Ajtódíszt tojástartóból?

Azt hiszem, most már nyugodtan megmutathatom, mit fognak  tőlünk kapni évzáróra a tanítónénik.
Nekem nagyon tetszenek, ezért saját részre is legyártottam egyet a limitált darabszámban készített ajtódíszekből.
Az igazsághoz, az is hozzátartozik, hogy azért ennyire nem volt egyszerű az elkészítésük.
Valami olyasmit szerettem volna adni készíteni, ami nem A szemét kategória, attól függetlenül, hogy újrahasznosított dolgokból készül. Persze, tudom, hogy nagy divatját élik az sk. készített ajándékok, de nálam van egy határ, amit nem csak a jó ízlés nem enged átlépni...
-ebből adódóan is gondolom úgy, hogy nem feltétlenül kell minden menőnek számított kacatból alkotni.

Jogosan gondolhatják most sokan, hogy akkor a tojástartó nálam melyik kategóriába tartozik.
Egyértelműen szemét, ha vonatot, kiscsibét vagy a fene se tudja még mi minden semmire sem jó porfogó tákolmányt látok meg az interneten. Lehet most kést-dobálni, lehet rám haragudni, de...
-mindezt  az egész újrahasznosítást lehet szépen, igényesen is kivitelezni. Talán még azt is megmerném kockáztatni, hogy művészien elkészíteni.

Amikor az egész ajtódíszt kitaláltam, nagyjából volt elképzelésem a végeredményről is, csak a kivitelezésben voltak még bizonytalanságok bennem.
Nem szerettem volna olyan tömör koszorút, mint amilyenre az adventinket készítettem, hanem egy szellősebb lágyabbat képzeltem. Strapabírónak kell lennie, hiszen egy bejárati-ajtót, nem csak a huzat csapkodja.

Nálunk jelenleg a lepkékkel kell osztoznia, mert nem vagyok hajlandó lekapargatni az ajtóról, amit mellesleg  2 hete ragasztottak a lányok fel...

Mikor kitaláltam, hogy az egész váz drótból lesz, Gáborom majdnem kerítést bontott.
Finoman szólva is lehidalt ötletemtől, mert tudta, hogy amit egyszer a fejembe veszek, addig nem nyugszok, míg meg nem csinálom...
-a segítségével.

Azért azt hiszem, hogy a férfiakat se kell félteni, mert még ha oly lelkesen is segédkeznek, dolgoznak a kezünk alá, azt igyekeznek a legkevesebb energiaráfordítással tenni. Ahelyett, hogy drótot hajtogatna, előkapta az ezeréves elfekvő vállfakészletet és abból kiguberált pár darabot, én eddig azt se tudtam, hogy nekünk ilyenek léteznek, pedig a mosókonyha eddig azt hittem az én birodalmam mert azzal kevesebb a munka, hiszen úgyis megvan hajtva.
És lőn világosság, tényleg! Bár nekem ez soha nem jutott volna eszembe.
Így már sokkal egyszerűbb volt feltekerni a drót köré a drótot, csak úgy- ahogy esik, úgy puffan alapon... majd az egészet, akril festékkel lefesteni.

A rózsákat már előre legyártottam, így azzal már nem kellett bíbelődnöm, csak ragasztópisztollyal alaposan rögzítenem.
Némi dekoráció és már kész is!

A táblákat betonból terveztem. Szépen ki is öntöttük a megfelelő formákat, de sajnos hiába raktam bele hálót a tartósság érdekében, elég sok megrepedt.
Tulajdonképpen talán még örülhetek is ennek a balul sikerült cementnek, mert már az elején is voltak félelmeim a tartósságával kapcsolatban. No meg a súlyával, de ez így egyszeriben megoldódott.
Vastag kartonból vágtam ki a "táblákat" és ezeket festettem, díszítettem fel.

A végeredmény szerintem magáért beszél.