzelése, és az a sok-sok remek ötlet, ami időközben eszükbe jutott.
Ilyen az úton áthaladó süncsalád, a tehén, kos, hőlégballon és az úton haladó autó, Luca rajzán.
Zsófikámnak a pálmafa, a lakatlan sziget, bálna, és egyébként életében először készített zebra is.
/aki lovat tud rajzolni, annak a zebra már meg-se kottyan/
:)
Hihetetlen, hogy mennyi ideig képesek lekötni magukat rajzolással, amit rendszerint nekem kell ideiglenesen felfüggesztenem...

Hogy mennyire lelkesek lányaim, bizonyítja az éjszaka közepén lejátszódó
/macskák nyávogására felriadó/ rövid kis párbeszéd.
-Anya, én arra gondoltam, hogy a sünik hátára rajzolhatnék még almát is-mondja Luca.
Mire Zsófikám, -én meg csinálhatnék flamingót, vagy strucc madarat is.
:D
Álmukban is rajzolnak, szép, színes képeket...

festünk, festegetünk...

lázat is mér
mondd szépen áááááá!
" vajon mi ellen oltja be Luca a beteget? "


Beteg lettem , jelenlegi állapotom ott tart, hogy nem bírok beszélni
( azt hittem Gábor legalább örül neki, -Tévedtem!)
Mikor hazahozta a lányokat az oviból, akkor nagy nehezen közöltem velük a festés lehetőségét, aminek mid a két lányom nagyon örült!
Legalább nem kell folyamatosan beszélnem.
Ruha kímélésként megemlítettem, hogy kipróbálhatnák a madártollakat
(amik a szekrénybe vannak gondosan rakosgatva, tavasz óta gyűjtik)
-ha már vannak...milyen lehetett régen írni vele.
Tetszett az ötletem, hamarosan a vásznon kibontakozni látszottak különböző "témák" amik a madártoll hatására, percről-percre változtak.
(ami egyik pillanatban még víziló volt, a másikban már delfin lett)
Élvezettel keverték a színeket ( sárga-kék, kék-piros, piros-sárga és jött a vegyes aminek az a bizonyos lett a végeredménye... barna és nem a csoki jutott az én kópéimnak az eszébe róla)
Mulatságos volt nézni,
ahogy egymást meglesve kritizálják kinek milyen( szép vagy csúnya) színt sikerült " festenie"
Mint mindennek, a festésnek is vége lett egyszer, amit felváltott az "orvososdi".

Jó, hogy ketten vannak így mindig van beteg és orvos.
(ma, nekem kellet volna kapnom ezt a szerepet, bár kétlem, hogy jól viseltem volna a"kivizsgálást "két ilyen remek szaktudású dokitól)

Ami viszont a legfontosabb a játékukban az a szerepcsere lehetősége.
Orvosból is lehet beteg és a betegből is lehet orvos, sőt lehetnek kollégák is ha úgy van kedvük, mindenesetre nem unalmas nekik ez a szerepjáték.
Kimotyózva szobájukból a játékokat előszeretettel játszanak a földön ( kiskoruk óta)
Míg én a kandalló előtt üldögélve melegítem hátamat, közben pedig nézhetem, gyönyörködhetek
az én fantasztikus lányaimban "akik kímélik a beteg anjukat és hangszálamat"