KÓR - ház a város szélén...

Jókedvűen jöttek haza az óvodából a lányok csütörtökön, már csak azért is mert pénteken szünet lesz és nem kell menniük.
Sokat bohóckodtunk kint a kertben, jókedvünk az esti melegben tetőfokára-hágott.
Tudtuk, hogy már csak kettőt kell aludni és elutazunk ezen a hétvégén.

Vacsoraidőnk is a szokottnál későbbre húzódott...
Miközben kanalazgattuk a levesünket, Zsófikám hasfájásra panaszkodott, gondoltam ezzel a "trükkel" szeretné megúszni a vacsora elfogyasztását.
Szerencsére hagytam, hogy felálljon az asztaltól, és nem fejezte be az evést.

Nemsokára már felmosóval a kezemben kezdtem takarítani az óriási tócsát, amit kihányt, majd még háromszor ismételtem meg a nappali felmosását...
Aggódtam, kérdezgettem, hogy mit evett az oviban, egyértelműen gyomorrontásra gyanakodtam, mert Lucának semmi baja nem volt.
Szőlő levet emlegettek mind a ketten, azt ittak, de nem esett jól...
Hiába, nincsenek hozzászoktatva a dobozos ivólevek fogyasztásához, ezért elképzelhetőnek tartottam, annak valószínűségét...

Magától értetődően vittük át a hálószobánkba a lányok ágyneműjét, hogy az éjszakát mellettünk, közöttünk, ellenőrzés mellet töltsék el, akkor még nem tudtuk, milyen meglepetést tartogat a nap hátralévő része számunkra...

Már az ágyban feküdtünk mindannyian, mikor Lucám is hasfájásra panaszkodott, majd egy-pillanat alatt elhányta magát ő is, beindult a mókuskerék...
Felváltva hánytak a lányok egész éjszaka, én pedig húztam-cseréltem a pizsamákat, ágyneműket, tartottuk fejüket a tálak felé, volt pörgés rendesen...
Így köszöntött ránk a reggel is, annyi különbséggel, hogy magas lázat is kaptuk a hányások mellé, ami Luca miatt ( lázgörcsös) még-több aggodalommal töltött el.
Nem mintha addig nem izgultam volna értük eléggé!

Mivel péntek délelőttre csoporttársukat, barátnőjüket vártuk vendégségbe, egy rövidke telefonhívást engedélyeztem magamnak, amiben lemondom sajnálatos betegségünk miatt.
Váratlanul ért, hogy a vonal másik végén is ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttek egész éjjel mint mi, annyi különbséggel, hogy láz helyett, hasmenést kaptak hozzá...
Ez elindított egy körtelefont azon szülők között akiknek tudtuk a telefonszámát, és legnagyobb meglepetésemre, mindenhol betegség volt, ráadásul a két óvónénink is hasonlóan, súlyos tünetekkel!


Doktornők, csak délután tudott kijönni, de változtatni ő se tudott a meglévő helyzeten én meg kitartóan mostam, fertőtlenítettem mindent továbbra is...
Zsófikámon addigra szemmel láthatóan látszott a javulás, míg Lucám igaz már nem hányt, de csillapíthatatlan lázzal feküdt...
Ekkor merült fel először, nembiztos, hogy megússzuk a kórházat...
Legnagyobb igyekezetem ellenére is Zsófi estére visszaesett, megint hányt, míg Lucánál a kiszáradás tünetei kezdtek mutatkozni...

Este (8-kor) eszembe jutott az is, hogy még Luca nem is volt pisilni, tehát nagy a gáz!
Lehet most sokan azt gondolják rólam, hogy felelőtlen voltam, de az alvás nélkül töltött éjszaka, és közben a lányok folyamatos ellátása miatt ez volt a legkevesebb gondolatom...
Ölembe vittem ki a nyűgös Lucát a mosdóba és a földön előtte ülve könyörögtem neki, hogy próbáljon meg pisilni, miközben Gábor már a doktornővel beszélte le telefonon, hogy irány a kórház...
Ekkor a felgyülemlett feszültség miatt amit a fáradtság és lányaim miatti aggodalom váltott ki belőlem, nem bírtam tovább, és elsírtam magam Luca előtt a földön ülve, ám ekkor az én drága nagylányom abbahagyta a sírást és mosolyogva elkezdett csurizni...
Ettől nagyobb boldogságot nem tudott volna nekünk okozni az adott pillanatban.
Kórház sztornó, nem adjuk fel, ha kell még éjszakákat nem alszunk, de akkor is itthon fognak meggyógyulni a lányok...
Gábor tartotta bennem a lelket, neki elhittem, hogy megfogjuk tudni csinálni...

Felkészülve az éjszakára minden szükséges dolgot megint előkészítettem.
Többek között akkor tűnt fel, hogy kevésnek bizonyul háztartásunkba az ágyneműhuzat, már a tartalékainkat éltük fel, mert a meglévők, mosásra várva, vagy éppen mosás és száradás alatt.

Az éjszaka eseménytelenül (és nagyon lassan) telt el,de szerencsére semmi nem történt azon kívül, hogy 10-20 percenként ébresztgettem és kiskanállal itattam a lányokat.
Reggelre olyannyira jól lettek, hogy kipattantak az ágyból és nyoma se volt rajtuk az előző napi megpróbáltatásokból, nem úgy az apjukon...

Jelenleg Gábor fekszik és őt (is) ápolom...
Tegnap este beszéltünk arról, hogy milyen rossz érzés a szülőknek betegen látni gyermeküket, inkább magunkra vállalnánk minden kínjukat...
Hát neki most sikerült is!

Várható még hasmenés jelentkezése is a lányoknál, bár arról már szívesen lemondanék és nem szeretnék beszámolni hasonló, álmatlan éjszakákról.

Ja ,és ha nem derült volna ki írásomból, a calici vírust hozták haza az óvodából!

Ma május elseje van és számomra a munka, de nem ünnepe...

Jobb programot terveztünk a mai napra, de a lényeg, hogy túl vagyunk a nehezén!