Mese és valóság

Minap engedélyeztem magamnak egy kis pihentető vásárlást.
Senki ne gondoljon nagy dolgokra, egyszerűen, csak szükségem volt egy kis kikapcsolódásra és pár hiányzó kellék beszerzését ejtettem meg a közeli Pólusban.
A kreatív boltban nyugodtan nézelődhettem, hosszasan beszélgetve az eladóval, akitől, pár hasznos tanáccsal , elégedetten távoztam.
Ha már olyan ráérősen (egyedül) voltam, nem hagyhattam ki a 290 ft-os bolt árukészletének feltérképezését se, ahol tuti, hogy találunk olyan dolgokat, amik semmire se jók, gyér minőségük miatt, de ha szerencsések és szemfülesek vagyunk néhány kincset érő zsákmánnyal térhetünk otthonunkba.
Benéztem mert szeretek turkálni, válogatni, egyszerűen csak nézelődni, a néha meghökkenően giccses felhozatalban.
Egyszerű lapostányérokat sikerült találnom, feldobva a régi étkészlet egyhangúságát, gondoltam veszek pár darabot.
Már csomagolták a tányérokat, amikor megakadt a szemem a sarokba támasztott lepkehálókon.
Fejemben, nem lányaim mosolygós arca jelent meg ahogy kergetik, próbálják behálózni a lepkéket, hanem a halászat.
Gyorsan kiválasztottam a legjobb állapotban lévő két darabot a négy közül, és alig vártam, hogy délután átadhassam a nekik szánt vásárfiát.

Átadásról szó sem lehetett,mert szemfüles lányaim azonnal észrevették a szokatlan helyre eldugott ajándékot.
Tesztelésére a mai napig várniuk kellet alkalmazkodva az időjárási viszonyokhoz.

Boldogan, hanyagul vállukra dobva, felemelt fejjel, büszkén indultak új halászhálójukkal a tó felé...
Így lépegethettek a törpék is a bányába, csákányukkal a vállukon- jutott eszembe- miközben csak mosolyogni tudtam a látványukon.

Először a halak beetetésére volt szükség ahhoz, hogy a közelünkbe, hálónyújtásnyira merészkedjenek.
Eksztázisba esett lányaim helyett ez a feladat rám várt, akik türelmetlenül csapkodták a vizet hálójukkal elriasztva az "éhező" pikkelyeseket.
Nem váratott sokáig magára az első "áldozatunk"aki Gábor gyorsasága elől nem menekülhetett .
Rövidke simogatások után gyors vízbebocsájtások következtek.

Bevallom nekem ilyenkor óhatatlanul eszembe jut a mese az aranyhalról aki három kívánságot teljesít ha visszaeresztik a vízbe.
Bár nem kell attól tartaniuk az aranyhalaknak, hogy valamelyiket is megennénk, vagy hasonló rémségeket követnénk el ellenük, és én se félek attól, hogy valamelyik egyszer csak megszólal selymes hangján és kívánságaim felől érdeklődik, de én ilyenkor mindig kívánok.
Lehet, hogy babonából, de nem tudom kihagyni, hogy magamba elmondjam vágyamat.
Kívánság, amire mindennél jobban vágyom.
Kívánság, amit nem csak magunknak, hanem szeretteinknek is kívánok.
Kívánság, amit mindenki megérdemelne, de sajnos nem mindenkinek adatik meg.
Kívánság ami a legnagyobb kincsünk...

Az egészségünk!

Nem csoda, hogy szeretem ezeket a pillanatokat nézni, ilyenkor dupla öröm járja át a szívemet.
Több tucat aranyhal kifogása után egy újabb mesehős tűnt fel a színen.
Egy kis-békát találtak a lányok, amit rövid kergetőzés után sikerült kezükbe fogniuk.
Először Lucára került a sor, ő szeretgette meg a kis békakirályt.
Lucának különös kapcsolata van az állatokkal, amit el kell fogadnunk kiskora óta.
Szeretgette és még egy gyors csókot is lopott tőle a kis varangy, ami az én reakcióidőmön kívül volt.
Gáborral nem tudtuk, hogy reagáljunk hirtelen jött hódolóra, mi lesz, ha tényleg átváltozik, és egy elvarázsolt királyfit találunk a helyébe...
Zsófikám, hála már nem mutatott ekkora érdeklődést a béka iránt, neki elég volt az is, hogy végigmászott a ruháján amit nevetgélve tűrt, miközben engem a hideg rázott már csak a puszta gondolatától is...

Minimális befektetésemmel remek programot biztosítottam lányaim számára egész nyárra.
Remélem az aranyhalak és a békakirály is értékelni tudják önzetlen cselekedetünket, és a tavi tündér is hamarosan megjelenik a mesés valóságban.