Mesepark

Meseparkban jártunk Ausztriában, barátainkkal.

Nagyon jó választásnak tűnt, mert a gyerekek mellett a felnőttek is önfeledten szórakozhatnak.
Kihasználva a lehetőséget mindent kipróbáltak a lányok, igaz néha apai segédlettel, ami ellen Gábornak sem volt kifogása.
Eleinte én is vevő voltam a különböző pörgő-forgó vidámparki masinákra, de egy rövid időn belül bekellet látnom, hogy azt a fajta tempót amit vakmerő családom többi része diktál, nem nekem találták ki.



Így egy idő után nekem összeszorult gyomorral a fényképező folyamatos kattintgatása és a csomagok cipelése jutott.
Nagyon csodálkoztam a lányokon, felnőtteket megszégyenítő bátorsággal csúsztak, másztak az apjuk biztonságot nyújtó társaságában.
Az már biztos, hogy ebben nem rám ütöttek!

Lucának annyira tetszett, hogy még háromszor ismételték meg az apjával.


Zsófikám se maradt el testvére bátorságától, igaz neki ebből egy menet is elég volt


Minnél magasabbról lehetett csúszni, forogni, annál lelkesebbek voltak a lányok, még szerencse, hogy ezekre a monstrumokra a kisebbeknek, (nekik) való játékok után fokozatosan növelve a tempót és a sebességet kerítettünk sort.

Kihasználva a "vizes" játszóhelyeket alaposan felkészültem váltóruhával, amit annak rendje módja szerint az autóban sikerült felejtenem.

Feledékenységemnek két extázisba esett, kezelhetetlen lánykám volt elsősorban oka, akik amikor megérkeztünk a mesepark elé, márisrögtönazonnal minden látni akartak.
A jó idő ellenére elfelejtkeztem az előre bekészített ruhácskákról, amik a csomagtartó mélyén bújtak meg.

Vízi csataamibe egy idő után apuka is beszállt, erősítésnek


Rengeteg látogató volt a meseparkban, de valahogy a tömeg elveszett az óriási területen.
Először megrémültünk a több 10 m soroktól, amikor a lányok kérésére egy-egy játék használatára beálltunk a sorba, de minden gördülékenyen, szervezetten és nem utolsó sorban gyorsan ment.

Az állatsimogató előtt egy kis ideig sátrat bontottunk, mert az állatok etetésével nem bírtak betelni a lányok.
Hiába, igaz a mondás a szomszéd fűje, akarom mondani- kecskéje- mindig szebb...

Meglepetésképek készültek a traktor és krokodil- vízi pályán, így duplán emlékezetessé téve ezt a fantasztikus napot.


Komolyabb aggodalomra Zsófiám adott okot.
A kalandvár megmászására vállalkoztak, ám Lucám hamarabb felmérte a számára lehetetlen kihívást visszafordult, míg Zsófi menve a saját feje, és a tömeg után a labirintus mélyén feladta, és nem mert se előre, se hátra mozdulni.
Számomra nehezítette a várakozást egy nagy puffanás hangja, amit a vár belsejéből lehetett hallani a csúszda irányába.
Zsófiám a fa burkolatú toronyba küzdötte fel magát, ahonnan elveszítettük szemünk elől.


Zsófi sehol, Luca a lábamnál hisztizik a testvére miatt, Gábor rohan, mászik a falapokon, láncokból készített lépcsőn, én enyhén szólva is sokkos állapotban.
Gábor nem találja a gyereket hiába mászik fel oda ahol utoljára láttuk, én kapkodom a fejem, kémlelem a kijáratokat...
Szerintem azalatt a pár perc alatt megőszültem!
Egyszer csak feltűnik Zsófi feje ahogy visszafelé kapaszkodik az indulási oldal felé...
A nagy kő akkor leesett a szívemről!
Gábor rohan a gyerek elé, aki csak egy kicsit volt megszeppenve és tanulva az esetből csak ennyit mondott, hogy ő még kicsi az ilyen játékokhoz!
Még jó hogy magától is rájött erre!
Nagyon örülök, hogy minden komolyabb baj nélkül megúszta és egy életen át megjegyezte, a tanulságos leckét.

Fáradtan, de annál több élménnyel tele indultunk hazafelé.
Út közben fogadásokat kötöttünk a gyerekek alvási szintidejére.
:)


Nyertünk!

Hogy mit?
Egy felejthetetlen napot!




Gábor társaság hiányában egyedül próbálta ki a hullámvasutat