Na, erről meséltem...

Mert tudom jól, ismerem már annyira lányaimat, ha a tó közelébe mennek, akkor ott, ruha nem marad szárazon...
-pedig Ők "csak" az aranyhalat akarták kifogni!
Hiába mondtam nekik, hogy vigyázzanak, mert csúszik...
-ha meg már benne vannak, akkor nyakig!

Így kezdődött:

-először csak bokáig...

-onnan, meg már csúúúszik...

 

Idei első, szabad-vízi fürdésükön is túl vagyunk.

Fő a következetesség!

Készülődnek ki, lányaim az udvarra...

Már, a cipőjét húzza Zsófi, mikor megkérdezi tőlem, hogy kiviheti-e az óráját is. Természetesen a kezén.
Ismerem őket, tudom jól, hogy negyed óra is elég nekik ahhoz, hogy a tónál kössenek ki, pancsoljanak benne, ebihalakat, vízipókokat gyűjtsenek össze...
-ezért az óra érdekében, nem vízálló inkább nemleges választ adtam.
Milyen a gyerek! -persze, hogy elkezd könyörögni. ami nálam  egyébként nem nyerő, nem tud vele meghatni. 

-de anyaaaa...!
-NEM!!!
-de anyaaaaa, légyszííííí!
-NEM!!!
-de anyaaaaa!  Úgy fogok rá vigyázni, mint a szemem világára!

Szerintetek kivihette az órát?

Láblógatós, lazulós

Hosszú idő után, most jött el az a hétvége, amikor a tankönyvek felé se nézünk.
Szerintem ez az állapot tartós marad...

megtudjuk majd szokni.
Még egy hét kitartás kell csupán a gyerekek részéről.

Ikea hack- PET-palackokkal

Tegnap, miközben régebbi képeim között keresgéltem, találtam rá az egyik, éppen egy évvel ezelőtti fotóra, amit elméletileg ide készítettem. gyakorlatilag pedig, azóta se mutattam itt meg. Pedig használjuk is nap-mint nap. Nem is értem eddig miért maradhatott ki...
-sebaj, most pótolom a hiányosságot, elvégre jobb később, mint soha.

Ezt a lámpát, még a lányok szobájának a felújítása előtt készítettem. Fejemben már akkor is megvoltak a kész tervek, tudtam mit és hogyan szeretnék. Inspirációt eredetileg innen kaptam, majd ezt kissé újratervezve, megvalósítottam a saját virágomat. Mondhatni, gombhoz készítettem a kabátot és itt a gomb, most a lámpa volt, no meg néhány kép, amiket  festés után meghagytam a falon.

A lámpa alapja egyszerű és a legolcsóbb Ikeas-s lámpa, NOT amit külön erre a célra vettem meg.
Az eredeti, egyszerű műanyag burákat levettem, majd az egész vázat zöld akrilfestékkel lefestettem.
Míg a festék száradt, üdítős palackokból kivágtam, majd egy mécses felett "megformáztam" a szirmokat és a leveleket.
Előzőleg természetesen hozzámértem ezeket  a foglalatokhoz, a tökéletes fedés érdekében.
Majd ezeket is lefestettem. 
A szirmoknál játszottam egy kicsit a színekkel, már a majdani szoba tervei szerint. Itt alulra egy sötétebb, gyöngyházas réteget kentem, majd miután megszáradt, kapott egy világosabb pink fedőréteget. 
Mivel a PET palackokból kivágott szirmoknak csak az egyik felét festettem, így a másik, "üvegesen" csillogó rész lesz az, ami kívülről mutatni fog. A szirmokat, ennél a fényesebb részénél, pillanatragasztóval rögzítettem. majd mielőtt még a lámpát teljesen összeszereltem volna, felhúztam rá a leveleket és már kész is lett, az egyedi viráglámpánk.

közvetlenül az összeszerelés után, itt még a nappaliban

Mi nagyon szeretjük és rendszeresen  is használjuk.
Tartósnak bizonyult, így az eltelt idő távlatából bátran leírhatom, hogy megérte az árát...
;)

Az éremnek két oldala van!

Tegnap lányaink kötődésének egyik oldaláról írtam. Most a másik oldalt, Zsófi érzelmi megnyilvánulását szeretném bemutatni.
Ezek a kötődések nem olyanok, mint amiket az ikrek viselkedésével foglalkozó szakirodalomban olvasni lehet. Az igaz, hogy rengeteg közös-vonás van bennük, viszont gondolom, hogy semmivel se másabbak, mintha csak testvérek lennének...   Zsófi és Luca kétpetéjű iker, így ők nem hasonlítanak annyira egymáshoz mint két tojás, az viszont látszik, hogy testvérek.

Ez a Zsófi-féle kötődés is újdonságnak számít, ha az életükben közösen eltöltött időt vesszük alapul.
Lassan tíz hónapja töltik napjaikat egymás nélkül. Külön baráti-körrel rendelkeznek. Ami abból adódik, hogy külön osztályba járnak. Annak mondjuk nagyon örülök, hogy a tantermeik közvetlenül egymás mellett vannak, így elérhető távolságra , azaz közelségbe vannak egymáshoz.
Az órai szünetekben találkozhatnak, felkereshetik egymást, amennyiben van rá idejük, vagy kedvük...
Ez az egész külön osztályos lét, leginkább Zsófit viselte meg, nehezen fogadta el, hogy testvére nélküle is tud önálló életet élni. Luca,  meg persze, hogy lubickol a "szabadságban" élvezi az egyedüllétet, az osztálytársaival. Ő  volt az, aki már az első napon egy új barátnőre talált, akivel azóta is szoros kapcsolatban van. Zsófi, ebből a szempontból sokkal tartózkodóbbnak bizonyult, domináns személyiségével ellentétben, biztosra ment, így egy ovis társával vigasztalódott, akivel ráadásul 4 évig járt úgy -egy csoportba, hogy még-csak soha nem is játszottak együtt...
- viszont, azóta nagy barátnők lettek.

A lányok, (Zsófi és Luca) között a  helyzet azért nem ennyire rózsás. Nem ölelgetik és  nem puszilgatják egymást a legnagyobb egyetértésben. Legalábbis a külvilág felé. Minket tisztelnek meg azzal, hogy undokok is tudnak lenni egymással. Pláne akkor, ha valamiért a másikat kell megpuszilniuk... Ez  nem is tudom, de olyasmi, mintha számukra ciki lenne. Amikor az egyik puszilna, a másik  úgy húzódozik, mintha a világ legrosszabb dolga közeledne felé... -és ez a szerep is váltakozik, oda-vissza.
Tehát, azt se mondhatom, hogy Zsófi az aki nem akar puszit adni, vagy netán Luca lenne a ludas, észrevétlenül leosztják rendesen a szerepeket előttünk.
Mert mint írtam, csak minket tisztelnek meg ezzel.

Bezzeg az iskolában! Ölelgetik egymást. Pontosabban, ezekre a nagy ölelésekre meg Zsófinak van szüksége. Ő az, aki keresi az alkalmat, hogy jól megölelhesse testvérét. Ezért Ő is az, aki legtöbbször keresi Luca társaságát. Van mikor ennek hangot is ad, mert elege van abból, hogy folyton csak Ő megy a másik után. Azt nem tudom, hogy mi, mennyi a tűrési ideje Zsófinak, mennyit vár Luca közeledésére, csak azt tudom, hogy türelmetlenebb, anyja fajta. Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt moströgtönmárisazonnal akarja...
A múltkor is sértődötten vágta Luca fejéhez, hogy kereste, de nem találta sehol. Miért nem ment hozzá  a szünetben?
Mire Luca teljesen felháborodottan  megkérdezte tőle, hogy
-szünetben talán, még mosdóba se mehet???

Hát, így megy ez minálunk, azaz ikreinknél...
-egyik se különb a másiknál!

Ez az egyik legkedvesebb, igaz, hogy régebbi képem, amikor még ilyen nyíltan ölelgették, szeretgették egymást.

Freudi elszólás

Nagy döbbenet ért a minap. Eddig azt hittem, hogy ismerem a lányaimat, nincsenek titkaik előttünk, hiszen mindent, mindig megbeszélünk. Most mégis olyan dologgal kellett szembesülnünk, amit kitudja mióta titkolnak előttünk.
Este már az ágyban voltak, mikor Zsófi véletlenül elszólta magát. Természetesen rögtön felkaptam fejem a szó hallatán, hiszen nálunk nem megengedett semmiféle erőszak. Már egészen pici koruk óta ezt szajkózom nekik.
Emlékszem, még olyan kicsik voltak, hogy nem is tudtak beszélni, bezzeg veszekedni! Azt nagyon. Legtöbbször már akkor is Zsófi feszegette a húrt Lucánál, aki természetéből adódóan tűrt egy darabig, majd megelégelve a folyamatos zaklatást, a tettek mezejére lépett és alaposan testvérébe harapott. Volt is abban az időben bőven sírás, meg jó pár lila foltocska hol itt, hol ott Zsófi testén. Majd amilyen hirtelen jött ez a harapós korszak, szerencsére úgy el is tűnt az életünkből.

Napjainkban is vannak köztük súrlódások, amit tehetetlenségükben legfeljebb egy kisebb csípéssel próbálnak megoldani.
Legjellemzőbbek mégis konfliktusaik során a hangos veszekedések.  Tisztára Juli néni, Kati néni! -letye-petye-lepetye...
-ezt, ezekben az esetekben mondni is szoktam nekik.  Ez a mi, évek óta tartó  konfliktuskezelő játékunk. Ilyenkor beduzzognak, ez is a játék része cáfolják szavaimat és már el is felejtették az egészet, hogy min kaptak össze. Így, hamar helyreáll a rend, mindenki boldog és elégedett.

Visszatérve a titkukhoz.
Luca harap!
Ráadásul minden kedden!!!
Na, itt jött el az a pont, amikor félredobtuk szülői tekintélyünket és vinnyogva nevettünk  a hallottakon.
Mi az, hogy keddenként? Megbeszélik, hogy este nyolckor (mivel kedd van) megharaplak, vagy hogy is van ez, meg mióta, és miért? Nem is értettük az egészet. Nem tudtuk, Zsófi miért nem szólt eddig az egészről, hiszen árulkodásból kitűnő, mint tudjuk.
Hogy nem vettük ezt eddig észre? Meg egyébként is...

Szerencsére ennyire nem rossz a helyzet. Nem tért vissza Luca harapós múltja, azaz csak részben. Egy elviselhetőbb, finomabb változatban. Szeretetből harap. Zsófi pedig szeretetből hagyja magát.
Tartja a vállát, majd Luca finoman megharapja.
Megmutatták, látszik, hogy mindkettőjüknek igénye van az efféle összetartozásra.
Az egészet azért írtam le, mert ma kedd van...
- csak, hogy tudjuk mire számíthatunk!

forrás
Gyermekpszichológus olvasók kíméljenek meg ezen ritka jelenség fejlődésre kiható, káros statisztikáitól. 
Itt kéretik figyelembe venni, az ikrek sajátos kötődését, lelkivilágát!

Pedagógusnapra...

 - készítettük ezeket a tolltartókat. Remélem a királyi többest Zsófi és Luca nem veszi zokon, hiszen a munka dandár részét ők végezték. Igen, most, hogy már kitűnően használják a vonalzót, ezt a munkát is nyugodtan rájuk bízhattuk, nem csak az ollót és a ragasztót. Kitartóan dolgoztak egy-egy darabon, így igazán személyre szóló, egyedi ajándékok készültek. 

Lucám alkotása

kizárásos alapon pedig, Zsófié

A tolltartó alapját kakaós dobozból vágtam ki, mert ezt azért mégse szerettem volna rájuk hagyni, leginkább a saját érdekükben. Erre lett ragasztva a tapéta, majd a végén a dekorálás, amit  maguktól terveztek meg, mindenkinek. Jó volt látni a lelkesedésüket, amint  a gombokat válogatták, majd miután megtalálták a legmegfelelőbbet, tovább és továbbdíszítettek olyanra, mint amilyennek a tanáraikat látják. Nekem kivétel nélkül mindegyik bejön, és nem csak a tolltartókból!

;)

Megkezdtük a visszaszámlálást!

Tegnap lányaim részéről befejeződtek az év-végi felmérők, amiből minden napra jutott egy. Hihetetlen, hogy ilyenről írok, mert az azt jelenti, hogy az első osztályt befejezettnek tekinthetjük, hiába van még hátra 2 hét...
Hiszen még csak most kezdték el. Vége az első 10 hónap megpróbáltatásainak.
Elfáradtak, látom rajtuk. A kezdeti lelkesedésük sem a régi, nehezen ülnek le gyakorolni. Morognak velem, -én meg velük-  mint az a bizonyos, bolhás kutya.
A reggeli ébredések, holott eddig minden karikacsapás szerint működött, egyszerűen katasztrofálisak. Bezzeg az  elalvás: pörögnének hajnalig is, hiszen kint világos van...

Hétvégén történt, miközben Gáborom a F1-et nézte, leültek olvasni a lányok. Bevackolták magukat 1-1 fotelba, így legalább nekem is jutott időm a mosogatásra. Pár perc elteltével már semmi neszezést nem hallottam felőlük, csak az egyenletes szuszogásukat. Elaludtak. Mind a ketten. Ez már valóban a véget jelenti náluk.

Eddig, csak a hétvégéket számoltuk vissza, most viszont már a napokat.
Még 10 nap suli, aztán megkezdődik a nyári szünet.
Remélem valóban nyári is lesz és nem őszi!
Te nyár!
Még van egy napod, hogy összekapd magad és csúcsformába lendülj, különben lefokozunk. Ezután egyszerűen, csak ősznek fogunk hívni, mert még a vénasszonyok nyara is melegebb nálad...

Most komolyan

rengeteg mentséget tudnék felhozni, miért hanyagolom mostanság a blogírást.
Történések vannak, lenne is mit lejegyezni bőven, valahogy mégsem tudom rávenni magam az írásra.
Sokat töprengtem azon, hogy ha most ennyire elhanyagolom időhiány miatt, akkor mi lesz majd szegény árva blogommal a nyári-szünetben. Voltak napok amikor arra a következtetésre jutottam, hogy elég lesz csak egy nyúlfarknyi bejegyzés az aktuális történésekről. Máskor meg úgy gondoltam, hogy ez hülyeség, mert akkor napi több bejegyzés is összejönne...
-így inkább hallgattam, mert hosszabb sztorikat nem volt kedvem írni.
Tudom, ez nem a legjobb megoldás volt részemről, arra az egyre viszont jó volt a csend, hogy észhez-térítsen.
Most komolyan, az nem ígérem, hogy minden nap lesznek friss bejegyzések, azt viszont igen, hogy gyakrabban jövök mint az utóbbi időben.

  nem kacsa!

Dercefű vagy molyhos madárhúr?

Kerti növényeink közül az egyik kedvencem. Nem csak az igénytelensége miatt, hanem mert igazán strapabírónak  is számít. Nagyobb területen eszméletlenül szépen mutatnak az apró illatos virágok.
Gondolom nem csak ezért lett évek óta nagy kedvence a macskáknak. Viszont, ha már az állatoknál tartunk, akkor itt muszáj azt is megemlítenem, hogy Izi a kutyánk is rákapott a dercefűre.
Okosak az állatok.

Beosztották maguknak, illetve gondolom Matti a cica hívta fel figyelmét  Izának a helyfoglalásra. Övé ugyanis már évek óta az első rózsatőnél lévő virágpárnázott terület. Így Izabellának be kellett érnie a harmadik és negyedik tővel, mivel ott volt a legközelebbi hely, ami méretileg is megfelelő számára.
Izit fotózni sziesztázás közben eddig még nem tudtam, mert abban a pillanatban mikor meghallja az ajtó nyílását, már ugrik is le...
Olyan szemekkel tud ilyenkor nézni, a hosszú szempillái alól ártatlanul pislogva...
- mintha azt mondaná, hogy Én nem aludtam, ott se voltam. - majd nyújtózik egy nagyot és kötelességtudóan megindul a szokásos kerti őrjáratára.
:D

Egy alomból, azaz tálcából...

Háromféle színben.

Most akkor mi számít  a tojás  narancssárgának?

Zsófia

Valamikor a húszaséveim elején járhattam, amikor eldöntöttem, hogy ha egyszer lányom születik, akkor  Zsófiának fogják hívni. Az élet, mint nagy rendező, már akkor is alaposan beleszólt az életembe. Kutyám lett, akinek a hőn áhított, kedvenc lánynevemet adtam...
-majd több mint tíz évre rá, miután megtaláltam életem párját és úgy döntöttünk, hogy családot alapítunk, nem kellett sokat gondolkoznom a neveken.

Valahogy annyira egyértelműnek tűnt akkor, hogy a kutya mellett, gyermekünk neve is lehet Zsófia.
Valójában a két név nem futott párhuzamosan egymás mellett sokáig, mert a kutya Zsófink, már akkor is alaposan benne járt a korban, így Őt egyszerűen "csak" Öregkutyáztuk. Ez akkor természetes volt, hiszen a lányoknak is meg-kellett tanulniuk tisztelettel bánni az állatokkal, pláne akkor, ha valaki ilyen szép kort élt meg mellettünk, családtagként.

Kutyánk ma már nincs, azaz van de nem az öreg Zsófikánk viszont igen, így ma őt köszöntöttük névnapja alkalmából.

Már hetek óta várta ezt a napot és mi tagadás nagyon szerény igényeket támasztott az ajándékával kapcsolatba. Na, nem mintha nem lenne itthon elég toll, meg filc. Neki egy saját, igazi toll volt az álma.
És mivel az ünnepeltnek, alkalomhoz illően virág is jár, nem csak a szája, így azt egyedül választhatta ki magának.
Mondjuk én élből teljesen mást vettem volna és Lucám választása is más volt, így engedve a nyomásnak, Zsófikám kérésére beszereztük a 63. levendulánkat, igaz ezt most, a hagyományos lila színben, mert nekünk "csak" fehérek vannak...

Ez az Ő napja. Az mi drága Zsófiánké.
Mondjuk azt azért itt zárójelben megjegyzem, hogy így, ebben a formában nem szereti a nevét.
Ő -Zsófi!
Nem Zsófia...

Gumiztunk.

Aki   18+ oldaltartalmat nálam keresi, bizony alaposan melléfogott! 

Mivel ez egy családi napló, még-ha a címnek ilyen magasztos nevet választottam, kérteik semmi rosszra nem gondolni.

Más név egyszerűen nem jutott az eszembe, hiába kutakodtam a megfakult gyerekkori emlékeimben, mint az, hogy gumizás. Te jó ég, hányszor kiabáltak fel nekem barátnőim, panelban laktunk hogy megkérdezzék, lemegyek-e gumizni velük...
Persze a szó maga, mára már teljesen más értelmet kapott. Mondjuk, ha bugyigumizásnak hívnánk, az se lendítene sokat az egészen.

Hétvégén történt, hogy a nagy melegben a kerti árnyékban szenvedő lányaimtól pár perc türelmet kértem és titokzatosan beszaladtam a házba. Tudtam, hogy a kincseim között különböző méretű gumikat is találok. Az  igaz, hogy legtöbbjüket megette már az idő vasfoga, azaz el-érett bennük a gumi, de a célnak egyenlőre tökéletesen megfelelni látszottak.
Na, azok a csodálkozó tekintetek, amiket hátrahagyott családom vágott, komolyan megérte volna felvenni...
Mit akarok én egy halom gumival kezdeni, varrni fogunk, vagy valamit kézműveskedünk? - el se tudták képzelni.
Azzal se jutottam sokkal messzebb, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, mikor közöltem velük, hogy gumizni fogunk.
Itt már Gáborom rosszalló pillantása lepergett rólam. Nem is értem... Miért talán Ő nem akar gumizni?  Nem igaz, hogy nem tudja miről beszélek. Nem hiszem, hogy nem ismeri a gumizást...

Hiába, ennyi év után is tudunk újat mutatni egymásnak: függetlenül attól, hogy a gumizást azt hittem eddig mindenki ismeri.
Az alap lépésekből nem jutott minden az eszembe, de arra jó volt hiányos tudásom, hogy órákig elszórakoztassa a családot.
Igen, a családot, mert játszottunk párosan is.
Tartóknak farönköket használtunk. Mivel elegendő szék nem volt lent és a két lány türelmetlenkedett egymással, így a tuskókat neveztük el barátnőknek. Mindenki elégedett volt az ideiglenes megoldással.  Ez a játék, akkora kedvet adott ugribugri lányaimnak, hogy este a házban is folytatták, sőt, azóta is csinálják, gyakorolják a gumizást.

Annyi gyerekkori szép emlék jutott aznap eszembe. Jó volt megosztanom immáron a saját lányaimmal, akik majd talán  -pár év múlva, ugyanezt teszik a saját gyerekeikkel.
Mesélnek, mert gyereknek lenni jó, nem csak édesanyának!

Azért nyugtassatok meg, hogy ha a fiúk nem is, de a lányok tudják miről beszélek, amikor azt mondom, hogy
- gumizzunk!
;)

kép innen

Osztálykirándulás

Igaz, hogy mióta a lányok iskolások lettek, ez már a második osztálykirándulásuk, de ez az igazi, ami ilyen ragyogó időben tellik...
Ősszel eléggé csúnya időben voltak, bár ez a lelkesedésükün aligha látszott.
Most viszont szikrázó napsütésben indulhattak útnak.
Már tegnap este is alig bírtak az izgalomtól elaludni, annyira várták a nagy napot. Nem csoda, hogy a reggeli ébresztés is karikacsapás szerint működött...
Olyan nagy lányok. Csak ámultam és bámultam, amint bepakoltak  hátizsákjaikba, persze semmi felesleges kacatot, csak a legszükségesebbeket.

Mikor már az ajtóban álltak, indulásra készen, látványukat nem tudtam megállni szó nélkül.
Az én két gyönyörű nagylányom, akiken még a rövidnadrágokból kikandikáló plezúros sípcsontok se tudnak rontani. Ezek legfeljebb árulkodó jelek, látszik, hogy elevenek...
-gyerekek!

Ígéret szép szó...

Tulajdonképpen azt hiszem, nem csak nekem sikerült felelőtlen ígéretet tennem Zsófiám felé, hanem neki is. Az történt ugyanis, hogy még hónap elején eldöntötte, hogy ebben a hónapban április csak és kizárólag mosolygós fejeket* hoz magatartásból. Ez lesz az egyik anyák-napi ajándéka nekem...
Mint ahogy fent is írtam, ez részéről eléggé felelőtlen ígértetnek hangzott. Aki ismeri ŐT, tudja mire is gondoltam.
Eltelt az elő nap: -mosolygós, második-nap megint mosolygós, harmadik-nap szintén, és ez így megy egészen napjainkig. Most már bevallom nagyon izgulok érte és elkiabálni se szeretném, csak hinni, hogy amilyen eltökélt végig is tudja csinálni...
-ami egyébként szerinte, nem is olyan nehéz.

Na, itt jön az én felelőtlen kijelentésem.
Hétvégén, igaz, hogy csak 2 óra hosszára, egy gyerekes szülővé váltunk, illetve ha csúnyán akarnék fogalmazni, akkor csonka családot is írhatnék. Lucám szülinapi zsúron volt, Gábor pedig a fűnyírót tologatta, így ritka módon sikerült kettesben Zsófival maradnunk. Természetes, hogy félredobtam minden rám váró munkámat és nyeregbe pattantunk.
Komoly biciklitúrát találtunk ki magunknak, úgy ahogy kell. Hátizsákkal, benne némi  élelmiszer-ellátmánnyal. Előre eltervezett pihenőkkel.
Az első pihenőnk, már a bicikliút elhagyása után, egy szántóföld mellett volt. Egészen pontosan, egy útszéli kútgyűrűn üldögéltünk. Stílusosan, ahogy kell...
Majd mikor már kellően kipihentük magunkat és lábam a bicikli pedálján, indulásra készen, mikor gondoltam egy merészet.

Bevallom az utolsó családi biciklizés alkalmán feltűnt, hogy olyan nagyok a lányok. Vagy a biciklik kicsik... Mindenesetre olyan viccesen festettek a járgányokon. Sebaj, kell nekik majd venni egy másikat, ha már a nyúl nem hozott. Eddig tartott a gondolatmenetem, na meg addig, hogy megint milyen nagyszerű is lesz 2 évre bicikliket venni... Tiszta anyagi csőd.
Szóval, annyiba maradtam magammal, hogy feláldozom a saját biciklimet gyakorlásra. Egyszerűbb lenne egy kettő végleges, igazi felnőtt  biciklit venni, mint fokozatosan eljutni a végleges megoldásig Lesz ami lesz, én is így kezdtem.
Emlékszem nagyapám vázas Csepel biciklijén száguldoztam, olyan féloldalas formában a váz alatt, és megmaradtam. Viszont az is igaz, hogy nagyanyám rémült tekintetét se feledtem...

Saját para magamon is meglepődtem, mennyire magabiztosan tettem ajánlatot Zsófinak, aki zavart vihogással el is fogadta. Láttam szemében a félelmet, amit a számára monstrum járgány jelentett és láttam egyszerre a boldogságot is. A magamét nem láttam, de azt hiszem talán jobb is...
Fogtam tartottam míg felült, tartottam, míg elindult, majd mikor már biztonságban éreztem elengedtem.
Már javában egyedül biciklizett mikor hátraszólt nekem:
-Anya, most már elengedhetsz! - mire közöltem vele legnagyobb meglepetésére, hogy
-már rég megtettem...
Nagy volt a boldogsága. Alig vártuk a következő alkalmas terepet az ismételt gyakorlásra. Ekkor, már én is nagyon lelkes lettem.
Mire túránk végére értünk,  azaz haza, addigra tökéletesen belejött, úgy mint az a bizonyos kiskutya az ugatásba...

Másnap, más útvonalon, célirányosan mentünk  a tökéletes terep felé. Két biciklivel, a két lánnyal, hogy Lucám se maradjon ki semmi jóból. Csak mi csajok, míg apuka a F1-et nézhetett végre zavartalanul.
Egy kis-bicikli és egy nagy, amin a gyerekek ülnek, míg én futhattam utánuk...
Azt hittem belehalok. A futásba... Nem vagyok ehhez hozzászokva!!!
Miután reszkető lábakkal megállapítottam, hogy fog ez nekik menni, úgy döntöttem, hogy feladom, és nem csinálom tovább, mehetünk futhatok haza. Elvégre van a lányoknak apjuk is. Az apjuknak pedig biciklije. Vigye Ő a lányokat egyesével egy hosszabb útra...
-míg én kipihenem a futás fáradalmait.
A ház előtti utcafronton kapirgáltam addig...
-nehogy izmaim megmacskásodjanak.

Minden tökéletes is lehetne eddig és itt jön a felelőtlen ígéret.
Most már biztos, hogy új bicikik kellenek. Viszont. A "csak úgy" ajándékozást nem szeretem. Valami nevet is kell adni a gyereknek. Legyen tétje, dolgozzanak meg érte. Most, már van mivel motiválni is a lányokat, pláne, hogy sikeresen elhúztam orruk előtt a mézesmadzagot. Ez pedig csak rajtuk áll, azaz a bizonyítványokon...
-amitől egyébként nem félek, de így azért  mégis-csak másképp hangzik.

*Ma van az utolsó nap a hónapból, nem szeretném elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, hogy Zsófikám megcsinálta...
:)
. 



   

Emlékek...

Lennének ezek az ilyen-olyan felmérések, amik arra hivatottak, hogy a gyermekkori emlékekben kutakodjanak és megmondják a tutit. Azt, hogy gyakorlatilag 3 éves kor előtti időszakból, semmire nem emlékszünk. Nem mintha az lenne a célom, hogy megdöntsem a kutatási statisztikát, amit nálamnál okosabb emberek állítottak fel...

Tulajdonképpen egészen véletlenül jöttem rá, hogy igenis létezhet emlékkép, már az egészen korai életszakaszokból is, amit nem egy, hanem rögtön két tesztalannyal tudok alátámasztani.
Mint írtam a véletlen műve volt az egész...
-amikor a minap éppen a CD szekrényben tettem rendet és ráakadtam egy régen feledésbe menő, ám annál kedvesebb CD-re. Már magam sem emlékszem arra, mikor, miért került ez a kedves zene a süllyesztőbe. Most, hogy megtaláltam teljesen egyértelműnek tűnt azonnali hallgatása.
Zene hallgatás a délutáni órákban. Nem is lenne ebben az egészben semmi meglepő., ha...
-a zene nem Babazene lenne, amit ráadásul úgy másfél-két éven keresztül, kizárólag altatáshoz használtunk volna. Na, ezt a zenét tettem be délután, miközben a lányok éppen a leckéjüket írták -no nem azért, hogy elaludjanak. Ráadásul olyan halkra vettem le a hangerőt, amit még  éppen érzékelni lehet...
Persze, hogy amint meghallották a halk, csengő-bongó zörejeket, a tanulást azonnal abbahagyták és füleltek. Az egészből csak annyit árultam el nekik, hogy ez babazene, és mint, hogy már olvasni is tudnak, ez nem is volt titok. A CD címén kívül a hozzájuk fűződő kapocsról nem beszéltem akkor nekik, ezt estére tartogattam. Azt viszont rögtön megtudtam tőlük, hogy a zene nagyon tetszik számukra és ismerősnek is tűnik...

Gyakorlatilag mikor Zsófi és Luca születése után hazajöttünk a kórházból ez volt az a zene, ami megtanította  a lányokat az önálló elalvásra. 1 hetes koruktól fogva hallgatták, majdnem 2 éves korukig. Ez a zene jelentette számukra az alvást, a nap végét.
Persze, 1 éves koruk után az esti rituálékba már a meseolvasást is felvettük, a zene csak ez után jöhetett... Szoba átalakítások jöttek, mentek az elmúlt évek során életünkben, de valahogy mindig úgy alakult, hogy a mini hifi,  a szobájukban maradt, igaz, hogy használaton kívül, mert zenét leginkább a nappaliban hallgatunk.

Eljött az este és olyan természetes dolognak tűnt, hogy a meseolvasás után, végre beüzemeljünk a zenedobozt, A zenével.
Hihetetlen, de abban a pillanatban, mintha megvilágosodtak volna a lányok. Rájöttek, hogy ők ezt a zenét ágyban fekve hallgatták mindig...
-és ha már maguktól így rájöttek, mesélni kezdtünk.
Meséltünk a babakorukról, az esti-rituálékról, amit kuncogva hallgattak a lágy zene mellett.
Ettől a naptól fogva  a mese mellett a zene is természetes velejárója lett ismételten az estéinknek, az életünknek...

Egyszer majd, valamikor...

Az elmúlt hétvégénkre azt hiszem elég sok-mindent rá lehetne fogni, de azt, hogy pihentető volt, azt semmiképpen...
Akinek kertje van az tudja, hogy miről beszélek.
Sajognak eddig szunnyadó, téli álmot alvó izmaim.
Mondjuk azt nem mondanám, hogy nem esett jól a szabadban történő testmozgás, de a bemelegítésnek  más módját is eltudtam volna képzelni...
Azt sajnálom a legjobban, hogy nem a munka megkezdése előtt mentünk el családilag biciklizni, mert bizony pár kilométer után majdnem lefordultam a drótszamár hátáról...
Végül is mindegy, mert túléltem és mindenki boldog volt.
Ma, miután végre sikeresen összeszedtem, elpakoltam a télre emlékeztető ruhatárunkat és előtérbe kerültek a lengébb ruháink, rá kellett jönnöm, hogy bizony itt is alaposabb szelektálásra lesz szükség.
Nem is értem, hogy miért vannak még meg olyan ruháim, amiket évek óta nem vettem fel, mert -van másik...
Valamikor azt hiszem a gardrób szekrényt is rendbe kellene tennem, de kinek van kedve ilyen szép időben a házban molyolni, miközben odakinn hétágról süt a nap...
-egyébként is rá kell dolgoznom az izomlázamra.

Guinnes rekordunk

Egyenlőre itt található...
Megcsináltuk!!!!
:)))

Helyzetjelentés röviden...

Tulajdonképpen magam sem gondoltam volna tegnap ilyenkor,
- hogy szemeim helyén jóformán csak egy aprócska csík húzódik majd,
(pedig még főzött kávét, teát a gyerekeknek is osztogattak, amiből kettőt el is fogyasztottam a megszokott neszkávém mellett)
Bal csuklómat nem érzem, és a jobb kezemmel is csak egy fokkal rózsásabb a helyzet.
Vízhólyagok száma: 1
Gerinctelennek érzem magam a több mint 7 órás üléstől, amit a mini iskolai széken töltöttem.
Azt hiszem, hogy mostanában erősen kerülni fogjuk a különböző színezőket és az olló használatot is.
A papírbabákról még akkor nem is beszéltem...

-végeredményt még nem tudunk, de a megdöntésre váró rekord számügyileg eléggé elkeserített enyhén szólva is sokkolt az első pillanatban.  (jóval több mint 2000 méter)
Sebaj, még ott van a délutános éjszakás műszak a felső tagozatosokkal, akikre számíthatunk. 

Az agyunk a kezünk mellett folyamatosan járt: osztottunk, szoroztunk egész nap.
- még jó, hogy matematika tagozatos osztályt képviseltünk...
Kőkemény normát állítottunk be magunknak, amit óráról, órára  sikerült megdöntenük.
A mi csapatunk (1-es csapat) a nap végére összesen 204 méternyi kivágott, kiszínezett papírbabával járult hozzá a rekordkísérlethez és akkor, még a többieket nem is említem (mondjuk a legjobbak voltunk ez kétségtelen)
Holnap délután derül ki a végleges eredmény, addig  meg rághatjuk a kefét.
Képeket sajnos nem készítettem, mondjuk, nem is volt mivel és időm se lett volna rá...
-de profi fotók biztosan lesznek, valamelyik újság  fotósa jóvoltából.

Guinness rekord

Igen, jól olvastátok. Holnap és holnapután Guinness rekordot fogunk felállítani. Természetesen nem  mi, hanem a lányok iskolája. Volt már hasonló megmozdulás a rekord érdekében, de ez most más lesz.
Most papírbabákat fogunk készíteni.
Élezem az ollót, hegyezem a ceruzákat.

forrás:

Most rohanok a csajokért az iskolába.
Ígérem holnap részletesebb beszámolót írok...