etetés pelus csere ahogy apa csinálja Lucával

a'la apa

utca gyerekek

Ma délutánra én is megint háromgyerekes anyuka lehettem, plusz egy fiúcskával növelve családunk létszámát.
Mivel a gyerekek szívesen vannak együtt, nem bánom én se azokat a napokat, amikor besegíthetek a "majdnem szomszédainknak" Edináéknak.
Bálintot egyébként is régóta szívükbe zárták a lányok ( ráadásul egy csoportba is járnak),
hol egyiknek-hol másiknak az aktuális szerelme ( most azt hiszem Luca a soros )
Ezeken a napokon ( is) kötelező mindenkinek betartani az általam diktált szabályokat, hiszen három egyforma korú gyerekkel nem egyszerű mutatvány ép elménk megőrzése!
Első számú szabály :
-nem játszhatnak olyan játékot amiből "csak" kettő van ( veszekedések elkerülése végett)
Mivel az időjárás lehetővé tette, örültem neki mikor úgy döntött az aprónép, hogy inkább kint az utcán krétáznának. ( legalább nem a házat pakolják szét)
Ez pont megfelelt az elvárásomnak, mindenki kezébe fogott egy-egy kis vödörnyi krétát és már futottak is a tett színhelyére.
A gyerekek hangjától zengett az utca ezt hallotta meg a Szonja is (pont a sarkon lakó kisbarátnő )
és csatlakoztak hozzánk.
Kis idő elteltével beálltak a sorba közvetlen szomszédaink is Haniék.
Jó volt nézni a rengeteg szaladgáló, rajzolgató kicsit és nagyot amint kisebb falkát alkotva együtt játszanak.
Eszembe juttatta azokat a "régi szép időket" amikor még ezek a közös játékok mindennaposak voltak.
Azóta már elkezdődött az óvoda és az ősz beköszöntével ezek a találkozások is ritkábbak lesznek
( pedig csak pár ház választ el egymástól minket, "Őket")

Falfirka

Elkezdtem a lányok szobájába felrajzolni a képet...
Könnyebben ment mint gondoltam.
A rajzot szabad kézzel készítettem, de nem élesbe a frissen festett falra, annyira profi sajna,nem vagyok.
Először egy óriási pauszpapírra rajzoltam, folyamatos módosításokkal,
( radírozással-újra rajzolással) míg azt az állapotot el nem érte amit megálmodtam a falra.

a kép mérete:180x140 cm tehát nem kicsi...
témája: ikrek és mégis mások, avagy kettő a lány, tündérek vagy valami hasonló...

Pauszpapírról át kellett másolnom a falra, amit szénceruza segítségével oldottam meg.
Utána a másik oldalát kellett átrajzolnom( szénceruzával ) hogy indigóként funkcionáljon nekem.
És itt jött a "nélkülözhetetlen" segítség Gábor részéről, úgy kellet felragasztanunk ideiglenesen a falra a képet,
hogy ne fogja össze a szénceruza a nem kívánt helyeken a falat és a festék is helyén maradjon.
Rövid küzdelem után sikerült is kiviteleznünk tervemet és alig fél óra múlva már a falon díszelgett a rajzom.
A gond most megint a szénceruza miatt volt, mert nagyon fogott, maszatolódott ( ez a dolga )
Tehát az egész rajzot át kellett radíroznom, addig amíg csak halvány vonalakat lehetett látni.
Ez lett a tökéletes, most már csak a festése-színezése van hátra.
Délután amikor a lányok észrevették falfirkámat, nem jutottak szóhoz meglepetésükben.
Alig várják már, hogy színes legyen... (hát még én )
A képen nem sok minden látszik, pont a halványsága miatt, mert már csak radírozás után jutott eszembe fotózni.

első mozi

Igen, túl vagyunk az első mozizásunkon is!

Ez nekem is fontos dolog, mert az ELSŐ ( bármi legyen is az) igen is legyen emlékezetes, amire szívesen gondolnak majd vissza a lányok.
Már hamarabb is elmehettünk volna, de valahogy nem tartottam eléggé érettnek a lányokat, hogy nyugodtan végigüljék a filmet.
Időzítésünk tökéletesre sikeredett, ami nem csak a jól kiválasztott filmnek köszönhető.
( jégkorszak 3-at néztük)
A vetítést 3/4 11-kor kezdték, ami belecsúszott az ebédidőbe,
(ami azt jelenti, hogy nekem megint korábban kellet felkelnem ahhoz, hogy a vasárnapi ebédet időben elkészítsem) és nem nagy csúszással ebédelhessünk is.
Gáborral előre megbeszéltük, hogy nem engedünk a pattogatott kukorica csábításának, viszont a bécsi perecnek nem tudtunk ellenállni.
A lányok végigülték a filmet ( igaz másik székeket is kipróbáltak a mellettünk lévőből, tehették is mert kevesen voltak ilyen elvetemültek, pedig biztos voltam benne hogy telt ház lesz )
Igazi nagylányok módjára élvezték a filmet, jó volt hallgatni kacagásukat a viccesebb részeken.
Hazafelé az autóba be nem állt a szájuk, egymás szavába vágva elevenítették fel a számukra legjobban, vagy kevésbé tetsző jeleneteket.
Nagy élmény volt nekünk is hogy együtt mozizhattunk velük.
Megyünk máskor is ígérem lányok,
csak legyen nektek való film amit meg tudunk nézni megint együtt!

lecsófesztivál

Igazi őszi reggelre ébredtünk, esett az eső, fújt a szél és ráadásul nagyon hideg is volt...
De csak ahhoz képest, amihez szoktatott minket az időjárás.
Mai programunk meghiúsulni látszott, mert ebben az időben eszem ágába se volt kitenni a lábam a házból, pedig lecsófesztiválra voltunk hivatalosak abba a lovardába, ahová a lányok járnak.
Gondoltam, ez az idő alkalmas lesz arra, hogy végre gumit fűzzek a lányok nadrágja szárába, és pár elmaradt varrásomat is pótoljam addig, amíg a délutáni sziesztájukat töltik.
Ehhez viszont be kellett szerezni a szükséges kellékeket, mert az én varródobozom bizony nem tartalmaz ilyen nélkülözhetetlen dolgokat.
Már a varródoboz említése is mosolyra fakaszt, mert abban azon a pár alap színű cérnán,
( amit a lányok rendszeresen letekergetnek ) és tűn kívül, bizony semmi nem található
Nagyon nem is csodálkozom rajta, hiszen a varrás nem erősségem.
Mire összeszedtük magunkat és eljutottunk a közeli rőfös boltba, az időjárás is megjavulni látszott,tehát eldöntött tény lett, hogy még is csak eleget teszünk a meghívásunknak.
Nekem még mindig nem volt kedvem, mert nagyon szeszélyesnek ítéltem meg az időjárást...
A lányok viszont alig várták hogy láthassák imádott Koffeinjüket ( a ló neve ) és óvodai csoporttársukat Grétit is mert eredetileg ott találkoznánk velük.
Írhattam volna először Gréti nevét is, de a fontossági sorrendet a lányok állítoták fel.
Tehát először a lovak és utána jöhetnek csak a barátok.
-mi vajon hol szereplünk a listájukban???

Tehát valamivel 11 óra után meg is érkeztünk.
Alig szálltunk ki az autóból isteni illatok szálltak a levegőben ( javában tartott már a lecsófőzés ),
annál is inkább mivel a szél erőssége a nyílt terepen intenzívebb volt.
Koffein a mai napon " házon kívül volt " (versenyen) jutott tehát a " maradék ló "
Örömmel etették a hátasokat a lányok a rögtönzött szénával.
A póni és a szamár simogatás se maradhatott el.
Remekül érezték magukat a lányok, én már kevésbé mert a széltől fájt a fülem, a fülemtől pedig a fejem.
- lehet hogy még nem gyógyultam meg rendesen!?
A fiuk ( apukák ) természetesen nem csak a lecsó kóstolásban is részt vettek...
Jövőre mi is benevezünk és megmutatjuk főző tudományunkat, lelkesedett Gábor és Laci

Na, erre én is "befizetek"

Most, pedig ahelyett hogy a lányok nadrágját csinálnám, itt ülök és írok...

dínom-dánom

Két napja folyamatos vendégvárásban vagyunk és ha azt az egy ráadás napot is beszámolom amit apuka barátai nálunk töltöttek akkor megvan a három.
A fiúk "tiszteletére" amolyan pasis kaját főztem ( amit mi lányok is szívesen fogyasztunk )
Bakonyi betyár levest egy kisebb kondérral és borjú pörköltet készítettem nekik ( nekünk )
Csütörtökön Luca keresztszülei jöttek hozzánk vendégségbe a kicsi Lénával.
Zsófi és Luca megint bebizonyították hogy "igazi"nagylányok, viselkedésükre nagyon büszke voltam.
Babusgatták, pesztrálták a kis Lénát így mi felnőttek is tudtunk egymással pár értelmes mondatot váltani anélkül, hogy állandóan csak a lányokat lestük volna.
Később jó volt nézni ahogy Léna is igazi ínyencként fogyasztja a számára pépesített változatban kínált levest vacsorára.
A kerti hancúr se maradhatott el a gyerekek számára.
Az esti lepkézés már "csak hab a tortán"
Berepült egy lepke ( ő is vendégségbe) amit ügyesen megfogtak a lányok, féltve, vigyázva nehogy megsérüljön a szárnya.
Mivel bogarak nem laknak a házunkba, annak rendje-módja szerint kiköltöztettük lepkénket a teraszra, hogy a kisebb sokkhatás kiheverése után " estére hazamehessen anyukájához".

Vendégvárásunk harmadik, egyben befejező napja pénteken az óvodai csoporttársuk Grétiékkel zárult (egyenlőre)
Már az oviból izgatottan jöttek haza, nem is tudtam benntartani a házban lányaimat
( gondolták hamarabb megérkeznek a vendégek, ha kint az udvaron várják őket)
- várakozás közben a szokásos "kutyanyúzással" múlatták az időt.

Nagy volt az öröm mikor vendégeink megérkeztek.
A lányok azonnal önfeledt játékba kezdtek majd a később szemerkélő eső se riasztotta őket vissza attól, hogy a teraszról bejöjjenek a házba.
Mikor mindhárom csajszi kezébe adtam egy-egy habfújót az maga volt számukra a mennyország, még jó, hogy fel vagyok készülve ( majdnem mindig) hogy több gyereknek is jusson ezekből az apró örömökből.
Jól éreztük magunkat és a másnapi programot már együtt beszéltük meg, időjárástól függően.
- izgalmas, eseménydús
(számomra fárasztó) pár nap volt, de a lányok arcát elnézve ...megérte!

Este Luca lefekvés előtt megkérdezte tőlem:
- anya, mikor jön hozzánk megint sok vendég...
- hamarosan kicsim, hamarosan ...
- akkor jó, mert a sokat úgy szeretem...

- mit mondhattam erre....
- én is...

ellentétek

Ne szólj szám...
stylist
pók lesen
amit nem lenne szabad
nem túracipő az biztos

készülődnek játszani a kertbe...



Ellentétek!
Még az öltözködésükben is ennyire különböznek.
Addig amíg az egyikük mezítláb és egy szál tunikába addig a másik farmerban és tunikában készül a kertbe hintázni...majd 40 C-ba
Ruhatárukat rendezgettem készülődvén a lassan beköszöntő őszre, vajon mi az amit tudnak még hordani, és mi az amit kinőttek.
Így esett Zsófikám választása, arra a farmernadrágra, ami a bokáját verdesi, igaz így se rossz, de ez már nem az ő mérete,kinőtte, amit nem hajlandó tudomásul venni.
Luca viszont semmilyen ruhát nem hajlandó próbálgatni az esetek nagy többségében, ezért most sem lepődtem meg rajta.
Ő már egyszer felöltözött reggel, ezért hagyjam őt békén, nem fog nekem állandóan le -föl vetkőzgetni.
Pár kép reggeltől estig bezárólag
Zsófi és Luca ilyenek...egyformák és mégis különbözőek!

hibiscus

Virágok miatti függőségem, elsősorban rózsák iránti vonzódásom bővült a hibiszkuszok szebbnél szebb virágaival.
Vigyázat, mert tényleg függőséget okoz!!!
Évek óta áll a tavunk partján egy mocsári hibiszkusz, ami óriási rózsaszín virágaival nyűgöz le nap mit nap.
Valamikor évekkel ezelőtt ebből a típusból láttam egy háznak az udvarán fehéret, azóta rabja lettem betegesen keresem, kutatom.
Idei balatoni nyaralásunk során egyre több háznál csodálokoztam rá telt virágú változatára is, amit sikerült a helyi kertészetben beszereznem.
Azóta a mi kertünket is virágba borítják ezek a gyönyörűségek, hála Gábornak aki nem fosztott meg ezektől a virágoktól, ugyanis majdnem 3 heti nyaralás cuccai közé kellett a csomagtartóba bepréselnünk, hazajövetelkor, nem mellékesen sérülés mentesen...
Az a pár tő amit így sikerült magamévá tennem, itthon kevésnek bizonyult...

Ma nyakunkba kaptuk a várost és elég sok helyet bejártunk, hogy nekem fehéren virágzó hibiszkuszt vegyünk(azaz a kertünknek, kertünkbe)
Elsősorban a mocsári változatát kerestem (volna)
5 üzletből összesen 3 tővel lettem gazdagabb
( legalábbis a kertem ) és ezek sem a hőn áhított fajtából,
Helyette azonban egy több mint 2 méteres ficus benjamint mentettünk meg és sikerült egy szobai hibiszkuszt is be ujjtanunk... ez utóbbi Gábornak köszönhető.

Én, csak hangosan rácsodálkoztam a virágra, miután Gábor a hátam mögött megalkudott rá.
Gyanítom hogy őt is megfogta a különlegessége ...
azt is tudom hogy miért....
-de az is lehet, hogy ő is függő lett...

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!
Csodálkoztam családom lelkesedésén, úgy látszik a lányok is beletörődtek abba, hogy nekünk rózsaszín virágok helyett fehérek nyílnak a kertünkbe...

augusztus 20

Augusztus 20.-án délelőtt mi más is lehetne programunk, mint beverekedni magunkat a hömpölygő tömegbe a Duna partra, hogy onnan nézhessük a légiparádét.
Tavaly lemaradtunk róla, mert nem a meghirdetett időpontba kezdték és nem volt türelmünk a csúszást megvárni abban a hőségben az akkor még kicsi lányokkal.
Sebaj, majd most bepótoljuk és talán tetszeni is fog nekik ahogy a gépek elhúznak a fejünk felett, nem fognak megijedni a hangos zajtól.
Eredeti tervünk ez volt.
Autónkat a Mexikói útnál hagyva, kisföldalattival folytattuk utunkat a Vörösmarty-térig.
Óriási embertömegben nem találtuk helyünket, nem éreztük magunkat nagyon jól, de ez a lányok lelkesedésén is látszott.
Helyette inkább valami "normálisnak tűnő" éttermet kerestünk ahová betudnánk ülni a lányokkal ebédelni.
Nem volt kis feladat, mert az éttermek a turistákra építették fel az aznapi menüsort, ami a gulyást és társait jelentette( azt meg jobban szeretjük ami otthon készül)
Hosszas keresgélés" kóválygás" után igaz véletlenül,
( mert már akkor a lányokat szólította a természet...)
rátaláltunk a Bécsi utca 5 sz alatt található VAPIANO étteremre.
Valami ilyesmire gondoltunk amikor étterem keresésre indultunk, de azért egy pizzánál többre vágytunk...
Lenyűgöző látványkonyhájában mindenki talál számára megfelelő és nagyon finom ételt.
Az asztalokon friss fűszernövények sorakoznak (amiket a lányok meg is csipkedtek )
egyszerűen fantasztikus, barátságos helyre csöppentünk.
Bár nem szerettünk volna, én nem tudtam ellenállni a rucolás pizzának, Gábor a Carpaccio-nak
( vékonyra szeletelt marhabélszín cipriani szósz, ruccola)
- míg a lányok tejszínes csirkés tésztát fogyasztottak jó ízűen.
Kávénkat ( fagyinkat) már egy hajón szürcsölgettük, miközben gyönyörködtünk a felettünk elhúzó repülőgépekben.
A bemutatót most se sikerült végignéznünk, mert már eléggé fáradtak voltak a lányok ezért jobbnak véltük hazamenni, hogy az esti tüzijátékot is a közeli dombról tudják kevésbé fáradtan megnézni.

Az este további része, más meglepetést tartogatott számunkra...
Nyolc óra után nem sokkal Lucát már nem érdekelte az sem, hogy ha gyorsan megfürdenek,akkor annál hamarabb tudunk otthonról elindulni tüzijátékot nézni.
Fürdés helyett lett hűtőfürdő ugyanis Luckó láza pillanatok alatt 39,8 C-lett.
Azt már tudtuk,hogy holnap nem megyünk a Balatonra, mint ahogy eredetileg terveztük...

Cita néni

Gáborral már régebben beszéltünk arról hogy milyen jó lenne a lányokkal Budapest nevezetességeit megnézni,kisebb-nagyobb sétával megtűzdelve.
Kicsit később sötétedik és viszonylag jó idő is van leső esti programunknak a Citadellát választottuk.
Lányainkat előre felkészítettük, hogy egy nénit ábrázoló nagy szoborhoz megyünk este, ahonnan
látni fogjuk a szépen kivilágított hidakat is...
Izgatottan öltöztek fel és ültek be az autóba.
Az esti csúcsforgalomba lassan araszolva, türelmetlenül kérdezgették, mikor érünk már oda.
A többszöri -nemsokára- válasz után Zsófi másképp tette fel a kérdést:
- messze van még Cita néni?
Sokáig mosolyogtunk még mondásán, ami akkor az autóban ránk is fért,
és már az se izgatott hogy lassabban haladunk.
Nem csoda hogy örökmozgó lányaink alig szálltak ki az autóból, máris szaladgálni kezdtek, amitől természetesen fél percenként kaptam a szívemhez.
A hidak látványa se nyűgözte le őket, annál inkább az éttermek csalogató plakátjai, ami következtében egyből meg is éheztek.
Természetesen nem üres hassal indultunk otthonról városnéző túránkra, előtte vacsoráztunk, ám gasztroguru lányainknak ez nem elég... imádnak étteremben enni.
Sétánk rövidebbre sikeredett a tervezettnél, de ennyi elég is volt a gyerekekkel egyenlőre.
Helyette viszont volt vita és veszekedés a lányok között, mert mind a ketten mást szerettek volna enni.
Mivel már régen nem voltunk Burger -king-be ezért a nem rég nyitott mellett döntöttünk.
A várost egyre több fehér ruhás ember lepte el, főleg ahogy a Sportaréna felé közeledtünk, hiszen ma rendezték meg a Sensation White partit.
Örömmel kiabálták a lányok amikor megláttak kisebb-nagyobb csoportokat fehér ruhában és bevallom nekem is lúdbőrözött a hátam a talpig fehér látványtól.
Zsófi és Luca összesen 3 csomag garnélát evett meg némi sült krumplival lefojtva, és az étterem összes koronáját megszerezve ette meg desszertjét, hogy mit- természetesen- fagyit.
A maradékból kutyáinknak is jutott...
Hát ennyit városnéző túránkról.